Ebben az országban mind a kormányzati, mind az ellenzéki propaganda rendre igyekszik úgy elferdíteni a lényeget, hogy egészen konkrétan kifordítja az embereket a valóságukból. Ergo hülyének nézi őket. Megalázza. „Hiteltelenséget a hitetleneknek”. Ez lehetne a jelmondatuk.
Óriási szégyen, hogy olyan sajnálatos, elszomorító és sürgetően megoldandó globális problémát, mint amit a menekültek kérdésköre jelent, álnok módon egyéni és politikai érdekké formáltak, és egy véget nem érő spirál módjára előttünk pörgetnek, immár hetek óta. Igen, tudom, sokan elmondták már, hogy ezzel el akarják vonni a figyelmet az ilyen-olyan lopásokról, mutyizásról, satöbbi. Hagyjuk, most nem ez a téma. Beszéltem már ezekről eleget.
A vasfüggönyről szóló kormánydöntés az oka, de tény,hogy (és tessenek csak nyugodtan megkövezni azért, amit most kijelentek), soha az életemben nem szégyelltem még ennyire, hogy magyar vagyok…
Itt egész egyszerűen nem az a lényeg, hogy megépül-e kerítés, vagy nem, illetve, hogy mennyiből. Nem is az, hogy mostanság hányan próbálják újra, és újra galád módon elvenni a munkákat. És az sem, hogy mi lesz a kamu- konzultáció várhatóan meghamisított végeredménye. Fakultatív programon még egy fapados nyaraláson is csak az vesz részt, akit érdekel, meg persze az, akinek futja rá a költségvetésből…
Az itt a lényeg, kérem alássan, hogy akárhogy is nézzük, lassacskán az emberiség tényleg megérik a pusztulásra. Az, hogy napjainkban sosem látott mértékben és mélységben vannak olyan országok, vagy területek a nagyvilágban, ahol egy érdemtelenül hatalmat bitorló réteg ámokfutása nyomán egészen konkrétan veszélyben van milliók élete. Pont.
Te, én, és mi a fene nagy globalizáció, s kapitalizmus gyermekeiként talán méltatlanul is megszoktunk és evidensnek tartunk bizonyos dolgokat. Szerencsések vagyunk, hogy jogot formálhatunk az életre, az önérvényesítésre, az esélyekre, a méltóságra, alapjogunknak tekinthetjük az integráció lehetőségét, a tanulást, az előrejutást, a fejlődést.
Mégis, tény, hogy lokálisan értékelhető és létező okokból és problémakörök megléte miatt hazánk fiai közül is százezrek döntöttek úgy az utóbbi években, hogy akár tanulási, akár pénzkeresési céllal, vagy egy jobb, szebb, élhetőbb, igazabb élet reményében máshová mennek. Azaz kivándorolnak. Átmenetileg vagy hosszú távra (s csak remélni merem, hogy nem örökre) átteszik a székhelyüket máshová. Ők tehát a be-, és kivándorlók. Róluk, és miattuk is eleget koptattam már a klaviatúrát, úgyhogy lépjünk csak tovább.
Ám ott vannak a szó valódi értelmében vett menekültek. Azon embertársaink, akik az elnyomás, az embertelenség, szó szerint gyilkosok, merénylők, s a puska csöve, vagy a bombák zaja elől menekülnek. Ahonnan ők jönnek, nos, ott már réges- régen nem a normál értelemben vett farkastörvények uralkodnak.
Nem is volt az oly régen, amikor ötvenhatban jó pár magyar mászta meg a különböző létező és képzeletbeli kerítéseket, mégsem úgy emlékszünk az egészre, mint amit most akarnak lenyomni a torkunkon. Mindemellett pedig ott vannak a vasfüggöny időszakának kőkemény tanulságai is, amelyek még mindig a fél magyarság kézzelfogható, éles emlékeit jelentik.
A magát mindig civilizáltnak, élen járó, jó szándékú hódítónak tituláló erős, nagy „nyugat” sok száz éven át dolgozott a fejletlen és barbár „kelet” meghódításán. A keresztes háborúktól kezdve, a történelem során mindvégig azon munkálkodott, hogy elvegye, elnyerje a hatalmat, az uralmat, és mindenek előtt az erőforrásokat. A fejlett nyugatnak kellett a siker, a hódítás, bekebelezte azt is, amit szinte be sem vett a gyomra. Ez most valahol visszaüt. Itt, kérem, normál, emberi és élhető körülmények és létformák között a „kis herceg- effektusnak” kellene érvényesülnie. Amit megszelídítettél…
Mi, magyarok pedig, a nyugathoz integrálódó kis országként, akár velük együtt, akár a perifériájukon tengődve mindvégig közösen, s általuk mozogtunk, s alakultunk. Végül (szerencsére) úgy döntöttünk, hogy ha lassan, ha nehezen is felzárkózunk, velük tartunk, hozzájuk csatlakozunk. Ezt sosem szabad elfelejtenünk.
Amióta a reneszánsz humanizmusa, majd a barokk monumentalitása által önvalójára ébredt az (európai) ember, tudatosan élt úgy, hogy a Föld kering a Nap körül, és nem pedig fordítva.
Elég is volt három- négyszáz év, hogy mindezt úgy, ahogy van, elfelejtsük. Hogy a fenébe jutottunk odáig, hogy nem az embert, a lelket, az életet, és az ahhoz való jogot nézzük és tekintjük mindenek felett állónak?
Igen, aláírom. A bevándorlók/ menekültek hulláma valódi problémát jelent. Igen, sürgősen kezdeni kell ezzel valamit. És igen, biztosan lehet közöttük jó néhány veszélyes, támadó, parazita elem. Sőt, a nagy számok törvénye alapján valószínűleg akad köztük egy pár terrorista- hajlam is (aki, ha nagyon akar, akkor is beszivárog a fejlett világba, ha nem álcázza magát menekültnek vagy bevándorlónak).
De a túlnyomó többség, a lényegi sokaság, kérem szépen, nem ilyen! A végletekig elcsigázott, reménytelen, kilátástalan, életének értelmét vesztett és kereső ember. Lélek. Aki az utolsó utáni kis pénzecskéjéből próbál kezdeni valamit magával, és a legtöbbjük mindenek előtt a gyermekei sorsával.
Mondd, ha felrobbantott lakóházakat, megcsonkított szír gyerekeket, vagy ruandai tömegsírokat mutogatnának neked napról napra a híradóban a megszokott klisék helyett, mit szólnál? Tudnál nyugodtan aludni utána? Jól esne a vacsora? A hideg sör egy nyári estén? A tizenötezres fitness- bérleteddel ugyanolyan lelkesen emelgetnéd a súlyzót, hogy több, erősebb, elszántabb legyél általa?
Ezeket a mélységes, az emberiség legnagyobb szégyenét jelentő problémáit nem fogja megoldani a magyar szögesdrót- kerítés. Sem az, hogy mit szól hozzá az Unió, vagy az emberi jogi szervezetek. Ez itt, kérem, azon múlik, hogy az európai ember és egyben a magyar nép hogyan áll, hogyan fordul mások, a számkivetettek, az üldözöttek és az elnyomottak felé.
Máté evangéliumának hetedik része az alábbiakat mondja. Emlékezzetek rá mindig, amikor ebben a nehéz témában véleményt formáltok, állást foglaltok. Az empátia legyen veletek!
- Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.
- Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.
- Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van, nem veszed észre?
- Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott ímé, a te szemedben gerenda van?
- Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből!
- Ne adjátok azt, a mi szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal, és néktek fordulván, meg ne szaggassanak titeket.
- Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.
- Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.
- Avagy ki az az ember közületek, a ki, ha az ő fia kenyeret kér tőle, követ ád néki?
- És ha halat kér, vajjon kígyót ád-e néki?
- Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, a kik kérnek tőle?!
- A mit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták.
- Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak.
- Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.
Az utolsó 100 komment: