Mi történik?

Most azonnal le azokkal a fóliákkal!

2015. április 28. 21:29 - 3niko

Érthetetlen és rémisztő. Idestova egy hét telt el a brutális gyilkosság óta. Peregnek a napok, a tétlenség, s főképp a tehetetlenség érzete pedig nem enyhül.

Hogyan is enyhülne?

Elhangzott kedd este az egyik legnézettebb híradóban, hogy a trafikrendszer bevezetése óta, hatszázhatvankét nap alatt a dohányboltokat érintően száznegyvennégy rablási kísérlet történt. Ez azt jelenti, hogy átlagban minden negyedik- ötödik napon elkövettek egy rablást, vagy arra irányuló cselekményt egy trafik ellen!

Kétségbeejtő és elgondolkodtató számok. Főképpen úgy, hogy ebből negyven esetben fegyverrel elkövetett bűncselekmény zajlott le az elsötétített portálok rejtekében. Életveszélyben vannak, s voltak olyan „keményen dolgozó kisemberek”, akik más lehetőséget nem találván, egy Nemzeti Dohányboltban tudtak (csak) elhelyezkedni.

Ezekben a bűntényekben zömében nők (magam is dohányzom, tehát nem reprezentatív, de erős tapasztalati alapokra helyezett statisztikával rendelkezem) voltak az áldozatok. Ez pedig egy sor másik kérdést is felvet. Nagyon, de nagyon gyorsan megoldandó kérdéseket.

Persze, hogyne, ne lássa a 18 év alatti, a széltől is óvott, kísérleti tankönyvekkel elbutított fiatal, hogy milyen csuda szörnyűséges, ciki dolgok zajlanak odabent. Aztán, ha esetleg anyuka is bent ragad egy trafikban, és ne adj’ Isten ilyen jellegű bűncselekmény áldozatává válik, akkor vajon a T. Belügyminiszter úr megmagyarázza majd neki, hogy Jancsika, kedveském, ez mind a Te érdekedben volt így?

Az érintett, kaposvári trafikos már leszedte az üzleteiről a kérdéses matricákat. Ezt úgy hívják; polgári engedetlenség. Bárcsak követné őt minden egyes trafiktulajdonos!

Ja, bocsánat, rögvest kiszedem a kis kezecském a biliből…

Elvégre zéró esélye van annak, hogy egy ilyet meglépjen az a több száz „csodavállalkozás”, amely kedves barátok, rokonok ajánlása, vagy épp strómanok révén szippant le lassan két éve ebből totálisan megalapozatlan rendszerből elképzelhetetlen mennyiségű extraprofitot.

Bullshit. Kínos, és felesleges magyarázkodás. Drága ex- kétharmados kiskatonák! Először is; a trafikrendszer, s egyébként az egész hazug, „mutyimaffia” rendszeretek összeomlóban. Másodszor; kezd már oltári módon vállalhatatlanná válni ez a folytonos kimagyarázás, önmagatokkal meghasonlás, kirakatba pakolászás. Harmadszor; addig, amíg emberéletek, magyar, általatok elvileg oly nagyra tartott kisemberek élete a tét, addig baromira nincs helye ennek a tedd ide, tedd oda kommunikációknak!

Tessenek azonnal elismerni, hogy a fóliát le kell szedni.

Talán akad arrafelé elég aktatologató államtitkár- sarjadék, majd azok kitalálnak valami új védőhálót a fiatalság védelmére. És kérem, ne tessék többé azzal takarózni, hogy hány százalékkal csökkent a dohányosok száma a nyomorult trafikrendszer bevezetése óta. Önök is tudják, hogy a visszaesés volumene nagyjából megegyezik a feketekereskedelemből dohányárut vásárlók összességével…

dohanybolt.jpg

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mitortenikma.blog.hu/api/trackback/id/tr907407464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jobbdemokrata · www.jobbdemokrata.blog.hu 2015.04.29. 16:10:33

Amennyiben a trafikokat fideszesek kapták, akkor a trafik ellenes támadásokat pedig fideszellenes ballibek követték el. Életembe nem fogok az ellenzékre szavazni! Ilyen morális mélypontra is csak ők süllyedhetnek...

zizi77 2015.04.29. 16:28:49

Azt azért tegyük hozzá, hogy a kaposvári gyilkos valószínű beteg. A kiscsaj tutira odaadta volna a lóvét a fenyegetésre is. Ehhez nem kellett volna össze-vissza szúrkálni.
Részemről nyugodtan vegyék le a matricát, de azért tiltsuk be a sötétséget is, mert az se életbiztosítás.

adamoczkyx 2015.04.29. 16:50:56

@jobbdemokrata: Kedves barátom! A trafikok legnagyobb részét fideszes v. fidesz közeli emberek kapták. Ez nem kérdéses. Ha nem hihető, nézz utána! A támadásokat pedig legtöbbször végletekig elszegényedett, hátrányos helyzetű bűnözők hajtották végre, anyagi haszon reményében. Pártállás nélkü!. Aki pedig előkészítette a "megfelelő" terepet, az bűntárs! Már csak azért is mert előre látható volt az ostoba előírások következménye!

2015.04.29. 18:10:23

@jobbdemokrata: "Életembe nem fogok az ellenzékre szavazni!"

Hazug, beteg barom vagy. Amikor a tolvaj maffia ellenzékben volt, rájuk szavaztál. Ha újra ellenzékben lesznek (és nem akasztófán), újfent csak rájuk fogsz szavazni, te utolsó fideszes troll tetű.

brumeszkosz 2015.04.29. 18:14:06

Akasszátok fel a rogánokat!!!!!

dukeekud 2015.04.29. 18:22:33

Szerintem semmi koze a rablasoknak ahhoz, hogy be lehet e latni, vagy sem, ezzel csak a ballibek hiszterizaljak az embereket. A legtobb barmilyen uzletbe, pont ugy nem lehet belatni, mint a dohanyboltokba, a kirakat, a reklamok, vagy az uveg tukrozodese miatt.

Ha egyaltalan van kulonbseg a dohany es az egyebb boltok kirablasanak szamaban, az inkabb az uzletek, jellegebol, specialis profiljabol, adodik.

dunántúli gyerek 2015.04.29. 18:28:25

A számok hiányoznak a posztból qrvára.

Volt 1 gyilok 2 év alatt országosan, nagy ügy. Benzinkutas meg taxisgyilok nem volt?

Ráadásul a fólia sose volt kötelező a törvényben, minden trafikos azért így oldja meg, mert ez a legegyszerübb, legolcsóbb.

mühiszti

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.04.29. 18:48:48

Szkeptikus vagyok a fóliák eltávolítása kapcsán. Az elmúlt években élelmiszerüzletben és ékszerboltban is történt erőszkos haláleset rablás során, holott ezek nem voltak lefóliázva
A traffikrablók nem gyilkolási szándékkal lépnek be az üzletbe. Egyrészt a megszerezhető összeg miatt sem éri meg, másrészt pontosan tudják, hogy egy gyilkosság után egész más hatásfokon zajlik a nyomozás, mint egy sima rablás esetén. Az is közismert, hogy igen sok helyen van kamera az üzletben és az utcán is. A gyilkosság nyilván pillanatnyi dulakodás miatt következett be. Ezen pedig nem segít ha eltávolítják a fóliákat.
Távolítsák el a fóliákat-nem is értem miért kellett kötelezővé tenni őket- de ettől ne várjunk javulást..

lékek és ellensúlyok 2015.04.29. 19:25:14

"Elvégre zéró esélye van annak, hogy egy ilyet meglépjen az a több száz „csodavállalkozás”, amely kedves barátok, rokonok ajánlása, vagy épp strómanok révén szippant le lassan két éve ebből totálisan megalapozatlan rendszerből elképzelhetetlen mennyiségű extraprofitot."

Extraprofit alatt azt a 22000-et érted, amit a kaposvári boltból elvittek, napi bevétel gyanánt ?

A másik, meg az, hogy számtalan olyan kis üzlet van (nem trafik, hanem egyéb) amelyek nincsenek fóliázva, mégsem látni be. De mégsem ezeket támadják többnyire, hanem a dohány boltokat.
Mit gondolsz miért ?
Mert a ballib sajtó (na meg most te is) egyfolytában azt szajkózza, hogy a dohánybolt mekkora kib.szottnagy üzlet, mert a fidesz mutyikok lenyúlták.
A primitívebb bűnözők ezt benyalják, (úgy tűnik, többnyire ballib sajtót olvassák) aztán azért nyomulnak a trafikokra.

lékek és ellensúlyok 2015.04.29. 19:29:31

@adamoczkyx:

"Aki pedig előkészítette a "megfelelő" terepet, az bűntárs! Már csak azért is mert előre látható volt az ostoba előírások következménye! "

Hűha, nem is tudod kit támadsz. Bűntárs ugyanis lehet az ellenzéki sajtó, a trafikmutyi dumájával, azt sugallva, hogy mekkora nagy buli a dohánybolt. Ezzel nyújtva csábító célpontot a bűnözőknek.

anyadmajma 2015.04.29. 20:37:17

@lékek és ellensúlyok: Te is egy ilyen hazaáruló bolsevik geci lehetsz.
A fidesz beszopatta a seggnyalóit, kaptak egy kis koncot a tarfikmutyival. nem akkora biznisz, az igaz. Csak az a pár ezer addig abból élő ember szopta be, akitől elvették a 3% hasznát, hogy a haveroknak adják 10%-ra. És a fidesz szerint is évi 500milliárdos biznisz a trafik.
Szóval, használni kéne a fejed, már ha több az IQ-d, mint 10.

Habony Árpád. 2015.04.29. 23:21:37

@anyadmajma: "Csak az a pár ezer addig abból élő ember szopta be, akitől elvették a 3% hasznát, hogy a haveroknak adják 10%-ra."

Teccetek volna ketharmaddal valasztast nyerni ketszer egymas utan, es akkor lehetne a havereknek osztogatni. De amig nem teccenek, addig lehet szopni a faszt.
Ez hivatalos szakertoi allaspont.

Ez vagyok 2015.05.01. 17:21:04

Gyökeresen megváltozna itt minden, ha az épp hatalmon lévők nem a saját és a haverok zsebét tömnék. Nem azon járna az eszük, hogy nekik, hanem az országnak mi lenne a jó.
Egycsapásra megszünne a hozzászólók egymást pocskondiázása is, mert az is egészen biztos, hogy nem megoldás semmire.
süti beállítások módosítása