Mi történik?

Ha nem gond, majd én inkább magamnak szülök! Köszi!

2015. december 15. 20:09 - 3niko

Én már négyévesen szülni akartam. Addig rágtam a szüleim fülét, annyit csicseregtem, hogy nekem kisbaba (kistesó) kell, hogy a végére meg is kaptam.

Érdeklődéssel és kisgyermeket meghazudtoló lelkesedéssel vizslattam minden kerekedő pocakot. Nem, egyáltalán nem az érdekelt, hogy hogyan került bele a baba. Az egész csoda foglalkoztatott. A misztikum és misztérium, avagy a „hogyan lesz az élet” kérdésköre.

Amikor végre megszületett, és hamar közös szobánk lett, alig vártam, hogy anyuék lefeküdjenek, felkapcsoltam a kislámpát, és csak néztem, meredtem elbűvölten a kis szuszogó csodalényre, akit annyira akartam.

Aztán hatévesen már kitéve- betéve fújtam a „Peti, Ida és Picuri”, valamint a „Sehány éves kislány” című könyveket és mindannyiszor olyan elánnal faltam a sorokat, mintha csak először olvasnám. Talán csak emiatt tanultam meg már óvodás koromban olvasni.

Húszas éveim elején még megingathatatlanul hittem benne, hogy nekem bizony három gyerkőcöm lesz, az első persze fiú- lehetőleg Ádám, mert az olyan szép név,- aki majd az apja csodás, szikrázóan kék szemeit örökli, és élete végéig vigyázni fog a kishúgaira.  Azt is tudtam, hogy a harmadik kései baba kell, hogy legyen, és fantasztikus lesz gondoskodni valakiről, ha a nagyobbak már kirepültek.

A három bébiről valószínűleg már lemaradtam. Ugyanis egyet sem oly könnyű „kivitelezni”.

Elvégre nem szülünk „csak úgy bele a világba”, ahogy ezt mostanság mindenféle „előkelő idegen” elvárja, elvárná mitőlünk.

A gyermeknek háttér kell. Biztonság. És nem csak anyagi.

Először is, sziklaszilárd alapokon nyugvó párkapcsolat. Megfelelő életkörülmények. Felnőtt, érett gondolkodásmód. Élettapasztalat.

Az én generációm pedig mindezeket egyre nehezebben, mind nagyobb kínok árán szerzi meg.

szulni.jpg

Kép forrása: Hírcsárda (Facebook)

Nem gondolnám, hogy szégyenkeznem kellene amiatt, hogy a bűvös harmincas kapujában épp most nem óhajtok gyermeket a világra hozni. Várnék még pár évet. Mert várnom kell.

Holott.

Holott alig várom, hogy egyszer magamhoz ölelhessem az én kis „külön bejáratú” angyalkámat, akit csak nekem küldött a Jóisten.

Szóval, mióta a hét elején meg lett mondva a „frankó” az egész magyar nőtársadalomnak, egész egyszerűen nem térek magamhoz.

Egyrészt, a gyermekszülés-, no meg főként a „gyerekcsinálás” mindenkinek a leges- legprivátabb, benső magánügye. Tehát csak két emberre tartozik. Amikor úgy döntenek. Már persze, ha van kivel így dönteni.

Nem szeretnék tovább szót szaporítani olyan eszmefuttatásokra, amelyek emancipált hölgyek, lányok és asszonyok klaviatúrájából már szép számmal megszülettek, és örülök is neki, hogy ennyien, és ilyen amplitúdóval álltak ki a méltóságukért, méghozzá ilyen rövid idő alatt.

Mert itt tulajdonképpen erről van szó. A női méltóságunkról. Arról, hogy mi is hasznos, alkotó, gondoskodó, de főképpen döntésképes tagjai vagyunk annak az egyre furcsább és torzabb közösségnek, amelyet ma magyar társadalomnak nevezünk.

Szóval, kérem szépen az van, hogy minket megaláztak. Többször is. A nagy nyilvánosság előtt.

De nem ez fáj a legjobban.

Hanem az, hogy valakikről elfelejtkeztek.

Arról a több százezer nőről, aki nem talál megfelelő társat magának, akárhogy próbálja. Mert ez bizony, főleg már túlzottan „ivarérett” korban baromira nehéz! Valószínűleg pontosan azért, mert egy ilyen berendezkedésben kényszerülünk élni, ahol a férfi dolga az igahúzás, a karrierépítés (inkább a túlóra, mint a randi este nyolctól), a nőé pedig a szaporulat, de lehetőleg úgy, hogy maga is hat, alkot, gyarapít, adózik egy szétmutyizott államháztartásnak, mert az igazi honleány nemcsak, hogy nemzőképes, hanem hozzá is teszi a kötelezőt a központi költségvetéshez.

Nem csoda hát, hogy e torz „multitasking” közepette rengeteg nőtársam elfeledkezik a nőisége megéléséről, a párkapcsolatokba vetett hite hamar elapad, és ha akar sem képes kitörni korlátai közül. A nyakamat tenném rá, hogy a szingli nők 98%-a valójában arra vágyik, hogy szerető közegben, biztonságban válhasson anyává. Sajnos sokaknak nem sikerül. Ám nem hinném, hogy ezért bántani kellene őket. Sőt…

Láttam a negyvenhez közeledő gyermektelen nőismerőseim tekintetét, amikor e botrányról beszélgettünk. Senkinek sem kívánom azt a fájdalmat, amely néhány másodperc alatt átfutott remegő orcájukon. A végleg lemaradtam, ráadásul „basztatnak is érte” gondolat nem csak, hogy degradáló, egyenesen megsemmisítő volt számukra.

Ám nem is ez a legfelháborítóbb. Hanem a meddő nőknek e prosztó viselkedéssel okozott ormótlan kegyelemdöfés…

Megtippelni sem merem, hogy mennyi meddő nő élhet ma hazánkban, pontosabban hányan gondolják magukról azt, hogy azok.

Az egyik barátnőm néhány hete vetélt el. Harmincnyolc éves. Életében először volt áldott állapotban. Most mégis mosolyog, és bízik. Mert végre sikerült. Éveket töltött abban a tudatban, hogy neki „nem lehet”. Ő nem érdemes rá. Ebben az értelemben hasznavehetetlen. Aztán mégis jött egy reménysugár. Ezt a reményt pedig nem veheti el sem egy senkiházi politikus, sem egy szebb napokat (de még milyen szépeket) is látott muzsikus!

Aztán ott egy másik hölgyismerősöm. Évek alatt végigjárt minden kezelést. Beültetés, inszemináció, hormontabletták. Semmi sem segített. Aztán egyszer csak, amikor már elengedte a rá testált elvárásokat és terheket, derült égből megérkezett hozzájuk a nekik rendelt poronty. Jövőre tölti be a negyvenet. Most harmincegy hetes várandós, csupaszív és lendület, rózsás arcú kismama, aki csak úgy kicsattan. Mert elérkezett számára az idő.

Szóval, minden magyar nő, és asszony nevében kikérem magamnak, magunknak ezt az egész felhajtást. Még akkor is, ha csak egy-két félrecsúszott PR-fogásról is van szó.

Akkor se tessenek így bánni velünk, hogy ha ez az egész cirkusz valójában csak porhintés, egy újabb elterelő hadművelet egyébként nagyon csúnya dolgokról, amelyeket nem szeretnének híradókban, vagy oknyomozó újságírók cikkeiben viszontlátni.

Tessék kitalálni valami más hisztit, mert ez állatira nem volt vicces. Nagyon nem…

82 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mitortenikma.blog.hu/api/trackback/id/tr768175456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2015.12.16. 18:01:49

"Elvégre nem szülünk „csak úgy bele a világba”, ahogy ezt mostanság mindenféle „előkelő idegen” elvárja, elvárná mitőlünk."

Nem, persze. Köztudott, hogy a gyereknek ha nincs meg MINDENE, akkor megszületésekor puskával kéne főbe lőni, nehogy rossz legyen neki az élet. Akkor már humánusabb meg se csinálni.

Hetven éve békében, a világ legnagyobb katonai és gazdasági szövetségében, demokráciában, szociális hálóval egyszerűen túlságosan képlékeny és bizonytalan ez a világ, szemben az utóbbi betonstabil tízezer évvel, amikor mindig mindenki számára minden adott volt.

Bocs de tényleg... Hagyjukmá. Picsogás a köbön.

teeszmalac 2015.12.16. 18:12:23

"Ha nem gond, majd én inkább magamnak szülök! Köszi!"

Akkor viszont ne tessék, gyesért, gyedért, ingyenes minőségi oskoláért verni az asztalt állambácsinál, hanem szépen csendbenmaradni. oh wait....

Tudod: semmiért semmit.

A nóta annak szól aki fizeti a cigányt.

Ez" a nekem minden jár alanyi jogon, mert csak, de nekem senki nem mondhat meg semmit" az liberálfeminista igazi szoclib tempó.

2015.12.16. 18:12:24

"Ha nem gond, majd én inkább magamnak szülök! Köszi!"

Ok, de akkor légyszi ne igényelj CSOK-ot és mondj le a most készülő 10+10 milliós ajánlatról is.

Leylandi 2015.12.16. 18:25:42

"Egyrészt, a gyermekszülés-, no meg főként a „gyerekcsinálás” mindenkinek a leges- legprivátabb, benső magánügye."

Aha! Majd akkor, ha a GYED, a családi pótlék, a gyerekorvos és kórház, ingyenes ovi-isi, meg a nyugdíj is az lesz! Majd ha azt mondod, neked ez mind nem kell.
De addig nem! Társadalomban élünk. Ott nem így megy, hogy minden jár, de kötelesség nincs.

"Arról a több százezer nőről, aki nem talál megfelelő társat magának, akárhogy próbálja."

Talán kérdezze meg kezelőorvosát/femináci tanácsadóját, mért tekintette legszebb éveiben ellenségnek a másik nemet. Meg az igényekből is vissza kéne venni, legalább arra a szintre, amit ő tud nyújtani.

"A végleg lemaradtam, ráadásul „basztatnak is érte” gondolat nem csak, hogy degradáló, egyenesen megsemmisítő volt számukra."

De fiatalon feminácinak lenni jó volt, ugye?

"Aztán mégis jött egy reménysugár. Ezt a reményt pedig nem veheti el sem egy senkiházi politikus"

Ööö... nem tűnt fel, hogy inkább épphogy vissza akarta adni, szülésre biztatva? Nem csak olvasni célszerű, de érteni is. A funkcionális analfabétizmus meg betegség, jól azonosítható agyközpont felelős érte.

"a meddő nőknek e prosztó viselkedéssel okozott ormótlan kegyelemdöfés…"

Hol olvastál olyat, hogy a meddőknek is szülni KELL? Ja, a saját szövegedben. Értem. Kicsit skizofrén, dehát láttunk már ennél csúnyább betegségeket is.

"Most harmincegy hetes várandós, csupaszív és lendület, rózsás arcú kismama, aki csak úgy kicsattan. Mert elérkezett számára az idő. Szóval, minden magyar nő, és asszony nevében kikérem magamnak, magunknak ezt az egész felhajtást."

SZÓVAL??? Szóval az ismerősök sokan szülnek, EZÉRT kikéred a nevükben, hogy szülésre biztatják őket???
Mindig mondom: ORVOST, ORVOST, ORVOST! Már a legelső tüneteknél!!!

Pipas 2015.12.16. 18:42:29

"Először is, sziklaszilárd alapokon nyugvó párkapcsolat. Megfelelő életkörülmények. Felnőtt, érett gondolkodásmód. Élettapasztalat.

Az én generációm pedig mindezeket egyre nehezebben, mind nagyobb kínok árán szerzi meg."

Ekkora butaságot már rég olvastam az indexen. Írnak ostobaság szó se róla, de ekkorát?

2015.12.16. 19:21:39

Koszi a posztot! Igen, errol van szo: a gyermekhez ket ember kell. A megcsinalasahoz es a felnevelesehez is. Es igen, a legtobb szingli no nem valasztotta a helyzetet. Lehuzott jopar evet a szerelmevel, aki csak a kifogasokkal jott, hogy miert nincs eskuvo, miert kell meg varni a gyerekvallalassal, aztan meg puff, egyszercsak lelep. A no meg ott marad a szethullott eletevel, a megsebzett lelkevel, es probal talpra allni. A masikat varandosan hagyjak ott. A harmadikat kisgyerekkel. Es igen, ott vannak meg a meddo nok, akik ketsegbeesetten probalkoznak. Ezekkel az elethelyzetekkel nem torodik senki, csak a kritika jon: hol a penzumkent eloirt harom gyerek?

Miert nem kapnak a ferfiak kritikat: hol a felelossegvallalas, hol van az o reszukrol a szandek a gyermekvallalasra es gyermeknevelesre? Miert nem keri senki rajtuk szamon, hogy hol van a hazasodasi kedv es a gyermekvallalasi hajlandosag? A gyermekvallalas nem verseny, es nem lehet mennyisegre merni. A gyerekeket fel is kell nevelni, etetni, ruhazni, tanittatni, tamogatni a kesobbi eletkoraban is, hogy el tudjon indulni az eletben. Egy felelosen gondolkodo no nem szulhet csak ugy bele a vakvilagba, a kicsit fel kell tudni nevelni, lehetoleg az edesapjaval egyutt, biztonsagban es szeretetben.

Szomoru, hogy a hozzaszolasok alapjan ennyi ember el leegyszerusitett vilagkeppel a fejeben, ahol a no az, aki mindig rossz es a ferfi soha nem hibazik, hanem minden pont ugy jo, ahogy teszi. Huszas-harmincas ferfiaknak az anyja nem azt mondja, hogy hol az unoka, hanem azt, hogy varjal meg kisfiam, elobb elned kell, az apja azt mondja, jaj fiam, minek kotelezned el magad maris, eljel meg, amig lehet. A draga kisfiacskajuk meg boldogan szot fogad, mert ez felmentest ad neki. A huszas-harmincas no meg nyeli a konnyeit es hallgatja a kritikakat es a keretlen jotanacsokat.

Nem lehetne mondjuk ketteosztodassal szaporodni, hogy ne kelljen megvarni, amig a ferfiak kepesek lesznek felfogni, hogy szukseg lenne rajuk a gyerekvallalashoz? Igy lehetne teljesiteni a kotelezo penzumot es a ferfiak feltett szabadsaga is megmaradna...

Buchhalter 2015.12.16. 19:30:01

Ehhez a szöszenethez csak annyit,hogy tök feleslegesnek tartom a szaporodjunk mantrát ész nélkül ha nincs hozzá stabil gazdasági háttér,biztos munkahelyek,tisztességes fizetésekkel.Óvatos becslések szerint is 350 000 magyar külföldön dolgozik,hivatalosan ugyanennyi munkanélküli és legalább 200 000 ember közmunkás.Az országunk pár okos közgazdász szerint csak 8 millió embernek elegendő itt az élettér.Akkor minek is szaporodjunk ész nélkül?3- 4 gyerek páronként?Ha-ha!Max 2 ennyi.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.12.16. 19:34:19

@Buchhalter:

A stabil gazdasági háttér és a születések száma sehogy nem függ össze.

Nálunk 1.4 az egy nőre jutó gyerekek száma, Németországban 1,2, Iránban 2,1.

Az viszont igaz, hogy a feminista és liberális káosz minnél jobban beeszi magát a társadalomba annál kevesebb gyerek születik.

Ettől szenved Európa.

És láthatóan az összes ballib poszter is nagyon szenved attól, hogy valakinek az a véleménye, miszerint a nemzetnek gyarapodnia kell.
Méghozzá azon régimódi módszer szerint, miszerint a nők szülik a gyereket, a világ legszebb hivatását gyakorolva, a gyermeknevelés képében.

Sajnálom a sok agyatlan ballibet.

Tudományos libsizmus 2015.12.16. 19:37:02

Hogy beindultak a femináci emancicápa bloggerek.

Leylandi 2015.12.16. 19:42:21

@Kishableany: Na, egy újabb férfigyűlölő feminista!

"Es igen, a legtobb szingli no nem valasztotta a helyzetet."

Miért, a legtöbb megcsalt, cserbenhagyott majd elvált férfi igen???

"Es igen, ott vannak meg a meddo nok, akik ketsegbeesetten probalkoznak."

Ismételten kérdezem: HOL volt szó arról, hogy bárki is felróná a meddő nőnek a meddőségét???

"Miert nem kapnak a ferfiak kritikat: hol a felelossegvallalas, hol van az o reszukrol a szandek a gyermekvallalasra es gyermeknevelesre?"

Leegyszerűsítem, ahogy te is: Mért kapnának, ha a nők tehetnek róla a feminista viselkedésükkel?

"Miert nem keri senki rajtuk szamon, hogy hol van a hazasodasi kedv es a gyermekvallalasi hajlandosag?"

Ja, egyszerre utálni-kihasználni-lehúzni is őket, meg gyerekvállalásra is ösztönözni, azt nem lehet...

"Szomoru, hogy a hozzaszolasok alapjan ennyi ember el leegyszerusitett vilagkeppel a fejeben, ahol a no az, aki mindig rossz es a ferfi soha nem hibazik"

Ellentétben a te világképeddel, ahol a férfi az, aki mindig rossz és a nő soha nem hibázik... Ez mennyivel különb, ugye?

"A huszas-harmincas no meg nyeli a konnyeit"

Miután lelkesen naponta megtiporta a férfiakat, szót fogadva idősebb feminista tanácsadóinak? Hát ja. Mindent nem lehet.

"Nem lehetne mondjuk ketteosztodassal szaporodni"

Látom, a népszerű feminista mondás, miszerint "ha egy férfit fel tudtunk lőni a Holdra, miért nem lőjük fel az összeset?", nálad termékeny talajra hullott.
Próbáljátok meg! Tartsátok magatokat szigorúan távol a férfiaktól! Nekik is jobb lesz, sőt, nekik csak igazán! Javaslom az önellátó háztartás vezetését, a magatokban-szexet, az önerőből történő autófenntartást, saját lakást a hozzá szükséges ezermester-tudással. Így a férfiaknak megmaradnának a normális nők, nem vennének zsákbamacskát, aki tönkreteszi egy megcsalással kombinált válással őket. Rajta! Jó lesz ez, hidd el! Találjatok ki valami megkülönböztető jelet, mondjuk lila sálat, hogy mindenki tudja, kit kell elkerülni. Igazán remek ötlet, komolyan mondom.

Leylandi 2015.12.16. 19:47:03

@Buchhalter: "Az országunk pár okos közgazdász szerint csak 8 millió embernek elegendő itt az élettér."

Ilyet biztosan nem mondtak.
Amióta már nem a földből, a mezőgazdaságból élünk, irreleváns a területnagyság. Bőven elférne itt még pár Toyota autógyár, vagy épp egy Daewoo, egy Samsung, hiszen pl. Dél-Korea is ekkora területű, mint mi, aszt 50 millióan lakják, nálunk sokkal magasabb életszínvonalon (dupla GDP-vel)!

Pipas 2015.12.16. 19:50:29

@Ballib Cenzúra: "Az viszont igaz, hogy a feminista és liberális káosz minnél jobban beeszi magát a társadalomba annál kevesebb gyerek születik."

Jah, meg az életszínvonal is. Minél vallásosabb, minél kevésbé "liberális" egy társadalom annál többen nyomorognak, annál alacsonyabb a várható életkor, magasabb a gyermekhalandóság, nagyobb a nyomor és alacsonyabb az iskolázottság.

És minél szegényebb egy társadalom, minél nagyobb a nyomor annál nagyobb a szaporulat. Nem kell mindent a liberálisokra fogni.

Afrika steht an der Elbe 2015.12.16. 20:02:10

Európa mai katasztrofális demográfia helyzetének egyik okozója a feminizmusnak nevezett felforgató ideológia térnyerése. Ez nem vitás.

2015.12.16. 20:03:51

@Leylandi: draga baratom, tisztazzuk mar, hogy akkor most ki szamit feministanak? Eddig ugy tunt, csak azokkal a nokkel van bajotok, akik a karriert a csalad ele helyezik, meg azokkal akik abortuszt csinalnak, meg azokkal, akik elvhajhasz modon ossze-vissza lefekszenek minden szembejovovel.

En viszont azokrol a nokrol beszelek, akik szeretnenek boldog hazassagban elni es a ferjukkel egyutt gyerekeket nevelni, aztan egymas kezet fogva megoregedni sok-sok unokaval korulveve, es meggyes pitet sutve. Na most ebben hol van az a vegtelenul gonosz feminizmus? Azert mert azt mondom, hogy a gyerekhez kell egy noi meg egy himivarsejt? Ez biologiai teny, nem valami feminista elhajlas. Egy nonek egyedul nem lesz gyereke, akarhogy ostorozzak is ezert a politikusok es rocksztarok. Nem tul bonyolult am ezt megerteni.

Leylandi 2015.12.16. 20:08:28

@Pipas: "Minél vallásosabb, minél kevésbé "liberális" egy társadalom annál többen nyomorognak"

Nincs ok-okozati összefüggés. Miért is lenne???
Azért gazdagabbak a liberális országok, mert speciel az épp uralkodó világrend, amelyik az elmúlt párszáz évben egymással szövetkezve gyarmatosította, leigázta és kirabolta a többit, liberális. Ha az iszlám lenne most épp gazdag, akkor is a liberális országokban lenne kevesebb a szaporodási ráta, hisz épp náluk dicsőség a deviancia, a pénzimádat (gyerek-imádat helyett), a családok szétverése, az élvezethajhászás, és a nemi alapon történő elnyomás (feminácizmus).

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2015.12.16. 20:17:36

@Kishableany: "Miert nem kapnak a ferfiak kritikat: hol a felelossegvallalas, hol van az o reszukrol a szandek a gyermekvallalasra es gyermeknevelesre? "

Miért ne kapnának?

"En viszont azokrol a nokrol beszelek, akik szeretnenek boldog hazassagban elni es a ferjukkel egyutt gyerekeket nevelni, aztan egymas kezet fogva megoregedni sok-sok unokaval korulveve, es meggyes pitet sutve. Na most ebben hol van az a vegtelenul gonosz feminizmus? "

Sehol, és a partner hiánya is érthető, de csomóan (pl. a fenti poszter is) csak mondják, hogy hű de akarnak gyereket, csak még előbb ez, csak még előbb a biztos alap, csak még előbb kiéljük magunkat, és majd, talán, egyszer, de ha nem hát nem.

Mondom, az utóbbi tízezer év legjobb helyzetében vagyunk ma kb., és így megy a sírás, hogy ez nem elég jó. Mikor volt ennél jobb helyzetben Magyarország? Nincs pestis, nincs háború, egy hatalmas szövetség tagja vagyunk, és erős a szociális háló. Ó persze ájfón hat (sőt tán okosteló) sem biztosított a gyerek mellett, de ezzel a hátránnyal az utóbbi hárommilliárd évben a legtöbb ősünk megbirkózott.

Leylandi 2015.12.16. 20:19:49

@Kishableany: "draga baratom, tisztazzuk mar, hogy akkor most ki szamit feministanak?"

Bocsánat, talán itt kicsit pongyolán használtam a kifejezést.
A feminista egy nagyon szimpatikus embertípus. EGYENLŐ jogokat követel férfiaknak és nőknek. A femináci az, amelyik KÜLÖNJOGOKAT, és ez az ellenszenves és káros, az előbbivel szemben.
Én nagyon helyeslem az egyenjogúságot. A többletjogokat, a kiváltságot nem helyeslem, bármelyik nemet illetik is meg!

"En viszont azokrol a nokrol beszelek, akik szeretnenek boldog hazassagban elni es a ferjukkel egyutt gyerekeket nevelni"

Sajnos nem mondasz igazat:-( Egy ilyen nő sose akarná kiiktatni a férfiakat, ahogy te szeretnéd: "Nem lehetne mondjuk ketteosztodassal szaporodni". Te írtad, ugye, megismered? Egy ilyen nő sose CSAK férfiakra tolná át az ÖSSZES felelősséget ahelyett, hogy magába is nézne néha! Az a baj, hogy te nem is ismered saját magadat. Férfigyűlölő femináci létedre egy meggyespités családszerető nagymamakép él benned.

"Egy nonek egyedul nem lesz gyereke, akarhogy ostorozzak is ezert a politikusok es rocksztarok."

Remek! Végre megértetted annyi, feminácik által tönkretett éved után! Talán majd arra is rájössz egyszer, hogy nem az egyik vagy a másik nemet kell általábanvéve bűnösnek kikiáltani, hanem belátni, hogy ezt együtt rontottuk el, és CSAK EGYÜTT, összefogással lehetne helyrehozni!
Ha majd egyszer már nem tartod ellenségnek a férfiakat.

Leylandi 2015.12.16. 20:23:55

@trolololol: "Mondom, az utóbbi tízezer év legjobb helyzetében vagyunk ma kb., és így megy a sírás"

Nyugi, a nálunk tízszer magasabb életszínvonalú németeknél is ugyanez a sírás megy, hogy a gyerek miatt évente nem három, csak két hawaii útra tellene, meg nem lenne négy autó a családban, csak három, és abban a rohatt ruhatárban is csak négyszáz ruha lenne, pedig gyerek híján lehetne ezer.
A gyerekvállalás és az anyagiak közt SEMMILYEN összefüggés nincsen. A politikai rendszer (liberalista vagy más) és a gyerekvállalás között van!

Hattáb 2015.12.16. 20:39:55

Szülj hát magadnak. De aztán magadtól követeld mindazt, amit a most közösségtől kapsz.Nyugdíjat, kórházat, utat, közbiztonságot.

2015.12.16. 21:10:09

@trolololol: " Nincs pestis, nincs háború, egy hatalmas szövetség tagja vagyunk, és erős a szociális háló."

Hazudsz, batyumajom.

@Leylandi: Hazudsz te is.

@Ballib Cenzúra: "A stabil gazdasági háttér és a születések száma sehogy nem függ össze."

Megint hazudsz. Szaporodjál te, kiskancsó, ne másokkal foglalkozz. Igaz, beléd is kár a levegő.

"a nemzetnek gyarapodnia kell"

Gyarapodtok ti rendesen, az egész fideszes maffia, csak az ország nem. Hát akkor szüljetek magatoknak és a Viktornak, oszt kussoljatok.

2015.12.16. 21:18:05

@Hattáb: "Nyugdíjat, kórházat, utat, közbiztonságot."

Ocsmányul tudsz te hazudni, ahogy szoktatok ti, narancsos troll banda.
A nyugdíjat elloptátok.
A kórházakat lepusztítottátok, az orvosok és ápolók többsége külföldre ment.
Az utak javítása helyett stadionokat építettetek, mutyiztatok, rokonoknak és haveroknak osztottatok sok száz milliárdot.
Közbiztonságról ne is beszélj, mert itt jogállam sincs.
Van még hazugság a tarsolyodban?

2015.12.16. 21:24:13

@Leylandi: "barom"

Ez az egybites neved?

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2015.12.16. 21:30:43

@kopasz barmok országa: hát akkor rajta, ne szaporodjon.

Amúgy nem erőszak a disznótor. Szerintem Kövér a magyarokra gondolt, nem a selejtre. Aki úgy gondolja, hogy rá nem vonatkozik, nyugodtan haljon ki, senki nem fog utána sírni.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2015.12.16. 21:41:10

@Buchhalter: igen, erre is lehet azt mondani, hogy nem a zsemlet kicsi, hanem a pofátok nagy.

Az tényleg nagy baromság, ha valaki a Nemzetnek akar szülni gyereket, mindenki a saját gyönyörűségére vállal gyereket. Az is igaz, hogy tolvaj a kormány meg ez meg az, lehetne jobban is csinálni.

De azt ne mondja már senki, hogy nem lehet gyereket vállalni. Vagy hármat vagy négyet. Ha nem megy, akkor az személyes kudarc. Ha itt nem elég, akkor soha semmi nem lesz elég. Ha majd úgy élünk mint most a svédek és a svédek még jobban élnek majd, akkor arra is lehet mutogatni.

Senki, aki tisztességes szakmát űz, keményen dolgozik és összeteszi amije van, nem éhezik, nem fagyoskodik, nem zargatja ellenség a saját otthonában. Ez pont elég. Minden más már plusz. Nem akarásnak nyögés a vége. Aki úgy gondolja, hogy olyan munkát kellene űznie, ami olyan mint egy hobbi, akár van rá kereslet, akár nincs, aki úgy gondolja, hogy neki jár ez, jár az, az nem igazán gyereket, családot akar, hanem csak szeretné, ha az IS lenne, szeretne KITELJESEDNI.

Vagyis én, én, én. Nekem legyen meg mindenem és akkor majd a gyereknek is jusson. És neki se kelljen soha nehézséget látnia, nélkülöznie. Na ez nem megy. Egyeseknek legalábbis nem és ezért persze mindenki hibás, az egész Élet rossz, mert őneki nem JUTOTT.

Szóval ez nem háláltlanság, ahogy sokan mondanák, mert másoknak még annyi sincs. Hanem vagy hazugság vagy ostobaság. Mert ha tényleg a család lenne a mindene és megérté az áldozatot amit mindenkinek meg kell hozni, akkor nem félne így is úgy is megcsinálni. Vagy olyan ostoba, hogy elhiszi, majd mások elviszik őt a Paradicsomba és mindent a feneke alá fognak tolni.

És persze vannak azok, akiknek egy bizonyos mérő alatt nem ember az ember, hanem csak kosz a földön. És ha valaki nem születik az Elitbe, annak kár élnie is, mint a legtöbb "liberális" nálunk. Ez viszont teljességgel irreleváns, mert az ő értékrendjük a sajátjuk és nem tartozik másokra, akik nem hisznek ebben és az egyszerűségben is tudnak élni és boldogok lenni.

Buchhalter 2015.12.16. 22:26:25

@Leylandi: Oh persze és voltál Dél-Koreában?Van egy baráti koreai házaspár.Köszönik szépen ,de nem vágynak vissza.Szöul gyakorlatilag élhetetlen.Zsúfolt metrók dugó a városban iszonyatos árak és szmogos levegő.Persze neked ez kell!!!Pénz mindenáron!Ja és Dél-Koreában 50 órás munkahét van!És persze állandó harckészültségben élnek.A sorkatonaság kötelező 3 év!Évente 5-600 újonc hal meg ( öngyilkosság,baleset stb).A hasonlat nagyon rossz és ostoba!DE oda mehetsz nyalni nekik.Ha már Dél-Korea úgye tudod ,hogy rengeteg sajtó hír volt a Hankok gumigyárral kapcsolatban?Kicsit lábbal tiporták a munkavállalók jogait!Kicsit eltévedtek.Azért nálunk még emberszámba veszik az embert.Üdv.

we dont want arabs here..So what 2015.12.16. 22:44:58

Szerintem Te inkább ne szüljél..
Minek?
Ostoba, erőszakos, balos kis proletárból van itt épp elég..

bkkzol 2015.12.16. 22:54:07

Nem kell szülnöd! Majd szülnek az afgán, szír barátaid. Egy évben kétszer.

teeszmalac 2015.12.16. 22:59:46

A probléma gyökere az, hogy a nők túlnyomó többsége a férfiaknak annak a törpe kisebbségével akar csak baszni (magas, jóképű faszik), aki pont a túlkereslet miatt bármikor megkaphatnak akárkit, egy 5/10-es is baszhat egy 8-9/10-es faszival (vö. netes "pár"keresés) Mivel a szexet simán megkaphatják, sőt, mivel a kapcsolat is innen indul. gyakran még szülhetnek is, csakhogy a gyerekneveléshez leginkább monogám párkapcsolat kell, ami meg egy az egyhez alapú, tehát a jópasi egyszerre csak egy nővel tud kapcsolatban lenni.

Sajnos a nők nagy része nem hajlandó kompromisszumokra (hiszen tinikora óta el van kényeztetbe a húspiacon), a jópasik meg trollkodhatnak összevissza

A feminácilibsi sírás ellenére ponthogy túl könnyű ma egy jópasi féle gyereket felnevelni, ezért a nőknek sokszorosan megéri a jópasi spermáját bekockáztatni és emiatt kizárólag azokra hajtani (hogy a kölök is jópasi legyen, naná, hiszen pont ők tudják, hogy valójában ez a legfontosabb, ésr elatíve sokkal fontosabb a faszi külseje, mint a nőé, mert az csak 1-2-t max 3-t szül, a jópasi meg baszhat összevissza, neki a gyerekcsinálás 5perc, a gyerektartást úgyis állambácsi segítségével lenyúlják a csókától, meg eleve az állam állja a gyereknevelés anyagi vonzatának nagy részét (gyes, gyed, iskola, adókedvezmények), de ha még jól is keres, meg nagy köcsög troll adócsaló, simán otthagyhatja a kölköt a nőnek (ilyenkor jön a gyerekkel zsarolás).

Az a férfi, aki egy adott nővel hajlandó lenne leélni az életét, az legtöbbször messze az alatt a szint alatt van, mint amit a szexuális értékével megkaphat, így hiába állna érdekében, az szarpasi lesz.

Az egész rendszerszinten, liberálisan korrupt... mert a szex, a párkapcsolat és a gyereknevelés (és annak anyagi és lelki része) teljesen elszeparálódtak egymástól, a nőket a férfiak ellenfodította a libsi propaganda (pont a nők pecsenyesütögetésének és a jópasik össze-vissza dugásának érdekében, közös pont a szex, nem a házasság). Sokan viszont nem akarnak korrupt kapcsolatot, vagy eleve csak a baszás jut a jópasival, így csak a szopóroller marad (szó szerint).

BéLóg 2015.12.16. 23:03:11

@Buchhalter: Azért te szer, encsétlen, mert egy ország azé aki oda GYEREKET szül.
Koszovó, a Szerb Állam (így nagybetűvel) BÖLCSŐJE mond neked valamit?

meg azt sem értem, hogy a 3,14csába születik 8 gyerek olyan afrikai, ázsiai dél-amerikai családokba, akiknek SEMMIJE, de semmije nincsen.
Mondom, szer, encsétlen!

Pipas 2015.12.16. 23:14:04

@Leylandi: "Nincs ok-okozati összefüggés. Miért is lenne???"

Nem mondtam, hogy ok-okozati összefüggés van, csak azt, hogy a mérések alapján statisztikai összefüggés van.

"Azért gazdagabbak a liberális országok, mert speciel az épp uralkodó világrend"

Te viszont azt állítod, hogy ok-okozati összefüggés van. :(

"amelyik az elmúlt párszáz évben egymással szövetkezve gyarmatosította, leigázta és kirabolta a többit,"

Ezt igen nehéz lenne bizonyítani, hiszen számtalan ellenpélda is van. Sok ország évszázadokon keresztül rabolt és elnyomott más országokat, meglehetősen vallásos és konzervatív és elég rossz is az életszínvonal. Ilyen például törökország vagy oroszország.

"Ha az iszlám lenne most épp gazdag"

Hogyan képzeled egy erősen vallásos társadalmat gazdagodni a tudomány és technika megjelenése után? A tudomány működik, a vallás meg nem működik, ki fizetne azért, hogy ráolvasással meg imával kezelje az orvos, amikor van penicilin is?

"akkor is a liberális országokban lenne kevesebb a szaporodási ráta, hisz épp náluk dicsőség a deviancia, a pénzimádat (gyerek-imádat helyett), a családok szétverése, az élvezethajhászás, és a nemi alapon történő elnyomás (feminácizmus). "

Ez butaság. Feltételezed, hogy a liberalizmus az oka az alacsony gyermekvállalásnak majd bizonyítékként felhozol egy világot, amit te képzeltél el.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2015.12.16. 23:18:58

Csillagmogyoro
Magadnak szulsz?valoban?
Ego
Önzés
Tévedés h egy gyerek bárkié lenne vagy nekem vagy neked születik.
Egy gyereket felnevelni ne érdem hanem kötelesség
Ahogy a kor sem érdem hanem állapot

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2015.12.16. 23:21:08

@Pipas: Szted a dalai láma őszentsége nem eszik penicili t?vagy nem ul repülőre..?
Semmi koze a "vallásosság"nak a tudományhoz.

1ghost 2015.12.16. 23:25:17

@BéLóg:

Bélog te GYAGYÁS! Ha elmész Nigériába és oda gyereket szülsz, attól Nigéria nem lesz a tiéd! Érted, te FlugosFutam? Már megint olyan hülye vagy, hogy cirkuszban kell téged mutogatni.

BéLóg 2015.12.16. 23:38:27

@1ghost: Hé Tefasz! nem hagynál békén vagy előbb megmondanád voltál-e már bíróságon bolti lopással kapcsolatban? Hallgatsz mint szar a fűben.
...és te elyüh, nem egy embernek kell egy gyereket szülni, hanem egy nemzetnek.
Ko szo vó. Mondom Ko szo vó, ha érteni akarod.
Első generáció:
2 szerb család, 2 gyerek. 2 albán család, 10 gyerek.
Második generáció:
2 szerb gyerek egy pár, 1 gyerek, FELEZŐDIK a lakosság. 10 albán gyerek öt pár, 25 gyere. Két-és-félszereződik a lakosság.
Folytassam, telyühet?
Végeredmény: Koszovó 30 év alatt albán lett.
Képes vagy ezt felfogni?

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2015.12.16. 23:39:47

@kopasz barmok országa: "Hazudsz, batyumajom."

Egyrészt nem batyu vagyok, másrészt azért ez érvnek igen kevés :D

Tehát akkor mikor is volt jobb, biztonságosabb Magyarországon? Harminc éve? Száz éve? Ötszáz éve? Ötezer éve?

Oszt mégis szaporodtak. Persze biztos akkor is volt, aki nem szaporodott, csak az ugye kihalt a faszba.

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2015.12.16. 23:41:45

Jaaaj de ugyanettől a posztertől van ám sokkal jobb cikk is :D
mitortenikma.blog.hu/2015/08/28/en_nem_a_menekultektol_felek_en_toletek_felek

"Én nem a migránsoktól félek.
Én tőletek félek.
Tőletek, akik hergeltek, harsogtok, másra mutogattok.
Köpködtök, gúnyoltok, affektáltok, lázítotok.
Facebookon és fórumokon trollkododtok.
Én tőletek félek."

Hát... én meg attól, aki belegéppisztolyozik a tömegbe. De persze nem vagyunk egyformák :D

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2015.12.16. 23:48:38

@Pipas: "Hogyan képzeled egy erősen vallásos társadalmat gazdagodni a tudomány és technika megjelenése után?"

Érthetetlen, hogy pl. az USA hogyhogy nem egy büdös kis halászfalu, ami elméleted szerint kéne, hogy legyen, merhogy tökre vallásos. Tudod, in god we trust, bible belt, stb. Osztán mégis minden high-end technológia ott van.

Illetve az olyan helyek, amiket sosem érintett a csúnya vallás (pl. Afrika, Amerika 1400 előtt) hogyhogy nem űrhajókat meg lézerágyúkat csináltak, mire a buta vallásos európaiak odaértek a hajóikon a kezdetleges puskáikkal.

Én egy kicsit azért újragondolnám a vallás szerepét a történelemben meg a társadalomban, és ezt a 19. században menő "vallás vs tudomány" vonal már nem annyira játszik.

Leylandi 2015.12.16. 23:52:07

@Buchhalter: Bpest éppoly sz.ar sok részén, drága, zsúfolt és szmogos.
Japánban is sokan vannak, mégis jobb ott, a jogokat is komolyabban veszik, lopni se hagynak, lőfegyver sincs. Nem attól függ, mennyire élhető egy hely, hogy mekkora a népsűrűség. Az oroszoknál alacsony, mégse akarnál ott élni.

Leylandi 2015.12.17. 00:00:21

@teeszmalac: a liberális szellemű nők mind azt a 10% macsót akarják, mert ugye az jár nekik, naná, a legszakadtabb nőnek is szuperpasi. A maradékkal akarják aztán az utódot felnevelni, de amíg ez a taktika még 100 éve működött, ma, a génvizsgálat korában már nem jön be. Szingli lesz hát a szentem, egy gyerekkel, és jajong, hogy a fa.szik nem akarnak gyereket vállalni. Persze, a macsó nem hülye egynél leragadni, annál pörögnek a nők, a bétahímet meg már nem lehet bepalizni.
A baj, hogy a női igények messze meghaladják azt, amit cserébe nyújtani tud, köszönhetően a liberális agymosásnak.

Leylandi 2015.12.17. 00:04:17

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: "Vagyis én, én, én."

Ez a liberalizmus alfája és omegája. És az oka annak, mért nincs több gyerek. Mert akkor kevesebb jutna ájfonra meg lapostévére. Ilyen egyszerű, csak pont az önzés okán a legtöbb nem meri beismerni, dobálja hát a sz.art arra, aki mégis ki meri mondani.

BéLóg 2015.12.17. 00:18:17

Lehet Csernust olvasni:
mitortenikma.blog.hu/2015/12/15/ha_nem_gond_majd_en_inkabb_magamnak_szulok_koszi

Kiemelés a lustáknak:
"...A lányok elképesztő módon maszkulinizálódnak. Én ezt úgy fogalmazom meg, hogy rengeteg, és egyre több a tökös nő. „Határozott vagyok”, „erőszakos vagyok”, „majd én megmondom”, „mindig mindent jól tudok” – ilyeneket szoktak mondani, de a csajok nem tudják, hogy ezzel valójában a férfi nemi szervük növekszik. Ezt csak fejlesztett érzelmi intelligenciával lehet kezelni és helyre rakni, de a pasiknak meg nagyon alacsony az érzelmi intelligenciájuk, és erre nem is figyelnek, úgyhogy a nők egyre bizonytalanabb pasikkal fognak találkozni. És egyre több az úgynevezett feminizálódott pasi. A hiteles nemi identitások felborultak..."

átlátó 2015.12.17. 02:01:36

Hagyjátok már a picsába ezt a sok hülyét...legyen az Ákos, vagy faszomsetuggyakiafaszom...basszatok egyet oszt jóccakát...marhák.

Buchhalter 2015.12.17. 07:24:19

@Leylandi: megint tévedésben vagy!Japánban volt 2 kollégám kiküldetésben fél évig!Szintén 50 órás munkahét van!A lakásárak szörnyen magasak.Egy átlag japán család 40 évig is fizetheti a hiteleit.Nyugdíj nincsen azt magadnak kell a fizuból összespórolni.Az átlag japán egy munkahelyen akar egész életében dolgozni.Nem mer váltani,magyarán egy foss kis bérrabszolga a többség.A sinkanzenre egy heti bérlet átszámolva 32000 Ft.A tokiói átlagbér 600 000 Ft.De egy lyuk bérlése havi 200 000 .Az elmúlt 20 évben 2 millió japán hagyta el örökre a szülőföldjét.Dél -Koreából csak 1 millió ment el Már megint hülyeségekkel példálozól!Ráaádásul Japán lakossága folyamatosan csökken.Ha ennyire szapora párti vagy hajrá!Továbbra is azt mondom a mai világban emberpáronként bőven elég a 2 gyerek!És az is úgy ,hogy a páros agyilag érett legyen rá!Tehát a férfi 30-as a női 25 feletti.Ez alatt a többség még elég éretlen személyiség a család alapításra.

jandera 2015.12.17. 07:25:07

@teeszmalac: "repedt sarkadon akcelerálódott az emancipáció"

Leylandi 2015.12.17. 07:36:08

@átlátó: EGYET???:-o
Mi vagy te, nyugdíjas?

Leylandi 2015.12.17. 07:55:25

@Buchhalter: "Nem mer váltani"

Tévedsz. Nem "nem mer", hanem nem akar. Nincs rá oka. Nekik a kultúrájukban gyökerezik a munkahelyhez való hűség, de épp a munkahely, amelyik rájátszik erre, és igyekszik dolgozóinak élethosszig szinte második otthont nyújtani. Nincs európai értelemben vett hierarchia, nagyon toleránsak a hibákkal szemben, nem aszogatnak, mértnem tudsz valamit, hanem képzésekre küldenek, sokkal jobb ott lenni, amíg húzod a közös igát, mint bárhol máshol. Van ÉLETPÁLYA, amit itt olyan sokan hiányoltak ebben az országban. (Az más kérdés, hogy ez nem eredményezi a magasabb gyerekszámot, "csak" jobb ott élni, de erről megírtam már a véleményem.) Érdemes tanulmányozni a témában Hofstede munkásságát.
Egyébként meg:
Japán GDP/fő: 45e dollár (annyi, mint Kanadáé)
Magyaro. GDP/fő: 13e dollár.
Ezért is annyira sz.r Japánban élni, hogy tömegesen jönnek Magyarországra. Itt állnak sorban a debreceni táborban a japán tömegek, ugye?
Sztem ezt gondold át mégegyszer...

fizetekmegegysort 2015.12.17. 08:01:33

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: Elmész a picsába! Adófizetőt nevel. A 10+10et kizárólag saját érdekből adja a kormányod, mert pontosan tudja, hogy a nyugdíjas szavazóbázisát meg kell tartania, ahhoz meg adófizető kell.. Ellenkező esetben sürgősen be kell majd vallania, hogy bizony lassan a rajongó öregasszonyok is kicsit meg lesznek adóztatva. Szóval nem, ne aggódj, nem ingyen van! (főleg, hogy a második 10 HITEL amit vissza kell fizetni). Egyébként meg ha ekkora buli, akkor hajrá! :)

Pipas 2015.12.17. 08:03:03

@trolololol: "Érthetetlen, hogy pl. az USA hogyhogy nem egy büdös kis halászfalu, ami elméleted szerint kéne, hogy legyen, merhogy tökre vallásos. Tudod, in god we trust, bible belt, stb. Osztán mégis minden high-end technológia ott van."

Nem, az elméletem szerint nem kellene, mert ott azért nem annyira vallásos a társadalom, elválasztották az államot az egyházaktól és a vallástól. Vannak persze nagyon vallásos részei, de a tudományt művelők nagy része nem vallásos és békénhagyják őket.

"Illetve az olyan helyek, amiket sosem érintett a csúnya vallás (pl. Afrika, Amerika 1400 előtt)
hogyhogy nem űrhajókat meg lézerágyúkat csináltak, mire a buta vallásos európaiak odaértek a hajóikon a kezdetleges puskáikkal."

Ez butaság, én azt mondtam, hogy a vallás a akadályozza a tudományt, nem mondtam, hogy ha nincs vallás, akkor sci-fi lesz. A tudomány fejlődésének sebessége véges.

És azt te sem gondoltad komolyan, hogy amerikában meg afrikában nem volt vallás mielőtt az európaiak odamentek!

"Én egy kicsit azért újragondolnám a vallás szerepét a történelemben meg a társadalomban, és ezt a 19. században menő "vallás vs tudomány" vonal már nem annyira játszik."

Jah, szerinted. És erre fel is hoztál két tarthatatlan érvet.

fizetekmegegysort 2015.12.17. 08:03:55

@Buchhalter: Köszi hogy kimondtad! :) (valószínűleg ezt ők is tudják, csak hát ugye, miből lesz nyugdíj 20 év múlva, és ha nincs nyugdíj, miből lesz szavazóbázis, aki a századeleji kamu-hitrendszerrel újra választja őket????)

Nzoltan 2015.12.17. 08:05:45

@Buchhalter: "Tehát a férfi 30-as a női 25 feletti.Ez alatt a többség még elég éretlen személyiség a család alapításra."

Ez egy baromság. Vagy nálatok otthon mindenki elmerogyant?

Pipas 2015.12.17. 08:07:18

@Leylandi: "a génvizsgálat korában már nem jön be"

Ez egy érdekes gondolat, van benne valami! Az állatvilágban simán előfordulnak fajok, ahol a hímek 10%-a nemzi a következp generációt, kíváncsi vagyok hogyan alakul ez a szám az elmaradt országokban élő emberek esetében.

Könnyen lehet, hogy a nőneműek ezen stratégiája borul fel a modern társadalomban és ez okozza a populáció csökkenését.

fizetekmegegysort 2015.12.17. 08:15:14

@trolololol: akkor most légyszi idézd be nekem a vezető kormánypárt azon képviselőinek azon szövegeit, melyek nyilvánosan elhangzottak, kb így: " szeretnénk, ha fiaink nem a mának élnének, hanem megnősülve, családot alapítva nemzetünk szaporításán fáradoznának, hisz a férfi kiteljesedésének legmagasabb foka az apaság és a család fenntartása" Amíg ilyen nincs, had gondoljuk mi nők, hogy minket baszogatnak állandóan, a hapsik meg .... hmmmm.... (csapatják Ibizán).

fizetekmegegysort 2015.12.17. 08:18:24

@Leylandi: mert te is magadba néztél amikor a válásról írtál, igaz? ja, bocs, nem abban a leosztásban a nő a hibás mert lelépett és lehúzta az amúgy tökéletes, kedves, szerető ,családcentrikus, intelligens párját, aki azóta is párnáján sír rí, és kicsit sem utálja a nőket...:) haha, vicces így feminácizni, mikor az ember nőgyűlölő..

1ghost 2015.12.17. 08:19:02

@BéLóg:

Bélóg, te GYOGYÓS. Koszovó, az Koszovó, Albánia pedig Albánia. Attól, hogy Albánia kijutott például a foci EB-re, Koszovóban nem volt hurrá hangulat. Érted te LÜKETÓNI?

Ráadásul Koszovó egybeírandó. Ha szótagolni akarod, kötőjeleket kell használni. Érted? Nem érted, mi? Pedig ez a te műved! Látod saját magadat sem érted, olyan hülye vagy! Párját ritkítod, cirkuszban kell téged mutogatni.

fizetekmegegysort 2015.12.17. 08:28:38

@teeszmalac:," meg eleve az állam állja a gyereknevelés anyagi vonzatának nagy részét (gyes, gyed, iskola, adókedvezmények" Három gyereket nevelek. Szívesen átküldöm a családi költségvetést priviben, és szerertettel várom, ahogy ezt számokkal bizonyítod! Nem kellene olyasmiről okoskodnod, amiről fogalmad sincs!

Leylandi 2015.12.17. 08:31:47

@fizetekmegegysort: "haha, vicces így feminácizni, mikor az ember nőgyűlölő.."

Egyik nemet se gyűlölöm, hiába hazudsz.
A nemeket egymásnak ugrasztó, manipulatív feminácikat gyűlölöm. Olvasgasd kicsit, amiket fennebb írtam, hacsak nem magával a szövegértéssel van gondod:

"Így a férfiaknak megmaradnának a normális nők, nem vennének zsákbamacskát, aki tönkreteszi egy megcsalással kombinált válással őket."
"A feminista egy nagyon szimpatikus embertípus. EGYENLŐ jogokat követel férfiaknak és nőknek. A femináci az, amelyik KÜLÖNJOGOKAT, és ez az ellenszenves és káros, az előbbivel szemben. Én nagyon helyeslem az egyenjogúságot. A többletjogokat, a kiváltságot nem helyeslem, bármelyik nemet illetik is meg!"

fizetekmegegysort 2015.12.17. 08:43:05

@Leylandi: Olvastam. Mivel a válás mindig két emberen múlik, meg a tönkretétel is, ezért logikus, hogy előítéleteid vannak. Sok válásban a férfi teszi tönkre a nőt. Azzal is ilyen komoly problémáid vannak? Vagy ha a hapi lép le, akkor is a nő a hibás? És milyen a normális nő? VAn A Normális Férfi (természetesen te idesorolod magad), és van A Normális Nő? És ezen kívül csak nemnormálisak vannak? Férfi és nőgyűlölők, homoszexuálisok...stb? Vagy EGYETLEN NORMÁLIS ÉRTÉKREND? Érdekes, én mindig azt hittem, a világ attól szép, hogy sokféle. VAn ismerős család aki csak egy gyereket vállalt és úgy boldog, van aki hármat és úgy boldog. Van ismerős család, aki járatja külön angolra a gyerekét, és hittanra is, már 5 évesen, és van, aki szerint fontosabb a sok játék. VAn olyan ismerősöm aki buddhista, van aki keresztény. Van olyan család, aki szerint fontos a napirend, és minden este nyolckor ágyban a gyerek helye, és van aki szerint meg majd ha elálmosodik úgyis elmegy aludni. VAn aki engedi hogy mesecsatornát nézzen és van aki tv-t sem tart. Melyik a normális és melyik a nemnormális? Nem lehet, hogy a világ nem feket-fehér, és a kapcsolatok összetettebbek annál, mint hogy felülről ossza bárki az észt, hogy mikor kell és hogyan gyereket vállalni? Nem lehet, hogy egy olyan probléma esetén ami kifejezetten a két nem kapcsolatáról szól, egyszerűen mindkét nemnek csak MAGÁBA kéne nézni és magán változtatni, nem a másikra mutogatni? Nem lehet, hogy nagyjaink is bölcsebben tennék, ha simán emberekről beszélnének, nem nőkről és férfiakról, és nem az lenne a felvetés, hogy miért nem szülnek a nők, hanem, hogy miért nem vállalnak gyereket a magyar PÁROK? Tudod, ez utóbbi esetén a femináciknak sem lenne táptalaj... érdemes lenne ezen elgondolkodni kicsit...

fizetekmegegysort 2015.12.17. 08:59:46

@Pipas: Nőként mondom neked, ez nem igaz. A nők jelentős része csak a tizenévei végén, huszonévei elején bukik a "plakátfiúkra", és hamar rájön, hogy a férfi nem ebben rejlik. Lányosztályba jártam, nők között dolgoztam, és bizton mondhatom, hogy a 25-35 éves korban lévő nők többsége a kisugárzásra bukik, függetlenül a hapi pénzétől és kinézetétől. És nagyon más pasikra bukunk, mikor pasizunk, és nagyon más férfiakra, mikor társat keresünk (szerintem ez normális és a férfiaknál is így van) Én sokkal inkább a nők és férfiak különböző neveltetésében látom a gondot. Pl. mikor anyám a saját 30 éves, otthon lakó bátyámnak még megcsinálta a szendvicskét reggelente, fogtam a fejem, hogy MIÉRT, könyörgöm, MIÉRT? Sajnos sok férfinak nem áll módjában férfi mintát látni (ugye itt jön be a válások száma, és hogy anya nevelt, sokszor visszaköltözve nagyanyuhoz), és ezért sok férfi nem is lát valódi férfi mintát, és nőből is csak az előző generációs mintákat. A nők meg, erőre erővel reagálnak, és ez is hiba. Szóval én nem látom ezt a "jópasikrabukunk" jelenséget, viszont látom az önismeret hiányát és a nevelési hibákat mindkét nemnél. Az én korosztályomban (73as évjárat) főleg azzal küzdöttünk mi csajok, hogy a rengeteg mamavirága azt sem tudta, mit jelent biztosnágot adni egy nőnek. Persze lehet, hogy azóta ez változott (én az elmúlt 7 évben már inkább a pelenkamárkákban és gyermekbetegségekben lettem nagytudású szakember....:))

Buchhalter 2015.12.17. 10:18:33

@Nzoltan: parasztnak parasztstílusban.A többségre értette.És elme roggyant az aki olvasási értelmezéssel küzd,mint te!Nem sértegettelek te BUNKÓ!

Buchhalter 2015.12.17. 10:20:49

@Leylandi: Tanulj már meg te is olvasni!?Nem írtam,hogy a japánok ide jönnek,igaz?USÁ-ba ,Ausztráliába,Canadába vándorol ki sok Japán.Sosem éltél ott,de nagyon okosnak akarsz látszani.Szerintem maradjj csendben ,úgy talán bölcsebbnek látszol.

Pipas 2015.12.17. 10:43:03

@fizetekmegegysort: "Nőként mondom neked, ez nem igaz. A nők jelentős része csak a tizenévei végén, huszonévei elején bukik a "plakátfiúkra""

Miről beszélsz? Hogyan kapcsolódik ez ahhoz, amit én írtam? Komolyan mondom valamit nagyon félreértettél.

átlátó 2015.12.17. 12:54:12

@Leylandi: :D Van nekem egy igen jó barátom...van neki 3, azaz három darab motorkerékpárja, - mivel BMW fan, csak BMW-k... (mentségére, hogy érti a BMW lényegét és nem habiszti ) Szóval, évente motrozik vagy 365 kilométert és összesen, én viszont mínusz 2 fok alatt jobban fölöltözök, bekapcsolom a csizma fűtését és esetleg kézzsákot is fölcuccolok..oszt gyí pejkó, ha úgy hozza ilyen zord időjárási körülmények között is nyomok mondjuk egy Nürnberg távot... egyszer a valóban jó barátom ismerősével elmentek Szicíliába...a készülődés időszakában időszakában kiderült, hogy nem lábon mennek, hanem a csizma aljáig utánfutóval lehúzzák a közúti gépjárműveket, ott a komp előtt lesze dikk és hetykén átmotroznak a szigeti bulákat helyre igazítani. Ennek az a lényege, hogy mondtam nekik, hogy előtte tegyenek a fogaikra szúnyogokat, meg legyeket, meg a csizmát is sározzák össze és a csili-vili nagyhangú motrokat is...ugyanis az utánfutó faszával könnyű a csalánt verdesni, az motrom egy kicsinyke, - nem a faszom méretéről beszélek - Kawasaki Eliminátor, viszont egy motrom van csak és ezért egy seggel csak egy motrot tudok megülni... de azt ülöm és nem beszélek róla túl sokat... :D Szóval amikor baszok, akkor egy szerre egy pinába abálom bele a belet. Ha visszatapsolnak akkor is. Próbáltam már azt is, hogy egyszerre több pinába rakom bele a faszocskámat de ez eddig nem sikerült, ha esetleg neked már igen, akkor jó lenne nekem is egyszerre két motron motrozni...
Ezek után ehun ez, ezekből kiviláglik, hogy az Ákos miért baszhatja meg a bérmakörösztanyját a Kövér anyjának a hátán...innen is csókolom a kezét a szakszolgálatoknak, nekem már egy kormány se tehet nagy szívességeket, hiszen igen koros vagyok én már ehhez...és a faszukat is keresték még akkor, amikor én már magamnak vertem ki.
www.youtube.com/watch?v=SA-p3S6-HGg
www.youtube.com/watch?v=Z78PjvfCVTQ

BéLóg 2015.12.17. 15:43:59

@1ghost: Nahát! Mit nem mondasz? csak elfelejtetted hogy Koszovóban ALBÁNOK laknak? 99%-ban? Nem albánia, de albánk lakják. Érted? Lak ják. Ez, mint a ko szo vó az ilyen hülyék miatt van mint te.
Aki egyébként még mindig nem merte leírni, mi a helyzet a bírósággal és az áruházi lopásos üggyel.
Ugye elfelejtetted, hogy attól hogy álnéven írsz még nem vagy "láthatatlan"?
vagy igen?
Na jó fej tö rést apafej.

BéLóg 2015.12.17. 15:49:43

@fizetekmegegysort: Azt is érdemes lenne meggondolni, hogy kik is NEVELIK a gyerekeket?
Bölcsiben, óvodában: ovóNŐK. Iskolában, gimiben: tanárNŐK (alig van férfi tanár). Ki ápolgat mindenkit? NŐvérek (tökös nővér van, de igen ritka). Hát peres ügyeinket kik döntik el? BíróNŐK (ez is egy elnőiesedett szakma, tudjuk).
...és a többi, és a többi.

Szóval nekem már soxor eszembe jutott, a nevelés, a gondozás és a fegyelmezés területén annyira elnőiesedett a világ, hogy fel kéne tenni a kérdést, az a sok anyámasszony katonája puhapöcs nem azért van olyan borzasztó nagy számban, mert akkor amikor még hatni lehetett rájuk, 80%-ban a NŐK voltak domináns pozícióban?

fizetekmegegysort 2015.12.17. 17:36:30

@BéLóg: Igen, nyilván ez is fontos. De a gyerek ugye mintakövető, és a mintákat elsősorban a családból veszi. Alap az, hogy apa anyával hogy bánik és viszont. A családban meg sokszor gyakorlatilag nincs jelen az apa. Vagy azért, mert szerencsétlen lapátolja haza a lóvét 12-14 órában, vagy másodállásokban, vagy azért mert nem is akar jelen lenni (arra a rétegre gondolok, aki szerint a kocsma a hazafelé úton előbb útba kell, hogy essen, mint a saját lakása), vagy simán elváltak a szülők. Ezen kívül sokszor a gyerekek nem vonódnak be a család körüli munkákba (tanulj csak, az a dolgod - felkiáltással), így megint csak nem tanulnak szerepeket (a lányok sem), nem látnak hiteles szerepmintákat. És koronának az egész folyamatra ott van a tévé, internet. Hatalmas a médiafogyasztás, és teljesen irreális szerepminták idealizálódnak (lásd Berki Krisztián - Hódi Pamela, vagy Sarka-Hajdú házaspár - akik egyébként lehet, hogy akár még normális életet is élnek otthon a négy fal között, de a médiában a csillivilli, fogyaszthatónak gondolt totál irreális rész jön át, amit a gyerek/fiatal felnőtt mintaként követ, vagy próbál meg követni). Szóval azt gondolom, tulajdonképpen ebből a szempontból a férfiak még nehezebb helyzetben is vannak, jó női szerpmintát talán könnyebb találni (épp az elnőiesedett gondozói szakmák miatt), mint férfit, és igen, nehezen lesz ebből normális nemzedék. Tulajdonképpen ha nagyon belegondolunk Kövér L. és Ákos is egy irreális szerepmintát ad át, talán ezért is ez a nagy felhördülés. És a megoldásról fogalmam sincs. Mi is csak próbálkozunk, és reméljük, hogy lesz eredménye.

BéLóg 2015.12.17. 17:51:01

@fizetekmegegysort: Véleményeddel üdítő jelleggel teljesen egyet értek.

BéLóg 2015.12.17. 22:00:34

Megjött a Nagy Européer Liberális sajtó. Az egyik lexebb az osztrák Standard, aki ezt meri lehazudni:
"...Erst am Wochenende hatte ein führender Politiker die Sexismusdebatte angefacht, indem er sagte, Frauen sollten sich damit zufriedengeben, Kindern das Leben zu schenken..."
Ez szó szerint azt jelenti, hogy:
"Épp a legutóbbi hétvégén indította el egy vezető politikus a szexizmusról szóló vitákat azzal hogy azt mondta, A NŐK ELÉGEDJENEK MEG AZZAL, HOGY GYERMEKENEK ADHATNAK ÉLETET".
Remélem hogy a nyelve kirohad annak a mocskos hazug labanc újságírónak, aki ezt a nyilvánvaló hazugságot papírra merte vetni és a netre is kitette.
Innen lehet látni, hogy a Magyarország elleni támadásokat a legaljasabb liberális háttérmegállapodások alapján nemzetközileg koordinálva végzik. Hazudnak reggel, délben meg este.
Ja és tudjuk, Ausztriában NINCS kerítés a határom, csak "Tür mit Seitenteilen".
Szakadjon rájuk minden hazugságuk!

2015.12.17. 22:12:39

@fizetekmegegysort: Nekem ne hajrázz haver, mert már van kettő. Azok is adófizetők lesznek, de nem kaptak 10 milliót ingyen, a második tizet meg támogatott kamatra.

2015.12.17. 22:13:40

@fizetekmegegysort: Jut eszembe: miért gondolod, hogy az ÉN kormányom? Egybites vagy?

1ghost 2015.12.18. 09:05:02

@BéLóg:

Halihó! Tökfilkó Bélóg! Hahó!

Na, itt vagyok! Ne haragudj a késésért, gondolom már rojtosra szívtad magad izgalmadban, viszont csupa jó híreim vannak.

Először is, megnéztem a legújabb mutatványod, hát vazze, baromi jó, alig találom a szavakat! Mondtam is az Igazgató Úrnak, hogy akkora hülyét halásztam ki neki, hogy a cirkusz meg van mentve, csak a szerződést kell nyélbe ütni, no meg le ne csapjon Rád más!

Na figyelj te GYOGYÓS! Ha leírod azt a szót, hogy TÖRÉS, nyugodtan egybeírhatod, a szót magát NEM KELL megtörni csak azért, mert a szó történetesen a törésre utal! Érted te félnótás? Nem érted, mi? Pedig ez te műved! Látod olyan hülye vagy, hogy saját magadat sem érted, párját ritkítod, cirkuszban kell téged mutogatni.

De ez még semmi! Ez a másik produkciód, na ez aztán a fő attrakció. Ettől még az Igazgató Úr is dobott egy hátast (én pedig kettőt), pedig ő aztán látott már ezt azt.

EzT FIGYUZD!

Írod, hogy vannak TÖKÖS NŐVÉREK! Na ja, bazdmeg, persze, hogyne, te GYOGYÓS, vannak tökös nővérek meg NEM TÖKÖS ÁPOLÓK. Zseniális, mondtam is az Igazgató úrnak, ha nálad nagyobb hülyét találunk a neten, akkor vendégem egy pezsgős vacsorára.

Mellesleg az is klassz, hogy újabban valami "ÜDÍTŐ JELLEGET" vettél fel, dejszen mint írod "Véleményeddel üdítő jelleggel teljesen egyet értek. " lehet, hogy a Coca Cola is pályázik rád, kérdezte az Igazgató Úr aggódva.
Ám rögtön megnyugtattam: szerintem nem, csak eredendően hülye lévén azt akartad írni, hogy "Üdítő jellegű véleményeddel teljesen egyetértek", tehát nyugi, nem arról van szó, hogy holnaptól BÉLÓG itt a 7 UP vagy a FANTA, legalábbis remélem.

Szóval, Bélog te TÖKKELÜTÖTT LükeTóni! Grat, grat, grat! A többi cucc is remek, ez az ALBÁN nem albán, de arról majd máskor.
Vigyázz magadra, üdvözöl GHOST!

P.S. Ja, igen, persze, persze, ma is beszélek az Igazgató Úrral, nem türelmetlenkedj, majd írok.

fizetekmegegysort 2015.12.18. 14:25:35

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: Én vagyok egybites, mikor a te picike figyelmedet kerüli el, hogy nem ingyen kapom a sulit, meg az utakat, meg az elcseszett oktatást? Ember, ADÓT fizetek az állmnak kb 20-25 éve, épp azért, hogy ezeket az intézményeket fenntartsa! Semmit nem kapok ingyen ebben az országban, ellenben adófizetőket nevelek (ha rajtam múlik, nem nekik..). A CSOK sincs ingyen, a hitel sem... szóval baromira nem az van, hogy ha magamnak szülök, és merem azt mondani, hogy el a kezekkel a méhemtől, meg majd én megmondom, hogy a gyerök mit tanuljon, és milyen ideológiával mosom át az agyát és mivel nem, akkor én mondjak le mindenről! A CSOK sem a pénzfáról szüretelődik ám, ez nem zavar? A haverod meg nem vagyok. Két lurkóhoz gratula, de ne állítsd úgy be, mintha SEMMIT nem kapnának. Pár millát rájuk is felvehetsz, szóval ne nyígjál, te is kapsz "ingyé". A háromra két indok miatt adnak többet: részben, mert a hárommal már hanem szaporulatot is adsz a nemzetnek (nem a kettő még nem szaporulat) és ugye a kormány célja a szaporulat lenne, nem a szinten tartás, részben meg mert a három gyerek tisztességes neveléséhez többnyire az egyik fél már kimarad a munkából. Jellemzően a nő az, aki három gyerek esetén már csak részmunkaidőben tud visszamenni dolgozni, legalábbis amíg bizonyos kort el nem érnek a lurkók (ami könnyen kiszámolható, hogy három gyerek esetén nem egy-két év alatt következik be). Elég sok három gyerekest ismerek, és magam is az vagyok, szóval mielőtt belekötnél, tapasztalatból mondom. Mindezekkel együtt, meggyőződésem, hogy a 10+10 nem az az eszköz ami elő fogja segíteni a bébibummot, továbbra is inkább a nők munkaerőpiaci helyzetét kéne javítani, jövőképet adni nekik a gyerekszülés utánra is.

teeszmalac 2015.12.18. 15:21:02

@fizetekmegegysort: méghogy nem az állam fizeti? LOL

Oké, akkor legyen a teljes iskolarendszer fizetős, általános iskolától kezdve (mint ahogy régen). Az oktatásra fordított összeg a magyar GDP kb. 10% százaléka. Oszd le gyerek/hó költségre és fizesd zsebből, legyen mondjuk havi 35 rugó per gyerek.
Ha már itt tartunk, a gyerek tb-jét ki állja? Ha komolyabb műtétre, gyógyszerre van szüksége, ki fizeti? Nem te, hanem az állambácsi, bizony.

Ne értsd félre, szerintem is oktatásra, meg eü.-re lehetne költeni sok egyéb faszság helyett...

Persze nyilván az áfa meg az szja is annyi, amennyi. Csakhogy a buli ugye azoknak az adójából is megy, akinek nincs pl. gyerekük vagy lényegesen kevesebb a hozzájárulásuk a szisztemhez, mint amit kivesznek belőle.

Ezekkel nekem nincs bajom, sőt, csak ne ferdítsük a tényeket.

fizetekmegegysort 2015.12.18. 16:26:55

@teeszmalac: Hol írtam én hogy nem az állambácsi fizeti? De szerinted az állambácsinak honnan van pénze? Bemegy a Parlament udvarára, aztán megrázza a pénzfát? VAgy esetleg ÉN meg TE, meg mindenki más aki pénzt keres, fizetünk neki minden egyes hónapban egy bájos és komoly összeget a jövedelmünkből CSERÉBE ő vállalja számomra/számunkra ezen rendszerek fenntartását?
Egyébiránt: havi 40 ezret fogok a gyerek sulijára fizetni, mert az elbaszott állami rendszerben egy szorongó lexikont nevelnek belőle. De ha az elbaszott állami rendszerbe küldöm, akkor is kifizetek gyerekenként sacc per kábé legalább havi 15-20 ezeret, különböző apróságok - ilyenolyan könyvek, tanszerek, kirándulások, osztálypénzek, kiállítások, kötelező testnevelés helyett helyhiány miatt bevezetett kötelező úszás (LOL) stb - jogcímén. Ha esetleg még nem hallottál volna róla, asztalon a törvénytervezet, hogy ezen túl az iskolai szakkörök, fejlesztések (!) is pénzbe fájnak majd az emberlányának. A gyerek tb-je nagyon cukker, milyen kár, hogy ha bármi baja van, vagy elnézegetem a fülfájós külkit úgy 2-3 hónapig, míg normál rendszerben eljutok egy szakemberhez időponttal (hadd rohadjon addig a hallócsontja a felgyűlt folyadék miatt), vagy odamegyek mondjuk az egy évessel az egész napomat a rendelésen tölteni, a többit meg majd addig a jóisten gondozza, hozza-viszi oviba, enni ad neki...stb... mert a magyar eü rendszerbe baszki születni kell, és akkor van időpontod. :) VAgy - ahogy a legtöbb szülő teszi - kiperkálom a magánrendelés árát. (igen, pont mint a felnőtt rendszerben, annyi különbséggel, hogy egy felnőtt képes megérteni fejben, miért ül egész nap a dokinál, egy kisgyereknél ez lényegesen macerásabb). Ha műtik, akkor kb 50 ezret hagyok ott a személyzetnek, nem kap kábító cuccot mert arra már nincs lóvé, én viszek be mindent de mindent a gyereknek, és ahhoz, hogy ott alhassak a két éves fiammal szintén fizetek néhány ezer forintot a földre tett matracért (mindez tapasztalat). Szóval hol is van nekem ingyen az én kis befizetett tb-m mellé az egészségügy? És persze, ingyé van az ovi meg a bölcsi is, milyen kár, hogy a festéktől az ecseten át a tisztasági csomagig, az irodai papírig, a karácsonyfáig, a karácsonyi ajándékig, mindent a szülők dobnak össze, plusz a programokra is a csoportpénzt. Ja, nálunk még arra is, hogy egy plusz kódos zár legyen az ajtón, hogy ne tudjanak kiszaladgálni a gyerekek, mert épp a bejárat melletti első ajtó a csoportunk ajtaja, és gyakran hagyják nyitva a bejárati ajtót a többi szülők (igen, szóltak nekik, igen, eleget, és mégis... 150 családnyi ember igen sokféle, van aki érti, van aki nem...).
A buli azért megy azok pénzéből, akiknek nincs gyerekük, mert neki pl az én gyerekem termeli ki a nyugdíját. Én vállalom helyette, hogy felnevelek valakit, aki majd keres rá, ha oda kerül a sor. Szerintem ezzel semmi gond, így műxik egy társadalom.
Majd 20 évig dolgoztam multinál mielőtt szülni jöttem, épp eleget pakoltam be én is gyerektelenként, és fogok még a következő 20 évben is... plusz az apjuk is lapátolja befele a lóvét (nem a vállalkozás nem kap családi adókedvezményt). Szóval nekem senki ne mondja, hogy ingyen... egyrészt mert nem ezt tapasztalom, másrészt mert az államnak magától nincs pénze. Azt mi adjuk össze. Cserébe kutya kötelessége ezeket a rendszereket műkdödtetni.

2015.12.18. 18:34:52

@fizetekmegegysort:

1. A CSOK-ot az adóból fizetik, amit elméletileg mindenki fizet, azonban csak keveseknek jár. Nem sajnálom senkitől sem, mert ösztönözni kell a gyerekvállalást csak mikor tele szájjal hőbörög a poszter, hogy ő saját magának szül, akkor erre az a válaszom, hogy OK, de akkor ne vegye igénybe a támogatásokat, mert hiszen saját magának szül....

2. Az "egybites" annak a végtelenül ostoba és manapság divatos hozzáállásodnak szól, hogy ha valaki - szigorúan a te megítélésed szerint - a kormány oldalára áll egy bizonyos kérdésben, az tuti fideszdroid és orbánseggnyaló. Hát innen üzenem, kedves egybites, hogy nem rájuk szavaztam.

fizetekmegegysort 2015.12.18. 18:48:09

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: 1. A "saját magamnak szülök" kifejezés nyilván nem azt jelenti, hogy valaki megszül egy gyereket, majd bezárkózik a négy fal közé, és utána nem veszi igénybe a tömegközlekedést, mert az a közösségé, maga fogja gyógyítani, mert a közösség biztosítja az orvost, ő oktatja, mert magánakszülte, és nem veszi fel a családtámogatást, mert magánakszülte. Elég nyilvánvaló, hogy ez mit takar, minekután a poszter ki is fejtette: nem azért szül az ember, hogy a kormány kedvére tegyen, vagy mert az Urak ott úgy gondolják, hogy asszonynak szülni kötelesség, vagy esetleg mert fogy a nemzet. Baromi rossz sorsa lesz annak a gyereknek, akit ilyen okok miatt szültem, nem pedig azért, mert az ember lyánya szeretne anya lenni, megélni azt, amit várandósságnak ,szülésnek, anyaságnak hívnak.... tehát MAGÁNAK szül, mert anya szeretne lenni. Nyilvánvaló, hogy nem társadalmilag elszigetelődésről beszélünk és a közösség elutasításáról. Szóval elég nyakatekert ez a magyarázat, mert elég egyértelmű, mire gondolt a poszter (ha az egy mondatból nem is, a posztból mindenhogyan)
2. Elég érdekes, mert én meg pont a fordítottját tapasztalom: ha nem értek egyet Pártunkkal és Kormányunkkal, akkor tuti szoci, liberálbolsi, vagy hibbant feminista vagyok.... szóval amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten! (ez utóbbira nem mondom, hogy jó, hogy így alakult... de ez van... az egybitesség sztem erre durva kifejezés, lassan szokássá válik, még ha rossz szokás is, ezt elismerem...:))) Elnézést ha ezzel megbántottalak! :)

2015.12.18. 18:58:04

@fizetekmegegysort: Már ne is haragudj de én egy szóval nem írtam olyant, hogy liberál-bolsi lennél ... éppen te voltál az, aki a kormányt az "én kormányomnak" hívtad. Idézem:

"A 10+10et kizárólag saját érdekből adja a kormányod"

Én még ezután sem kezdtelek el komcsizni téged.

Egyébként meg felejtsük el!

fizetekmegegysort 2015.12.18. 19:49:49

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: igen-igen, nem írtál! Lehet, h rosszul fogalmaztam, de erre írtam, hogy igen, ez nálam is rossz reflex, és ne haragudj. És igen, felejtsük el! :)

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2016.01.06. 01:56:32

@Pipas: "Ez butaság, én azt mondtam, hogy a vallás a akadályozza a tudományt, nem mondtam, hogy ha nincs vallás, akkor sci-fi lesz"

Azért ez magyarázkodásnak gyenge :D Az, hogy a vallás akadályozza a tudományt, az magában foglalja, hogy ha nincs vallás, akkor nem is akadályozza a tudományt. Tehát a vallástalan társadalom gyorsabban kell, hogy fejlődjön.

De közben meg mégsem ezt látjuk. Inákbb azt, hogy a deklaráltan ateista (tehát tökre tudományos) országok igazából mind ilyen pöcegödrök. Meg azon országok jó része is, ahol a cúna kereszténység nem pusztított az átkos középkorban.

"Nem, az elméletem szerint nem kellene, mert ott azért nem annyira vallásos a társadalom, elválasztották az államot az egyházaktól és a vallástól. Vannak persze nagyon vallásos részei, de a tudományt művelők nagy része nem vallásos és békénhagyják őket."

Kénytelen vagyok észrevenni, hogy behoztál egy új szempontot, eddig azt mondtad, hogy egy vallásos társadalom nem fejlődhet, most meg elkezdtél a szekularizációról beszélni. Meg hirtelen nem is "annyira" vallásosak az amcsik, akkor kérdés, hogy mennyire vallásos az annyira vallásos.

BéLóg 2016.01.07. 01:29:01

@1ghost: Ó Ké. Majd ír jál. Te hü lye. Már vá rom. Szer encsét len. Hü lye. Am int mondt ammár.
süti beállítások módosítása