Mi történik?

Terrorizmus? - Az utolsó utáni órában vagyunk

2015. november 16. 20:24 - 3niko

Itt az ideje felocsúdni.

Ez most az utolsó utáni pillanat. Egy olyan történelmi szituáció, amelyben nincs helye a tanakodásnak, fontolgatásnak, féligazságok és dogmatikus vészforgatókönyvek ütköztetésének, de mégúgy nincs a gyűlölködésnek, az egymásra mutogatásnak és a butaságnak.

Az egyén számára az elburjánzó terrorizmus kapcsán már édeskevés az együttérzés, a szolidaritás és a közösségvállalás érzése. Eljutottunk oda, hogy nem eszményekre, ideákra, hanem soha nem látott összefogásra van szükség.

Borzalmasan félek.

Rettegek, hogy rövidesen eljön a pillanat, amikor a rossz erők irányába billen a mérleg nyelve. Félek attól, hogy elérkezik a próféciák által megjövendölt igazi armageddon. Egy olyan borzalmas végkifejlet, amely nem olyan lesz, amit a Jelenések könyve leír…

Ha valami közös emberi csoda folytán nem érkezik el szinte most, azonnal egy gyökeres paradigmaváltás, akkor bizony mindezidáig elképzelhetetlen és elképesztő borzalmakra kell felkészülnünk. Most, és egyszerre kell minden érző szívű és lelkű embernek megnyomnia magában azt a kis legbensőbb reset gombot és átlépni egy közös, új időszámításba. Egy olyan minőségbe, amelyben a világ és az emberiség mozgatórugói bizony túlmutatnak ezen a gyötrelmes, rohanó, élvhajhász, elkorcsosult materiális világon és valóságon.

Azt gondolom, hogy kizárólag így lehet rendszerszintű és globális eredményeket elérni, hiszen társas lények vagyunk. Az ősközösség óta a túlélés, az alkotás és a cselekvés eredendően közösségi létforma. Ez pedig nem fog megváltozni. Tehát csupán ebbe kapaszkodhatunk.

A terrorizmus elleni harcot nem lehet lecsupaszítani a „jó és a rossz” harcaként, mert az, hogy melyik pólus a jó és a rossz, a két oldalon állók szükségképpen ellentétesen gondolják, és kölcsönösen a másik felet helyezik a rossz oldalra. Egy ilyen szituációban pedig nem születhet megoldás, és az egyik oldal borzalmas szenvedéseket, veszteségeket és a szó szoros értelmében vett véráldozatokat fog meg- és átélni.

Annyi minden szép és jó van a világban. Mert az emberi lélek alapvetően a jóra, a szépre, a szeretetre, az adásra és a befogadásra van kódolva. Ezidáig az volt a szerencsénk, hogy ez a pozitív pólus dominált. Az, hogy egyelőre még többen vagyunk azok, akik ezen értékrendszerek mentén élünk, éltünk.

Ahhoz, hogy a legrosszabb forgatókönyv megvalósulását elkerüljük, e problémakör kapcsán iszonyatosan gyorsan rendet kell tenni a fejekben. Európa-, és a világ döntéshozóinak elméjében éppúgy, mint az egyszeri emberek, a félelemben élők, és a szélsőséges eszméket képviselve gyűlölködők körében.

Ehhez azonban e témában le kell szögeznünk, sőt, meg kell értenünk bizonyos alapvető tényeket;

  • A terrortámadások nem feltétlenül egy állam, közösség, vagy bizonyos embercsoportok ellen szólnak, általuk átvitt értelemben az egész emberiséget érik könyörtelen támadások.
  • Azok az áldozatok, akik pontosan ezek elől a terroristák elől menekülnek, nem szükségszerűen terroristák, vagy terrorista- palánták. Tény, hogy a migránsok egy meghatározhatatlan, és nem elhanyagolható, ám mégis kis része tekinthető vagy nevezhető annak.
  • A migrációs folyamat nem generálta, csupán megkönnyítette az eddiginél nagyobb mennyiségű terrorista Európába történő beáramlását.
  • Az ISIS és egyéb szélsőséges iszlám terrorszervezetek évtizedek óta tervezik az általuk kívánatosnak tartott világszintű új birodalom megszervezését, és ezzel különféle afrikai, közel- keleti és európai országok meghódítását, bekebelezését. A mostani vérengzések ennek a dogmatikus küldetésnek a részét képezik.
  • Az iszlám vallás az eredendő formájában (leszögezném, nem a terroristák szélsőségei által képviselt formában, hanem eredetileg) egy végtelenül békés, a jóra, az odaadásra, az emberek közötti békére és elfogadásra épülő világvallás. Ne mondja senki, hogy másfél milliárd terrorista él a földön, hiszen a világ polgárainak 23%-a ezt a vallást követi. Arról nem is beszélve, hogy a Korán könyveiben és a Bibliában szép számmal akadnak közös történetek, azonos tőről fakadó tanítások.
  • Elfogadhatatlan, hogy a közös, globális stratégia és megoldás alapvető gátja az emberi butaság, a gyűlölködés és a néha minden alapot nélkülöző pánikkeltés. Hogyan is várjunk lényeges előrelépést és hatékony problémakezelést, amikor az európai társadalom egy igen jelentős része napról napra, magát önjelölt bírának kikiáltva borzalmasan beteges, szadista, gyilkos hajlamairól tesz tanúbizonyságot? Elég végignézni néhány, a közösségi oldalakon trollkodó, harcos huszárt, hogy véglegesen elvesszen a remény. Ezek az emberek talán sosem lesznek képesek felfogni, hogy ők maguk a legkiválóbb alapanyag ahhoz, hogy fennmaradjon és elburjánzzon a borzalom. Potenciálisan bizony ők a következő lépcsőfok. A legjobb prototípus, az új generációs elmeháborodottak tábora.fbitelkezes.jpgKép forrása: Facebook- The Tiger Lillies Official
  • A véres terroristák és a migráns-ellenes tömeghisztériát generáló politikai erők és országok „működési elve” lényegében ugyanaz: alapvető cél a félelemkeltés, az egyoldalú hatalmi berendezkedés kiépítése, az elnyomó hatalom fokozatos és tudatos kiterjesztése, a szabadság és egyenlőség alapelveinek hamis köntösben való feltüntetése.
  • Mindezek nyomán kimondhatjuk, hogy a terror elől menekülő, az egész életét és minden egzisztenciáját elvesztett migráns, a lezuhant orosz repülőgépen utazó turista, a bagdadi robbantásban elhunyt civil, és a párizsi vérengzésben életét vesztett európai polgár lényegében egy ugyanolyan tőről fakadó borzalmas stratégia áldozata.
  • A közös megoldást az átlagember hozzáállásának átformálásán és optimalizálásán túl természetesen a világ vezető nagyhatalmainak és katonai erőinek logikus, hibátlan stratégiát követő összpontosítása jelentheti. Az nem járja, hogy egyszer ez, másnap az bombáz ISIS célpontokat (teszi ezt természetesen jelenős civil véráldozatok mellett), aztán csodálkozik, hogy a terroristák az ő állampolgárai ellen szervezik meg a következő akcióikat. Addig, amíg az ő hozzáállásukat a tesze-tosza, tanácskozásokon ücsörgő, „jajmileszha” típusú fülvakarás jellemzi, nem is várhatunk megoldást, vagy legalábbis a helyzet érdemi javulását.

Tudjuk, hogy az emberiség hány százaléka kész vakon követni egy gonosz parancsot: tízből hét ember. (…) Engem a maradék három ember érdekel. Akik szembe mernek menni a többséggel, és akkor is helyesen cselekszenek, ha kisebbségben maradnak.”        

(Nyáry Krisztián)

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mitortenikma.blog.hu/api/trackback/id/tr368084296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Piszkos Freud 2015.11.16. 23:34:48

Az, hogy az iszlám végtelenül békés és az emberek közötti elfogadásra épül vagy nem, az a Korán tanításaiból kiolvasható.

Az, hogy van sok millió hívő, akik végtelenül békések és képesek más vallású és kultúrájú embereket elfogadni annak ellenére, hogy muszlimok, az egy másik kérdés.

Brix 2015.11.17. 00:09:24

"Az iszlám vallás az eredendő formájában (leszögezném, nem a terroristák szélsőségei által képviselt formában, hanem eredetileg) egy végtelenül békés, a jóra, az odaadásra, az emberek közötti békére és elfogadásra épülő világvallás..." Hol olvastad ezt hülyeséget? Az iszlám kirekesztő, más vallást nem elfogadó vallás, amely még buzdítja is a hívőket a hitetlenek elleni harcra.... Sőt, a harc nem csak választás kérdése, hanem előírás a hithű muzulmánnak...

val 2015.11.17. 01:28:30

"migráns-ellenes tömeghisztériát generáló politikai erő"

Hű b+, az ellenőrizetlenül beáramló migránsok között megbúvó terroristák nem generálnak hisztériát.
Valaki már igazán tarkón csaphatna téged egy szívlapáttal!

bkkzol 2015.11.17. 06:53:37

Az iszlám a mindenkori lehetőségeihez képest egy agresszív, térítő vallás. A muzulmán hitet elhagyónak halál a büntetése... A toleranciáról kabuli, rijádi keresztény templomokban tudnak sokat mesélni....jaaa tilos ilyet építeni, keresztény térítési munka....
Ott békések ahol azt számbeliségük miatt kell elviselniük.

Papp Levente 2015.11.17. 08:27:29

Hmm. Az 50-es években attól rettegtünk, hogy jön értünk a fekete autó és mehetünk Recskre. Aztán attól félhettünk évtizedekig, hogy jön a nukleáris Armageddon. Aztán féltünk már a világvégétől, a sertés-, madár- és bármilyen influenzától, az AIDS-től, az ebolától. A felmelegedéstől, a tengerszint emelkedéstől, a meteor becsapódástól. Az idegenek inváziójáról, és a zombikról nem is beszélve. Ja és a kitörni készülő szupervulkánok? Na az durva lenne.
A világ sajnos egy nagy szellemvasút, nem tudhatjuk a következő kanyarban milyen rémség vár ránk.
Nagyon nagy szerencséje lenne a ma élő európaiaknak, ha csak a iszlám terrortól kell félnie. A jólétnek ára van. A globalizáció, a világ kizsákmányolása előbb utóbb megbosszulja magát. Már csak a Facebook hiányzik minden afrikai kezéből, akik nagyon gyorsan szembesülnek majd vele, hogy mennyire át is vannak b....va. A nyugati nők akkor látnak vért ha menstruálnak. A férfiak meg akkor se, hála a csodás találmányoknak. Nem kell félnetek, jobban legalább is nem, mint eddig.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.17. 09:52:53

"Az iszlám vallás az eredendő formájában (leszögezném, nem a terroristák szélsőségei által képviselt formában, hanem eredetileg) egy végtelenül békés, a jóra, az odaadásra, az emberek közötti békére és elfogadásra épülő világvallás."

Magyarázd meg, kérlek, hogyan lehetséges "nem a terroristák szélsőségei által képviselt formában" értelmezni a Korán azon parancsát, hogy a hitetlenek fejét le kell vágni.

paráznabillegető 2015.11.17. 10:17:59

mert ugye minden vallás első számú - ámde íratlan! - szabálya, sőt buzdít is erre mind, hogy igazából nem is kell komolyan venni ezeket a dolgokat, hanem igenis bátran ismerkedjünk és toleráljunk más vallásokat, világnézeteket, embereket, rendszereket...

tessék mondani, hülyének tetszik lenni? :D

2015.11.17. 10:40:51

@Brix: micsoda marhaság, mit szívsz?

jágör68 2015.11.17. 11:26:12

Ezek a terrorista útlevelek nagyon jó anyagból lehetnek.
Érdemes lenne elgondolkodni az építészeti hasznosításukon...

s14.postimg.org/uew8k99tt/pasport.jpg

Valamint, a NATO- főhadiszállás, Brüsszel tele van terroristákkal.
Ennyire hülyék lennének- vagy- a másikra nem is merek gondolni.
Ki emlékszik még a Gladio- hadműveletekre?

bandiras2 2015.11.17. 15:35:18

Már elnézést, de ez egyáltalán nem így van. Ez csak a mohamed által kötelezővé tett megtévsztés része:
Miért viselkednek így a muszlim betolakodók? – A türelemnek semmi értelme a mohamedán fenevaddal szemben:
Miért viselkednek így a muszlimok a norvégiai Oslóban, a svédországi Malmőben, a franciaországi Marseille-ben, a németországi Berlinben, a dániai Koppenhágában, az angliai Londonban, az USA-beli Michigan állam Dearborn nevű városában, vagy az ausztráliai Sydney-ben: bevándorló vagy menekült muszlimok belekötnek a helyi emberekbe, zaklatják a helyi kereskedőket, és molesztálják a helyi nőket és lányokat. A moszlimokkal elárasztott terület „no-go zone” lett, azaz olyan zóna, ahova a helyi fehér emberek nem szívesen mennek be.
Ez Allah (Isten) akarata A Korán, azaz a muszlimok szent könyve nem egy egyszerű könyv, hanem maga Allah (Isten) szava tökéletes formában, ahogyan azt Dzsibril (Gábriel) arkangyal elvitte Mohamed prófétának, az iszlám alapítójának, látomások formájában. Éppen ezért a Koránt megváltoztatni vagy átértékelni nem lehet – ami abban áll, az Allah (Isten) szava, tehát úgy helyes, ahogy van. A Korán 3.5 szerint az iszlám a tökéletes vallás. A Korán 33.21 szerint Allah küldötte (Mohamed próféta) példakép. Amit ő tett, az helyes, és a muszlimoknak követniük kell az ő példamutató cselekedeteit. Ezeket az ismérveket kell szem előtt tartani, mielőtt bárki megpróbálna ideologizálni, hogy a VII. században keletkezett előírásokat már nem kell figyelembe venni, mert azok az idők elmúltak. Szó sincs erről – ezek az előírások ugyanannyira hatályosak és kötelezőek ma, mint ezernégyszáz éve.
A muszlimok a legjobbak; a nem muszlimok hitványak A Korán 3.11 szerint a muszlimok, azaz Mohamed próféta követői a legjobbak a népek közül. A Korán 98.6 szerint azok, akik nem hisznek az iszlámban, a Koránban és Mohamed prófétában, ide értve még a Könyv népeit is (azaz a zsidókat és a keresztényeket is), a pokol tüzére jutnak. Akik nem hisznek az iszlámban, a Koránban és Mohamed prófétában, azok a leghitványabb teremtmények. A Korán 48.29 szerint Mohamed próféta Allah követe, és azok, akik vele vannak, keményen bánnak a hitetlenekkel (a nem muszlimokkal), viszont irgalmasak egymással (a muszlimokkal) szemben. Azért nem alkalmazkodnak, mert meg vannak győződve arról, hogy ők a felsőbbrendűek, mindenki más pedig alsóbbrendű. Soha nem is fognak alkalmazkodni, amint azt számos nyugat-európai, kanadai, amerikai és ausztráliai példa is alátámasztja.
Mohamed a tökéletes férfi, a muzulmán példakép. Amit Mohamed csinált, az jó, követendő, istennek tetsző cselekedet. A Mohamed próféta cselekedeteiről szóló Bukhari 7.62.88-ban az áll, hogy a próféta (aki egyébként akkor kb. 50 éves volt) házasságra lépett a 6 éves Aishával, majd amikor a lány 9 éves lett, elhálták a házasságot. Ez a gyengébbek kedvéért azt jelenti, hogy a javakorabeli Mohamed egy kislánnyal közösült. Tehát: A pedofília törvényes, istennek tetsző cselekedet.
A szexrabszolgaság törvényes. Korán 4.24
A nemi erőszak akkor az, ha négy tanú bizonyítja. Korán 24.13
Lerontás; felülírás. A Korán 2.106 szerint egy korábbi kinyilatkozást egy későbbi kinyilatkozás leronthat, azaz felülírhat. A muszlimok szeretik a tudatlan nyugatiak elé tárni a Korán 2.256-ot, mely szerint a vallásban nincs kényszerítés, azt sugallva, hogy az iszlám a türelem vallása. Ez nem más, mint takija (megtévesztés), ugyanis azt „elfelejtik” elmondani, hogy a 2.256-ot más részek, pl. a Korán 9.5, vagy a dzsihádra felhívó Korán 9.29 lerontotta, azaz felülírta.

A rágalmazás nem az, mint nálunk. Nálunk a rágalmazás azt jelenti, amikor valaki egy személyről hazugságot állít. Ezzel ellentétben, „Az utazó támasza, és a hit követőjének eszközei” Például igaz, hogy a Korán a muszlimokat a nem muszlimok elleni harcra buzdítja, egészen addig, amíg a muszlimok győznek, és a nem muszlimok áttérnek, megalázkodnak és fizetnek, vagy meghalnak? Igen. Például igaz, hogy a Korán tiltja a muszlimok barátkozását a nem muszlimokkal, kivéve, ha azt megtévesztésből teszik? Igen. Például igaz, hogy a felnőtt Mohamed próféta egy kislánnyal közösült? Igen. Mindez azonban az iszlám felfogás szerint rágalmazás, mert ezek az állítások ugyan igazak, de ezeket hitetleneknek (nem muszlimoknak) kimondaniuk nem szabad.
Na pont ezek jönnek ide.
Vajh hogyan is gondolkodnak ezek a hőn szeretett mohamedánok a holokauszt központú világképről, vagy tán a szivárványos nászról?

Az ön teendője Most, hogy elolvasta ezt az összefoglalót, két út közül választhat. Az egyik út az, hogy behunyja a szemét, bedugja a fülét, és azt kántálja, hogy „lalalalala”, esetleg politikailag korrekt módon felkiált, hogy ez az összefoglaló egy „rasszistafasisztanácigárdista” írás. Azt azért vegye figyelembe, hogy ettől még a tapasztaltak nem fognak megszűnni. A másik út az, hogy ha kételkedik abban, amit olvasott, akkor utánanéz a dolgoknak, bár arra számítson, hogy a legtöbb szakirodalom angol nyelven érhető el.
Forrás: kuruc.info/r/9/144681/
süti beállítások módosítása