Mi történik?

Kedves Ferenc, mondja, ezt komolyan gondolta?

2014. november 24. 20:39 - 3niko

Tisztelt Gyurcsány Ferenc (Miniszterelnök) úr!

 Kérem alássan, Ön ezt valóban komolyan gondolta?

Valóban azt hiszi, hogy összemoshatóak az utóbbi hetek szigorúan CIVIL szerveződései által életre hívott mozgalmak valódi üzenetei, kinyilatkoztatásai, valamint az Ön által vezetett, összetákolt ellenzéki pártocska csapongó céljai? Tényleg úgy véli, hogy e korábban sosem látott erejű, civil értelmiségiek által felépített kezdeményezések, a hazájukért érzett őszinte felelősség motorja által hajtott csoportok farvizén újfent a hatalom felé evezhet?

Ha nem lett volna eléggé nyilvánvaló például a „Nem némulunk el” közösség nyilatkozata, amelyben az szilárdan elhatárolódott az Ön, szombati pártkongresszuson (oh, mily túlzó kifejezés erre a kis közgyűlés- féleségre) megfogalmazott gondolataitól, amelyekkel marketingelve Ön őszintének tűnő módon közös célokat és összefonódási pontokat vázolt fel ezekkel a nyíltan politikai pártoktól független szerveződések céljaival, alapvetéseivel, elmondom még egyszer.

Hiszen rém egyszerű.

Elismerő szavait nyugtáztuk, ám köszönettel, nem kérünk magából.

nomore.png

 

Tudja, bennünk, és az Ön gyenge kis pártjában egyetlen közös vonás van, mégpedig, hogy a jelenlegi kormány „ellen” vagyunk. Ezt a közös nevezőt mindketten másképp alakítjuk cselekvéssorozattá. Mi úgy, hogy minden lehetséges fórumon felemeljük hangunkat az igazságtalanságok, az elburjánzó szegénység, a korrupció, az ordító hazugságok és kizsákmányolás ellen. Önök pedig úgy, hogy mindezeket hangzatos szófordulatokká, illetve az Önök számára „nagyellenzéki” célokra felhasználhatóvá téve ráhúzzák a saját köntösüket, és kipakolják azt a kirakatba.

Engedjen meg egy őszinte gondolatot. Mi egyetlen percig sem sírjuk vissza azt, és semmiféle közösséget nem vállalunk az Ön miniszterelnöksége alatti időszakkal. Mert akárhogy is szépítem, az majdnem, hogy ugyanaz volt, mint a jelenlegi patthelyzet, csak pepitában. Azaz pirosban.

Köszönjük, de nem!

Örülök, hogy boldog házasságban él, és ezúton is jó egészséget kívánok a születendő legifjabb gyermekének. Mint gyakorlott férj, és társ, korábban bizonyosan Ön is volt már olyan élethelyzetben, amikor elhangzott a velős közhely: „Felmelegítve csak a töltött káposzta a jó”.

Ennek nyomán nyugodt lehet afelől, hogy Önt a büdös életben nem fogják a magyar választópolgárok újra miniszterelnöknek választani.

Hiszen, ahogy azt Ön is olyan szépen megfogalmazta, Önök anno elkúrták.

El ám, nem kicsit, hanem nagyon.

Furcsa, de valahol érthető párhuzam jutott erről eszembe. Mégpedig, hogy úgy, ahogy napjainkban az „Orbán takarodj” felkiáltást skandálják a tüntetéseken, nem feledhetjük, hogy nem is oly régen, még az Ön becses nevével élve, ugyanez az erélyes utasítás visszhangzott az elégedetlen, kétségbeesett és igazságtalanságot tovább nem tűrő, tehetetlenségében inkább utcára vonuló állampolgárok szájából.

Ennek megfelelően nyilvánvaló, hogy akárhogyan is tetszik keverni a lapokat, biztosra veheti, hogy az ászokat már sok éve kiszórta a többi közül, és a vérszegény erőlködések, jellemtelen húzások segítségével nem fogja tudni azokat a nagy pakliba visszajuttatni.

Számunkra nincs más út, kizárólag a tiszta lap. A hófehér. Amire új jövőt rajzolhatunk. Szebbet, reménytelibbet, igazságosabbat. Ezen a lapon pedig egy légypiszoknyi hely nincs sem Önnek, sem Orbán Viktornak és bagázsának, sem semmiféle libapásztornak vagy szélsőséges eszméket képviselő „keljfeljancsiknak”. Magyarul senkinek, aki ma, a mi pénzünkön, a mi adónkból,  hivatásszerűen rombolja tovább drága Magyarországunkat.

Elnézést kérek, hogy ilyen ronda közhellyel zárom soraimat, de orbitális igazság, főként manapság, hogy szarból nem lehet várat építeni…

Ne tessék tehát tovább kísérletezni. Vagy ha mégis, tegye, tegyék azt saját erőből. Nélkülünk.

Köszönettel és üdvözlettel;

Egy elkeseredett magyar állampolgár

 

 

142 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mitortenikma.blog.hu/api/trackback/id/tr386929993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mérnork 2014.11.25. 15:34:40

Egyet értek.
A nagy baj viszont az, hogy választáson pártok indulnak, nem faszbúk csoportok, Tehát ideje lenne összehozni valami ilyen jellegű képződményt, mer 2018-ban az baromi kevés lesz a választásokon, hogy kapnak 1-2-5 millió lájkot.... ;-))))

Netuddki. 2014.11.25. 15:36:22

Fölösleges foglalkoznod a gyurcsányival. Köztudottan az orbán mozgatja a háttérből. Mint a nyulat a kalapból előhúzza ha az eccerű állampolgárt éppen össze akarja zavarni...

Netuddki. 2014.11.25. 15:37:15

@Mérnork: 2018-ban? Az orbánék még addig büntetlenül lophatnak?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.11.25. 15:43:50

tegnap olgánál "elmagyarázta", hogy miért ő a megoldás ismét.

Ezúttal még Olga se hitte el...

ephart 2014.11.25. 16:08:17

ez az írás is eklatáns példa arra hogy az új zsidólibsibolsi ellenzékre a legnagyobb veszély a régi zsidólibsibolsik felől leselkedik

ephart 2014.11.25. 16:10:31

Egy elkeseredett magyar állampolgár

azért ne lógasd az orrod pajesz

Ans1979 2014.11.25. 16:23:19

Bár egyetértek azzal, hogy se Gyurcsány, se Orbán nem kell ide, azért érdeklöednék:

Ki fogja majd adópénznöel fizetve építeni és néha rombolni az országot?

Ugyanis aki hivatásszerüeen politizál azt politikusnak nevezik, és sajnos a legjobb szándék sem penicilin a hibák ellen.
Ezen kívül ne felejtsük el, hogy a kormányzás egy szakma, ergo nem árt ha hozzáértöek végzik (ezzel egyáltalán nem azt állítom, hogy akár Gy. F. akár O. V hozzáértöe lenne).

Szimpatizálok azzal, hogy végre kezd felébredni a társadalom és elküldené a jelenlegi vezetést (is) a búbánatos véres falloszba, de nem ártana az elégedetlenkedés, a "nem, nem soha" kiabálás és a fröcsögésen túl mást is megfogalmazni.

Mit akarunk? Hogy akarjuk? Kivel akarjuk? - ezek ugyanis ugyanúgy hiányoznak, mint a fidesz nyilatkozataiból a konkrétum és az igazság.

Apropos: ez az írás is ugyanolyan vérszegény és állításmentes mint a jelenlegi vezetés "mondandója". Agresszív, tényektöel mentes és egyetlen funkciója (akarva, vagy akaratlanul) a hangulatkeltés.

Kérek minden "elégetlen-társat", a göez kiengedése mellett gondoljunk arra is, hogy kikkel lehet ezt jobban csinálni. Mert ha amatöerök kerülnek a kormányzásba, akkor ugyanaz lesz mint 1990-ben az MDF alatt és aztán jöhet egy újabb Bokros-Csomag.

Végezetül egy ösi kínai bölcs szavaival élnék:
A lusta balfasznál csak egy rosszabb van. A szorgalmas balfasz.

miva? 2014.11.25. 17:05:55

Kölcsönkérjük Muciját? Ő épp ráér úgy tudom :D

Nekem lenne kedvem hozzá!

Alick 2014.11.25. 17:36:03

@Ans1979: A maffia-üzemmódú poltikai pártok alkalmatlan alanyok a megválasztásra, ráadásul a hatalommegosztás elve sem érvényesül (a győztes viszi a törvénykező és végrehajtó hatalmat is). Kisebb szakmai stáboknak kéne pályázniuk külön-külön az egyes hatalmi ágak működtetésére.
De legalább az a minimum, hogy a szabad mandátumos választási rendszert a választókkal kötött szerződéses meghatalmazásra kéne alakítani, bizonyos feltételek esetén akár a felbontás lehetőségével.
Végülis milyen munkáltató tűrne meg egy olyan munkavállalót, akinek elégedetlen a munkájával, de csak négy évente egy meghatározott időpontban rúghatja ki...?!

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2014.11.25. 17:54:30

@3niko: Ha a saját magad nevében írsz, akkor miért használsz többes számot?

Gesanya 2014.11.25. 17:57:33

Ugy látom a kommentelők jórésze csak szajkó, és teljesen magukévá tették orbánc logikáját.
Ha a napokban olvastak mást is találozhattak olyan irásokkal is, ahol reálisan megfogalmazták az öszödi beszéd okait, miértjét.
Látni kellene, hogy az MSZP már a válsztások után kihátrált Gyurcsány mögül és igen sokan sütögették a saját pecsenyéjüket, mégha szerényebben is mint a fityisz.
Na ez nem tetszett a gyurcsánynak és még egy sereg dolog.
Érdekes, hogy orbán kötcsei beszéde, ahol meghirdette ezt a mai politikát, nem váltott ki bennetek semmi emóciót.
Nem véletlen, hogy Gyurcsány uj pártot alakitott, mert az MSzP nem változott és nem is változik, ezt láthattuk a választási összefogás során is.
Akarhatott Gyurcsány bármit - háttér nálkül, - könnyű dolga volt a fidesznek mindent bedarálni és az önkormányzatok fidesz - felhivásra tett túlköltekezése rátett még egy lapáttal.
Nem akarom én Gyurcsányt tisztára mosni, de:
-Nem tette állami szintűvé a korrupciót
-Nem cserélte le a független biróságokat, az MNB nem pazarolta a pénz épületekre, hegedűkre, zongorákra
-Nem lopta el az emberek megtakaritásait
-Nem ment teljesen szembe az EU-val, az USA-val
-Nem akart visszatérni a nagy orosz kebelbe, noha a gázellátás kérdésében Ő inditott, ugyanakkor nem nyalt be Putyinnak.
-Nem kötött pályázat nélküli szerződést Paksra.
-Nem darálta be a külügyet
-Nem tette magáévá az információs ágakar TV, Rádiók, ujságok
-Nem vezette be sem a rendkivüli magas ÁFÁ-t, sem az egykulcsos adózást
-Nem szervezte ki csókosoknak a trafikokat, a földbérleteket, kaszinókat pénztárgépeket,
-Nem rombolta le az oktattást, a gimnáziumokat nem csökkentette, nem vette el az egyetemek önállóságát.
Lehetne még folytatni, de ha ez sem elég, akkor semennyi.
Gondoljátok végig, ma nincsen olyan tiszta párt, vagy csoportosulás, amelyik képes volna átvenni a kormányzást egyik pillanatról a másikra, ugyanakkor megfelelő előkészités mellett lehetséges még a gyurcsány féle párt közreműködésével is olyan tiszta szakértői kormány felállitása, amelyik egy előrehozott választással kitakaritaná a jelenlegi szennyest és olyan alapokat rakhatna le amelyik biztositaná a szabad, tiszta és demokratikus haladást, tiszta választási körülményeket, és végre demokráciát a kis magyar hazának.

csonka balázs 2014.11.25. 18:06:45

Ma két alapvető politikai halmaz van: az orbánisták és a demokraták. (Lehet másképp is fogalmazni, ez így sarkos, de talán világos.)

Az orbánisták irányított szűk demokráciát akarnak, nem arányos választásokkal; a másként gondolkodást üldözik; igazodásra késztetnek; szűk körben vélik jó helyen a gazdasági és politikai hatalmat; a törvényekkel irányítanak, a Parlamentet a kormány kiszolgálójának gondolják, az Alaptörvényt bármikor a maguk igényeihez igazítják. Nem szeretik az előre rögzített elveket, és programokat. Ha kell szidják, ha kell befogadják a keleti gondolatokat.

A demokraták (köztársaságpártiak) szélesebb beleszólást kívánnak a népnek, még ha ellentétesen gondolkodik is; a másként gondolkodókkal leülnek eszmét cserélni, vitázni, meggyőzni és/vagy tanulni tőle; értéknek tekintik az eltérő,megalapozott vélemények tartkasását; azt gondolják, hogy minél szélesebb a gazdasági és a politikai hatalmat gyakorlók köre, annál stabilabb a társadalom; szerintük a Parlament a törvényekkel keretet ad a kontrollált kormányzáshoz; az Alkotmány a stabilitás és a befektetőbarát társadalom alapja. Elveiket előre rögzítik, és számonkérhető programot próbálnak alkotni. A nyugatot tekintik követendőnek.

(Lehetne még ragozni, dióhájban ennyi a dolog.)

Az orbánisták örülnek, ha a demokraták egymást csépelik. A demokratáknak meg kell tanulniuk, hogy egy oldalon állnak az orbánistákkal szemben (egy csomó ellenszenves fickóval együtt). Első lépcső a normális, arányos, stabil demokrácia megteremtése (vagy ha tetszik: visszahozatala). Ebben együtt kell működni mindenkinek. És ha ebben egyet értek a Gyurcsánnyal, akkor tudomásul kell vennem, hogy ebben (ÉS CSAK EBBEN) egy platformon állunk, tüntetünk, mert az orbántakarodjban egyetértünk. Ha az orbántakarodj megvalósul, akkor mondom, hogy nem értek egyet a Gyurcsánnyal (a legkeményebben, ha kell).

A második lépcső, hogy az egyet nem értő demokraták egymás között a vitáikat lefolytatják. Mint egy demokráciában.

Önmagában azt, hogy akár csak egyetlenegy kérdésben egyetértek egy számomra amúgy ellenszenves emberrel, demokrataként el kell tudnom viselni.

(Meghallgattam, mit mondott a Fletó, és nem kért vele való egyetértést, se együtt menetelést, csak annyit mondott, hogy az Orbánnal szemben állók mégiscsak egy oldalon állnak, ami nem jelent többet, de kevesebbet sem, mint hogy az Orbánnal szemben állók ebben a kérdésben egy oldalon állnak.)

csonka balázs 2014.11.25. 18:09:03

tartkasását=tarkaságát. Bocs.

etruszk 2014.11.25. 18:16:01

Néhány dologgal egyetértek, de úgy vélem, hogy a kedves szerző figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a politikából a poltikusokat nem lehet kihagyni.
Hivatásos politikus nélkül nem lehet a tüntetéseknél vagy zavargásoknál tovább jutni. A tüntetések szervezői és a szónokok nem politikusok. A politikusi szakmát tanulni és gyakorolni kell, és minden ismertebb politikusra jut néhány száz olyan, aki nem vitte többre kisebb tisztségeknél.
A "tiszta lap" nagyon szép és naív elképzelés. Nem lehet a cilinderből ma született, múlt nélküli, makulátlan gondolkodású politikusokat kirántani.
Egy új politikusgenerácóra még 10-15 évet kell várni.
Addig meg a meglévők közül kell választani.

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2014.11.25. 18:32:04

@etruszk: Minden egyes eldöntendő kérdésre van szocialista, konzervatív, liberális, vagy zöld válasz, ezért a szakértői kormány egy illúzió.

bekerült 2014.11.25. 18:34:36

Hát igen !

"A lusta balfasznál csak egy van még rosszabb, a szorgalmas balfasz !"

Az írást egy szorgalmas balfasz írta !

Először is, nem szeretem, ha másnak a nevében is cseveg valaki, pláne az enyémben !
Lehet, hogy sokan egyetértenek vele, de sokan bizony nem.

No nem azért, mert ájuldoznának a politikusokért, hanem azért, mert ismerjük már a világmegváltó tisztakezű ifjúságot és civil mozgalmakat !

Valamikor a FIDESZ is ilyen volt, nem hiába mondja ezt Orbán is. Saját magát látja a fiatalokban és én egyetértek vele.

Abban is, hogy ugyan olyanok fognak lenni pár év múlva, mihelyt a parlamentbe kerülnek, netán a hatalomba.

Bizony !
Könnyű pofázni és "jókat mondani", de egy mégoly szerény pártot is nehezebb megszervezni, pláne a parlamentbe juttatni. Oda nem elég a hablatyolás és a mások lejáratása !
Kevés az, hogy a Gyurcsányt szidom és majd ennek a hátán fogok felkapaszkodni, miközben a térdéig se ér fel a nagypofájúak többsége .

Egyetlen célja van még mindig az ilyen írásoknak.
A hatalom ellenzékének a megosztása, annak megakadályozás, hogy egy erős ellenzék szerveződjön .
A blogíró se tesz mást, mint kiszolgálja ezt az orbáni óhajt !

Halkan jegyzem meg, hogy attól, hogy elismeri valaki a hibáit, attól még nem lesz kisebb ember.
A politikusok összemosása pedig egyetlen célt szolgál, mégpedig a jelenlegi hatalom felelősségének az elkenését, kicsinyítését !

Milyen érdekes, hogy egy civil kezdeményezés, amely az Orbán elleni tüntetés miatt szerveződik, átcsap egy Gyurcsány elleni kiakadásba.

Miért is?
Mert meg mer szólalni egy párt vezetője, a saját kongresszusán !
Ráadásul ugye, még el akarják zavarni azok, akik még annyit se tudtak felmutatni mint ő és a pártja.
Elhisszük, hogy útban van nekik és az elképzeléseiknek, de legyenek szívesek a demokratikus játékszabályokat betartani és pártot alapítva megméretni saját magukat is, hogy lehessen mérni is őket.

Nincs semmi baj, csak éppen pofán vertél, vagy 5-600 ezer szavazót és szimpatizánst, 10 ezer párttagot, akiknek megfelel Gyurcsány Ferenc, sőt, büszkék rá !

Te, aki még azt se tudod, hogy hol állsz és kit támogatsz, de azt se, hogy a választási törvény megváltoztatáshoz, előbb egy választást is meg kellene nyerni, ugye !
És ezt hogy képzelnétek el másként, mint egy előre hozott választással, netán forradalommal ?
Akkor tessék igyekezni és összefogni MINDEN ellenzékivel, mert az idő szorít és maholnap Orbánból elnököt faragnak, amivel megszilárdítja a hatalmát.
Ezt is tudnotok illene, mert egyéb esetben nem tennétek ilyen kijelentéseket.
Az nem elég ugyanis, hogy aki erre felhívja a figyelmet, azt elküldjük melegebb éghajlatra, még, ha igaza is van, akkor is.

Egyetlen mentséged van, az is csak akkor, ha nem célból teszed ezeket a kijelentéseket, netán pénzért !
Hogy halvány gőzöd nincs a politikáról !

Eljön majd az az idő, amikor ti is odajuttok, mint most a FIDESZ, mert ők is voltak valamikor hamvas fiatalok és ordították, hogy "ruszkik haza" !
Nem szovjetek, hanem "ruszkik" !

Be kell valljam, hogy inkább arra szavazok, hogy nem vagy te se több, mint a többi Orbán hívő, netán Vona féle agitátor, akik a másik kárán próbálnak népszerűséget szerezni, ha már nem jut eszükbe semmi lényeges gondolat !

Szúnyog 2014.11.25. 18:46:52

Fletó tudja, hogy összenő, ami összetartozik. Miként a Millánál is tudni lehetett az első perctől.

dr. mesterséges színezék 2014.11.25. 20:21:07

@Gesanya: Igazad van, Fletó mindezt nem tette.

Mert az üzleti és politikai eseményeket két tétel eredője adja: az érdek, és az erő. Fletóékat az utóbbi hiánya akadályozta pl. abban, hogy a szólásszabadságot saját szájízük szerint definiálják. De a számos másik mellett az is Fletó egyik bonmója, hogy "hát mi a fenét akar tőlünk az EU!?" - mindezt statisztikahamisítás közben.

Szóval össze lehet hasonlítani Fletót és Orbánt, de kétharmados Fletót kellene venni ehhez - ami hálistennek nem volt (elég nekünk a mai).

Gesanya 2014.11.25. 20:30:42

@dr. mesterseges szinezek:
Igazad van, DE
Ugy-e nem azt akarod mondani, hogy ha neki is kétharmadja lett volna ugyanezt tette volna?
Ez azért erős lenne.
Még olyan törvnyeket sem hoztak, amiket syinte bekibálás szinten ma hoznak.
Az előterjesztő még csak nem is olvasta?
Összehasonlitható, de lenyeges alapvető különbségek vannak.
Fleto soha nem akarta maga alá gyürni az országot, az EU-t.

Alick 2014.11.25. 20:50:24

@Gesanya: "Fleto soha nem akarta maga alá gyürni az országot"

Az internet adó elleni tüntetéseket szétverette, majd nyilatkozott volna, hogy: "el lehet menni ebből a kurva országból".

Még jó, hogy nem kapott kétharmadot... de azért kár volt annyira utálni, hogy a fidesz kapjon alkotmányozó többséget. De hát Fletó annyira konstruktív, mint egy elszabadult hajóágyú...

baldoc 2014.11.25. 21:21:59

"Egy elkeseredett magyar állampolgár"
Inkább egy paranoiás .
Tényleg Gyurcsány a legfőbb gonosz????
Kedves 3niko,mondja, maga ezt komolyan gondolta?
Mondjon, az utóbbi 100 évből egy top politikust, aki nyilvánosan eljutott odáig, hogy elege van a hazudozásból!!
Önnek még nincs elege a hazudozásból??
Gyurcsány az MSZP-vel a hátában, az SZDSZ-szel a nyakában és a gátlástalan Fidesszel szemben tudott államháztartási hiányt csökkenteni 9.4%-ról 4.0%-ra 2 év alatt. 2006-08.
Orbán 2/3-dal, egyedül, ellenzék nélkül sem képes erre 50 új adó bevezetése nélkül.
Gyurcsánytól beszarnak a Fideszben, mondjon már egy új, fiatal civilt , akitől megrezzen Orbán, mondjon csak egyet!!

3niko 2014.11.25. 21:26:58

@bekerült: Kedvesem, üdvözöllek egy nevedhez leginkább méltó helyzetben, miszerint bekerültél abba a körbe, akinek rövidke blogger pályafutásom során reagálok. Jelesül rögtön a TOP-3-ban végezted, nem semmi.
Mindennek előtt, örülök neki, hogy e bejegyzésem is meglehetősen megosztó lett. Eszerint van keresnivalóm errefelé. Elvégre Te is itt böngészel, olvasgatsz, sőt, mi több, kommentelsz, méghozzá világmegváltó gondolatokat. Remélem, a szerkesztők legnagyobb örömére. Azokéra, akik ismeretlenül is húsz nap alatt, 4, azaz négy bejegyzésem tolták mindennemű hátszél nélkül, egyenesen az Index címlapjára...
Köszönettel vettem észrevételed, és el is raktároztam a belőle a megfelelő tanulságokat. Mert ezek azok, amelyekre leginkább ki vagyok éhezve. A tapasztalásra. A nézőpontok ütköztetésére. Hiszen a magamfajta selejtek is tudják, hogy ezekből lehet a legtöbbet tanulni.
Picike kiegészítést mégis tennék. 28 éves vagyok. Amolyan sehová be nem sorolható "állatfaj". A régi rendszer legvégén született, és a vadkapitalizmusban felnőtt furcsa karakter. Olyan, aki ahelyett, hogy a műkörmeit reszelgetné (mert egyébként az is van), és csajos fotókat nyomna fel facebook-ra, inkább gondolt egyet, és gondolatait, benyomásait, tapasztalásait leírta. Méghozzá egy ilyen fórumra. Amelyet az is olvas, és értékmérőként kezel, aki ellene van és gyűlöli, és az is, aki mélyen egyetért. A köztes, útkeresőkről ne is beszéljünk...
Szóval az a helyzet, hogy ebben a szar világban a szorgalmas balfaszokat általában véve egy-két-három diplomával rendelkező, én- és öntudatos, felelősségteljes, maximalista idiótáknak hívják.
Tehát sem politikus, sem iszonyatosan közgazdász (holott papírom van róla, hogy okleveles), sem író nem vagyok, mégis borzasztóan fájnak bizonyos dolgok. Mert magamon kívül van egy kedvesem, egy édesanyám, egy édesapám, egy húgom, és egy drága nagymamám, aki két nap múlva lesz hetvennégy éves. Értük csinálom ezt a több, mint megosztó tevékenységet. Értük vannak szerinted elvadult gondolataim, frázisaim. És ezeket néhanapján le is írom, más, hozzáadott értéket képviselő eszközt nem találva.
Úgyhogy én kérek elnézést, sem forradalmat kirobbantani, sem pártot alapítani nem szándékozom, csupán valamiféle csoda folytán kilábalni ebből az undorító helyzetből. Nem külföldre menni, és ezer euróért két diplomával más szarját takarítani.
Kurvára fogalmam nincs, hogy valójában kik azok a "ruszkik". Maximum annyira, hogy Csernobil évében születtem, aminek nem kiváltképp örülök. Annyit hallottam, tanultam, hogy hazamentek. Vagy valami olyasmi.
Aztán hirtelen azt láttam, hogy ezek mindjárt visszajönnek. Hát, nem nagyon kellene. Meg még egy más halom dolgot, amelyet előző posztjaimban a szerinted szar stílusomban leírogattam.
Ha időd engedi, kukkants bele. Hátha iciri- picirit jobban megértesz. Vagy nem. Hát az sem fog ettől jobban fájni...

eszim 2014.11.25. 21:30:04

@baldoc: te tudod mit beszélsz?? az ő tevékeny közreműködése (kbaszott szar miniszterelnöksége) vezetett ahhoz, hogy orbánt a nyakunkba kaptuk. Leszarom, hogy kevésbé rossz-e, mint orbán. Sok éven át lett volna lehetősége jó irányba vinni az országot, elqurta de nagyon, nincs több lehetőség, tűnjön el a picsába, és orbán rögtön mehet utána.

dogbakszi 2014.11.25. 21:34:17

@Alick:
Ez a kis süni és a nyuszi esete? Emlékeztetőűl... a süni elindul, hogy kölcsön kérje a nyuszitól a porszívót, de közben vacillál, hogy a nyuszi mit is csinál majd, vagy mit nem csinál majd, majd mire odaér a nyuszihoz, annyira feltrenkeli magát, hogy köszönés nélkül csak annyit mond, hogy izéld meg a porszívódat.
Ön éppen e feltételezésekben trenkeli magát, s a köszönés helyetti odaböff sem hiányzik Öntől (természetesen még hozzá lehet keverni egy Demjánnak szóló szöveget, átértelmezve másokra, ahogy a Jobbik híveitől már réges régen olvasni lehetett, bár így nem is hangzott el, de indulatoka kelteni vele tudatlanok körében nagyon is lehet)
Bravó!

Orbán a magyar nép ópiuma! 2014.11.25. 21:38:32

Orbán egy faszorrú majom!
Takarodjon!!!

Alick 2014.11.25. 21:40:55

@dogbakszi: tekintsünk el a feltételezésektől... de egyetértek azokkal a tüntetőkkel, akik szerint a legjobb lenne az elmúlt 25 évet a politikusaikkal egyetemben lehúzni a vécén.

baldoc 2014.11.25. 21:45:26

@eszim: Gondolom, hogy magának fogalma sincs arról, hogy 2008.-ban egy gazdasági VILÁG válság tört ki.
Csak nem akarja ezt is Gyurcsány nyakába önteni??
Mondjon csak egy konkrétumot ,amit elkurt!

eszim 2014.11.25. 22:03:27

@baldoc: Vajon mit csinált 2004-2008 között, ja saját bevallása szerint elqurt mindent és végig hazudott.
Példát szeretnél? költségvetési hiány? államadósság? statisztikák meghamisítása? ez elég lesz?

baldoc 2014.11.25. 22:19:10

@eszim: Maga egyáltalán tudja, hogy mire mondta Gyurcsány , hogy elkurtuk??
Konkrét példát kértem, nem úgy általában!

eszim 2014.11.25. 22:33:25

Basszus, rekord költségvetési hiányokat csinált, ez nem elég konkrét? A környező országok gazdasága száguldott hozzánk képest nem elég konkrét? hazudott a választóknak nem elég konkrét?

dogbakszi 2014.11.25. 22:37:54

@Alick: Nagyon kategórikus, sarkos kijelentés, ...
...én azért árnyalnék a véleményen, mert nem minden és nem mindenki volt olyan lehúznivaló...
A bejegyzés szerző állítja, hogy se pártot, se más szervezetet nem gründolna... és ez lehet, hogy igaz a tüntetők többségére is, de...
... akkor mit is akarnak elérni, s azt, amit el akarnak érni, azt hogyan, milyen eszközökkel?
népfelkeléssel? Én a HVG-n Gomperez úrnak is leírtam, hogy egy politikusnak sem javaslom, hogy felkelést vizionáljon a saját támogatásával, mert nagyon hamar vezetőszíjon találja magát, és mutogatni fogják, mint a bazári majmot elrettentésül.
De ugyanúgy nem javaslom a felkelés szervezést a tüntetőknek sem, hisz ők még jobban sarokba szoríthatók. Minél kiszolgáltatottabbak az emberek, annál konnyebb elérni, hogy ne lépjenek fel a rendszer ellen, hanem inkább lelépjenek... akár nyugatra...

Sándor Kövágó 2014.11.25. 22:40:49

Azt nem értem, hogyan van még mindig ennyi Gyurcsány fanatikus!? Ti nem emlékeztek mi volt 2006 és 2010 között? Ti nem tudtok számolni? Ti tényleg csak az elmúlt két hétre tudtok vissza emlékezni? Gyurcsány már annyi választást vesztett mint tét meccset a válogatott. Lehet a Ferit szeretni is meg utálni is, de az biztos, hogy megosztó figura akinek esélye sincs össze fogni az ellenzéket. Próbálta már többször is, de nem sikerült. Valóban lehet még kísérletezni, de addig Orbán marad a király! Ezt tudja az Orbán is és ezért nem záratta börtönbe. Jó az neki, hogy ez a Feri kavarja szart, addig kérhet még sok kávét....

Sándor Kövágó 2014.11.25. 22:45:09

@baldoc: elkúrt az mindent! emlékszel a pl eü reformra? na az is el lett kurva, emlékszel még 2010-re amikor elöször lett orbánnak 2/3-os töbsége, na az is el lett kurva, emlékszel még 2014-re mikor orbán másodszorra kapott 2/3-ot, na az is el lett kurva! Emlékszel mikor bejött a gazdasági világ válság? Na akkor is jól elkurta, mert rohanni kellet kölcsön kérni. Mi az amit eddig nem kurt el? A szövege tényleg jó a csávónak, de ha már cselekedni kell akkor bizony elkúrás van belőle!!!

Alick 2014.11.25. 22:50:24

@dogbakszi: Gandi annak idején eredményesen alkalmazta a békés együtt-nem-működés taktikáját. Első beírásomban már említettem, hogy milyen célokat lenne érdemes kitűzni.

Sándor Kövágó 2014.11.25. 22:50:28

Orbán és Gyurcsány együtt teszik tönkre az országot!!!

Sándor Kövágó 2014.11.25. 22:58:35

Első feladat, hogy meg kell szabadulni a jelenlegi állellenzéktől . Sem jobbik, sem lmp sem pedig a többi mszp-s ragya nem lehet partner egy olyan új párt szövetség létrehozásánál aminek célja az új kezdet, egy teljes reset, új arcok új pártokban se kgbs se III/III-as se mszmps múlttal.
Új emberek kellenek világos érthető programmal és elképzeléssekkel.
pl: lakhatásoz való jog= erős szociális hálló, tanuláshoz való jog=minőségi oktatás minőségi bérekkel az iskolákban, egészséghez való jog= stadion helyett kórházak, focisták helyett orvosok.....
van kb 3 éve és kell kb 4 új párt meg 500 új hiteles arc

dogbakszi 2014.11.25. 23:07:26

@eszim: A rekord költségvetési hiány, ha abban az időben jól odafigyelt volna, már 2001-től, majd utána a 2002-es választások utáni igéret-teljesítéstől indult. Az államilag támogatott, akár használt lakás vásárlásra is fordítható kölcsön már 2 év alatt hozta a maga hiányát, nem beszélve a teljes közszféra 50%-os fizetésemelése, mely után már csak kullogni lehetett a normális államháztartási hiány után.
És még figyelmébe ajánlanám, hogy az akkori MSZP nem volt olyan egyszemélyi vezetésű, mint 1998 után a Fidesz, vagyis az akkor regnáló miniszterelnök, aki 2006 végéig nem volt az MSZP elnöke, csak azt hajthatta végre, amit a pártja vezetése neki felvázolt. A választás előtti évben pedig illúzió lett volna, hogy valaki, akár az akkori miniszterelnöl az MSZP vezetése ellenében elmondhatta volna, hogy az államháztartás ténylegesen hogy is áll. Ha jól emlékszik, akkor tudhatbá, hogy abban a beszédben, amiről Ön úgy érzi, hogy megalapozza a véleményét, abban úgy fogalmaz, hogy a pártjának akaratából úgy tettek az utolsó egy-másfél évben, mintha lázasan kormányoznának, valamint azt, hogy utána olyan gyorsasággal kellett kidolgozni az egyensúly helyreállítására a programokat, hogy alig birták.
De az Ön állításának ellent mond az a tény, hogy valóban 2 év alatt, mindenféle szembeszél ellenéte a hiámyt 4%-ra vitte le. Megjegyzem, hogy a növekedésünk a 2006-os korrekció kezdetéig ugyanolyan mértékű volt, mint a környező országoknak, csak a kiadásaink voltak túlméretesek, s ez a külömbség jelentette azt, hogy egyes országok stabilan növekedve el tudtak húzni mellettünk. Nekünk csak akkor lett volna esélyünk, ha nem az eljövendő választásokra figyelt volna az MSZP, hanem "az ország érdekére".
És csak úgy megkérdezném, hogy Ön a népszavazáskor elvetette a vizitdíjat? Ön is tüntetett Orbánnal kart karba öltve egy populista idea mentén, szövetségben a Munkáspárttal, Thürmer elvtárssal?

dogbakszi 2014.11.25. 23:12:15

@Sándor Kövágó:
Most már "csak" az a 4 párt, meg "csak" az az 500 új arc, ami baromira hiányzik, s ahogy érzem, ez 3 év múlva is baromira hiányozni fog!

DarthVader 2014.11.25. 23:17:32

A független civilek. Ja. Főként a tényektől meg a valóságtól függetlenek.
Hányok az országtól. Amúgy a civilek is megérdemlik Orbánt, meg is kapják még vagy húsz évig. A fideszfaszok meg hagy örüljenek, pedig azt kapják jutalmul, amit a többi büntetésül.

Viktor Mutyin (törölt) 2014.11.25. 23:18:33

@eszim: " hazudott a választóknak nem elég konkrét? "

És a választók mind fideszesek voltak? Hát akkor jól átverte őket. A felháborodásodból ítélve, te is rá szavaztál. Pedig ott volt neked a Viktor...

Viktor Mutyin (törölt) 2014.11.25. 23:21:20

@DarthVader: " hagy örüljenek"

Hadd örüljenek, magyarul.

papa4411 2014.11.25. 23:21:37

@csonka balázs: Igaza van! Az együttműködés alapja a demokráciában való hit. Ezért pontosan definiálni kell, hogy mi az a demokrácia. Az átlag magyar polgár 1989-ben már kijárta iskoláit és ott mindenféle hülyeséget tanult a demokráciáról. A KDNP-s Rubovszki szerint a demokrácia a többség diktatúrája.
A legáltalánosabban elterjedt tévhit szerint a demokrácia és a diktatúra között nincs semmi különbség.Ezért nem érdemes szavazni menni, úgyis mindegy. Ezt vallja kb. 4 millió magyar ember, aki a választások alatt otthon maradnak. Most talán pár százezren felébredtek, mert már a szájukig ér az adó. Ez is magyaros szokás: Mária Teréziának mondták a magyar nemesek: életünket és vérünket- de zabot azt nem!
Akik pedig "tiszta" politikusokat szeretnének azok szavazzanak egy csecsemőre (persze az is lehet szaros).

Sándor Kövágó 2014.11.25. 23:21:50

@dogbakszi: Most még hiányzik, de reméljük abból sok ezer emberből akik ma még csak a tüntetésekre járnak, lesz 500 (de elég csak 250 is) akik felnőnek a feladathoz...

Sándor Kövágó 2014.11.25. 23:26:07

@Viktor Mutyin: ki az Alex és miért számít, hogy hány éves vagyok?

Viktor Mutyin (törölt) 2014.11.25. 23:41:57

@Sándor Kövágó: "miért számít, hogy hány éves vagyok?"

Nagyon is számít, Alex. Ezen múlik, hogy mennyire kell komolyan venni, amiket irkálsz. Ilyen alapon szerintem, olyan 15 éves lehetsz, ami nem baj, mert én 14 évesen voltam ekkora forradalmár.

dogbakszi 2014.11.25. 23:52:16

@Sándor Kövágó:
"elkúrt az mindent! emlékszel a pl eü reformra? na az is el lett kurva,"
- Mivel nem volt több forrás, ezért olyan forrást szerettek volna bevonni, mely ott marad az orvosoknál, csökkenteni próbálja a hálapénzt, s úgy szerették volna csoportosítani az erőforrásokat, hogy azok egy egy területen koncentráltan rendelkezésre álljanak (súlyponti korházak).
Ez volt az elqrás, vagy ennek a kommunikációja (amit Dr Molnár és Horváth Ágnes csinált a potyautas beszólással)? És Ön mit tett, amikor szavazni kellett a népszavazáskor a vizitdíjról?

"emlékszel még 2010-re amikor elöször lett orbánnak 2/3-os töbsége, na az is el lett kurva,"
- Talán emlékszik arra, hogy az MSZP vezetése nyomására 2009 februárjában előbb a Miniszterelnöki pozícióról, majd utána a pártelnöki pozícióról is lemondott az, akiről azt állítja, hogy elqrta. És aztán lett Mesterházy miniszterelnökjelölt, az MSZP meg még az eredményeit sem akarta kommunikálni, miközben a Hagyó ügyek ráégtek. A választáskor az a személy, aki Ön szerint elqrta, egy mezei párttag volt, s csak a Táncsics alapítvány elnöke volt a tisztsége. Akkor 2010-ben ki is qrta el?

" emlékszel még 2014-re mikor orbán másodszorra kapott 2/3-ot, na az is el lett kurva"
- A 2014-es választások előtt Bajnai bejelentette, hogy visszatér a politikába, s az első mérés kb 16%-ot hozott neki. És ki taccsolta le Bajnait? Hát természetesen Mesterházy, meg az MSZP, hisz az ő fixa ideájuk volt, hogy övék a vezető szerep... bár ezt a nép nem akarta elfogadni.
Az a személy, akiről Ön azt állítja, hogy elqrta, épp nem tartozott az MSZP-hez, hanem önálló pártot alakított, amelynek ugyancsak Mesterházynak és az MSZP-nek köszönhetően nem volt semmilyen államtól származó pártbevétele, s mégis fenn tudott maradni, illetve miután Bajnai és Mesterházy megkötötte a privát alkuját, még növelni is tudta támogatottságát. A választási rendszerből pedig az következett, hogy előre hozott koalíciót kell kötnie annak, aki győzni akar, vagy neki kell a legnagyobbnak lennie. A Bajnai-Mesterházy különalku nem annak a nevéhez fűződik, akiről Ön azt állítja, hogy elqrta, pedig éppen ez a különalku volt, ami elqrta a választásokat. Akkor ki is qrta el?

"Emlékszel mikor bejött a gazdasági világ válság? Na akkor is jól elkurta, mert rohanni kellet kölcsön kérni."
- Ha egy halovány fogalma volna az állam kölcsönfelvételi szokásairól, akkor nem írna le ilyeneket, hisz csak az az ország nem vesz fel kölcsönt, amelyik olyan gazdasági potenciállal, vagy stratégiai nyersanyaggal bír, mely biztosítja a külső források bevonása nélkül is az állam működéséhez szükséges bevételeket. Mi egy kis ország vagyunk, nem jelentő iparral, semmi nyersanyaggal, egy nyitott gazdaságú kis ország vagyunk. Ezért ahhoz, hogy működjünk, pénzforrásra van szükségünk. a korábbi kölcsöneinket is cipeltük és fizetük vissza mind a mai napig. Amikor 2008 végén jött a hitelválság, akkor az egész világon megbénult a hitelezés. Ez az országra nézvést az előbb felsorol jellegzetességeink miatt, szükséges volt a rendszeres piacról felvett kölcsönökre. A befagyott hitelpiac miatt kellett egy olyan helyhez fordulni, ahonnan akár korlátlan mennyiségű deviza érhető el azért, hogy pl a Soros Györgyök OTP ellenes spekulációs támadását vissza lehessen verni. Annak az IMF kölcsönnek a kamata sokkal alacsonyabb volt, mint az akkori hitelválság miatt elérhető bármilyen piaci hitelnek, s alacsonyabb volt, mint amennyiért még a mai napig a regnáló kormány finanszírozza az államhásztartást. Na akkor a kölcsönért rohanás miért is volt elqrás?

"Mi az amit eddig nem kurt el?"
Ezek után én kérem, hogy írja már le, hogy egyáltalán mit qrt el!

Sándor Kövágó 2014.11.25. 23:57:03

@baldoc: nem vagyok forradalmár sem pedig 14 éves, de törekszem arra, hogy ne legyek remény vesztett vén fasz, sem pedig Alex

dogbakszi 2014.11.26. 00:01:43

@Alick:
Ezzel kapcsolatban nekem nincsenek oly pozitív gondolataim, hiszen ha nem akarnak a jelenlegi demokratikus ellenzéki pártokkal, illetve azok kb 30%-os szimpatizáns táborával együtt működni, hanem folyamatosan konfrontálódnak velük, akkor Önöknek csak kb 20% bizonytalan marad, ami baromi karcsú mennyiség egy rendszerváltáshoz, ebből még 20 év múlva sem lesz semmi.

Sándor Kövágó 2014.11.26. 00:06:13

@dogbakszi: mikor bejött a gazdasági világ válság akkor már hány éve volt a Feri haverod a miniszter elnök? hogy lehet hogy Izland után mi voltunk a másodikok akik fizetés képtelenné váltak és imf hitelre volt szükségünk. a szlovákok a lengyelek miért nem szaladtak olyan gyorsan imf hitelért?
Na meg azt sem értem ha kilépett a Feri az mszp-ből akor miért sírta vissza magát a közös listára és miért nem merte megpróbálni egyedűl megugrani az 5%-ot? Akkor már lehetett tudni, hogy nem nyerhetnek mert Attilával az élen nem váltják le az orbánt. Mert volna indulni egyedűl mint az lmp és lett volna frakciója. Na meg hát az öszödi beszéd, ami után minisztert csinált a Lamperth Moncsiból és Szekeres Imiből... ugyan már ott is csak a szöveg volt. Ha komolyan gondolta volna akkor ezek az arcok nem lesznek miniszterek hanem elvtárs fejek hullnak a fölre. De csak a szája járt és elkúrt minden reformot és megágyazott orbán tej hatalmának! Na ezt nevezem én elkúrásnak...

Szúnyog 2014.11.26. 00:10:27

@Sándor Kövágó: láttam az egyik mai szónokot. Hm, megint etnikai alapon próbálkoznak.

Sándor Kövágó 2014.11.26. 00:25:45

@Szúnyog: szomorú ha a gyülöltre és a bűnbak képzésre építenek, de remélem ez csak valami gyerek betegség és hamar kinövik. Bár ahogy nézem a jelenlegi parlamentet akkor úgy látom, hogy jó ha a megoszlik a jobbik szavazó tábora és van ott is konkurencia

dogbakszi 2014.11.26. 00:35:35

@Sándor Kövágó:
- Először is leszögezem, hogy nem haverom, hogy világos legyen!
"hogy lehet hogy Izland után mi voltunk a másodikok akik fizetés képtelenné váltak és imf hitelre volt szükségünk"
- Nem voltam egészen világos? Nagyon egyszerű a helyzet, nem volt akkora devizatartalékunk, hogy bármilyen külső spekuláns támadást kivédhessünk, miközben a hiteleink megújítását nem tudtuk a befagyott piacokról finanszírozni.

Már korábban írtam, hogy a probléma az ország túlköltekezésével volt, amit ugyan 2006 után próbáltak visszaszorítani, de ez "társadalmi ellenállásba" ütközött...
Ugyan még mindig nem nyilatkozott, hogy Ön ellenállt-e mint Huggyos Józsi, amikor ki akarták vinni a WC-ről?
"Na meg azt sem értem ha kilépett a Feri az mszp-ből akor miért sírta vissza magát a közös listára és miért nem merte megpróbálni egyedűl megugrani az 5%-ot? "
- Megint szövegértési probléma, vagy csak figyelmetlenség? A választási rendszernek, amit Orbánék létrehoztak épp az a lényege, hogy a legnagyobb győz. Ön hogyan akarja leváltani Orbánékat, s demokratikuus rendszer kialakítani, ha soha nem győz? A kérdése vagy annyira naív, vagy csak tetteti, de akkor sajnálom, hogy egy szimpla provokátor, s semmi más.
"Na meg hát az öszödi beszéd, ami után minisztert csinált a Lamperth Moncsiból és Szekeres Imiből... ugyan már ott is csak a szöveg volt. Ha komolyan gondolta volna akkor ezek az arcok nem lesznek miniszterek hanem elvtárs fejek hullnak a fölre"
- Ha nem csalódom, ugyancsak írtam, hogy az MSZP már 2006 végénél lényegében betartott annak, akiről Ön azt állítja, hogy elqrta,s 2009 februárra teljesen kihátrált mögüle. Persze ennek oka volt az is hogy éppen az MSZP pártpénztárnokával akasztott ujjat Gyurcsány. Egyébként ugyancsak írtam, és nagyon sokan éppen abból az okból tévednek, hogy egyenlőségjelet tesznek az MSZP és a Fidesz közé, pedig a berendezkedésük totál külömböző, és még most is a Fidesz a diktatórikus, és az MSZP nem az, csak ott más nagy baj van. E külömbözőségből adódik, hogy ha az MSZP választmánya azt mondta, hogy Szekeres pedig honvédelmi miniszter lesz akkor hiába beszél kapatosan a repülőszázad előtt, akkor is azzá teszi a választmány, s a miniszterelnöknek-pártelnöknek kevesebb beleszzólása van ebbe. Ebből a szar helyzetből csak úgy menekülhetett volna, ha beadja a lemondását már 2006-ban...
...amit be is adot, csak a pártja nem fogadta el, s azt igérték neki, hogy végigcsinálják a reformokat... aztán szépen kihátráltak.
Csak simán időben és távolságtartással végig kell nézni a történteken, s akkor rögvest láthatóvá válik sokminden, Csak próbálja ki, s közben odakinn az ágasnl akassza ki az előitéleteit, meg amit a papagájkommandótól 2006 óta folyamatosan hall, hisz az indulat elhomályosítja az elmét, s abban a pillanatban sokminden tisztább lesz.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.11.26. 01:01:14

Szerintem legalább még egy közös vonásotok van.

Ti sem tudtok írni, ahogy Feri sem.
Se helyesírás, se stílus.

etruszk 2014.11.26. 01:45:29

@bölcsészmérnök: Pontosan. Ezzel egy időben dőreség abban reménykedni, hogy egy "civil" a tömegből majd megmutatja nekünk, hogy hogyan is kell ezt csinálni.

etruszk 2014.11.26. 01:46:05

@bölcsészmérnök: Pontosan. Ezzel egy időben dőreség abban reménykedni, hogy egy "civil" a tömegből majd megmutatja nekünk, hogy hogyan is kell ezt csinálni.

etruszk 2014.11.26. 01:48:54

@eszim: És most mi van? Hamisított statisztikák és kimutatások, és a szomszéd országok még jobban elhúznak mellettünk. De legalább leépítették a demokráciát is.

nyelv-ész 2014.11.26. 06:40:15

Tök jó, hogy még van a Feri, mert ha már nem lenne, akkor még netán összefogna az a sok debil, akik magukat baloldali ellenzéknek merik nevezni. Így viszont még évekig mehet a torzsalkodás, és remélhetőleg lemorzsolódnak a rendszerváltás önjelölt hősei.

nu pagagyí 2014.11.26. 07:02:32

Becsületes írás, de nem nagyon ad semmiféle kapaszkodót, a hogyan továbbra. El lehet küldeni minden politikust az anyjába, de akkor bukkanjon már fel valaki, aki felmutat egy előrevivő koncepciót, vagy legalább csináljunk egy forradalmat, amelyik felállítja a jövő politikusainak a hatalom korlátait.

A mostani helyzetből még lenne békés kiút. Meg kell buktatni a Fideszt Veszprémben és vége szakad a választási törvények és az alaptörvény további, kontroll nélküli fabrikálásának. Saját, hatalomcentralizációs törvényei fogják okozni a pofátlan bolsevista párt vesztét. Ha már nincs kétharmaduk, a következő választásig, tömegnyomással lemondásra kell kényszeríteni a hatalom által gyakorlatilag végtelen időre bebetonozott, vállalhatatlan korrupt pártembereket az alkotmányos és az állami intézmények éléről: Főügyészség, NBH, Médiatanács, Kehi, MNB, AB párttagjai, NAV.

eszim 2014.11.26. 07:38:18

@dogbakszi: Nem érdekes, hogy az elődei mit csináltak, ahogy orbánnál sem. Természetesen az adott helyzetről nem tehet, arról viszont igen, hogy mit hoz ki belőle, márpedig túlkültekezett, hazudott és ezt meg önmaga is elismerte. NEM érdekel, hogy ki a hibásabb az MSZP, SZDSZ vagy Ő, vagy a mindent leugató akkori fidesz, meg volt a lehetősége, elkúrta, ennyi.
Persze, hogy levitték a hiányt, különben becsődölt volna az ország, akkor lett volna ez érdem, hogy ha megyós túlköltekezés utűn tették volna. A mai minden napra új adó nem ismerős a veres pénzügyminiszterségéből?
A növekedés 2006-ban MINDEN környező országban magasabb volt, szóval te is ugyanúgy hazudsz, mint a narancsos komcsik, te sem vagy jobb náluk!
www.portfolio.hu/img/upload/2012/11/gdp2005-20121115.png

luis5 2014.11.26. 07:39:17

A nostani 5 p alatt szeteso, alternativ valosagban elo, vezetes nélküli bazisdemokrata altwrnativ ellenzéknek kb 0 eselye van valaha kormanyra kerulni. Mert a celhoz bizony akarni kene a piszkos eszkozoket is. Ezek meg ideologikus szeplelkek mint egy szepsegkiralyno akinek legfobb kivansaga a vilagbeke. 0 esely, 0 eszkoz az elereshez.

nu pagagyí 2014.11.26. 07:39:31

@Sándor Kövágó: 2006-és 2010 között irracionális dolgok történtek. Olyasmi ellen hőzöngtek az emberek, ami az érdekeiket szolgálta volna. Az akkori, FIDESZ által generált megmozdulások semmiféle jövőbe mutató, társadalmilag hasznos tömegigényt teljesítő követelést nem tartalmaztak. A "zemberek" az "elkúrtad" és "a nemzet nem lehet ellenzékben" címszavakkal jellemezhető, homályos tartalmú lózungokra izgultak fel. Azt kapták, amit megérdemeltek. A "nemzet" hatalomra került, igaz időközben jelentősen leszűkült ez a fogalom a félművelt politikusokra, a minden hájjal megkent oligarchákra és sleppjükre. Az elkúrás pedig immár "kétharmaddal" folyik. A nép sikeresen kivívta, hogy rabszolga lehessen saját hazájában.

eszim 2014.11.26. 07:40:01

@Viktor Mutyin: tévedsz, orbán mehet a a szemétdombra gyurcsánnyal együtt!!!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.11.26. 07:46:18

Az mindig szép amikor marakodnak a magukat civilnek hazudó libsi csürhék, és a levedlett hazaárulókból állómlibsi pártocskák :) hozom a popcorn-t

luis5 2014.11.26. 07:50:13

A nostani 5 p alatt szeteso, alternativ valosagban elo, vezetes nélküli bazisdemokrata altwrnativ ellenzéknek kb 0 eselye van valaha kormanyra kerulni. Mert a celhoz bizony akarni kene a piszkos eszkozoket is. Ezek meg ideologikus szeplelkek mint egy szepsegkiralyno akinek legfobb kivansaga a vilagbeke. 0 esely, 0 eszkoz az elereshez.

Fekete Mamba 2014.11.26. 08:58:46

A posztot csak átfutni bírtam, olyan tompán üres és unalmasan modoros, ahogy csak kell, a tartalmát értjük: nem szimpatikus Gyurcsány. Nyilván nem telik többre, ha teljesen a posztoló képességein és szándékain kívül esik a mondjuk Ferkó kormányzati teljesítményének reális értékelése. És nem azért, mert abból annyira jól jönne ki, de a "baßtassuk-Fletót-éjjel-nappal" műfajban ennél a semmitmondóan pátoszos fanyalgásnál szívesebben veszem mondjuk Szijjártó vagy Kövér Laci bácsi karakteres megnyilvánulásait, kb. ugyanennyi intellektuális tartalmuk van, de legalább rövidek és őszinték.

egysmás 2014.11.26. 08:59:13

@Sándor Kövágó: Hát igen!
Tudni kell ki az igazi ellenség!

Trackers 2014.11.26. 09:00:09

@Ans1979:

Maradtak még a régiek között is hiteles politikusok.
Tölgyessy, Kiss János, Ángyán, ...
Magyarul azok, akik saját táborukat is kritizálták, és kiléptek ha kellett.

De jöhetnek újak is nyugodtan.
Az alapvető probléma ugyanis a működési mechanizmusban rejlik. Pár ember megmondja a tutit, és végrhajtják. Közben a klientúra lop.
Ebben a struktúrában (ami rendszerváltás óta volt) valóban kell a tapasztalat. De nem azért hogy kormányozhass, hanem hogy az MSZP-s és FIdesz-es klientúra ne telepedjen a te nyakdra is rá.

Viszont ha a kormányzási struktúrát változtatjuk meg, akkor jöhet bármilyen hiteles civil arc a civilek közül, ha valóban hiteles, és nem fogják megvenni kilóra.

Ha a döntéseket nyíltan közösségileg web2 segítségével hozzák, ha minden szerződést nyilvánosssá tesznek, ha szakmai szervezetekre bízzák a törvények kidolgozását, ha minden kifizetés, bevétel nyílvános, ...

Szerintem működhet.

Illetve ha nem működik akkor is mit veszíthetünk ?
az MSZP szakértői alatt adósosdtunk el a legjobban, és a Fidesz szakértői bontják leginkább az alkotmányosságot.

Trackers 2014.11.26. 09:04:14

@nu pagagyí:

Teszem azt lemondatod, a mandátumáról a kinevezett embereket.
Bravó.
2018-ig viszont a Fidesz nevezi ki az újakat is oda, új mandátummal, régi intervalummal.
Még szarabbul is jársz.

Trackers 2014.11.26. 09:05:58

@luis5:

Viszont ha az MSZP-Gyurcsány-Bajnai tengely kerül hatalomra, akkor kb 1 év múlva ugyanilyen, ha nem nagyobb tüntetések lesznek.
És azt gonolom jó okkal, a tapasztalatok alapján.

egysmás 2014.11.26. 09:06:59

@Trackers:
A hatalomról beszélsz, a kormányzatis struktúra megváltozatásáról.
Ennek van egy nagy-nagy-nagy-nagy-nagy akadálya, mégpedig az, hogy jelen pillanatban egy Orbán Viktor nevű személy birtokolja a hatalmat Magyarországon.

Az ő hatalomból való eltávolítását hogyan gondolod?

Trackers 2014.11.26. 09:10:11

@egysmás:

Ha jól sejtem, akkor ez a blog is, mint ahogyan a civil megmozdulások is, a 2018-as MSZP és Fidesz nélkülis alternatíva felépítéséről szól.

egysmás 2014.11.26. 09:14:11

@Trackers: Igen, és?

Valami elképzelés csak van arról, hogy a jelenleg regnáló hatalmat HOGYAN képzelitek megdönteni?
Mivel veszitek rá Orbán Viktort, hogy lemondjon, ne induljon az esetleges választásokon, ne fabrikálja tovább a választási törvényeket, nem betonozzon be mamelukokat 10-20 évre bizonyos pozíciókba, stb.

Gondolom, van legalább valami homályos terv.

Noh, erről a tervről szeretnék többet tudni.

Mert az úgy elég kevés, hogy kimegy párezer ember óbégatni.

Khonsu 2014.11.26. 09:21:53

Jó lenne ha sikerülne végre elindítani valami újat, tiszta lappal. Már rég itt lett volna az ideje.

Mindössze 2 jó tanácsot szeretnék ehhez adni, ahogy én látom a dolgokat.

Az új szerveződés csak akkor lehet igazán sikeres, ha nem szűkül be kizárólag a baloldali gondolkodásúakra. A jobb és baloldaliakat egyaránt képviselniük kell, mindenkinek elfogadható alternatívát nyújtva.

A történelem során a sikeres rendszerek általában ügyesen ráépültek az őket megelőzők hátterére. Vagyis miközben az előttük lévő vezetés helyébe léptek, a hatalmi bázist komolyabban nem támadták, inkább átformálták és ráépítkeztek. Ez egyben a gyors és békés váltás receptje.

Valami ilyesmit kéne összehozni az elkövetkező években. (szerintem)

Trackers 2014.11.26. 09:24:47

@egysmás:
A trükköt úgy hívják hogy választás, ami 2018-ban esedékes.
És a segítség éppen a jelenlegi választási rendszer.
Ugyanis jelenleg nem kell többet tenni, mint több szavatot szerezni, mint amennyit a Fidesz és az MSZP-Gyurcsány kap, és lehet kormányozni nélkülük.
Met ha koalícióban kell bármelyikkel az felér egy bitófával.

egysmás 2014.11.26. 09:29:59

@Trackers: Magyarul a terv az, hogy hajátok garázdálkodni Orbánt, lemondotok a szocikról, DK-sokról, LMP-sekről, meg a többiekről és megpróbáltok összegrudnolni egy új pártot a semmiből, senkikkel.

Ehhez pedig az az eszköz, hogy utáljátok a pártokat. Ti lesztek a PUPP, a Pártokat Utálók Populista Pártja!

Nagyszerű terv!

Trackers 2014.11.26. 09:37:57

@egysmás:

Hogy lehet nem hagyni Orbánt ? Forradalommal ? Puccsal ?
Tüntetésekkel Gyucrsány se mondott le, pedig többször ennyien voltak az utvcákon.

Ettől vannak jobb nevek is.

Teszem azt pl:

Civil Rendszerváltás 2018 !

Alick 2014.11.26. 09:41:12

@dogbakszi: "nem akarnak a jelenlegi demokratikus ellenzéki pártokkal, illetve azok kb 30%-os szimpatizáns táborával együtt működni,"

A "demokratikus ellenzéki pártok" egymással sem tudnak konfrontáció nélkül együttműködni... ld. Júdea Népe Front kontra Júdeai Népfront.

Fletó a leggyengébb pont az egészben, hülyeségeket beszélő szalonidióta ("rendszeresen bérmálkoztam", stb.), ráadásul beszól a választóknak.
A fideszben 2006 táján ilyen volt Mikola, de őt ki is rakták a fontos pozícióból...

egysmás 2014.11.26. 09:53:00

@Trackers: Egy PÁRTNAK az lesz a neve, hogy CIVIL?

A névválasztáskor kezdett hazudozás elég rossz ómen. ;)

egysmás 2014.11.26. 09:59:12

@Trackers:
Hogy a kérdésedre is válaszoljak:
"Hogy lehet nem hagyni Orbánt ? Forradalommal ? Puccsal ?
Tüntetésekkel Gyucrsány se mondott le, pedig többször ennyien voltak az utvcákon."

Az előrehozott választások kikényszerítése az egyik módszer.
Vagy a megfelelő nagyságú nyomásgyakorlás, aminek következtében a Parlament benyújt egy (konstruktív) bizalmatlansági indítványt.

Arra számítani, hogy három éven keresztül tömegeket tudsz az utcára vinni, nonszensz gondolat, hiszen se infrastuktúa, se anyagi háttér nincs ehhez.
A facebook kevés ugyanis.

jet set 2014.11.26. 10:07:27

Demokrácia van. Ha gyurcsány pattogni akar, akkor pattogjon. A hatalomba nem fog visszakerülni nagyon helyesen.

jet set 2014.11.26. 10:14:26

@egysmás: Találni kellene 107 megbízható, értelmes, közismert, pártfüggetlen embert. Nagyon kíváncsi leszek Török Gábor kísérletére, hogy sikerül-e neki. Ha igen, akkor az a követendő példa 2018-ra. Ha az egyéni körzeteket mind hoznák a függetlenek, akkor a pártok végre elmehetnének a büdös picsába.
De én tartok tőle, hogy ez az ország menthetetlen.

egysmás 2014.11.26. 10:42:34

@jet set: Török Gábor nem pártfüggetlen.

Az egyéni képviselőknek frakciót kell alakítania, különben nem lesz kormány.

Sándor Kövágó 2014.11.26. 10:43:40

@dogbakszi: - Na látod ezt nevezem el kúrásnak, hiszen neki mint gazdasági szakembernek fel kellet volna készülnie és kellet volna, hogy legyen megfelelő deviza tartalék, mint ahogy volt a Románoknak a Lengyeleknek és még sokan másoknak is, akiknek nem kellet azonnal az imf-hez rohanni. Emlékszel még mint mondod Feri kb 3 héttel azelőtt, hogy az imfhez fordult? Azt mondta, hogy magyar országot nem fenyegeti a válság mert még nem elég fejlett a bank rendszer….! Na ezt nevezem el kúrásnak.

„Ugyan még mindig nem nyilatkozott, hogy Ön ellenállt-e mint Huggyos Józsi, amikor ki akarták vinni a WC-ről?”

Itt nem éretem mire gondolsz, de vizit díj ügyben nem mentem szavazni és az is el kúrás volt, hogy abban a témában egyáltalán ki lehetett írni a népszavazást.

Ha valaki nem jól méri fel a határait és olyan dologba kezd bele amit nem tud véghez vinni és olyan emberekkel indul csatába akikre nem számíthat azt is el kúrásnak nevezem. Tudnia kellett volna, hogy mire képes a banda akivel együtt dolgozott akikkel együtt próbált kormányozni. Nem mérte fel megfelelően tehát: el kúrta!

Ami meg a tisztán látást illeti: lehet védeni és magyarázkodni, lehet másra mutogatni és kifogásokat keresni, de a helyzetet látva ennek nincs sok értelme. El Kurcsány választást nyert, kormányt alakított és nem sokkal később már dübörgött az utca, égett a tv maci, megalakult a nemzeti gárda, meg alakult a jobbik, (ami mára sokkal nagyobb és sokkal erősebb párt mint a dk), és a következő választásokon kampány nélkül kétharmada lett a fidesznek. Na ezt nevezem én el kúrásnak mert ott volt a lehetősége, hogy csináljon valamit, de az eredmény: kudarc és gyalázat.
Persze nem egyedül El Kurcsány tehet róla, de mivel ö volt a nagykutya, ö volt a miniszterelnök, ö jelölte ki a Bajnait is, (aki nem lopott libákat csak nem fizették ki) és ő volt a párt elnök akkor is mikor az mszpnek lehetősége volt köztárság elnököt választani, őt terheli a felelősség.
Míg 2002-ben a D209-es elvtárs is le tudta váltani az Orbán addigra 2014-re már erre a Chuk Noris sem lett volna képes.

Ans1979 2014.11.26. 10:43:54

Tetszik, hogy egy csomó kommentelöe, akarva, vagy akaratlanul de itt is Viktor szekerét tolja.

Ferit lehet szeretni és utálni, de a patás ördöggel nem egyenlöe. Ezt csak azok szeretik kommunikálni (ball és jobb oldalon) akik félnek töle.

Hazudtunk ... csaltunk... (a lopást nem tette hozzá bár az is volt) Elég, igy nem lehet. - Ez volt az Öeszödi beszéd lényege.

Az társadalom nagy része a "hazudtunk"-ra, nem az "Elég"-re koncentrál.

Feri sok mindent elkúrt, de azért a következöket érdemes lenne fejben tartani:

- Az államadósság 2002-ben két okból nöett. Egyrészt a már említett 100 napos csomag miatt. Másrészt mert László Csaba, visszatette az állam adósságait, melyeket még Viktorék halmoztak fel 1998 óta az MFB-n keresztül melyet nem tekintettek költségvetési szervnek (ezért az adósságait sem tekintették államadósságnak)

- Egyészségügyi reform. Nos itt azt qrte el, hogy nem sikerült átvinni. Emlékszik valaki a népszavazás elöetti fidesz plakátra? "A gyermekem egészsége nem pénzkérdés" Hát de. Mint minden. Magántöekével mára lehetne hasonló egészségügyünk mint Ausztriában vagy Németországban. De a fidesz megakadályozta, a sok balfasz meg elhitte.

- Külügyi szempontból egy baj volt Gyurcsánnyal. Nem tudják kimondani a nevét.

- Az meg, hogy szétverette a tüntetést, az hazugság. Egy randalírozó tömeget vert szét a rendöerség (sajnos nem olyan keményen ahogy azt kellett volna, és ahogyan azt Németországban teszik a rendöerök). A Dohány utca Körút sarkán 3 paletta lerakásra váró díszkövet használtak a "békés tüntetöek" arra, hogy nemtetszésüket kifelyetzzék (Öeszödi beszéd - Ki mire fókuszál?) és szélvédöek, kirakatok és kukák bánták a dolgot.

- Folytathatnánk...

Ans1979 2014.11.26. 10:45:46

@Alick:

- Független stábok pályázzanak a különbözöe ágazatokra? Bocsi, de egy a cipöe bekötésénél komplexebb feladat esetében szükség van összehangolt cselekvésre illetve tervre. Ennek nagyobb káosz lenne a vége (és az eleje is) mint amit el tudunk képzelni.

- A visszahívhatóság nem mai ötlet, a gond csupán az, hogy amint meg kell hozni egy nem kellemes döntést a birkák rögtön vissza akarnák hívni képviselöejüket, és ez meggátolna minden reformot/cselekvést.

Ans1979 2014.11.26. 10:57:55

@Trackers: Vannak hiteles arcok, és lesznek is.

De a tapasztalat nem azért kell, mert különben az MSzP-s/Fideszes klientúra a nyakadra telepszik, hanem mert nemzetközi szerzöedések tárgyalása, szakszervezeti egyeztetések, esetén ha az egyetlen dolog amit fel tudsz mutatni az az , hogy hiteles vagy, megesznek reggelire.

Web2-es egyeztetés: ez maximálisan kivitelezhetetlen, ugyanis nincs mindenkinek internet hozzáférése. Ez elöeszöris azt jelenti, hogy minden lakásba ingyenes internetet és számítógépet kell biztosítani, ezután oktatást mindenkinek aki igényli. És utána lehet majd web2 egyeztetni.

A problema nem a rendszerváltás utáni struktúrában van, hanem a képviseleti demokráciában. Ez eddig a legjobban müeködöe rossz rendszer, de sajnos vannak kiskapuk amiket egyesek megpróbálnak kihasználni. Nem csak nálunk, mindenütt a világban.

egysmás 2014.11.26. 11:10:11

@Sándor Kövágó: "Itt nem éretem mire gondolsz, de vizit díj ügyben nem mentem szavazni és az is el kúrás volt, hogy abban a témában egyáltalán ki lehetett írni a népszavazást. "

Kinek az elkúrása volt, hogy ki lehetett egyáltalán írni a szavazást?
Ha egyetértettél (vagy legalább szükséges dolognak tartottad) a kormány tervét és valami barom megengedte a népszavazás kiírását, miért nem mentél el szavazni?
KÖZVETLEN demokráciát akarsz és amikor lehetőséged volt gyakorolni, nem tetted meg.
Ez hülyeség!

bekerült 2014.11.26. 11:12:18

@3niko:

Igazán figyelemre méltónak tartom, hogy bekerültem a Top 3-ba !
Én magam nem tartom ennyire jónak, de kösz a kedvességed és a figyelemre méltatásod.
Olvasgatva az azóta megjelent hozzászólásokat, tényleg elég parázs vita alakult ki és ez így van jól.
Ebből is látszik, hogy a vélemények igen eltérőek és valljuk be, néha igen elfogultak is.
Kevés a tárgyilagos, kellő ismeretekkel rendelkező írás, legtöbb megmarad a saját környezetében megismert indulatoknál, hasonlóan a blogíróhoz.

Igen, olvasgatok és szörfölgetek a netten és ha olyasmit olvasok, amitől kinyílik a bicska a zsebemben, arra reagálni szoktam, közölve a saját meglátásomat.
Nincs ebben semmi különös és abban sincs, hogy minden írás egyben megosztó is, ez tudható és bekalkulálható tényező.
Nem hinném, hogy selejtes "állatfajnak" gondolnád magadat, ettől túl magabiztosnak tűnsz, pedig nem ártana egy kis tárgyilagos ismereteket is beszerezni, ha már írásra szánod magad.
El is lehetne várni az egy-két-három diplomával rendelkezőtől, de te megmaradtál a hangulatkeltés szintjén, mégpedig azok köréből, ahonnan az ihletet is meríted.
Megelégedtél ezzel és kiérdemelted az "Ans1979-es" nick nevű hozzászólótól azt a bölcs kínai mondást, amit közölt velünk.
Mit tagadjam, találónak találtam !

Tudod dühít, hogy ennyire vakok egyesek és nem látnak tovább az orruknál és még képesek is ezt szent meggyőződéssel másoknak ajánlani.
Elvárható lenne, ha már valaki képzettségekkel is rendelkezik, hogy a mit és miértekre is írástudóhoz méltó válaszokat ad, feltéve, ha nem szándékoltan cselekszik az írása folyamán.
Szóval az én és az öntudat talán stimmelhet, de a felelősség az már igen messze jár a valóságtól, pedig így utólag ez szinte kötelező egy ilyen felkészült írogató számára.
Mert ugye mit várhatunk a hozzám hasonlóktól, aki csak két diplomával rendelkezik és mi tagadás van olyan is, aki még ennyivel se.

Innen nézve a dolgot, csak két választás lehet, vagy elkötelezett írástudó vagy, aki meghatározott céllal írogat és befolyásol, vagy tényleg az "Ans1979" véleménye a döntő.
Te azt állítod, hogy az utóbbi.

Nem hinném ugyanis, hogy a rokonaid miatt szállnának meg ilyen gondolatok, amik nem vezetnek sehova, ráadásul megsértesz vele egy igen széles réteget, tegyük hozzá, jogtalanul.
Igen, a Gyurcsány táborára gondolok, arra a pár százezer emberre, akik a FIDESZ mantrája ellenére és az MSZP hathatós betartásai ellenére is, képesek volt talpra állni és megújulni.
Viszed és viszitek tovább azt a FIDESZ mantrát, amely arra szolgál, hogy a Orbánok, Lázárok, Rogánok a saját felelősségüket kisebbíthessék és a figyelmet másra tereljék !

Magadat felelősnek tudva teszed ezt és a rokonaidra hivatkozol, meg a meggyőződésedre, miközben nem veszed a fáradtságot, hogy utána néz dolgoknak mi és hogyan történt, mik és mi volt az események kiváltója és eredője.
Arról már nem is írok, csak megemlítem, hogy mégis, ezt, hogy képzelted te el, mint egy írástudó, mi lenne, ha ez meg is valósulna ?
Ki maradna, a FIDESZ és az MSZP helytelen törekvéseivel szemben, aki eredményesen fel tudná venni a küzdelmet.
Úgy gondolod, hogy te ezt kijelentheted és kirekeszthetsz, mert te úgy képzeled el, hogy ez így lenne a jó.
Kinek is ?

Én úgy látom, hogy azoknak van szüksége a megújult Gyurcsányra, akik nem szeretnék a régi hibákat újra átélni.
Valószínű és ezt Gyurcsány is elismeri, hogy követet el hibákat, de a küzdelmei a baloldal megújításáért folytak, amit eddig elbukott és ezért is hagyta ott a pártját.
Amit nagy garral felemlegettek hibákat neki, azok jórésze abból adódtak, hogy ott tartottak be neki jobb és baloldalon összefogva, ahol csak tudtak és tudnak.
És még ti is beálltok a rugdalódzó sorba, pedig nektek lenne rá a legnagyobb szükségetek. Nektek hiányzik a legjobban az olyan, a hibáiból tanult Politikus, aki feltétlen elkötelezett demokrata és nem vádolható aljas dolgokkal, pedig megpróbálták már egy néhányszor.
A nagy eufóriába nem veszitek észre, hogy azok kottájából játszotok, akik eddig is félre vitték az egészet, az egyik jobbról, a másik balról. Ráadásul mindegyik a Gyurcsányra hivatkozva.
Még most is rá hivatkoznak, mert tőle tartanak, pedig már nincs a hatalomban
több mint 6 éve. Ez alatt az idő alatt lezajlott egy egész rendszerváltás és bebizonyíthatták volna, hogy ők milyen sikeresek. Az egyik a baloldalon, a másik a jobboldalon.
Mégis belőle nem kértek, hanem segítetek Orbánnak a hatalomba maradni.

Meg fogjátok kapni !

Megértem a fájdalmadat, de ez kevés.
Egy ilyen felkészült embertől több kell, ha már írásra adod a fejed.
Hidd el, nekem is fáj sok dolog, de legjobban az, amikor egymást marjuk, ahelyett, hogy rendbe tennénk a közös dolgainkat.
A nagy marakodás közben pedig észre se vetted, hogy Gyurcsánynak esze ágában se volt a köreiteket megzavarni, legfeljebb segíteni benneteket. Van annyi esze, hogy fel tudja mérni, hogy mit lehet és mit nem, veletek ellentétben.

Én megértelek, próbálj meg te is így tenni.

egysmás 2014.11.26. 11:15:56

@Sándor Kövágó: "Ha valaki nem jól méri fel a határait és olyan dologba kezd bele amit nem tud véghez vinni és olyan emberekkel indul csatába akikre nem számíthat azt is el kúrásnak nevezem. Tudnia kellett volna, hogy mire képes a banda akivel együtt dolgozott akikkel együtt próbált kormányozni. Nem mérte fel megfelelően tehát: el kúrta!"

Akkor éppen az elkúrást viszed véghez, amikor a civil rendszerváltás 2018-at propagálod, hiszen sem a határokat nem mérted fel, és olyan dologba kezdesz, amit NEM LEHET véghez vinni, ugyanis NINCS RÁ TÖRVÉNYES ESZKÖZ!

"Ami meg a tisztán látást illeti: lehet védeni és magyarázkodni, lehet másra mutogatni és kifogásokat keresni, de a helyzetet látva ennek nincs sok értelme. El Kurcsány választást nyert, kormányt alakított és nem sokkal később már dübörgött az utca, égett a tv maci, megalakult a nemzeti gárda, meg alakult a jobbik, (ami mára sokkal nagyobb és sokkal erősebb párt mint a dk), és a következő választásokon kampány nélkül kétharmada lett a fidesznek. Na ezt nevezem én el kúrásnak mert ott volt a lehetősége, hogy csináljon valamit, de az eredmény: kudarc és gyalázat. "
Jah, te meg otthon maradtál, amikor arra kellett volna szavazni, hogy folytassa-e amit akar.
Aztán elmeséled, hogy elkúrta, mert a NÉP leszavazta, ő meg tiszteletben tartotta a NÉP akaratát, valamint köztársaság törvényeit.

"Persze nem egyedül El Kurcsány tehet róla, de mivel ö volt a nagykutya, ö volt a miniszterelnök, ö jelölte ki a Bajnait is, (aki nem lopott libákat csak nem fizették ki) és ő volt a párt elnök akkor is mikor az mszpnek lehetősége volt köztárság elnököt választani, őt terheli a felelősség. "

He?

Mercel 2014.11.26. 11:17:18

Teljesen egyetértek a posztban leírtakkal.

Eleve orbitális pofátlanságnak éreztem, hogy ez a szarházi visszaszivárgott a napi politikába.
Azt, hogy az orbán rezsim totálisan hazavágott mindent ja nem még nem mindent, azon még dolgoznak - elnézést droidok bocsi - szóval azt ami van azt elsősorban gyurcsánynak és a csótány bandájának köszönhetjük.
A fidesznek soha az életben nem lett volna ekkora támogatottsága ha a szocik+gyurcsány+az elkurvult szdsz nem teszik ennyire padlóra az egész országot.
Akkor nyugszom meg kicsit, ha feri és viktor közös cellában rohadnak majd.

Sándor Kövágó 2014.11.26. 11:55:53

@egysmás: Hát akkoriban az volt az ukász, hogy nem kell elmenni a népszavazásra, mert akkor ha alacsony részvétel akkor az nem lesz érvényes….
Szóval ezért nem mentem el, na meg azért sem mert addigra látszott, hogy az egész eü reform egy átgondolatlan, kidolgozatlan káosz amit semmi féle szakmai egyeztetés nem előzött meg. Már látni lehetett, hogy ez bizony el lett kurva!

Khonsu 2014.11.26. 12:00:29

@Mercel:

Cellában? Ugyan már, ne légy ilyen nagylelkű.

Visszavezetném őket a munka világába :)
Éljék csak a kisemmizett alattvalóik életét. Szedjék a csikket januárban az utcán, aztán éljenek meg 47 ezerből.

Az való nekik, nem a fűtött cella teljes ellátással.

Alick 2014.11.26. 12:02:48

@Ans1979: ilyen szakmai stábok képesek hatékonyan irányítani Magyarországnál nagyobb teljesítményű vállalatbirodalmakat jól működő hierarchikus szervezetben, ehhez teljesen felesleges bármilyen pártnak nevezett - és szégyeletes módon államilag is pénzelt - "mutyi-maffia".

A visszahívhatóságot természetesen nem úgy kell elképzelni, mint egy VV kiszavazást, hanem közvetett módon, és választói közszerződésben lefektetett kritériumrendszerek alapján.

Persze ez sem biztos, hogy tökéletes, de éppen eleget szívtunk a jelenlegi demokráciának csúfolt "vetésforgó-bolsevizmus" rendszer hibái miatt, ideje megpróbálni valami újabbat... legyen Magyarország kvázi választói részvénytársaság!
:)

Khonsu 2014.11.26. 12:17:02

@Alick: A politikát le kell választani az olyan ágazatokról, döntésekről ahol annak nincs helye és ezen ágazatokat, döntéshozatalt kiszervezni egyfajta szolgáltató "cégbe". Míg a megmaradta területeken dinamikusabba és valóban versenyzővé kell tenni a politikát, pártokat és hozzájuk kötődő szervezeteket, klientúrát. Megtoldva egy közvetlenebb demokráciával. Így járna végül mindenki a legjobban szerintem.
Én ebben hiszek.

Trackers 2014.11.26. 12:22:12

@bekerült: @Ans1979:

Ennyi DK-st, egy blogban ,rég láttam.

A Feri vállalhatatlan minden normális ember számára. Ahogy Viktor is.
Ahogy az MSZP és Fidesz is.

Gyurcsány és Orbán egymás kiegészítései.
AHogy a Fidesz és MSZP-DK.

Önmagában semmi nem indokolja a létüket, se szakmai kompetenciájuk, se hozzáértésük, se őszinteségük, se a feddhetetlenségük, se a...
Mert az rég nincs nekik.

Egy dolog tartja őket életben, egy dolog miatt jönnek szóba egyáltalán, és ez az egy dolog, az a másik puszta léte, politikai aktivitása.

egysmás 2014.11.26. 12:30:09

@Trackers: Te azt hiszed, ha eltűnne Gyurcsány, vége lenne Orbánnak?
Vagy, ha Orbán tűnne el, Gyurcsány menne a fenébe és nem aspirálna újra miniszterelnöknek?

Naiv gondolkodás, wishful thinking.

egysmás 2014.11.26. 12:33:38

@Sándor Kövágó: Volt szakmai egyeztetés, csak Mikola és Orbán spanjai nagyobb nyilvánosságot kaptak, mint bárki más.
Mert az volt a hír, hogy ellenkeznek.

Az átgondolatlanság pedig egy olyan érv, amit nem tudsz se bizonyítani, se cáfolni.

Ans1979 2014.11.26. 12:56:23

@Trackers: Se DK-s, se más párttagságom nincsen. Pusztán gondolkodó ember vagyok, és nem ülök fel minden propagandaszövegnek.

Ans1979 2014.11.26. 13:07:51

@Alick:

"ilyen szakmai stábok képesek hatékonyan irányítani Magyarországnál nagyobb teljesítményű vállalatbirodalmakat jól működő hierarchikus szervezetben, ehhez teljesen felesleges bármilyen pártnak nevezett - és szégyeletes módon államilag is pénzelt - "mutyi-maffia"

Valóban, bár:
- Te eddig az irányításra történöe pályázásról írtál, én meg erre reagáltam.
- A "Jól müeködöe hierarchikus rendszert" kormánynak hívják (elméletileg most is szakmai stábok végzik a munkát)
- A kormányzás NEM párt feladat. Sehol. De nem tök mindegy hogyan nevezed azon emberek közösségét akik ungyanazt akarják/gondolják? Egyesület, Párt, Facebook-Csoport, Hímzöekör...

Sándor Kövágó 2014.11.26. 13:21:11

@egysmás: Mi az hogy nem tudom alá támasztani? Ezt miért állítod olyan maga biztosan. Az eredményt azért te is látod, ügye? Az egész eü reform átment egy vicc kategóriába és lett belőle néhány széf az ágyak mellett. Igény pedig lett volna rá, hiszen a sztár sebészek és a nőgyógyászok kivételével minden eü dolgozó és minden páciens tudta, hogy változásra, reformokra van szükség.
Az, hogy Orbán és Mikola meg tudta fúrni a dolgot ellenzékből csak azt jelenti, hogy nem volt megfelelően kidolgozva és nem voltak képesek megfelelő számú támogatót maguk mellé állítani ez egészségügyből.
Ha az mszp-s és szdsz-es elvtársak nem lettek volna benne a sok lopásában és korrupcióban akkor bizony legkésőbb 2004-re Orbánt és társait simán sittre lehetett volna vági. De inkább kéz kezet mos alapon a szőnyeg alá söpörték a 1998 és 2002 között történt rengeteg lopást és csalást…..

bekerült 2014.11.26. 13:31:54

@Trackers:

Ime egy Dk-s vélemény, neked is szól :

hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20141125_Gyurcsany_Ferenc_is_tegye_a_dolgat#25pe5o

Ha szerinted valaki felhívja a figyelmet az ellentmondásokra és a fals következtetésekre, szándékosan nem írok részrehajlót, akkor az már minden, csak nem civil ?
Hogy akartok ti egy demokratikus társadalmat felépíteni, ha kirekesztetek és elhallgattatok embereket , mi több pártokat !

Felettébb érdekes, hogy amint valami hatalom ellenes dolog alakul ki, rögtön pártsemlegességet emlegetnek, de Gyurcsány ellenességet biztos !

Nem gyanús ez neked ?
Nem lóg ki az a sok lóláb szerinted ?

Mi a fenét foglalkoztok még ti is Gyurcsánnyal, amikor Orbánnal van a baJ JELENLEG ?
Nem Gyurcsány építi az "illiberális" államot !

Persze az összekeverés sincs cél nélkül, így lehet kisebbíteni a jelenlegi ámokfutást !
Olyan nehéz ezt felfogni ?
Olyan nehéz azt megérteni, hogy az egyenlőségjel az Orbán érdekét szolgálja ?
Ezt vagy szándékosan teszed, vagy tényleg balfasz vagy !

A többit tanulmányozd a HVG-ben írt válaszban.

Alick 2014.11.26. 13:57:31

@Khonsu: értem a gondolatot - de a "test" biológiai funkcióit hiába javítgatod, ha közben a rákos daganatokat elpusztítás helyett csak "áramvonalasítod"...

Alick 2014.11.26. 14:12:30

@Ans1979: "Te eddig az irányításra történő pályázásról írtál, én meg erre reagáltam."

A hatalmi ágak irányítására úgy pályáznának az egymással vetélkedő stábok, hogy a programjaik társadalmi szerződésnek számítanak, amelyek közül a legnagyobb választói támogatottságot kapó nyer.
Vagyis a választók nem egy homályos és számonkérhetetlen igéretekkel operáló amorf képződményt (pártot) választanak, hogy dobja szét az embereit a hatalmi ágakba - egyébként a Kádár-rendszerben is pont így működött -, hanem a közvetlen alternatívák közül válaszanak. Mindezt azzal is ki lehetne egészíteni, hogy a választói fórumokon megfogalmazott kérdésekre adott felelős válaszaikat számonkérhető szinten bele kell építeniük a szerződés-ajánlatukba. Ha ezt nem teszik, az ettől független általános ígérgetéseknek senki sem fog hinni.

"A "Jól müeködöe hierarchikus rendszert" kormánynak hívják (elméletileg most is szakmai stábok végzik a munkát)"

A párthoz, klientúrákhoz tartozó igények alapján és nem a konkrét választói szerződés szerint.

"A kormányzás NEM párt feladat."

A párt-delegálás meghatározza az érdekrendszert. Ilyen mértékben a Kádár-rendszerben is volt "pártfüggetlen kormányzás".

"De nem tök mindegy hogyan nevezed azon emberek közösségét akik ungyanazt akarják/gondolják? Egyesület, Párt, Facebook-Csoport, Hímzöekör..."

Amíg ez bélyeggyűjtő klub szinten működik, addig oké. Ha a tét ennél nagyobb, az "ugyanazt akarjuk közösség" befelé önbecsapás, kifelé pedig alapvető hazugságokat teremt.

sas70 2014.11.26. 14:16:31

Azt hiszem, sok hozzászólásban, sok igazságot olvastam.
Az, hogy civilek kinyilvánítják a véleményüket egyes dolgokban az nagyon jó! Azt gondolom, jó lett volna már sokkal előbb talán nem itt tartanánk.
Az Orbáni rendszer egyik legnagyobb aljassága, hogy megosztja az embereket és szembe állítja egymással a társadalom különböző csoportjait, rétegeit. Ezért Gyurcsányoznak, Bajnaiznak, offsoroznak! Ez a klasszikus oszd meg és uralkodj! Egyet nem szabad elfelejteni, hogy egy demokráciában, pláne egy ilyen választási rendszerrel csak úgy lehet az Orbán-rezsimet leváltani, ha az emberek összefognak. És ebben tetszik, nem tetszik Gyurcsány 5-8%-os pártja is benne van. Az LMP 5%-a is benne van, az "Együtt vagy külön" is benne van az MSZP is, a MOMA is, stb. és benne van minden demokráciát szerető ember. Ezzel persze valószínűleg majd akkor kell igazán foglalkozni, ha reális lehetőség lesz arra, hogy az Orbán-rezsim ténylegesen leváltásra kerüljön. Azon viszont már most is érdemes elgondolkozni, hogy ez milyen módon történjen? Különben 2018-ban megint a FIDESZ fog hatalomra kerülni és esélye sem lesz az országnak, hogy valaha is kikecmeregjen ebből a mocsárból, amiben most van.
Érdemes elemezni, hogy hogyan jutottunk idáig az elmúlt 25 év alatt, de azért azt is, hogy nem a teljes 25 év volt ennyire szar. Ebben pedig nem nagyon lenne szabad a 2010 előtti időszakot összemosni azzal, amiben most vagyunk.
Szóval egyfelől igenis egyetértek azzal, hogy a mostani tüntetéseken az emberek teljesen elutasítják a korábbi politikai osztályt, azzal azonban nem értek egyet, hogy ezt megkülönböztetés nélkül teszik. Mert igenis van, volt különbség és ezt is értékelni kell.
Alapvető célként azt látom, hogy vissza kell állítani azokat a demokratikus intézményeket, amik képesek ellensúlyt képezni, bármely hatalmi ág elhajlásával, túlhatalmával szemben és olyan átlátható, transzparens államot kell felépíteni, ami lecsökkenti a korrupciót, kiiktatja az államhatalmi önkényt és az állampolgárt védi és szolgálja. Ehhez pedig a civileknek éppen a politikai pártokkal kell összefogni, valamint azokra kell nyomást gyakorolni. Olyan sztenderdeket kikényszeríteni, ahol nem lehet trafik, föld stb. mutyit, csalásokat levezényelni. Ahol nem a haverok cégei nyerik az uniós pályázatok milliárdjait, hanem tisztességes pályázatokon, versenyben dől el, hogy ki végzi el a rábízott munkát.
Mindehhez pedig az kell, hogy két tüntetés között az emberek vegyenek egy nagy levegőt és indulatoktól mentesen, próbáljanak meg demokratikus pártokkal olyan egyeztetéseket kezdeni, amiben az állampolgári akarat, a civilek elvárásai politikai programokká válnak, ami mögé majd odaállhatnak a választók és azt mondhatják, hogy bár nem mindennel értek egyet teljes mértékig, de az én elképzeléseimet is megvalósítják. És nem a "Folytassuk!" lesz a kizárólagos opció!

Khonsu 2014.11.26. 14:47:36

@Alick:

A "rákos daganatok áramvonalasítását" mondjuk inkább úgy értsd, hogy azt amit nem tudsz legyőzni, mert végsősoron az emberi alaptermészetből következő, így folyton újratermelődő jelenség, és túl sok erőforrást igényelne az ellene való harc, inkább építsd be, számolj vele és részben őt részben a szervezetet formáld át úgy, hogy az új helyzetben hasznos szövetté váljon tulajdonképpen ugyan az.

A folyó vize lefelé fog folyni bármit teszel mert ez a fizika törvénye, de a mederrel tudsz variálni úgy, hogy ezt a törvényszerűséget amit megváltoztatni nem tudsz végül a hasznodra fordítsd. Az emberi alaptermészet is egy ilyen törvény.

A történelem bebizonyította már, hogy értelmetlen ellene harcolni, ugyanis minden körülmények közt újratermeli az adott jelenségeket. Meg kéne próbálni inkább a hasznunkra fordítani ezeket, ha már kiiktatni sosem tudjuk.

Alick 2014.11.26. 15:14:34

@Khonsu: "végsősoron az emberi alaptermészetből következő"

Hitler ezt úgy fogalmazta meg: "ha az emberek képesek lennének gondolkodni, nagy bajban lennénk."

Churchill: "a demokrácia elleni legerősebb érv egy ötperces beszélgetés egy átlagos választóval."

Ha azért ebben nincs változás, akkor az azóta elterjedt kommunikációs technológia ellenére sem beszélhetünk fejlődő társadalomról...

"építsd be, számolj vele"

Hogy a lovak hajlamosak rakoncátlankodni, abból még nem következik hogy a gyeplő közéjük hajítása úgymond "megfelel a helyzet jellegének"... csak innen már nem nagyon van mit a "hasznunkra fordítani", mert a lovak viszik a szekeret, amerre éppen a kedvük tartja...

Ans1979 2014.11.26. 15:27:09

@Alick:
Kedves Alick!

Azt hiszem félreérted a problémámat.

Nem lehet a különbözöe ágak hatékony/elöeremutató tervezését zárt rendszerként kezelni.
Gazdasági strategiát nehéz úgy felelöesen készíteni, hogy nem tudom mi fog történni az oktatásban, pénzügyben, közigazgatásban, agráriumban, stb... (pláne nem ezt szerzöedésben rögzíteni é aztán a választások másnapján szembesülni azzal, hogy egy másik ágazat egy tök másik irányba fog haladni) Ezzel csupán gitt-egyleteket termelnénk.

Az lehetne megoldás, hogy ezek a szakmai kollégiumok teljeskörüe koncepciók mentén csoportokba szervezöedve, egymással egyeztetve és összehangoltan dolgozzák ki ezeket a stratégiákat. Ezt utána közösen publikálhatnák is. Mi meg nevezhetnénk ezeket mondjuk programnak.

Én értem, hogy Neked tetszik a választói szerzöedés szó, csak magyarázd már el nekem, hogy ez mit takar?

Én megigérem, hogy növelem a gazdasági teljesítményt évi 3%-kal, Te megválasztasz, ezzel "szerzöedést kötünk". És aztán, ha beüt egy gazdasági válság, és én egy évben csak 1%-nyi növekedést tudtam elérni akkor szerzöedést szegtem? Vagy hogyan képzeled el ezt?

A jelenlegi rendszer elméletileg úgy is müeködhetne, hogy szakmai kollégiumok szervezetekbe tömörülve (pártok) közösen átfogó cselekvési tervet fogalmaznak meg (program) és amelyiket megválsztják az egy végrehajtói csapatot szervez (kormány) ahol az egyes szakterüeltek terveit ismerö személyek (szakpolitikusok) a végrehalytást egy közigazgatási egyég koordinálásával együtt (minisztérium) elvégzik. Hogy ezt a vállalást betartották-e, vagy nem, hogy a meghiúsulásnak az oka (értsd szerzöedésszegés) saját felelöetlenségük volt, vagy pedig Vis Major azt a társadalom a szerzöedés lejártakor (ciklus vége) eldönti.

Az hogy ez nem így van jelenleg, az nem kizárólag a rendszer hibája, hanem a válsztóké is. Azoké akik pl. "Aláírnak" egy olyan szerzöedést/programot 2014-ben, aminek a tartalma, hogy (és most idézem) "Folytatjuk amit elkezdtünk!"

Ha a társadalom ennyire igénytelen saját jövöejével szemben akkor ne csodálkozzál hogy ilyenné válik a politika. A kereslet meghatározza a kínálatot. Söet...

Khonsu 2014.11.26. 15:45:34

@Alick:

A politikusok akkor és ma is szeretik hülyének nézni az egyszeri állampolgárt, így van hogy elvesznek levelek a postán stb... ebbe most nem mennék bele.

Ne a puszta vágyak egyszerű kiszolgálására, valamiféle vegytiszta populizmusra gondolj, hanem inkább a tulajdonságok motorként való felhasználására, hogy aztán ez hajthassa meg a társadalom és gazdaság gépezetét. Nem egyszerű kiszolgálásról beszélek, hanem erőforrásként való felhasználásról.

Ha van valamid, ami hatalmas erőt képes kifejteni és mindig ugyanazt a pályát írja le, akkor adja magát a lehetőség, hogy építs egy gépezetet és ezzel hajtsd meg.

Szó sincs a gyeplő eldobásáról, sokkal inkább a törvényszerűségeket kihasználó mérnöki tervezésről.

Alick 2014.11.26. 15:47:25

@Ans1979: "Nem lehet a különbözöe ágak hatékony/elöeremutató tervezését zárt rendszerként kezelni."

A hatalmi ágak függetlenségén a végrehajtó, a törvényhozó és a bírói hatalom szétválasztását értem, nem a kormányzati területek szétszabdalását.

"Én megigérem, hogy növelem a gazdasági teljesítményt évi 3%-kal,"

Vállalást (elsősorban) nem az eredményekre, hanem a következetes cselekvésre kéne tenni. Bár az előzőre se lenne tilos, ha a pályázó ilyen hülyén vállal be valamit, ne csodálkozzon, hogy belebuktathatják.
Igazából arról van szó, hogy legalább valami felelősséget felvállaljanak az irányítók...

Ans1979 2014.11.26. 16:09:46

@Alick:
Ezek szerint jól értem, hogy külön rendeznél parlamenti (törvényhozói) választást és külön kormányzatit (végrehajtóit)?

Az USA-ban is így van, és az a rendszer sem jó, csak más bajai vannak.

"Igazából arról van szó, hogy legalább valami felelősséget felvállaljanak az irányítók..."

A felelöesség vállalásaott kezdöedik, hogy felelöességre vonunk. Idén meg lehetett volna tenni a választáskkor (legalább is elsöe lépésként). De nem tettük meg egyrésze ment birkamódra szavazni és megvalasztotta a kétharmadot, a másik része meg el se ment. Az eredmény látható.

A választópolgárok is felelöesek:

- felelöesek a kétharmadért
- felelöesek az elmaradt eü reformért
- felelöesek a manyup lenyúlásáért
- stb...

Nem csak öek, de öek is.

Az itt kommentelöek egy részének és a poszt szerzöejének logikája alapján, mivel a nép elqrta, "Takarodjon a nép" (is).

egysmás 2014.11.26. 16:16:39

@Sándor Kövágó: "Mi az hogy nem tudom alá támasztani? Ezt miért állítod olyan maga biztosan. Az eredményt azért te is látod, ügye? Az egész eü reform átment egy vicc kategóriába és lett belőle néhány széf az ágyak mellett."

Igen, a népszavazás után meg lett kötve a jeze a kormánynak.
Semmihez nem tudtak hozzányúlni.

"Igény pedig lett volna rá, hiszen a sztár sebészek és a nőgyógyászok kivételével minden eü dolgozó és minden páciens tudta, hogy változásra, reformokra van szükség."

Ehhez képest a napidíjat és a vizitdíjat leszavazta a nép. Ennek a leszavazásnak az eredménye, na meg a fidesz által nyomott folyamatos kuruckodás, hogy nem lehetett hozzányúlni az egészségügyhöz.
_BÁRMIT_ csinálta kormány, abban a pillanatban gyilkos, meg hozzánemértő meg a kisfaszom máriája lett.
Jött a Mikola és tragikus képet várva halálra vált arccal nyilatkozta, hogy ha ezt vagy azt megvalósítják, akkor mindenki elpusztul.

"Az, hogy Orbán és Mikola meg tudta fúrni a dolgot ellenzékből csak azt jelenti, hogy nem volt megfelelően kidolgozva és nem voltak képesek megfelelő számú támogatót maguk mellé állítani ez egészségügyből. "

Érvelési hiba. A fideszt sem most, sem akkor nem érdekelte, hogy a tetteinek mik a következményei az országra, népre nézve, egyetlen dolgot tartott és tart most is szem előtt, a SAJÁT HATALMÁT.
Egy tervet megfúrni, lefikázni, hamis érvekkel rossznak feltüntetni nem nagy művészet.
Elég azt mondani, hogy hazudtak éjjel, hazudtak nappal, mi meg a nemzetiek vagyunk, ők meg nemzetellenesek, akik szét akarják lopni az nemzeti vagyont, és nekik semmi sem szent.
A fidesz KÉPES VOLT EGY OLYAN PLAKÁTTAL KAMPÁNYOLNI, AMIN EGY KISMAMA VOLT A GYEREKÉVEL, AZZAL A SZLOGENNEL, HOGY AZ EGÉSZSÉG NEM ÜZLET!
És bevették az emberek, miközben a szülésnél TARIFA van.
Jah, nem üzlet.
És erre nem az volt a válasz, hogy a kurva anyád, hanem az, hogy megyünk és szavazunk a Gyurcsány ellen, aki maga az ördög.

"Ha az mszp-s és szdsz-es elvtársak nem lettek volna benne a sok lopásában és korrupcióban akkor bizony legkésőbb 2004-re Orbánt és társait simán sittre lehetett volna vági. De inkább kéz kezet mos alapon a szőnyeg alá söpörték a 1998 és 2002 között történt rengeteg lopást és csalást….."

Persze, persze, kéz kezet most.
Elszámoltatjuk.
Aztán itt politikus ellen csakis a szoci kormány működése alatt indult eljárás.
És pont egy szoci ellen.
Pedig ő nem milliárdokkal lett gazdagabb, úgy hirtelen, hanem ötven millával.
Gyurcsány ellen nem találtak semmit.
Bajnai ellen nem találtak semmit.

Miről beszélsz?

Alick 2014.11.26. 19:24:19

@Ans1979: oké, felelősségre vonni... de mi azzal, hogy ez a rendszer eleve gyenge teljesítményre predesztinál? hogy kontraszelektív?
Arról nem is szólva, hogy a négy év sok idő...

Ans1979 2014.11.27. 08:22:38

@Alick:
Nézd nem tudok komplett megoldást, hiszen ha tudnék akkor már rég Kormány management-tel foglalkoznék :)

Ami biztos: Struktúrájában hasonló demokratikus berendezkedések megtalálhatóak szerte a világban. Persze ott is vannak problémák, de messze nem ilyenek mint Magyarországon. Nem gondolom, hogy mindent meg kell változtatni, esetleg elég jól csinálni. (BTW, az a Gyurcsány akire sokan fújnak pont ezt akarta elérni, csak hát OV és egyes MSzp-sek nem ezeket a mondatokat terjesztették, hanem amit most böfögnek vissza úton útszélen az emberek kontextus nélkül)

Nekünk mint nép is fel kell nöeni ehhez, és ezzel megkövetelve a kormánytól/pártoktól/stb is a minöeséget, tisztaságot és mindent amit szeretnénk.

Szerintem fontos az önreflexió mert a társadalom termeli ki saját "elit"-jét.
(ezzel persze nem szeretném felmenteni sem OV-t sem elöedjeit ha valamit elqrtak)

bekerült 2014.11.27. 09:16:46

@egysmás:

Gyurcsány és Bajnai ellen találtak problémát.

Azt, hogy nem vették fel a fizetésüket és jótékonykodtak vele.
A legfőbb baj, hogy nem tartoztak a megélhetési politikusok közé, nem passzoltak hozzájuk.

Úgy látom, hogy a kérdés azon kezd kicsúcsosodni, hogy a megválasztott képviselőinket hogyan tudjuk felelősségre vonni, illetve elszámoltatni.
Ezen már sokan rugóztak és időről időre szóba kerül.
A megválasztottak ugyanis, egy biankó csekket kapnak és azt írnak rá amit akarnak, a belátásuk szerint.
A pártok is így vannak.
Ígérhetnek egy kampányban amit akarnak, mert a győzelem esetén úgyis mást fognak csinálni.
Ígérnek fűt fát, csinálni meg csinálnak azt amit lehet !

Nyugodtan mondhatják pl. egy koalíciós kormányzás esetén, hogy ők a saját programjukat akarták megvalósítani, de a többiek ezt nem engedték teljes egészében megvalósítani, kompromisszumokat kellett kötniök.

Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy az egyes választói igényeket, hogy lehet kielégíteni. Eleve egy választói közösség érdeke merülhet csak fel, nem pedig az egyéneké. Ebben az esetben a választói közösségnek is meg illene egyezni valamiről.
De miről, ha olyan igények merülnek fel, ami kivitelezhetetlen, vagy romlásba taszítana másokat ?
Hitlert is ajnározták ezerrel, hogy Orbánt már ne is említsem, mégis sokan elégedetlenek még azok is, akik rászavaztak eddig.

Itt és most azonban a blog arról szól, hogy adva van egy politikus, aki ugyan, amikor miniszterelnök volt, mindent megpróbált, hogy tegye a dolgát, de sajnos belebukott, mert sokan betartottak neki.
Igen, a választók is.
Mára már kiderült, hogy jobb lett volna, ha akkor mellé állnak, mert akkor már rég túl lennénk dolgokon és még a demokrácia se került volna veszélybe.

Erre ez a blog megkérdezi, hogy mégis, komolyan gondolja ezt ?

Már mint, hogy egyáltalán megszólalhat e és elmondhatja e a meglátásait a saját pártja kongresszusán !

Egyáltalán jobbnak tartanák sokan, ha a "régi" politikusok eltűnnének.
Tegnap este az egyenes beszédben, a volt LMP-s Vágó is ezen a véleményen volt és az se zavarta, hogy ő is most lépet csak ki a pártjából.
Ráadásul a civileket az se zavarja, hogy van egy sor párt, amely még a hatalom közelébe se került eddig, mert még csak most alakultak nem is olyan régen.
Tehát elvileg még tiszták.
Az igaz, hogy mint Vágó is, korábban már tevékenykedtek sokan más pártban, de mint látjuk ez a civileket a saját közösségükben nem zavarja, csak, ha a pártokról van szó.
Ezt a faramuci logikát próbálják meg eladni nekünk a Vágó féle megmondó emberek .
Nem zavarja őket, hogy saját maguk számára megengedik, hogy változhassanak, de pl. Gyurcsánytól már megtagadják ezt !
Ő volt a patás ördög és az is KELL, hogy maradjon, mert Orbán ezt mondta úgy 6 évvel ezelőtt és punktum !
Hiába alakított egy új pártot, mert a régivel semmire sem ment.
Hiába vannak támogatói, nem is kevesen.
Egyesek azt követelik, hogy tűnjön el, mert Orbán átverte a választókat és ennek is ő az oka !

Ha belegondolunk, nevetséges az egész.
A szomorú, hogy még így is az Orbán kottájából játszanak és az ő érdekeit tolják előtérbe.
Nehogy már legyen összefogás az ellenzékiek között, ugye !

Azt kapjuk, amit megérdemlünk !
A gond ott van, hogy a gyermekeink jövőjével játszunk nem a sajátunkkal.
Ennek a felelősségét vajon átérzik egyes szájtépők, Vágó Gáborok ?

Jó szándékkal is lehet észnélkül masírozni.

Találó az a hozzászólás, amely azt a hitleri mondást idézi, hogy " ha az emberek képesek lennének gondolkodni, akkor nagy bajban lennénk " !
Orbánnék egészen biztosan !

Itt és most azonban nekünk kellene gondolkozni, nem pedig engedni az indulatainknak.
Engedni, hogy játszanak velünk, mint a macska az egérrel , olyanok, akik már bebizonyították, hogy simán átvernek bennünket.

Nem látunk a szemünktől és képtelenek vagyunk különbséget tenni a jó és a rossz között.
Ezt persze nem látjuk be, inkább másra kenjük a saját hibáinkat és hagyjuk, hogy a vágyaink befolyásoljanak bennünket.

Alick 2014.11.27. 09:27:27

@Ans1979: "Persze ott is vannak problémák, de messze nem ilyenek mint Magyarországon"

Mindenütt vannak hasonló problémák, de Felső-Balkanisztánban :) azért jön ki erősebben, mert:
- a politikai kultúra hiánya... a másik oldal nem földbe döngölendő ellenség, hanem ellenfél,
- az egy ciklusban való gondolkodás... utána az özönvíz,
- a választók jó része a cucilizmusban fölnőve hozzászokott a gondoskodó államhoz, ráadásul sokaknak valós szociális nehézségeik vannak, amiből állami segítség nélkül alig-alig tudnak kitörni,
- eleve élezi a helyzetet, hogy sokkal több pártpolitika függő, drukker mentalitású ember van, mint tőlünk nyugatabbra, ahol az emberek nagyrésze nem arra vár, hogy majd egyszer ideális vezetést kap az ország, a helyi önkormányzat, hanem a saját sorsának alakítására fókuszál... mert annyira sohasem lesz "jó kormány", hogy ezt helyette megoldja.
Az ellenzéknek azzal is szembe kell néznie, hogy fideszben elég jól működik a führerprinzip és a pártmenedzselés... az MSZP-ben csak most kezdték lebontani a hatalmat szétszóró megyei vezetéseket.

Alick 2014.11.27. 09:33:47

@bekerült: a választási rendszer kontraszelektív, az eredményesség feltétele eleve a tisztességtelen játék.
Négyévente a választási kampányok beindulását érzésben ahhoz tudném hasonlítani, mint amikor a kanálisból feltör és kiönt a szennyvíz... és ami trutyi fennmarad és a következő négy évben kiszárad, azok a megválasztott politikusok...

jet set 2014.11.27. 09:44:00

@egysmás: Légyszi hivatkozd be azt a jogszabályt, amelyik előírja a frakciót a kormányalakításhoz.

Alick 2014.11.27. 09:58:24

@bekerült: "saját maguk számára megengedik, hogy változhassanak, de pl. Gyurcsánytól már megtagadják ezt !"

A változás igazából nem látszik... Orbán évek alatt képes volt eljutni oda, hogy ágáló radikál-liberális rendszerkritikusból kormányzati szerepre készülve az egybites választóknak szóló, nemzeti-erkölcsi szirupba áztatott határozott állításokat sulykoljon és ahol feszültség van, még a kádári kikacsintós dumát is bevesse.
Gyurcsány viszont nem jutott túl az egyszemélyes drámázáson, amelyekbe magát belelovallva sokszor úgy túlbonyolít, hogy valami hülyeséget mond (összecsórt fontok, rendszeresen bérmálkoztam) vagy beszól a választóknak... az egybites választók jórésze már a ripacskodást sem tolerálja, a beszólások által pedig megsértve érzi az önérzetét... Gyurcsányból akár még sikeres pszichodráma-terapeuta is lehetne, na de mint a választókat megnyerő politikus?!

egysmás 2014.11.27. 10:05:58

@jet set:
Nem kell a súrlódást törvénybe iktatni, ahhoz, hogy autózni lehessen.

Ha nem alakítanak frakciót, kit bíz meg az elnök a kormányalakítással és mitől fog sikerülni a kormányalakítás, ha nincs megegyezés, aminek a manifesztuma a frakció?

bekerült 2014.11.27. 17:21:01

@Alick:
Igen, a választási rendszer eleve feltételezi, hogy egy párt soha nem fogja a saját programját megvalósítani, amit a kampány során ígért, esetleg immel, ámmal . Ígér mindent, amit a választók óhajtanak, óvatos duhajként próbál semmit se ígérni, esetleg azt mondja, hogy folytatjuk amit eddig csináltunk.
A választók meg szavaznak arra, aki tetszik nekik.
Hogy mit csinál, az teljesen mindegy, csak kellően tudja a másik tábort szidni és lejáratni.

Még azon is képtelen átlátni a választó, ha a választás közeledtével, elkezdik rabszíjon vezetgetni az ellentábor politikusait.
Na, ekkor illene elgondolkozni, hogy volt nekik erre 4 évük, miért most teszik.
Vagy rezsit csökkentenek és másutt pedig beveszik a 10-szeresét !
Az csak hab a tortán, hogy simán azt teszik, amire nincs is felhatalmazásuk és még a saját alkotmányuknak is ellentmondanak.
Ki figyel oda, amíg másokat érint. Még a kárörvendés se ritka, amíg rá nem kerül a sor !

Így aztán meg lehet állapítani, hogy a megválasztott politikusok a kiszáradtak, azok meg, akik megválasztották őket azok meg a rászedettek.
Ha belegondolunk, ezt a láncot egyedül a választók tudnák megszakítani, ha megtanulnának különbséget tenni a politikusok között és nem hagynák magukat megvezetni.
Ehhez viszont gondolkozni kellene és odafigyelni és ez pedig nem megy, még a saját dolgára se nagyon figyel senki, nem hogy az országéra.

A hiba tehát bennünk van, sajnos.

bekerült 2014.11.27. 17:46:50

@Alick
Magad írod, hogy a változás nem látszik, hogy azután az Orbán példájával gyere elő, aki aztán tényleg levágott már egy két kanyart.

Ami Gyurcsányt illeti, tényleg nem jutott tovább egyes dolgoknál, de nem is akart.
Változott persze ő is, de megmaradt demokratának és soha nem akart "illiberális" államot építeni.
Azon lehet vitázni, hogy kinek mi tetszik a mondanivalójából és , hogy mondja.
Egyszerű, akinek nem tetszik, ne szavazzon rá.

Még emlékszem, hogy a népszerűsége az egeket verdeste nem is olyan régen és ma is telt házak előtt szokott beszélni.
Hogy mit hoz a jövő ?
Ki tudja ?
De lehet fordítva is !

Mindenesetre nem egy buta fickó és még ma is tőle retteg a jobboldal minden ízében.
A többiek meg irigylik és besárgulnak tőle, még epét is hánynak, ha csak rágondolnak, akkor is !
Rájuk hozta a félszt és szeretnének megszabadulni tőle.
Ha nem lenne, ki kellene találni !

Fel kellene használni, mivel őrá ugrik a jobboldal azonnal.
Az ellenzéknek ezt kellene felhasználni és a ringbe küldeni Gyurcsányt !
Rögtön megfordulna a szél és nem lenne módjuk mással foglalkozni, mint Gyurcsánnyal, még talán lopni is elfelejtenének.
Sajnos az ellenzéknek, na és a civileknek még annyi eszük sincs, hogy az ellenségük legnagyobb ellenfelét fel tudnák használni !
E helyett őt is el szeretnék zavarni.
Ráérnének azután, ha megtette a kötelességét és elzavarta Orbánt !

Igen, ha gondolkodni tudnának !

Alick 2014.11.27. 22:41:24

@bekerült: "akik megválasztották őket azok meg a rászedettek"

A választási rendszer maga a rászedés, mert a választók semmit nem kapnak a szavazataikért.
Az üres ígéret semmi, ilyesmire sem hitelt nem adnak, sem üzleti együttműködést nem alapoznak.
Tehát az a kérdés, hogy az emberek miért vesznek részt ebben az ostoba játékban?
Ennyire függőséget jelent a négy év alatt felgyülemlett frusztráció szavazófülkékben való önbecsapásos kiélése?

Alick 2014.11.27. 23:00:32

@bekerült: semmiképpen nem állítom, hogy Orbán "jó" irányba mozdult pályafutása során, viszont elég jól tudja, hogy az egybites választók nagyrészének "szabadosságtól" irtózó hajlamait és a nemzeti színekbe csomagolt komplexusait hogyan lehet meglovagolni. Jellemző, hogy vidéken a fideszről lemondó választók inkább a jobbik felé húznak, mintsem bármelyik "baloldali frakciót" támogatnák. Tehát nekik a "kuruc" oldal az elfogädható, a "labanc" értékrendtől és szereplőktől irtóznak.
Gyurcsányon túl könnyű fogást találni, kigúnyolni, a megosztó "udvari bolond" szerepében rögzíteni... és neki nincs ahhoz intelligenciája, hogy ebből a skatulyából kioldalazzon.
Jellemző, hogy még a tavaszi választások előtt kibukott belőle, hogy "ha kormányra kerülünk, komoly megszorításokra lesz szükség"... innentől ki merre lát, menekül a DK irányából.
De mint írtam, a rendszer mindenképpen kontraszelektív, személyek, pártok nem számítanak...

Ans1979 2014.11.28. 11:15:42

@Alick:
Kedves Alick!

Eddig megpróbáltalak komolyan venni, de úgy látom feleslegesen.

Te komolyan azt róvod fel Gyurcsánynak, hogy a választások elöett öeszintén bemondta, hogy megszorításokra lesz szükség?

mindezt úgy hogy közben egy, maximum hippi kommunákban müködöe "Beszéljük meg Kicsivirág, hogy mi legyen az ebéd!" elvet próbálsz ráeröeltetni egy olyan komplexitású rendszerre amiröel úgy tüenik fogalmad sincsen.

Ami ma történik magyarországon, az büencselekmény. Az Orbán kormány arra használta fel a kétharmadot, hogy csökkentse magyarországon a demokrácia mértékét. Ez alkotmányellenes cselekvés volt. Ez által a kormány illegitimé vált, és ezzel minden intézkedésük is.

De nem az a megoldás, hogy bázisdemokratikus rendszereken törjük a fejünket, amik 10.000es létszám felett a.: nem müeködik, b.:olyan lassú döntéshozatalt okoz, hogy egy köszvényes éticsiga is lehagyja...

bekerült 2014.11.28. 12:04:36

@Alick:
Orbán egyértelműen a hatalom irányába mozdult el.
Nem gondolnám, hogy egyedül csinálja és csinálta azt amit csinált.
Benne látták meg azt a showmant aki képes a mögötte állók óhaját kielégíteni.
Ezért alakult át és még fog is alakulni, ha szükséges lesz.

A választók igényeit és akaratát lehet befolyásolni.
Ma Orbánt istenítik, holnap mást, ha sikerül erről meggyőzni őket.
Ehhez pénz kell, ami, ha meg van, akkor nem lehet akadály a konkurencia kiszorítása, vagy megvásárlása.
Hatalomra kerülve pedig elég széles eszközök állnak a rendelkezésre és csak élni kell vele, hogy a konkurencia ne tudjon labdába rúgni.

Igen, Gyurcsányon könnyű fogást találni és már egy jó ideje ki is ismerhető.
Nem nagyon változik, ugyan azt mondja, mint ezelőtt 10 évvel.
Megosztó személyiség, mint minden politikus, nincs olyan ugyanis, amelyik mindenkinek egyformán tetszik, legfeljebb több a tábora, mint az ellendrukkere. Ennek semmi köze ahhoz, hogy ki a tisztességes, vagy az igazságos.
Lehet labanckodni, vagy kuruckodni, csak ez nem vezet sehová, ezt ki kell nőnünk minél előbb és ez a választók érdeke leginkább. Ezt használják ki ugyanis az egyes személyek, illetve pártok, hogy a saját pecsenyéjüket sütögetni tudják. A választók választják a jót is, a rosszat is és ebből következik, hogy nekik KELL megtanulni különbséget tenni.

Amit te az udvari bolond szerepéről gondolsz Gyurcsánnyal kapcsolatban, az lehet, hogy egy mesterséges kreálmány, a választók megtévesztésére és a konkurencia kiiktatására.

Paradoxon, hogy a nyilvánvaló dolgokat se ismerik fel sokan, mint ahogy te sem.
Ebből következik, hogy az intelligenciát kinél lenne jó bepótolni.

Igen, Gyurcsányra jellemző, hogy nem hazudik, csak azért, hogy a választókat megtévesztve a hatalomra kerülhessen. Ő már volt miniszterelnök, tudja mivel jár az , de azt is mondhatnánk, hogy volt már a csúcson és nem motiválja annyira a hatalom, hogy hazudjon is érte.
Egy biztos, hogy az Orbán utáni rendcsinálás igen nehéz lesz, mivel elherdálják és már el is herdálták a tartalékaink nagyobb részét.
Nem lehet azt mondani tehát, hogy Orbán után a Kánaán fog jönni.
Inkább könny és veríték !

A DK és Gyurcsány se mindenáron a hatalomba akar kerülni. A DK célja a demokrácia visszaállítása és megerősítése az országban. Igen akár az MSZP , vagy bárki ellenében is.
Nem akar egyeduralkodó lenni sem a párt, sem Gyurcsány. Ez a világ elmúlt és nem vezet sikerre a számunkra.

Meg lesz a mostani Orbán imádat eredménye is és azt is csak saját maguknak köszönhetik a most tapsikoló Békemenetesek, meg azok, akik nem óhajtanak segíteni eltakarítani ezt a maffiát.

Minél előbb annál jobb, mert egyébként csak mindig rosszabb fog jönni.
Erre akár mérget is lehet venni !

bekerült 2014.11.28. 12:24:37

@Alick:

Ami a választási rendszer t is a választóknak köszönhetjük.
Az lehet jó is és rossz is, vagy mindkettő.

A lényeg, hogy szükség van rá, mert mindenki nem mehet a parlamentbe és nem szavaztathatunk meg mindenkit minden esetben, mindenről.
Kell, hogy képviselőket válasszunk tehát, akik elvben a mi érdekeinket képviselik.

Ha mégsem ezt teszik, akkor annak az egyik oka, hogy nem jól választottunk !
Persze azért itt is disztingválni kell, mint a családban.
Nem lehet minden igényt kielégíteni, ugyanis.
A választóknak is illene belátni dolgokat és megérteni helyzeteket.
Sajnos itt még nem tartunk, mint sok egyéb esetben.

A választók azért vesznek részt a választásban, mert még nem találtak fel jobb módszert egy ország vezetésére, mint a képviseleti rendszert. A királyságok és a diktatúrák ugyanis már bebizonyították, hogy csak ideig, óráig eredményesek és nem képesek a mai változó világ kihívásainak megfelelni.

Sajnos a mi választóink is hasonló gondokkal küzdenek, nekik is tanulni kell még sok mindent egy emberöltőnyi diktatúra után.

Előbb utóbb, a saját kárunkon bele fogunk jönni.
Addig is arra kellene figyelni, aki kevésbé ropja a pávatáncot !
Ha , ez már egy útmutató lehet.

Alick 2014.11.28. 17:15:16

@Ans1979: "Te komolyan azt róvod fel Gyurcsánynak, hogy a választások elöett öeszintén bemondta, hogy megszorításokra lesz szükség?"

Miben? Miként? Mekkora? stb.
A kontextusból kieső negatív állítások legfeljebb pánikkeltésre alkalmasak és persze ezekbe a csapdákba Orbánék is belemásztak.
De jogos, mindez csak hab a tortán...

Egyébként pedig nem a bázisdemokráciáról írtam, hanem egy olyan modellről, amiben a választói szándéknak egyáltalán valami köze van ahhoz, amit az általuk választottak megvalósítanak.

Alick 2014.11.28. 17:28:42

"Gyurcsányra jellemző, hogy nem hazudik, csak azért, hogy a választókat megtévesztve a hatalomra kerülhessen."

Attól, hogy még be is vallotta a saját hazugságát, semmiképpen nem válik hitelessé, amíg a cselekedetei nem egybevágóak ezzel. Hitelesen önvádas miniszterelnökünk volt például Teleki Pál, aki nem színpadias verbalizálásba menekült, hanem az öngyilkosságához levélben mellékelte az önvádat.
Gyurcsánytól persze nem vártam volna ilyesmit, de ha az öszödi beszéd után rögtön lemondott volna, azzal átmenthette volna a hitelességét egy későbbi időszakra.

Erről már lekésett... és a fideszről leváló választók inkább a protestpártokat támogatják (nagyrészt jobbik, kisrészt lmp), mintsem a korábban már levitézlett politikusokat.

"A DK célja a demokrácia visszaállítása és megerősítése az országban."

Ez az a duma, aminek semmilyen hitelt nem adok. Formálisan persze lehet kidöntött intézményi oszlopokat felállítgatni, de ez minden eddigi nyertes pártnak csak alibi volt... "látványosan becsukom a nagykaput, de úgyis bármikor nyithatok magamnak egy kiskaput, ha kell".

Alick 2014.11.28. 17:39:10

@bekerült: "Ha mégsem ezt teszik, akkor annak az egyik oka, hogy nem jól választottunk !"

Ha a választási rendszer elemei (szabad mandátum) a hatalmi felelőtlenséget erősítik, bármely választási lehetőség automatikusan a korrupció irányába nyit, "a trutyit szabadon engedi feltörni a csatornából".

"Nem lehet minden igényt kielégíteni, ugyanis."

Persze, nem is kell... de legalább az igények közös nevezőjének legyen valami köze a választottak tevékenységéhez.

"A választók azért vesznek részt a választásban, mert még nem találtak fel jobb módszert egy ország vezetésére, mint a képviseleti rendszert. A királyságok és a diktatúrák ugyanis már bebizonyították, hogy csak ideig, óráig eredményesek és nem képesek a mai változó világ kihívásainak megfelelni."

Még ez utóbbi sem feltétlenül igaz... a legrosszabb megválasztottaknál mindig találhatunk jobban működő autokráciákat.... az arab világban pedig ez szinte már trivialitás.

bekerült 2014.11.29. 08:40:36

@Alick:
Na, ez az igazi orbáni logika !

Az autokrácia, az igen !

Vajon az arabok mit szólnak ehhez ?
No, nem azok akik jól élnek az olajból, hanem azok akik pária sorban tengődnek !

Tudod mit ?
A fene se bánná, ha ez az autokrácia a saját népéért lenne és nem saját magáért !

Igen, a gond itt lapul meg.
A megválasztott képviselők is hasonlóan gondolkoznak és kicsiben ugyan, de autokratákká válnak.
Érzik a hatalmat és visszaélnek vele, tisztelet a kivételnek.

Orbánék is ezt teszik és ezt tették eddig minden autokraták, kivétel talán Kádár !
Neki elég volt egy köcsög aludttej.

Azért megnézheted, hogy az autokrácia is hol működik, úgy, ahogy.
Ahol rendelkeznek olyan ásványkinccsel, hogy tudják finanszírozni a hülyeségeiket és meg tudják fizetni a lakosok gond nélküli megvásárlását.

Sajnos, mi ehhez messze állunk és egy ilyen kicsi nyitott ország ne is ábrándozzon erről.

Orbán is ebbe fog belebukni, mert lassan elfogy a pénz, amit el lehet lopni !
Marad a kifosztott ország és a következő kormánytól várják, hogy jó létett teremtsen.

Miből ?
Na, itt lesz a gond és ekkor kell megfizetni a Békemeneteket !

Nem Gyurcsányt kell ezért okolni, aki megmondja előre, hogy mi vár ránk, hanem magunkat, hogy olyan esztelenek vagyunk, hogy még a szemünknek se hiszünk !
Olyanokban bízunk, akik az eget is beszínezik, csak a hatalomba kerülhessenek és onnantól övék a pálya !

Könnyebb azonban leírni, hogy :
Tisztelt Gyurcsány Ferenc (Miniszterelnök) úr!

Kérem alássan, Ön ezt valóban komolyan gondolta?

Alick 2014.11.29. 13:13:23

@bekerült: "Vajon az arabok mit szólnak ehhez ? No, nem azok akik jól élnek az olajból, hanem azok akik pária sorban tengődnek !"

Valószínűsítem, hogy még szegény állampolgárok is szívesebben lennének Ománban, Katarban vagy az Emirátusokban, mint azonban az országokban, ahová az USA "demokráciát exportált" és ennek következtében gyakorlatilag polgárháborús helyzet van.
De szegénynek lenni még jenkiföldön sem jó dolog...

Gyurcsány "igazmondását" jól jellemzi a "tisztességesen meggazdagodtam" kijelentése... az ex-KISZ-es zsebprivatizáció keretében lenyúlta a magyar alumíniumipar jórészét... úgyhogy ezt legjobb esetben is csak cinizmusnak nevezhetjük. Vagy poénkodhatna, hogy "Apró lépésekben hitelessé váltam"...

Így teljesen érthető az a kijelentés, hogy sem Orbánból, sem Gyurcsányból sem más áldemokratából nem kérnek azok, akik valódi megújulást szeretnének.

bekerült 2014.11.29. 16:46:15

@Alick:
Ha úgy gondolod, hogy a szegények nem szegények Ománban és Katarban, vagy az Emirátusban, akkor nagyon tévedsz ! Az más kérdés, hogy az ottani állampolgároknak alanyi jogon jár sok minden, mert futja az olajból. A szegények azonban ott is szegények és kiszolgáltatottak. igaz jó részük nem is állampolgár, hanem bevándorló.
Mivel nekünk csak a nagy puszta semmink van meg, így nem is ábrándozhatunk, hogy az olaj tartson el bennünket.
Erről írtam, hogy az autokráciák közül az tud működni ideig , óráig, amely meg tudja vásárolni a saját békéjét.

A demokrácia pedig arról szól, hogy , hogyan teremtsük meg a saját békénket mindenki számára.
Mivel mi nem tudjuk és az autokratáink se tudják ezt megvásárolni, ezért közösen meg kellene ezt teremteni.
Ehhez nem fűlik nálunk a mi autokratáinknak a foga és ők inkább diktálni szeretnének, meg kényszeríteni.
Majd ők megmondják, hogy mi a jó nekünk és érjük be vele !
Erről szól a mese.

Igen, egy piacgazdaságban elhangozhat úgy egy kijelentés, hogy "tisztességesen meggazdagodtam"
és ezen senkinek nincs joga felháborodni.
Még neked se !
Ha lett volna valami olyan a Gyurcsány tevékenységében, ami nem tisztességes, azóta már régen a börtönben lenne, annyira szerették volna oda juttatni.
Ezt elhiheted, mert tisztességesen átvizsgálták az összes megmozdulását és azt is elhiheted, hogy, ha találtak volna valamit, akkor már azt mindnyájan tudnánk.
Ha ez szerinted cinizmus, akkor igen nagy bakot lősz, de írhatnám azt is, hogy simán csak az irigység beszél belőled.
Gyurcsány meggazdagodása közismert, beszámolt róla.
Az, hogy beházasodott egy volt baloldali politikus családjába, még nem hitelteleníti el.
Ő is baloldali politikus és ezen nincs mit csodálkozni.
Azon már inkább, hogy egyedül Gyurcsánytól próbálod megtagadni a meggazdagodás lehetőségét, elvitatva, hogy ehhez bizony az esze és a szerencséje is megvolt !
Nekem úgy tűnik, hogy belőled árad a cinikus megállapítás és az ócska kis poénkodás, netán elferdítés és hazudozás !

Így teljesen érthető, hogy az összemosás miatt van szükség arra, hogy Gyurcsányt is lejárasd és Orbánnal hasonlítgasd.
Mert Orbánt akarod mentegetni és kisebbíteni az ő által elkövetett aljasságokat.
Még az se stimmel, hogy Gyurcsány egyedül követte volna el a miniszterelnöksége alatt elkövetett hibákat, amelyek nagysága meg se közelíti az Orbánék bűneit.
Gyurcsány, demokrataként viselkedett és nem volt autokrata, de mivel felelősséggel tartozott, ezért lemondott, amikor ennek eljött az ideje.
Orbán egy személyben hozta és hozza meg a döntéseit és nélküle senki nem hozhat meg döntéseket, így a felelősség is az övé teljes mértékben.
Azt se várd, hogy lemondjon a hibák miatt, mert ő soha nem téved !

Akik valódi megújulást szeretnének, azoknak előbb meg kellene tanulni különbséget tenni egy demokrácia és egy autokrácia között !
Csupán azért, hogy nehogy arra ébredjenek, hogy ők meg egy még rosszabb rendszert próbálgatnak felállítani, mivel még azzal sincsenek tisztában, hogy jelenleg ki áll a jó és ki a rossz oldalon.

Összekeverik a szezont a fazonnal, veled együtt !

Nagyon úgy néz ki, hogy végül belőletek nem fognak kérni, pláne a zavaros elméleteitekből és a kisóvodásokra jellemző elhatárolósditokból.

Majd csak megjön az eszetek, vagy magatokra maradtok, mint a MILLA .
Azzal se törődik már a kutya se és csak egy emlék maradt belőle.

Alick 2014.11.29. 18:29:47

@bekerült: "az autokráciák közül az tud működni ideig , óráig, amely meg tudja vásárolni a saját békéjét."

Ha a pénz elfogy, az évszázados hagyományú autokráciákhoz képest a demokratikus kezdeményekből sokkal előbb lesz anarchia... a közel-keleti helyzetet már említettem, de Európában jó példa erre a Weimari Köztársaság története... és ez a "demokrácia" termelte ki Hitlert is.

Természetesen nincs értelme Orbán hibáit kisebbíteni, viszont azt továbbra is vitatom, hogy Gyurcsány lenne a megoldás...

"Ha lett volna valami olyan a Gyurcsány tevékenységében, ami nem tisztességes"

"Joghézagilag" talán rendben volt, de egy autokrata rendszer kapcsolatrendszerével vásárolt meg üzemeket az "elvtársi gazdák" által leértékelve, jóval áron alul. Ha lenne értelme visszamenőleges törvényeket hozni, akkor bizony a "spontán privatizáció" ilyen nyerteseivel utólag megfizettetném a reálérték és az akkori "szabad préda ár" közötti különbséget... csak hát ezt orbánék sem szorgalmazzák, mert a fideszben is sokan benne voltak az állami vagyon széthordásában. A magát baloldalnak nevező pártocskák és a fidesz egyaránt a Kádár-rendszer örökösei és valódi "rendszerváltás" csak akkor lesz, ha mindezeket az erőket sikerül a partvonalra szorítani.

"Ő is baloldali politikus és ezen nincs mit csodálkozni."

Ja, mint ahogy a komprádorbuzsoázia is tipikusan baloldali jelenség... :) és ezzel az erővel Hitler valójában a Nürnbergi főrabbi volt. :)

"Gyurcsány, demokrataként viselkedett"

Na persze, 2006-ban "demokrataként" gyakorlatban SA verőlegényekként használta a rohamrendőrséget. Félreértés ne essék, a garázdálkodók bőven rászolgáltak a gumibotra, de az minimum szakmai hiba (amit egy ismert rendészeti szakember meg is erősített), hogy a tömegoszlatás során kerülettel távolabb(!) is megtámadtak olyan embereket, akik a helyszíntől való távolságuk és viselkedésük alapján egyértelműen kívülálló járókelők voltak. Ez persze előfordulhat... de egy demokratikus országban ilyenkor nem rögtönítélő bíróság által automatikusan elmarasztalják az áldozatokat, hanem pártatlanul kivizsgálják a történteket és ha szakmai hiba történt (ahogy 2006-ban egyértelműen), a felelősök benyújtják a lemondásukat.

Egy demokrata aligha beszél így: "Ha nem tetszik el lehet menni ebből a kurva országból"
Ha a gyerek így beszólna egy konzervatív vidéki családban, olyan pofont kap, hogy a fal adja a másikat... egy ilyen közegben Gyurcsány akármit is mondhat utána, a nevének hallatán köpni fognak az emberek, nemhogy rászavazni.

Ha a fidesz 2018-ra belemászik egy bukásba, a választásokon lemehet 35-40 %-ra... a jobbik a mindkét oldallal elégedetleneket begyűjtve elérhet 25-28 %-ot is, az LMP hasonló alapon 7-10 %-ot... az MSZP és a DK pedig küzdhet egymással a maradék jó 25 %-on. Figyelmeztető jel, ahogy legutóbb a "balos" Ózd tömegesen átszavazott a jobbikra!

Alick 2014.11.29. 22:16:15

Mai hír Kapolyi halálával kapcsolatban:

Kapolyi kétes hírneve miatt nem volt túlságosan népszerű a baloldalon. Idén májusban Szanyi Tibor a volt baloldali miniszterelnökökhöz hasonlította őt:
Kapolyi László, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, milliárdos üzletemberek, egymással és másokkal kötött szövevényes üzletek kötik össze őket. És ezek uralják a baloldalt? Csilliárdos cégbirodalmakat működtetnek.

bekerült 2014.11.30. 08:27:13

@Alick:
Bizony, az élet már csak ilyen, előbb utóbb mindnyájan elmegyünk.
Nem viszünk a sírba semmit !

Az általad is kifogásolt "rablás" bizony egy nagyon kellemetlen, de elkerülhetetlen velejárója a szocializmus bukásának.
A tervgazdaságból át kellett alakulni a piacgazdaságba, ehhez kellettek olyan emberek, akik valamit értettek a gazdálkodáshoz. Nyilván azoknak volt előnyük, akik jókor voltak jó helyen és rendelkeztek valamilyen tőkével.
Ezt úgy is mondhatnánk, hogy ki kellett, hogy alakuljon egy magyar tőkés osztály, amely a piacgazdaság nélkülözhetetlen része. Nélkülük nincs működő piacgazdaság.
Sokan jutottak tőkéhez, de még mindig jobb, mintha nem lennének.
Aki nem tudott élni a lehetőséggel, abból nem lett tőkés, akik meg tőkések lettek, azok bizonyíthatták a rátermettségüket, vagy elveszítették azt amihez hozzájutottak.
Persze ezt a "privatizációt" nem a szocik vezényelték le, hanem a jobboldal és ezért nincs mit a baloldali politikusok szemére hányni. Nagyon sokan a jobboldalt támogatták és támogatják közülük a mai napig.
Demján, Széles, Csányi, stb.
Ha jól megnézzük, sokkal több jobboldali tőkés van, mint baloldali és hozzájuk képest a Gyurcsány, Bajnai 1-2 milliárdja szinte nevetséges.
Ismerek nem egy polgármestert, aki pár év alatt hozott össze ennyit, vagy még többet.

A mai helyzet se másabb, csak most még jobban ki akarják szorítani a baloldali érzelmű tőkéseket, ahol tudják elrabolják tőlük amit lehet, kiszorítják őket a húsos fazék mellől.
A csilliárdos üzleteket mára már a Simicskák, Orbánok, Mészáros Lőrincek, Szíjártók, stb. és a fentebbiek üzemeltetik.
Nagyon érdekes és árulkodó, hogy szerinted csak a baloldali tőkések a kétes hírnevűek, a jobboldaliak, azok nem!
Persze a baloldalon is vannak nem is kevesen, akik saját maguk alatt vágják a fát és szerintük egy tőkés az nem lehet baloldali érzelmű. Még arról is megfeledkeznek, hogy mindig is voltak a baloldalon tőkések, pl. Engels, akik támogatása nélkül, ma a baloldal sehol se lenne.

Jobb lenne, ha a vagdalkozás helyett, egy kicsit tárgyilagosabb lennél !

bekerült 2014.11.30. 09:29:50

@Alick:
Azt hiszem, hogy az okoskodásod csúcsa az a következtetés, hogy az autokrácia sokkal kevésbé ingatag, ha elfogy a pénz !
Szerinted a demokráciából sokkal előbb lesz anarchia, mint egy autokráciából !
Talán ezért véded annyira ?

Egy működő demokráciában, a pénztelenséget is közösen oldják meg és közösen küzdik le a válságokat.
Az anarchiát csak azok csinálnak ilyenkor, akik hatalomra szeretnének kerülni, hogy a saját pecsenyéjüket sütögessék.
Igen, mint a FIDESZ is tette, látjuk milyen eredménnyel.

A Weimari köztársaság és Hitler hatalomra kerülése annyiból hasonló ebben a játszmában, hogy a FIDESZ tanult belőle, hogy kell a hatalmat megragadni.
A kivétel azonban erősíti a szabályt !
Egy demokráciában közösen, együttműködve, felelősen illik működni, különben a mai helyzethez hasonló autokratáké lesz a hatalom.
Akkor is és most is a választók voltak a BALEKOK és most is várhatjuk ennek a csúfos végét, mint a Hitler esetében.
Orbánból soha nem lesz Hitler, mert előbb elküldik melegebb éghajlatra !

Senki nem mondta, vagy írta, hogy Gyurcsány lenne a megoldás !
Gyurcsány se gondolja ezt és nem is akar vezető szerephez jutni.
Ezt már számtalanszor el is mondta, persze ezt nektek nehéz elhinni, könnyebb, ha van akit lehet démonizálni !
Mert az még se lehet, hogy valaki önzetlenül próbál meg tevékenykedni és még a fizetését se veszi fel, ugye !
Még a végén kiderül, hogy tényleg baloldali érzelmű és ez, hogy nézne ki !
Pfujj !

A spontán privatizációról már írtam az előző írásomban.
Gyurcsány meggazdagodása közismert, Orbáné, meg a többié még nem !
Erről talán elég lenne ennyi, aki tud olvasni, az ebből is tud következtetni.
Azt azért megnézném, hogy kik és miért szorítanák a partvonalra bárkit is, aki tisztességesen gazdagodott meg ?

Elhiszem, hogy szeretnék ezt egyesek, de csak azért, hogy ők kerüljenek a helyükre.
Ez a széles tömegek számára érdektelen és semmi változást nem hozna, sőt, még azt is csődbe vinnék, ami eddig működött.
Még rosszabb helyzetbe kerülnénk mint amibe vagyunk.
El végzi a piac a rostálást és kihullnak, akik nem oda valók.
Örüljünk, hogy van még köztük baloldali érzelmű is egy pár és nem üldözni kellene őket, hanem segíteni, hogy még többen legyenek.
A jobboldal éppen most mutatja ki a foga fehérjét és ez neked se nagyon tetszik, pedig ahogy észre veszem te se lennél különb, de a JOBBIK se !
Belőlük még nagyobb Orbán lenne, mint ami most van, hülyék gyülekezete.

Nem ártana, ha az ismereteidet egy kicsit bővítenéd és a tényekhez is ragaszkodnál.
A jobboldal vezényelhette le a "rendszerváltást".
Az, hogy úgy sikerült ahogy, az a jobboldal bűne is.

Az is jelzés értékű, hogy nektek ez nem tetszik és ti nem a baloldalon vagytok.
Ez pedig azt jelenti, hogy bizony a JOBBIKHOZ tartozhatsz és nektek lenne szükségetek egy kis új "rendszerváltásra", kellene a lóvé ugyanis, mert kevés amit a FIDESZ nyújt nektek.
Hát, vegyétek el Orbántól, eleget lopott már !
Csak ne higgyétek, hogy sokáig a tiétek lesz, ha nem úgy használjátok, ahogy kell.
A tőke már csak ilyen, nehéz megszerezni, de még nehezebb megtartani !

Na és a gyöngyszem, a 2006 megítélése !
Nyomod a FIDESZ mantrát, mint aki a FIDESZT támogatja.
Éppen most láttam, a TV-ben, hogy , hogy intézték el a tüntetőket Amerikában !
Ott nemigen lacafacáznak az biztos !
Itt is ezt kellett volna csinálni és nem megengedni, hogy körbe hugyozzák a Kossuth teret a FIDESZ által felbérelt csőcselékek.
Nem Gyurcsány fogta a gumibotot és az ő szerepe ebben már tisztázott.
Több rendőrt ítéltek el, mint tüntetőt ezek miatt, de ennek se Gyurcsány volt az oka, hanem az ő szakmai hozzá nem értésük és másoké is. Pl. a politikáé !
Ebbe se sikerült Gyurcsányra ráhúzni a vizes lepedőt, pedig sokan szerették volna.
Neked meg, mivel nincs más amivel vádolhatnád Gyurcsányt, hát előjössz ezzel az elcsépelt, kényszeredett hazugsággal !
Lehet pofázni minden marhaságot, még az ellenkezőjét is, de azért jó lenne, ha nem handabandáznál össze vissza, mert nagyon kilóg a lóláb !

Na és az a bizonyos "el lehet menni " !
Ez is lerágott csont már, szinte mindenki ismeri.
Orbán ilyet ugyan nem mondott, mégis elment már 500 ezer munkás !

Gyurcsány ezt Széles Gábornak mondta, aki azzal fenyegetőzött, hogy átmegy Szlovákiába és oda helyezi a tevékenységét, ha nem úgy lesz, ahogy ők akarják !

Mit mondjak és még különbet mondtam volna, mint Gyurcsány !
Kár egyébként színezned, mert a ferdítéseid se jönnek be.
A konzervatív családban pedig természetes, ha a kóklereket elküldik a halál f...ra !
Enged már meg, hogy a választók úgy döntsenek ahogy akarnak és eddig úgy látszik, hogy Gyurcsány mellett állnak, mert a semmiből épített fel egy pártot és bent van a parlamentben.

A számításaidat pedig nem kommentálom, hülyeséggel nem foglalkozom !
Mára már az se igaz belőle, amit gondolsz, nem, hogy amit leírsz.
Várd ki a végét, hogy mi lesz a JOBBIKBÓL és a többi hozzád hasonló balfaszból !

Alick 2014.12.01. 12:06:06

Baloldali kurázsihoz nem kell Gyurcsány, inkább jöjjenek és bizonyítsanak a fiatalok:

index.hu/belfold/2014/12/01/karacsony_gergely_a_baloldalnak_nincs_vizioja/

bekerült 2014.12.02. 17:55:27

@Alick:

Oké ! Rendben van, jöjjenek a fiatalok !
Hol vannak és ki akadályozza ebben őket ?

A pártok, amint megtudták, hogy a civilek szeretnének tüntetni, nem szerveztek rá a tüntetésükre, hanem a saját híveiknek is azt mondták, hogy vegyenek részt rajta, de civilként támogassák őket !

Senki nincs a fiatalok ellen !
Van azonban olyan igény, hogy legyen mondanivalójuk és ne beszéljenek marhaságot, de főleg kulturáltan adják elő.
Ha már a baloldaltól vársz víziót, akkor a fiataloktól is várhatnál valami effélét, nem gondolod ?
Legalább nyomokban, ami megvalósítható és kivitelezhető.
Öröm látni őket, hogy végre felemelték a kis seggüket és megmozdultak.
Tegyék a dolgukat és mutassák meg, hogy mit tudnak !

Tagadni már igen, azt megtanultak, de menni kell tovább, mert ez nem elég.

A hogyan továbbra is választ kellene kapni, már csak azért, hogy azonosulni lehessen velük .

És itt jön a vízió !
Ami azt illeti Karácsony Gergely is a baloldalhoz valónak tartotta magát.
Tehát neki se volt semmi víziója és ezek szerint már le is mondott róla !
Pedig ő is az egyik reményteljes fiatalok egyike volt, tiszta mint a hó.
Meglátjuk mi lesz belőle.

A baloldalon foglalkoznak ezzel a kérdéssel és olvastam egy írást ezzel kapcsolatban.
Olvasd el :
kapcsolat.hu/blog/gondolkodo/14841-miert-nincs-baloldalnak-vizioja-lesz-valaha-baloldalnak-vizioja.

Lehet ezen vitázni és érdemes is.
Minden estere Orbánnak van víziója és Vonának is megvan a saját víziója .
Erős a gyanúm, hogy mindkettő csak ront a helyzetünkön.
Reméljük nem lesz belőlük semmi.
Mondjuk ebből az Orbáné a veszélyesebb, mert csődbe visz bennünket és még az unokáink is nyöghetik a következményeit !

Inkább azon kellene a fiataloknak elgondolkodni, hogy miért Orbánt segítik azzal, hogy nem szeretnének a demokratikus ellenzékkel összefogni.
Ezzel ugyanis az Orbán forgató könyvét valósítják meg és még csak remény sincs arra, hogy valaha legyen erős ellenzéke Orbánnak.
Ettől a víziótól rettegne Orbán leginkább !
Mert diktálni azt tud, de egy demokráciában éhen halna és már régen megbukott volna.

Erős a gyanúm, hogy a fiatalok között sok az Orbán hívő, akik kezdenek kiábrándulni a vezérükből.
Szégyellik bevallani, hogy rossz lóra tettek és inkább próbálnak mindenkitől elhatárolódni, hogy ne kelljen beismerni a saját bugyutaságukat.
Majd el fog jönni az az idő, amikor színt kell vallani nekik, ezt nem fogják megúszni.
Jobb lenne, ha eleve tiszta lapokkal játszanának, kevesebb lenne a csalódás.

A saját véleményem az, hogy a vízióra is meg kell érni az időnek és majd lesz, ha eljön az ideje.
Ha, most bárki elő állna egy vízióval, rögtön ízekre szednék és szinte mindenki elhatárolódna tőle !
Már csak azért is, mert nem tőle származik.
Kinek van erre szüksége ?

bekerült 2014.12.03. 10:42:56

@bekerült:

Még egy érdekes momentum az Orbán-Vona vízióhoz !

index.hu/kulfold/2014/12/02/van_bizonyitek_arra_hogy_az_orosz_titkosszolgalat_penzelte_a_francia_szelsojobbot/

Ha a Francia jobboldalt Putyinék pénzelik, akik ugye nem sok konkrét dolgot tettek eddig az Oroszokért, akkor a magyar jobboldalt, amely konkrétan is tesz értük, mennyivel vágják oldalba ?

Ez az igazi vízió.
Ebből már lehet milliós karóra, meg luxuslakás, meg ki mennyit ér, stb.
Mi meg mehetünk a lecsóba, az országgal együtt !

Hajrá FIDESZ, meg az a sok ökör, aki rájuk szavazott, meg az a sok marha, akik hagyták, hogy ez így legyen !
süti beállítások módosítása