Mi történik?

Bevándorló, vagy menekült? A fenét! Ember!

2015. június 22. 21:13 - 3niko

Ebben az országban mind a kormányzati, mind az ellenzéki propaganda rendre igyekszik úgy elferdíteni a lényeget, hogy egészen konkrétan kifordítja az embereket a valóságukból. Ergo hülyének nézi őket. Megalázza. „Hiteltelenséget a hitetleneknek”. Ez lehetne a jelmondatuk.

Óriási szégyen, hogy olyan sajnálatos, elszomorító és sürgetően megoldandó globális problémát, mint amit a menekültek kérdésköre jelent, álnok módon egyéni és politikai érdekké formáltak, és egy véget nem érő spirál módjára előttünk pörgetnek, immár hetek óta. Igen, tudom, sokan elmondták már, hogy ezzel el akarják vonni a figyelmet az ilyen-olyan lopásokról, mutyizásról, satöbbi. Hagyjuk, most nem ez a téma. Beszéltem már ezekről eleget.

A vasfüggönyről szóló  kormánydöntés az oka, de tény,hogy (és tessenek csak nyugodtan megkövezni azért, amit most kijelentek), soha az életemben nem szégyelltem még ennyire, hogy magyar vagyok…

Itt egész egyszerűen nem az a lényeg, hogy megépül-e kerítés, vagy nem, illetve, hogy mennyiből.  Nem is az, hogy mostanság hányan próbálják újra, és újra galád módon elvenni a munkákat. És az sem, hogy mi lesz a kamu- konzultáció várhatóan meghamisított végeredménye. Fakultatív programon még egy fapados nyaraláson is csak az vesz részt, akit érdekel, meg persze az, akinek futja rá a költségvetésből…

Az itt a lényeg, kérem alássan, hogy akárhogy is nézzük, lassacskán az emberiség tényleg megérik a pusztulásra. Az, hogy napjainkban sosem látott mértékben és mélységben vannak olyan országok, vagy területek a nagyvilágban, ahol egy érdemtelenül hatalmat bitorló réteg ámokfutása nyomán egészen konkrétan veszélyben van milliók élete. Pont.

Te, én, és mi a fene nagy globalizáció, s kapitalizmus gyermekeiként talán méltatlanul is megszoktunk és evidensnek tartunk bizonyos dolgokat. Szerencsések vagyunk, hogy jogot formálhatunk az életre, az önérvényesítésre, az esélyekre, a méltóságra, alapjogunknak tekinthetjük az integráció lehetőségét, a tanulást, az előrejutást, a fejlődést.

Mégis, tény, hogy lokálisan értékelhető és létező okokból és problémakörök megléte miatt hazánk fiai közül is százezrek döntöttek úgy az utóbbi években, hogy akár tanulási, akár pénzkeresési céllal, vagy egy jobb, szebb, élhetőbb, igazabb élet reményében máshová mennek. Azaz kivándorolnak. Átmenetileg vagy hosszú távra (s csak remélni merem, hogy nem örökre) átteszik a székhelyüket máshová. Ők tehát a be-, és kivándorlók. Róluk, és miattuk is eleget koptattam már a klaviatúrát, úgyhogy lépjünk csak tovább.

Ám ott vannak a szó valódi értelmében vett menekültek. Azon embertársaink, akik az elnyomás, az embertelenség, szó szerint gyilkosok, merénylők, s a puska csöve, vagy a bombák zaja elől menekülnek. Ahonnan ők jönnek, nos, ott már réges- régen nem a normál értelemben vett farkastörvények uralkodnak.

menekult.jpg

Nem is volt az oly régen, amikor ötvenhatban jó pár magyar mászta meg a különböző létező és képzeletbeli kerítéseket, mégsem úgy emlékszünk az egészre, mint amit most akarnak lenyomni a torkunkon. Mindemellett pedig ott vannak a vasfüggöny időszakának kőkemény tanulságai is, amelyek még mindig a fél magyarság kézzelfogható, éles emlékeit jelentik.

A magát mindig civilizáltnak, élen járó, jó szándékú hódítónak tituláló erős, nagy „nyugat” sok száz éven át dolgozott a fejletlen és barbár „kelet” meghódításán. A keresztes háborúktól kezdve, a történelem során mindvégig azon munkálkodott, hogy elvegye, elnyerje a hatalmat, az uralmat, és mindenek előtt az erőforrásokat. A fejlett nyugatnak kellett a siker, a hódítás, bekebelezte azt is, amit szinte be sem vett a gyomra. Ez most valahol visszaüt. Itt, kérem, normál, emberi és élhető körülmények és létformák között a „kis herceg- effektusnak” kellene érvényesülnie. Amit megszelídítettél…

Mi, magyarok pedig, a nyugathoz integrálódó kis országként, akár velük együtt, akár a perifériájukon tengődve mindvégig közösen, s általuk mozogtunk, s alakultunk. Végül (szerencsére) úgy döntöttünk, hogy ha lassan, ha nehezen is felzárkózunk, velük tartunk, hozzájuk csatlakozunk. Ezt sosem szabad elfelejtenünk. 

Amióta a reneszánsz humanizmusa, majd a barokk monumentalitása által önvalójára ébredt az (európai) ember, tudatosan élt úgy, hogy a Föld kering a Nap körül, és nem pedig fordítva.

Elég is volt három- négyszáz év, hogy mindezt úgy, ahogy van, elfelejtsük. Hogy a fenébe jutottunk odáig, hogy nem az embert, a lelket, az életet, és az ahhoz való jogot nézzük és tekintjük mindenek felett állónak?

Igen, aláírom. A bevándorlók/ menekültek hulláma valódi problémát jelent. Igen, sürgősen kezdeni kell ezzel valamit. És igen, biztosan lehet közöttük jó néhány veszélyes, támadó, parazita elem. Sőt, a nagy számok törvénye alapján valószínűleg akad köztük egy pár terrorista- hajlam is (aki, ha nagyon akar, akkor is beszivárog a fejlett világba, ha nem álcázza magát menekültnek vagy bevándorlónak).

De a túlnyomó többség, a lényegi sokaság, kérem szépen, nem ilyen! A végletekig elcsigázott, reménytelen, kilátástalan, életének értelmét vesztett és kereső ember. Lélek. Aki az utolsó utáni kis pénzecskéjéből próbál kezdeni valamit magával, és a legtöbbjük mindenek előtt a gyermekei sorsával.

Mondd, ha felrobbantott lakóházakat, megcsonkított szír gyerekeket, vagy ruandai tömegsírokat mutogatnának neked napról napra a híradóban a megszokott klisék helyett, mit szólnál? Tudnál nyugodtan aludni utána? Jól esne a vacsora? A hideg sör egy nyári estén? A tizenötezres fitness- bérleteddel ugyanolyan lelkesen emelgetnéd a súlyzót, hogy több, erősebb, elszántabb legyél általa?

Ezeket a mélységes, az emberiség legnagyobb szégyenét jelentő problémáit nem fogja megoldani a magyar szögesdrót- kerítés. Sem az, hogy mit szól hozzá az Unió, vagy az emberi jogi szervezetek. Ez itt, kérem, azon múlik, hogy az európai ember és egyben a magyar nép hogyan áll, hogyan fordul mások, a számkivetettek, az üldözöttek és az elnyomottak felé.

Máté evangéliumának hetedik része az alábbiakat mondja. Emlékezzetek rá mindig, amikor ebben a nehéz témában véleményt formáltok, állást foglaltok. Az empátia legyen veletek!

  1. Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.
  1. Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.
  2. Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van, nem veszed észre?
  3. Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott ímé, a te szemedben gerenda van?
  4. Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből!
  5. Ne adjátok azt, a mi szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal, és néktek fordulván, meg ne szaggassanak titeket.
  6. Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.
  7. Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.
  8. Avagy ki az az ember közületek, a ki, ha az ő fia kenyeret kér tőle, követ ád néki?
  9. És ha halat kér, vajjon kígyót ád-e néki?
  10. Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, a kik kérnek tőle?!
  11. A mit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták.
  12. Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak.
  13. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.
194 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mitortenikma.blog.hu/api/trackback/id/tr537565754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Exploiter 2015.06.23. 09:45:44

@lac666:

Milyen választ vársz? Értem, mit kérdezel, erre válaszoltam.
Egy szóval? Szar lenne. És akkor mi van?
Elolvastad egyáltalán, amit írtam?

Ilyen helyzetben mindent megtennék, hogy a saját családomat biztonságban tudjam. Ha lenne rá esély hogy sikerüljön, akkor az életem végéig harcolnék. Ha nem, akkor menekülnék valamerre. Ha nem engednének be, megpróbálnék erőszakkal bejutni.
Ez teljesen világos, egyértelmű helyzet. PONTOSAN EZÉRT kell mindent nekünk megtenni ellene. És pontosan ezért hadakoznék a magyar menekültáradat ellen is a te példádban, ha osztrák lennék ls megindulna felém 10millió magyar, még akkor is, ha korántsem jelentenének akkora roblémát, mint ugyanennyi nem európai nemzet. Nem az a kérdés, hogy melyik oldalnak van igaza, az a kérdés, hogy melyik oldal mit tud tenni az adott helyzetben.
Kaptál két szavas választ is, most már boldogabb vagy, vagy még mindig nem tudsz bonyolult mondatokat értelmezni?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.23. 09:47:07

@desw:

"Gondolom azért zárózik a nyugat, azért indulnak a hadihajók, ...2

A Nyugat annyira impotens, hogy a végén semmit nem fog tenni:

index.hu/kulfold/eurologus/2015/06/22/indulhatnak_az_eu-s_hadihajok_a_foldkozi-tengeren/

élveteg 2015.06.23. 09:47:18

"De a túlnyomó többség, a lényegi sokaság, kérem szépen, nem ilyen! A végletekig elcsigázott, reménytelen, kilátástalan, életének értelmét vesztett és kereső ember."

És ez ugyan mire indok? Ilyen ember többszázmillió van ezen alapon kb egész Banglades ( 140 milló körüli ember ) megjelenhetne Európában és közölhetné : megjöttünk

desw 2015.06.23. 09:47:49

@lac666:

A válaszom: szarul esne. Most te jössz!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.23. 09:49:00

@lac666:

"Utána meg be is sértődsz! "

Hová gondolsz, te nem tudsz megsérteni engem.

♔bаtyu♔ 2015.06.23. 09:49:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem is kell foglalkoznunk a nyugattal, ez már a biztonságunkat fenyegeti. Ha mi nem zárjuk le a határokat megteszik a szomszédok és akkor mi leszünk elszigetelve.

desw 2015.06.23. 09:49:52

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Simán átszállítanám a menekülteket -- regisztráció nélkül -- Ausztriába vagy Németbe, aztán akkor talán megmozdulnának a brüsszeli majmok.

Tudományos libsizmus 2015.06.23. 09:53:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Jaj. Azt úgy kell mondani, hogy BEsérteni!

♔bаtyu♔ 2015.06.23. 09:54:55

@desw: Én az illegálisan átsuhanókat jól megdolgoztatnám, persze annyi kajával, hogy azért éhen ne haljon. Jöjjenek szabályosan, szépen regisztráljanak és az EU szabályai szerint el lehet dönteni, jöhet vagy nem. Az illegális határátlépés a magyar törvények megszegése.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.06.23. 09:55:08

@midnight coder: mi komolyan nézzük, hogy innen hova, mert a svédek nagyon-nagyon elszúrták. Persze nem lehet tudni, mi lesz 15-20 év múlva, de nem kizárt, hogy Magyarország, Horvátország, Lengyelország, Szlovénia lesznek az európai kultúra/értékek védelmezői és fenntartói. Mindenképpen olyan országban szeretnénk megöregedni, amelyik nem hódolt be teljesen a kultúra- és igen, fajidegen népek egyre erőszakosabb követeléseinek. Remélem, hogy Magyarország ezek közé fog tartozni, a baloldal nyivákolása ellenére.

Mészáros Laci 2015.06.23. 09:55:20

Ja, ez az elmélet.

Hány cigány családot fogadtál már be?

♔bаtyu♔ 2015.06.23. 09:56:39

@desw: Igen, kibaszott felháborító az az érzéketlenség, amivel ezek a brüsszeli paprikajancsik kezelik ezt az ügyet. Mintha nem is EU-s országokat érintene ez a probléma.

Az a legfontosabb problémájuk, hogy Mo. plakátokat tett ki és kerítést akar építeni. Ez kibaszott nagy gáz.

lac666 2015.06.23. 09:59:41

@Exploiter: Ellentmondás van a válaszodban. Azt mondod szarul esne, de ugyanakkor egyetértesz a kerítés megépítésével! Nem értem! Neked, mint aki a családoddal menekülsz egyetlen lehetőségként nem esne bármilyen megoldás jól, csak hogy ne halj meg! Bármilyen! A legkevesebb empátiát is hálásan köszönnéd meg egy beszorított helyzetben!

Tudományos libsizmus 2015.06.23. 09:59:51

@♔bаtyu♔:
Ez nem érzéketlenség, hanem egy program végrehajtása. Az EU adminisztrációjának az a feladata, hogy tönkretegye Európát.

konrada 2015.06.23. 10:02:21

@konrada:
...sőt, ha el tudnák intézni az EU parlamentnél, hogy a betétjáratok mehessenek Röszke-Hegyeshalom között a menekültekkel, úgy a magyar kormány is tehetne egy olyan gesztust, hogy az EU által javasolt pár száz menekültet befogadja.
...egyből kiválolgatva ott Röszkénél, hogy kik legyenek azok.

konrada 2015.06.23. 10:04:19

@lac666:
...lehet, úgy gondolja, tán nem a szerb-magyar határon fogják legépuskázni szerencsétleneket...

Exploiter 2015.06.23. 10:06:58

@lac666:

Mondom, hogy nem érted.
Nincs ellentmondás, csak éppen minden oldalt a saját ÉRDEKEI mentén ítélek meg. Úgy látom, te csak érzelmi alapon vagy képes másokkal azonosulni, én racionális alapon is, talán ez a különbség.
Megköszönném, ja. Biztos ők is megköszönnék. Csak nem tudom, hogy a köszönet miféle érv bármire is.
Szerintem ilyen emberek, mint te, csak azért létezhetnek egyáltalán a világon, mert olyan emberek, mint én, tesznek azért, hogy ti békésen élhessetek az álomvilágotokban. Örülök is, hogy sokan vagytok, mert ez azt jelenti, hogy a világnak ezen része még élhető, még érdemes megvédeni. Csak az a baj, hogy olyan dolgokba is beleszóltok, ahol a racionalitás hiánya nagyon súlyos problémákat tud okozni.

élveteg 2015.06.23. 10:09:28

"A magát mindig civilizáltnak, élen járó, jó szándékú hódítónak tituláló erős, nagy „nyugat” sok száz éven át dolgozott a fejletlen és barbár „kelet” meghódításán. A keresztes háborúktól kezdve, a történelem során mindvégig azon munkálkodott, hogy elvegye, elnyerje a hatalmat, az uralmat, és mindenek előtt az erőforrásokat. A fejlett nyugatnak kellett a siker, a hódítás, bekebelezte azt is, amit szinte be sem vett a gyomra. Ez most valahol visszaüt. Itt, kérem, normál, emberi és élhető körülmények és létformák között a „kis herceg- effektusnak” kellene érvényesülnie. Amit megszelídítettél…

Mi, magyarok pedig, a nyugathoz integrálódó kis országként, akár velük együtt, akár a perifériájukon tengődve mindvégig közösen, s általuk mozogtunk, s alakultunk. Végül (szerencsére) úgy döntöttünk, hogy ha lassan, ha nehezen is felzárkózunk, velük tartunk, hozzájuk csatlakozunk. Ezt sosem szabad elfelejtenünk"

Ez azért párját ritkító Tehát a civilizált nyugat bekebelezett, hódított elvette az erőforrásokat Mi ugyan nem gyarmatosítottunk semmit ám a szerző szerintazért általuk mozogtunk stb stb Vagyis a nyugat megette a koncát a levét meg igyuk meg közösen Pazar

Mészáros Laci 2015.06.23. 10:11:21

@élveteg:

"Tehát a civilizált nyugat bekebelezett, hódított elvette az erőforrásokat "

Azonban a mostani menekülthullámnak láthatóan nem ez van a hátterében.

Mészáros Laci 2015.06.23. 10:13:32

@Tudományos libsizmus:

"Az EU adminisztrációjának az a feladata, hogy tönkretegye Európát. "

Ez nem program, hanem élethalálharc.
Európai politikusok némelyike fel akarja számolni (csökkenteni akarja) a bürokráciát.
A bürokrácia pedig természetes életösztönnel kinyírja a legveszélyesebb ellenfeleit.

♔bаtyu♔ 2015.06.23. 10:18:34

@Réka ‎: A svédek azt jól meg is érdemlik.

De a hollandok is ezt: Az arabok európai fővárosa: Rotterdam

nemzeti.net/az-arabok-europai-fovarosa-rotterdam-3165585.html

Exploiter 2015.06.23. 10:21:00

@Tudományos libsizmus:

Ebben nem hiszek, se a cionista világhatalomban, de még abban sem, hogy az usa-nak érdeke lenne destabilizálni európát. Ez nem logikus.
Gondold végig: ha a zsidók irányítják a világot, miféle érdekük lenne ide irányítani azokat az embereket, akik konkrétan meg akarják semmisíteni őket, mikor európa is tele van zsidóval?
Az usa-nak miért jó, ha a saját legerősebb szövetségesét zilálja szét, amihez ezer kulturális és gazdasági szál fűzi?
Az eu adminisztrációnak miért lenne célja az, hogy polgárháborús viszonyokat idézzen elő a kontinensen?

Nem, kérlek, amit látunk, európa nagy tragédiája. Olyan értékek mentén épült fel, amik egyrészt kiemelték a többi civilizáció közül, lehetővé tették, hogy egyedülállóan színes ideológiai, politikai, világnézeti gondolatok jöjjenek létre itt. Viszont pont ezek az értékek azok, amik a puszta létezését fenyegetik. Vagy merev marad és a történelem egyszerűen elsöpri a föld színéről, mint rómát, vagy változik és keményen megpróbálja megvédeni saját magát, de akkor elveszíti a sokszínűsége egy részét és jó néhányat azokból az ideákból is, amik naggyá tették.

Sajnos itt nincs nyerő opció, vagy happy end, ez egy korszak vége, amit egyébként őszintén sajnálok, de a károkat lehet enyhíteni valamelyest, ha a régi elvek menténk hajlandóak lennének a vezetők megfelelő és hatékony lépéseket tenni, hogy megóvják, ami van. Enélkül csak a társadalmak logikus reakciója következik, szélsőséges, rendpárti ideológiákkal, minden eddiginél komolyabb társadalmi feszültségekkel, akár polgárháborúkkal.
Nagyon fontos és szomorú korszak ez, a sok idióta, amőbaszintű barom meg még mindig ilyen hülyeségekről vitatkozik, a netes fórumokon, meg a parlamenti üléseken is.
Elkeserítő és felzaklató egyben.

Aldou Raine 2015.06.23. 10:26:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ... te persze ősmagyar vagy mi? Biztos a honfoglalók közt van az egyik ősöd. :-)))) Idióta

♔bаtyu♔ 2015.06.23. 10:26:58

@Exploiter: Ennek szerintem végül is nincs akkora jelentősége, mert Kelet-európa láthatóan nem vesztette el azt a képességét, hogy megvédje népességének összetételét. A kommunista rabság felértékelt pár dolgot, amit a nép megvéd. Ha Gyurcsány azt a bevándorlási politikát folytatná, amit hirdet, 2 hét alatt egyszerűen belebukna, ergo eleve nem folytatná, ha hatalmon lenne. A csehek elzárják az illegális határátlépőket, hiszen az bűncselekmény, tehát keményebbek mint mi. (persze egyelőre pár embert még könnyű elzárni).

A nyugat hátránya az, hogy a nemzet megtartó képessége megszűnt, a más kultúrájú bevándorlók nem lesznek a nemzet részei. Itt a holland példa, a demokratikusan megválasztott muszlim képviselők első intézkedései a saria bevezetése és a hollandok kiszorítása.

Tudományos libsizmus 2015.06.23. 10:28:30

@Exploiter:
A "'68-as" generáció, amely ma lényegében Európát irányítja, a történelem legdestruktívabb népsége. Ilyesmire gondoltam inkább.

nu pagagyí 2015.06.23. 10:32:23

@konrada: Nézzük azért a történetében a dolgot. Három-négy hónapja még senki nem rettegett a menekültektől, sőt Orbán be akarta zárni a befogadó táborokat. Aztán hirtelen megjelent a napiparancs és a jobboldal egy emberként kezdett rettegni. Pedig nem változott semmi.

Korábban is voltak menekültek/bevándorlók, utóbbiak leginkább koszovóiak, akik láthatatlanul átsuhantak az országon. Ők ugyanoda igyekeznek, mint a jobb életben reménykedő magyarok és pontosan ugyanannyira bűnözők a szó valódi és nem bürokratikus értelmében. A koszovóiakat, ha vissza is küldenék Nyugatról (nem küldik), akkor mi is hazaküldhetnénk őket, hiszen a közmunkakeretbe nem férnek be, más meg itt nincs. Menekült elenyésző számban volt/van. Azokat meg be kéne fogadni, ha az illető nem terrorista és mi kultúrállamnak gondoljuk magunkat vagy legalább is nem köpjük szembe szövetségi rendszerünket, amelynek normát vállaltuk. A menekült vissza nem küldhető, csak ha egyúttal halálra is ítéljük őket azért, mert volt pofájuk egy kávéscsészével és három gyerekkel elmenekülni rommá lőtt otthonából.

Szó, ami szó. Egy szokásos gyűlöletkampány áldozatai váltak jobboldali polgártársaink. Az érzelmeikkel játszó hatalmi maffia előtt újólag bizonyítják, hogyan kell eltorzult pofával szeretni az országot és demonstrálják készségüket egy következő minden korábbinál nagyobb disznóságra. Csak így tovább! Tegyétek csak élhetetlenné az országot, terjesszétek a sötétséget, kerítsétek körbe magatokat és húzzatok alufólia sisakot. Leginkább magatokkal csesztek ki. Ismét nem fogjátok érteni, miért zavarnak el benneteket, már alkalmatlanná hülyítettétek magatokat,

lac666 2015.06.23. 10:33:43

@Exploiter: Az értelmes gondolkodás inkább az, hogy te mint (nagyon) egyszerű ember nem nagypolitikai érdekek alapján gondolkozik, hanem a humanitárius oldala felől. Az előbb leírtad, hogy örülnél ennek veled kapcsolatban! A védelemmel kapcsolatban vicces vagy, hosszú időbe telt mire egy egyszerű kérdésre tudtál válaszolni és te akarsz engem megvédeni? Maradj inkább egyszerűbb feladatoknál...

Tudományos libsizmus 2015.06.23. 10:34:05

@♔bаtyu♔:
A Rajnától nyugatra elterülő Európa szerintem már menthetetlen. Németország még menthető, ha holnap reggel elkezdenek észhez térni. Nincs kizárva, ahogy már fentebb is olvashattuk egy kedves hozzászólótól, hogy 20-30 év múlva Közép-Európa fogja védelmezni az "európai értékeket". Elnézést az idézőjelért. Valami más terminológiát kéne kitalálni, mert a liberálisok (ezt is) már a sárga földig lejáratták a picsogásukkal.

Exploiter 2015.06.23. 10:39:26

@lac666:
Nézd, szerintem igen részletes választ adtam, hogy nem fogadod el, az a te dolgod, nem tartozik rám. Hogy egyes részeit nem érted, az sem.
Az látszik, hogy vagy nagyon fiatal vagy, vagy valami más gond van veled, amiről alapvetően nem tehetsz. Ha esetleg húsz-harminc év múlva eszedbe jut, hogy most mi mellett álltál, valószínűleg belátod majd, hogy tévedtél, ki tudja, lehet, hogy akkor sem.
A védelmet persze átvitt értelemben kell érteni, én egy olyan világban is képes leszek túlélni, amiért te és a társaid harcolnak, de nem lesz se lehetőségem, se túl sok kedvem rajtatok segíteni. Mert az egészen biztos, hogy te és azok, akik veled hasonló elvek mentén gondolkoznak, most sem élnétek túl egy évet sem azokon a területeken, ahonnan épp menekülnek a szóban forgó emberek, azt sem fogjátok túlélni, ha ide is elhozzák a szép új világukat.
Részemről ennyit erről.

♔bаtyu♔ 2015.06.23. 10:39:45

@nu pagagyí: Szerintem nagyon messze mész. Valójában mi régebben pontosan azt csináltuk mint a szerbek. Szépen átengedtük a bevándorlókat, még jól is jött a libsik aggódása, hogy ne legyenek zárt táborok, a bevándorlók szépen továbbálltak. Mi pedig kibaszottul humánusak voltunk.

Aztán a németek, osztrákok megunták, hogy náluk köt ki az összes, az index marhaságait az afrikai és koszovói mérnökökről, a bevándorlók által teremtett millió munkahelyről nem nagyon vették be.

Elkezdték fenyegetni a (számukra) küldő országokat, hogy vissza küldik a bevándorlókat és lezárják a határaikat. A tömegesen megjelenő bevándorlás esetén ezt is tették. (Francia - angol és francia - olasz határ, de mára már az olasz -osztrák határ is.

A keleti országok dettó, a szlovákok és csehek közölték Orbánnal, hogy nem viselnek el napi több száz bevándorlót.

Na erre kellett Orbánéknak lépnie.

A plakát kampány szerintem felesleges volt, de Orbán nem bízta a véletlenre.

♔bаtyu♔ 2015.06.23. 10:41:36

@Tudományos libsizmus: A németek sem menthetők. Épp a minap olvastam a kurucon, hogy a bevándorlók demográfiai szempontból már legyőzték a németeket. Ezek 15 év múlva már megnézem mennyi GDP-t fognak termelni.

KUHULIN 2015.06.23. 10:42:51

Ne feledjétek, hogy a menekült százszor jobban kezelhető, mint egy állampolgár. Kiszolgáltatott. Nem véletlen, hogy vannak akik velük akarják feltölteni európát.

Exploiter 2015.06.23. 10:43:06

@♔bаtyu♔:

Ebben nem értünk egyet, szerintem nem mindenek felett álló a nemzeti közösségek eszménye, sőt, úgy látom, hogy kicsit meghaladott elképzelés. Egy integráltabb, nem nemzeti, hanem civilizációs paradigmában gondolkozó, erős, egységes európa sokkal könnyebben tudná felvenni a kesztyűt a feltörekvő egyéb civilizációkkal, mint az egymással torzsalkodó kis nemzetek laza szövetsége.
A kelet-európai államok egyesével jelentéktelenek például, semmilyen formában nem tudnák megvédeni a saját országukat semmilyen komolyabb fenyegetés ellen. És úgy látom, ezen a téren pont a nacionalizmus az, ami meggátolja, hogy hatékonyabban működjön a dolog.

lac666 2015.06.23. 10:44:52

@Exploiter: Fogadjunk, hogy a chemtrailben is hiszel!

Aldou Raine 2015.06.23. 10:44:57

@Tudományos libsizmus: ... kevered a szezont a fazonnal. A nick neved dacára fingod sincs a liberalizmusról. Nem azt jelenti, hogy mindenki azt csinál amit akar, hanem hogy senkinek nem kell olyat csinálnia, amit nem akar!

Exploiter 2015.06.23. 10:45:01

@Tudományos libsizmus:

Ez könnyen lehet, de sokat tettek azért, hogy jobb legyen, pl az eu a kontinens szempontjából az egyik legfontosabb siker, még ha jelen állapotában nincs is sok haszna, de jó alap lehet a későbbiekben.

Aldou Raine 2015.06.23. 10:46:29

Ki fogad velem, hogy Kovacs Nocraft Jozsefne Fidesztroll valójában férfi? :-))))))))))))))))))

nu pagagyí 2015.06.23. 10:46:36

@Tudományos libsizmus: Én a Nyugatot nem féltem, mi viszont valóban alkalmatlannak bizonyultunk nem csak a gazdasági felzárkózásra, de az értelmes gondolatok befogadására is. Tényleg unikum vagyunk Európa közepén, valódi önsorsrontó bagázs. Nálunk sikeresebben sehol sem termelik azt az elitet, amely legfőbb feladatának a nemzet szétverését, az emberek kiszolgáltatottságának növelését és az ország mocsárba süllyesztését tekinti. Mindezt persze hazafias lózungokkal cifrázva.

Exploiter 2015.06.23. 10:47:05

@lac666:

Ne kell hinnem benne, a zsidó gyíkemberek már elmondták nekem, hogy hazugság az egész.

Te viszont biztos, hogy hiszel a kultúrák egyenlőségének gondolatában, ami körülbelül ugyanekkora marhaság.

Tudományos libsizmus 2015.06.23. 10:49:53

@nu pagagyí:
Menj már, azt aludj egyet. Mondtam már az előbb is.

lac666 2015.06.23. 10:50:29

@Exploiter: Nem, nem egyenlő! Az árja magyar kultúra mindenek felett! :-)

nu pagagyí 2015.06.23. 10:55:36

@♔bаtyu♔: Ugyan már! Szlovákia sem célország. Ausztriába meg mindenhonnan mennek, de Burgenlandban speciel a magyarokkal van bajuk, tudod: elveszik az osztrákoktól a budipucolás és kukoricacímerezés jól fizető munkáját. A legnagyobb bevándorló tömeg, ami Magyarországot érinti a délszláv és a koszovói albán, őket mi is hazaküldhetjük, legfeljebb újra próbálkoznak. Persze az embercsempészek! A piszkos bűnözők! Hát volt már példa a bűnözés kiszorítására, adják koncesszióba az embercsempészetet egy kijelölt főbűnözönek, mondjuk Andy Vajnának, oszt meg van oldva.

Exploiter 2015.06.23. 10:56:38

@lac666:

Ne értékeld túl a magyar kultúrát. Nekem alapvetően tetszik, de vannak életképesebb és boldogabb népek is.

Viszont mindig és mindenkor az európai kultúrkört választanám minden esetben. Szerintem ha téged vernének félholtra szaud-arábiában mert valami hülyeséget írtál egy kommentbe, a te lányodat öntenék le savval, mert nem hagyta magát megdugni törökországban, vagy ítélnék börtönre, amiért hagyta, hogy megerőszakolják valahol máshol a közel-keleten, vagy téged égetnének el elevenen szíriában, mert nem az iszlám MEGFELELŐ változatában hiszel, te is ezt választanád. De mondom, nem tudhatom, lehet, hogy akkor is ugyanezt mondanád. Egyszer próbáld ki.

lac666 2015.06.23. 10:56:56

@Exploiter: Ezt írod: "Ebben nem értünk egyet, szerintem nem mindenek felett álló a nemzeti közösségek eszménye, sőt, úgy látom, hogy kicsit meghaladott elképzelés. Egy integráltabb, nem nemzeti, hanem civilizációs paradigmában gondolkozó, erős, egységes európa sokkal könnyebben tudná felvenni a kesztyűt a feltörekvő egyéb civilizációkkal, mint az egymással torzsalkodó kis nemzetek laza szövetsége.
A kelet-európai államok egyesével jelentéktelenek például, semmilyen formában nem tudnák megvédeni a saját országukat semmilyen komolyabb fenyegetés ellen. És úgy látom, ezen a téren pont a nacionalizmus az, ami meggátolja, hogy hatékonyabban működjön a dolog."
Ezzel egyébként tökéletesen egyetértek, csak civilizáció helyett gazdaságot mondanék!

Lattimer 2015.06.23. 10:57:14

@Réka ‎: Végre valaki leírta a lényeget!

konrada 2015.06.23. 10:57:45

@nu pagagyí:
Hát nézzük.
Pár éve a balkáni útvonalon, és tengeren pár ezer menekült jött éves szinten, akiket - ha nem is tudott gond nélkül, de - felszívott a nyugati jóléti államok.
Aztán ez kezdett megváltozni azzal, hogy a pár ezer tavalyi évre mint a tengeri útvonalon, mint a balkánin is megnövekedett több tízezres tömegre éves szinten. (A balkáni útvonalon - Mo.-n át 43 ezer fő). Most már idén ennél több jött át a határon, és az előrejelzésekből látszik, hogy ez a tömeg még nőni is fog, ha nem tesz az EU semmit.

Az EU jóléti államait már az eddig érkezettek is elég alaposan megterhelték, magyarán: még azokat sem tudták beintegrálni. Ezért - és a várható még nagyobb tömeg miatt - az EU országaiban egyre nagyobb támogatást kapnak az EU, és bevándorlás ellenes pártok, lásd Dánia, Franciaország, Ausztria... Emiatt a kormányon lévő erőknek is lépniük kell - ha hatalmukat nem akarják elbveszíteni - így nem marad más választásuk, mint amit a brittek is tesznek, azaz próbálják távol tartani az új érkezőket.
Ezért szerveznek most katonai beavatkozást a földközi tengeren, illetve belengették azt, hogy azon országok felé, melyek nem képesek a schengeni határokat megfelelően őrizni, megerősítik, felújítják a határvédelmet, illetve oda visszaküldik azokat, akiket azok nem képesek feltartani.

...persze az, aki ezt nem látja át, az abból indul ki, hogy ha régebben nem kellett, akkor most minek, de a világ nem így működik.
Egy felelős politikusnak a jelen kérdéseire kell választ adni.
S hidd el, a nyugat megadta rá a választ, csak nem kötik az orrunkra. De nem véletlen, hogy egyetlen felelős nyugati politikust nem hallottál nyilatkozni a kerítésről....

phaszfej 2015.06.23. 10:57:59

Gyáva népnek nincs hazája. A menekülők pedig gyávák. Inkább haljak meg a saját hazámban fiatalon, mintsem idegen országba meneküljek.

nu pagagyí 2015.06.23. 10:58:05

@Aldou Raine: Nem venném tutira, mióta elolvastam a gender-osztályozásról szóló cikket. Lehet, hogy cicije és töke is van.

lac666 2015.06.23. 11:00:32

@lac666: Tudod, hogy ebben egyetértünk! Hülye lenne aki mást mondana! De azt is meg lehet érteni, aki elmenekül az ilyen rendszer elől!

lac666 2015.06.23. 11:01:37

@Exploiter: ide szántam: @lac666: Tudod, hogy ebben egyetértünk! Hülye lenne aki mást mondana! De azt is meg lehet érteni, aki elmenekül az ilyen rendszer elől!

nu pagagyí 2015.06.23. 11:03:38

@konrada: Hát a tengeri menekültek baromira fenyegetik Magyarországot. Egyébként volt már a szomszédunkban román forradalom, délszláv-háború, jelenleg meg ukrán polgárháború és gazdasági válság. Nem építettünk kerítést, most minek?

nu pagagyí 2015.06.23. 11:05:24

@phaszfej: Menj ki Palmürába és ezt az okosságot a főtéren kiáltsd világgá néhány szakállas fazon gyűrűjében!

Nicktolvaj 2015.06.23. 11:05:49

@nu pagagyí:

"Egyébként volt már a szomszédunkban román forradalom, délszláv-háború, jelenleg meg ukrán polgárháború és gazdasági válság. Nem építettünk kerítést, most minek?"

Azért, te ostoba komcsi, mert akkor nem jött át a határon ILLEGÁLISAN napi 1000 határsértő, most meg igen.

Tudományos libsizmus 2015.06.23. 11:06:49

Esetleg el tudná magyarázni egy libsi, hogy
1.) a szerb határ lezárása
2.) vagy a kerítéssel történő lezárás
a problémájuk?

Nicktolvaj 2015.06.23. 11:10:09

"Te, én, és mi a fene nagy globalizáció, s kapitalizmus gyermekeiként talán méltatlanul is megszoktunk és evidensnek tartunk bizonyos dolgokat."

Lófaszt neked, te magyargyűlölő hülye.

Nem a MAGYAROK keresték és keresik véresre magukat azon, hogy más népek alól kivásároljátk a földjeiket, meg az ásványkincseiket.

NEM a magyarok keresik véresre magukat azon, hogy más népeket filléres fizetésért bérrabszolgaságra kényszerítenek, majd TÖBBSZÁZ százalékos haszonnal adják tovább NYUGATON azt, amit fillérekért gyártattak le.

A MAGYAROKNAK ezekhez a szarházi, élősködő, rabló pióca népekhez SEMMI köze.

♔bаtyu♔ 2015.06.23. 11:11:15

@lac666: "A kelet-európai államok egyesével jelentéktelenek például, semmilyen formában nem tudnák megvédeni a saját országukat semmilyen komolyabb fenyegetés ellen. És úgy látom, ezen a téren pont a nacionalizmus az, ami meggátolja, hogy hatékonyabban működjön a dolog.""

Tévedés, hiszen a minapi V4 találkozó éppen az együttműködésről szól. A titkos részekről nem is beszélve, pld. arról, hogy a kerítésünkhöz mondjuk, a csehek és a szlovákok is hozzájárulnak. Sőt, támogatásügyileg komoly segítséget kapunk a szlovákoktól, csehektől, lengyelektől. míg pld. az osztrákoktól, németektől semmit. Sőt onnan fenyegetést kapunk, hogy visszatoloncolják ide a bevándorlókat.

Tudományos libsizmus 2015.06.23. 11:13:47

@Nicktolvaj:
"soha az életemben nem szégyelltem még ennyire, hogy magyar vagyok…"

Ja, ennek a mondatnak a Jereváni Rádióban lenne a helye. Se nem szégyelli magát, se nem magar, de a hír többi része igaz.

Nicktolvaj 2015.06.23. 11:14:52

"soha az életemben nem szégyelltem még ennyire, hogy magyar vagyok…"

Pedig inkább akkor kellene szégyellned magad a magyar származásodért (vagy CSUPÁN az állampolgárságodért?), ha a magyarok hagynák, hogy a szarházi, mocskos, a vilgot lerabló népek azt a szart, amit ők hordtak össze, a MAGYAROKKAL takaríttassák el, meg a többi hülye, szolgalelkű, megalkuvó kelet-európai néppel.

konrada 2015.06.23. 11:15:08

@nu pagagyí:
...tán mert az általad felsorolt országokban összesen nem élnek annyian, mint amennyien egy-egy olyan országban, melyekből most megindult a menekültáradat.

...egyébként meg: a tengert azért írtam, hogy szélesítsem a látószöged, és hogy megértsed, nem egyedi probléma. De tévedtem, ez tényleg túl sok információ volt...

nu pagagyí 2015.06.23. 11:27:54

@phaszfej: Mivel őket szidtad, oda kell menni, ahonnan jöttek, hogy bemutasd a jó példát. Itt hiába hangoskodsz, nem értik, itt ők sem félnek.

Exploiter 2015.06.23. 11:28:04

@lac666:

Na akkor idáig tehát eljutottunk.
A tévedés ott van, hogy ez nem az ottani "rendszer" hibája. Ez az ottani kultúra velejárója, az ottani szokások, az ottani világnézet, az ottani emberek felfogásának a hibája. Mindezt pedig nem hagyják otthon, mert nem ez elől menekülnek. A háború elől menekülnek, az éhínség elől menekülnek. De nem fognak varázsütésre átváltozni európai polgárrá, ha beteszik a lábukat a határon. Ha így lenne, akkor
- nem tartanának most is ezrek a nyugati államokból háborús övezetekbe, mert szeretnének ők is másokat elégetni a szent háborúban
- nem szeretnék a helyi jogrendtől függetleníteni magukat, hogy a saját vallási törvényeik szerint élhessenek
- nem tartanák meg pl a becsületgyilkosságok szép hagyományát kontinens-szerte
- nem lövöldöznének grafikusokra a franciáknál, dánoknál
- nem próbálnák az új életterüket is olyanná formálni, ahonnan elmenekültek

A legjobban az egész jelenséget az mutatja, amit egy angol cikk alatt olvastam, ami a sokszor emlegetett svéd problémákról szólt. A szokásos őrjöngő anyázás közül a legsúlyosabb egy tanult, fiatal muzulmán emberke volt, aki kifejtette, hogy elítéli a hittársait és szeretne ő is békében élni, ezért szeretné, ha a svéd nőket is oktatnák arról, hogyan kell viselkedniük a muzulmán férfiak között. Egy olyan embertől, aki itt kapott oktatást, valószínűleg egyetemet végzett és ez a megoldása egy ilyen problémára.

Hát, ne haragudj, de tűzzel-vassal akarom ezt a kultúrát távol tartani mindentől, ami számomra fontos, legfőképpen a családomtól és ennek érdekében nem igazán érdekelnek az ő családjaik sem.

Nicktolvaj 2015.06.23. 11:31:00

"Mégis, tény, hogy lokálisan értékelhető és létező okokból és problémakörök megléte miatt hazánk fiai közül is százezrek döntöttek úgy az utóbbi években, hogy akár tanulási, akár pénzkeresési céllal, vagy egy jobb, szebb, élhetőbb, igazabb élet reményében máshová mennek. "

ÉS???

Menj utánuk bazmeg, és vedd rá őket, hogy mivel ŐK is "kivándoroltak", fogadjanak be pár afrikait maguk mellé.

De akik ITT maradtak, azoknak MI KÖZÜK azokhoz, akik - élve uniós polgári jogukkal! - elmentek?

Miféle szarházi, aberrált, sunyi, aljas gondolkodás az, hogy olyanokra hivatkozva, akik kimentek, ZSAROLOD azokat, akik nem mentek ki???

Miféle alja ember vagy te???

konrada 2015.06.23. 11:35:22

@Nicktolvaj:
;)))
(Persze szigorúan a személyeskedés, trágárkodás nélküli...)

nu pagagyí 2015.06.23. 11:35:24

@konrada: Mindig volt menekültáradat, nézd meg hányan élnek a nyugati országokban (nem most költöztek oda). Nekünk nem nagyobb probléma a menekültek kérdése, mint mondjuk a hajléktalanoké, feleslegesen rettegsz a semmin. A közös jellemző talán annyi, hogy semmilyen problémát nem tudunk megoldani, nem is akarjuk, mi csak nyavalyogni tudunk és pénzt tarhálni a soha meg nem oldandó dolgokra. Most sincs másról szó, le lehet nyúlni egy kis zsetont némi zsarolással és betömni vele néhány seggnyaló pofáját, hogy ne gecizzen.

Nicktolvaj 2015.06.23. 11:39:57

@nu pagagyí:

"A közös jellemző talán annyi, hogy semmilyen problémát nem tudunk megoldani, nem is akarjuk, mi csak nyavalyogni tudunk és pénzt tarhálni a soha meg nem oldandó dolgokra."

Így van.

Amit írtál, TÖKÉLETES leírása a szarházi, hazaáruló, a saját hazáját üveggyöngyökért kiárusító, szolgalelkű, elvtelenül behódoló komcsiknak, meg libsiknek.

MOST viszont NEM a nyavalygás ideje van! MOST kerítés fog épülni.

Ha nem tetszik, sorolhattok befele a másik oldalára ti is.

nu pagagyí 2015.06.23. 11:44:35

@Exploiter: Nem tudom lesz-e gigamecset Kőbányán? Orbán nagyon szeretné, de a közönséggel azért lesz egy kis probléma, a muzulmánok fénysebességgel húznak át országunkon.

Nicktolvaj 2015.06.23. 11:51:09

"Hogy a fenébe jutottunk odáig, hogy nem az embert, a lelket, az életet, és az ahhoz való jogot nézzük és tekintjük mindenek felett állónak?"

Ez nem ránk, hanem a jenki meg a zsidó haverjaidra igaz.

Úgyhogy ne minket kérdezz, hanem a jenki meg a zsidó haverjaidat.

Vagy talán mi, MAGYAROK dolgoztatjuk egy marék rizsért a szerencsétlen, tudatosan nyomorban tartott népeket?

Mi vásároljuk ki alóluk a földjeiket? Az ásványkincseiket?

Mi füstöljük ki őket a lakóhelyeikról?

Mi pénzeljük a terrorista csürhét, amelyik gyilkolja őket?

-

Ha bajod van ezekkel, akkor menj, és AZOKKAL meccseld le, akik érintettek ebben a mérhetetlen aljasságban!

De hagyjál fel azzal, hogy a "barátaid" bűnei miatt a magyar embereket próbálod zsarolni meg sakkban tartani.

A Nyugat márhetetlen gonoszságához a MAGYAR népnek SEMMI köze!

nu pagagyí 2015.06.23. 11:51:25

@Nicktolvaj: Ütős érv egy "szarházi, hazaáruló, a saját hazáját üveggyöngyökért kiárusító, szolgalelkű, elvtelenül behódoló komcsi"-tól. Sajnos ilyenné váltál, én szégyellem magam miattad.

Persze nem érted, de dekódolom:
- Szarházy,
- putyin seggének kinyalása,
- forintleértékeléssel üveggyöngyösített ország,
- birkamenet,
- államosító és centralizáló pártállam.

Ja, és rettegés, folyamatosan mindentől.

Exploiter 2015.06.23. 11:54:20

@nu pagagyí:
Orbán inkább stadion-téren erős, nem tudom, hogy a mostani haverok jók-e mecestépítésben, ha nem, akkor nem lesz.
De mivel szerinted egyszerűen nem létezik semmiféle kérdés, amiről beszélni lehet, ezért egyszerűbb lenne, ha nem ebben a témában osztanád a népet, mert itt túl sokan vannak olyanok, akik orbánt se szeretik, de veled se értenek egyet. Nem túl produktív a részedről, inkább csak időpazarlás, mivel arról nem kell meggyőzni őket, hogy orbán köcsög, a fő téma meg a te világodban nem is létezik.
Miért vagy itt egyáltalán?
Ugyanez igaz a blogokról is, legalább huszat elolvastam a témában, egy foglalkozott érdemben a kérdéssel, a maradék 19 arról szólt, hogy orbán köcsög, ezért a kerítés rossz. Értem.

Tudományos libsizmus 2015.06.23. 11:58:48

@nu pagagyí:
"Ja, és rettegés, folyamatosan mindentől."

Mi az a minden, amitől rettegsz folyamatosan te hülye libsi, meséld már el nekünk keresetlen szavakkal. Hadd essünk szét ma is a röhögéstgől.

Nicktolvaj 2015.06.23. 12:01:35

"De a túlnyomó többség, a lényegi sokaság, kérem szépen, nem ilyen! A végletekig elcsigázott, reménytelen, kilátástalan, életének értelmét vesztett és kereső ember. Lélek."

Ezek az emberek akkora pénzekkel a zsebükben "menekülnek", amennyit egy átlag vidéki magyar ember életében se fogott egyszerre a kezében.

-

"Aki az utolsó utáni kis pénzecskéjéből próbál kezdeni valamit magával, és a legtöbbjük mindenek előtt a gyermekei sorsával."

Igen.

Egy "fuvar" át a szerb határon 2-3000 euró fejenként. (600.000 - 900.000 forint)

Egy "fuvar" Szegedről Bécsbe 1000- 2000 euró. (300.000 - 600.000 forint)

És KIFIZETIK a "szegény" menekültek! Mint ahogy azt a 2.000.000 - 4.000.000 forintnyi valutát is kifizették, amennyiért IDÁIG elhozták őket.

Miről beszélsz, kincsem???

konrada 2015.06.23. 12:02:25

@nu pagagyí:
Pontosan.
...és mostani mértéktől kezdenek besokkalni...

Nicktolvaj 2015.06.23. 12:07:32

"próbál kezdeni valamit magával, és a legtöbbjük mindenek előtt a gyermekei sorsával."

Na persze.

Ahogy azt a hülye libsi elképzeli.

Az áradat előtt évente ötven külföldi, sorsára hagyott gyereket szedtünk össze MAGYAR közterületekről.

Most CSAK ebben az évben EDDIG a gyerekvédők 5000 szerencsétlen, a "szegény menekülők" vonulási útja mellett szanaszét hagyott kis kölyköt gyűjtöttek össze!

Ezt a rengeteg kis szerencsétlen kölyköt MIND a magyar adófizetők fogják 18 éves koráig eltartani!

Nicktolvaj 2015.06.23. 12:10:51

"Ezeket a mélységes, az emberiség legnagyobb szégyenét jelentő problémáit nem fogja megoldani a magyar szögesdrót- kerítés. "

Ez NEM az "emberiség" szégyene.

Ez az USA, Izrael és a velük együttműködő - egykori gyarmattartó - Nyugat szégyene.

Nicktolvaj 2015.06.23. 12:14:40

"Mondd, ha felrobbantott lakóházakat, megcsonkított szír gyerekeket, vagy ruandai tömegsírokat mutogatnának neked napról napra a híradóban a megszokott klisék helyett, mit szólnál? "

A felkutatását, a nevesítését és a kivégzését követelném azoknak, akik ezt tették, vagy BÁRMILYEN közük van ezekhez a rémtettekhez - beleértve a "demokráciaterjesztést" és az anyagi támogatást is.

És te mit teszel? Azon kívül, hogy mocskolod a magyarokat, mert nem akarnak "ezek" után a férgek után szart takarítani?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.23. 12:28:38

@♔bаtyu♔:

Csak egy kiragadott részlet a linkedből, amely bemutatja, hogyan irtja ki a liberalizmus a saját kultúráját:

"a stúdiójának a falára felfest egy angyalt, és a bibliai parancsolatot, “Gij zult niet doden”, vagyis ne ölj. A mecsetbeli szomszédjai mindezt sértőnek találták, és felvették a kapcsolatot Rotterdam akkori főpolgármesterével, a liberális Ivo Opsteltennel. A főpolgármester azt az utasítást adta a rendőrségnek, hogy töröljék le a festményt, mivel “rasszista” volt."

Vagyis az iszlám a liberális Európa saját "felvilágosult és toleráns" eszméit fordítja Európa ellen, és úgy pusztítja azt el.

És mindezt a liberális "értelmiség" mosolygó jóváhagyása mellett.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.23. 12:31:35

@nu pagagyí: A liberális gyarmatosítás a problémák egyik fő okozója.

Nicktolvaj 2015.06.23. 12:33:40

"Máté evangéliumának hetedik része az alábbiakat mondja. Emlékezzetek rá mindig, amikor ebben a nehéz témában véleményt formáltok, állást foglaltok. Az empátia legyen veletek!"

:DDD

Nicsak, egy istentelen cion-bérenc akar bibliaismeretet tanítani a keresztényeknek? :DDD

Ilyenkor mindig hogy megtalálják a Bibliát a büdös, mocskos, ISTENTELEN, cionbérenc libsik, amikor azt képzelik, hogy a keresztényeket tudják ZSAROLNI vele!

De van egy rossz hírem:

A Biblia SEHOL nem írja, hogy a keresztényeknek BE KELL HÓDOLNIUK azok előtt a gonosz hatalmak előtt, és a csatlósaikká, a szolgáikká kell válniuk azoknak az erőknek, amelyeket a Biblia a SÁTÁN ZSINAGÓGÁJÁNAK nevez!

Éppen ellenkezőleg!

A Biblia azt írja, hogy a kereszényeknek HARCOLNIUK kell azok ellen az eszmék, és azok ellen a csoportok ellen, amelyeket a Biblia a SÁTÁN ZSINAGÓGÁJÁNAK nevez!

Nem pedig közreműködniük és részt vállalni a terveik megvalósításában!

Úgyhogy ne csak az Evangéliumokat olvasgasd, Bogaram, ha istentelen cionbérenc libsiként a keresztényeket akarod a Biblia szavaival zsarolni, hanem a Jelenések könyvét is.

Esetleg a Biblia kanonizált gyűjteményébe be nem vett apokrif iratoknak is nekieshetsz, mert azokban vannak ám az igazi csemegék, amikkel nem ártana tisztában lenned, mielőtt bibliaismeretre tanítanád a keresztényeket!

Tudományos libsizmus 2015.06.23. 12:36:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
A "liberalizmus" nem a saját kultúráját irtja ki. Arra ő vigyáz. A "liberalizmus" Európa kultúráját akarja kiirtani.

Számomra inkább ott van az önelletmondáés, hogy ehhez a muzulmánokat veszi igénybe, akik őket ugyanúgy nem fogják kímélni, ha majd a kölni ajatollah kihirdeti a dzsihádod.

De hát a "liberálisok", mint tudjuk, soha sem a következetes görög logikájukról voltak híresek.

2015.06.23. 12:50:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Most épp a UK van kiakadva a román bevándorlók ellen. Biztos Gyurcsány áll a háttérben...
Hogyan lehetsz ennyire egysíkú, hogy összemosod a kettőt, a romániai bevándorlókat a menekültekkel?
Egyébként sem logikus, amit írsz. Ugyanis fordítva is igaz. Te itt vinnyogsz a menekültek ellen, miközben a románokat tárt karokkal vártad....ugye, milyen demagóg?
A kettős állampolgárság ügye meg annyira sikeres volt, hogy csak na! Viszont ha van pénze, bárki vehet magyar állampolgárságot...végülis van az a pénz!
Már tisztáztuk, mi vagy, csak az árról vitázunk.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.23. 12:53:17

@Exploiter:

"ha a zsidók irányítják a világot, miféle érdekük lenne ide irányítani azokat az embereket, akik konkrétan meg akarják semmisíteni őket, mikor európa is tele van zsidóval?"

Először is nem hiszem, hogy a zsidók uralnák a világot.

Másodszor azt sem hiszem, hogy létezik egy egységes zsidó érdek. Az Európában jól beágyazódott zsidóságnak semmiképpen nem lehet érdeke az iszlám és néger tömegek rázúdítása Európára.

Ellenben a liberális, jelentős részben zsidó "értelmiségnek" igen, mert ők egyfajta társadalmi elhivatottságot éreznek - ez volt ugye a kommunizmus alatt is, Gerő, Kun, Rákosi stb. A saját hatalmuk kialakítása érdekében akár az egész európai kultúrát is képesek lennének feláldozni, mert ne feledd, a bevándorlók, legalábbis az első generációjuk, könnyen kezelhetők, és még hálásak is lesznek az őket befogadóknak. A feketeleves majd a második és kézőbbi generációkkal jön el. A zavarosban halászni meg könnyű, az egymás ellen küzdő kultúrák harcában milyen könnyű lesz fellépni józan igazságosztó erőként - ahogyan azt 1990 után a szadesz is tette.

"Az usa-nak miért jó, ha a saját legerősebb szövetségesét zilálja szét, amihez ezer kulturális és gazdasági szál fűzi?"

Nem hiszem, hogy Európa destabilizálása lenne a cél, de ha már így alakul, nem lesz az USA ellenére. Nézd csak meg az Oroszország ellen szankciókat, ezekből is az USA profitál. Mert ne feledd, egy erős szövetségesnél csak egy jobb szövetséges létezik: az olyan, nem túl erős szövetséges, aki mindenben azt teszi, amit az USA akar.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.23. 12:58:45

@Exploiter:

"mert itt túl sokan vannak olyanok, akik orbánt se szeretik, de veled se értenek egyet."

Na de ennek a kis véglénynek nagyon egyszerű a világképe: amit Orbán csinál, az csak rossz lehet.

Valóban sok szemétséget csinált, én sem vagyok nagy híve, hogy finoman fogalmazzak, de pusztán orbánfóbiából akkor is keresztbe tenni neki, amikor valóban az ország érdekeit védi - no ez tényleg ballibsi gyengeelméjűség.

2015.06.23. 13:01:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az üldözési mániád már kezelik?

Tudományos libsizmus 2015.06.23. 13:04:35

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ebben az okfejtésben csak két bukfenc van.

1.) A román Nagy-Britanniában (UK alatt felteszem, őket érted) uniós állapolgár, aki ott szabadon munkát vállalhat. Egyébiránt pont Nagy-Britannia nem hirdetett 7 éves moratóriumot, amikor beléptek a volt kommer országok az EU-ba.

2.) A több ezer eurós költséggel, embercsempész szervezetek segedelmével ideömlő afrikai fekák nem menekültek, hanem népvándorlók.

Zárójelben hadd jegyezzem meg: marha jó fejek ám az angolok is. Az EU állampolgár munkavállalóktól kiakadnak, miközben a pakik a nyakukra nőnek, mert azokhoz meg nem mernek szólni sem.

2015.06.23. 13:05:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Már látom! Megvilágosodásom van!
Putyint is az Usákok pénzelik! Hisz egyszerű, mint a fidesz propaganda!
Terjeszkedjen az orosz, kebelezzen be területeket, ezzel bele lehet hajszolni az EU-t egy olyan gazdasági csapdába, aminek a végén meggyengül és az Usákok felvásárolják! Mint a zsidók Magyarországot! Húúúúú!!!!

2015.06.23. 13:09:07

@Tudományos libsizmus: Több dologban tévedsz: GB nem azonos a UK-val.
A pakik ellen épp most készül a fellépés, a nem hiányszakmában dolglzók 6 év után el kell hagyják az országot, ha nem keresnek egy bizonyos (szektoronként megállapított) összeget.
Most épp a nővérek (szakképzett, egyetemi végzettségű) vannak soron.... van is gubanc belőle.
A népvándorlásba pedig én nem mentem bele. Disztingváljunk!

♔bаtyu♔ 2015.06.23. 13:09:12

"Először is nem hiszem, hogy a zsidók uralnák a világot. "

Ezt én sem gondoltam régebben, de ma már igen, legalábbis Európai részét biztosan. A holokauszt pár év múlva nemzetek alapvető ideológiája lesz, amelyet részleteiben sem kérdőjelezhetsz meg, "tanulása", "vallása" pedig kötelező, mindez tudománnyá emelve.

Ennek méretei, a ráfordított erőforrások pontosan mutatják az adott országban megvalósuló külső zsidó befolyás méretét.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.23. 13:10:55

@Aldou Raine:

"Nem azt jelenti, hogy mindenki azt csinál amit akar, hanem hogy senkinek nem kell olyat csinálnia, amit nem akar!"

Te szarcsimbók, a magyar lakosság túlnyomó része nem akar muzulmánokat és fekákat Magyarországon. Ha nem akarja őket, akkor nem fogadja be őket, Schluß. Mit nem értesz ezen, te szellemi fogyatékos?

Tudod, attól, hogy a pár száz libsi haveroddal túlkiabáljátok a többséget, még nem vagytok többségben.

2015.06.23. 13:12:16

@Tudományos libsizmus: Ja, és a kelet-európai bevándorlók elleni kampány épp a románok előtti határmegnyitás-szabad lakhelyválasztás az EU felé - apropóján merült fel. Nem kell nagyon visszamenni az időbe, a brit választások alatt történt.

Tudományos libsizmus 2015.06.23. 13:15:37

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Elnézésedet kérem. Nem mosok tányért Londonban, ezért keverhettem össze UK-t GB-vel.

Ha szabad egy költői vagy szónoki, nem is tudom milyen kérdést feltennem:
Vajon akkor is ilyen megveszekedett elszántsággal védelmeznétek a bevándorlókat, ha azok
történetesen erdélyi, felvidéki, stb. magyarok lennének?

Ha netán felesz, csak arra szeretnélek tisztelettel kérni, hogy ne hadovázz és főleg ne hazudd le a csillagokat az égről. A libsin kurvára látszik, amikor hazudik.

♔bаtyu♔ 2015.06.23. 13:43:08

@Tudományos libsizmus: Ja ez ember el sem hinné, hogy itt nemrég egy csomó balliberális 23 millió "román" ellen és magyar igazolványok ellen tiltakozott.

konrada 2015.06.23. 13:45:20

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Látom, egy kicsit el vagy tévedve a történelem országútjain, ezért hiszed azt, hogy a mostani ukrán balhé az oroszok terjeszkedése miatt van.

Az orosz persze olyan expanzív nagy nép, mely mindig terjeszkedne, hasonlóan a többi nagyhatalomhoz, melyben nagyjából azonos identitású népesség lakja, de ez most pont nem az ő saruk.
Ezt a terjeszkeést ők még Nagy Péter idején lejátszották, mikor Tatárföldet elfoglalták, és Kelet-Litvániát meg újra visszafoglalták....

Onnatól kezdve azt a területet magukénak érzik. Az egy dolog, hogy a SZU széthullásakor nem tudták egyben tartani a szláv lakosságú részeit, de egész idáig nagyon jól elvoltak azzal, hogy kvázi szövetségi rendjükbe beleszorították azokat.

S most sem léptek volna, ha egy másik, valóban expanzióban lévő hatalom nem kezdi az egyik ilyen szláv utódállamot levállasztani olyan stratégiailag fontos területekkel, melyek az orosz államnak az alapvető kijárata, nyersanyag, és ipari bázisa.

Azaz: lehet, hogy a történelmi ismeretek hiányában Putyin néz ki agresszornak, de neki nem volt választása a saját és népe szempontjából.
(Ez most tőlük olyan volt, mint amikor az USA is majdnem háborút indított Kubáért, mikor azok akartak bázist telepíteni oda. Akkor a mázli az volt, hogy Kubában sem nyersanyag, sem ipar nem volt, és nem is kellett attól félniük, hogy Guantanamo-t sem akarták átjátszani az oroszoknak..)

...miközben én továbbra is tartom, jó hogy innen kimentek az oroszok, de azt is, jó, hogy most nem jöttekbe helyettük az amerikaiak. ...bár a jó szándék meg van bennük.,)

Nicktolvaj 2015.06.23. 14:01:13

"Nem is volt az oly régen, amikor ötvenhatban jó pár magyar mászta meg a különböző létező és képzeletbeli kerítéseket, mégsem úgy emlékszünk az egészre"

Te szarházi!

Mi köze van a JELENLEG Magyarországon élőknek ahhoz, hogy HATVAN évvel ezelőtt ki, hová ment el?

Te tényleg a MOST és ITT élő magyarokat akarod ZSAROLNI azzal, hogy HATVAN évvel ezelőtt olyan emberek mentek ki Nyugatra, akikhez SEMMI közük???

Egyébként maga a "forradalom" is egy érdekes kérdés.

1. A Nyugat a 2. vh. után odalökte Magyarországot a Szovjetunió érdekeltségébe.

2. A Nyugat, miután odalökte Magyarországot, folyamatosan hergelte az embereket a SZU ellen.

3. 1956-ban már FEGYVERES támogatást is ígért, ha a magyarok nekimennek a szovjet rezsimnek.

4. Holott TUDTÁK, hogy NEM fogják a forradalmat támogatni.

5. És azt is tudták, hogy ha a felhergelt nép nekimegy a rezsimnek, de a Nyugat beígért támogatása elmarad, akkor a forradalom el fog bukni.

Szarháziak ezek egytől-egyig.

Felhasználják a céljaikra, majd eldobják a népeket.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.06.23. 14:15:01

@Tudományos libsizmus:

"Vajon akkor is ilyen megveszekedett elszántsággal védelmeznétek a bevándorlókat, ha azok
történetesen erdélyi, felvidéki, stb. magyarok lennének?"

Frászt, a magyaroktól irtózik, mint ördög a tömjénfüsttől.

"A libsin kurvára látszik, amikor hazudik."

Ne túlozz, csak akkor hazudik, ha beszél vagy ír.

Nicktolvaj 2015.06.23. 14:41:55

"hazánk fiai közül is százezrek döntöttek úgy az utóbbi években, hogy akár tanulási, akár pénzkeresési céllal, vagy egy jobb, szebb, élhetőbb, igazabb élet reményében máshová mennek. "

Figyelj, te mocskos szarházi zsidóbérenc!

Amikor a fajtatársaid azzal mosták a magyar választók agyát, hogy LÉPJENEK BE az Unóba, akkor azzal mostátok a magyar választók agyát, hogy azért lesz jó a belépés, mert akkor uniós POLGÁRKÉNT az ebből adódó jogokkal élve SZABADON vállalkozhatnak és vállalhatnak munkát az EU területén. Ugye?

Most meg van pofád BEVÁNDORLÓNAK nevezni, és az ILLEGÁLISAN a hazánkba özönlő afrikai csürhével összehasonlítani azt az uniós magyar polgárt, aki élve az éppen a fajtatársaid által beígért JOGÁVAL, szabadon vállalkozik, meg vállal munkát az EU területén, te szarházi senki???

nu pagagyí 2015.06.23. 15:00:11

@Nicktolvaj: Az a probléma, hogy az utóbbi időben kényszer lett egy jogból, az uniós munkavállalási lehetőségből. Elvtársaid elkúrták ugyanis a gazdaságot. Komplett ágazatokat tettek tönkre, a közpénzt barmoknak osztották szét, akik azt saját luxuséletmódjuk finanszírozására költik. Nincs beruházás, menekül a tőke, nincs innováció nincs jövőkép az emberek előtt. Az ország egy korrupcióba fulladt banánköztársaság lett.

konrada 2015.06.23. 15:22:26

@nu pagagyí:
...s miből gondolod, hogy Nicktolvaj MSZP_SZDSZ-es???
...vagy sorold fel, melyek azok az ágazatok, melyek 2010 után lettek olyan szinten tönkre téve, hogy amiatt iindultak olyan sokan külföldre munkát vállalni...(egyszerű dolgod lesz, hiszen csak le kell írnod, melyik ágazatban mennyien dolgoztak 2009-ben, mennyien most, hogy látható legyen az általad vizionált ok.)

jim74 2015.06.23. 17:16:15

Lófaszt a seggedbe.
süti beállítások módosítása