Drága Barátom!

Úgy döntöttem, írok neked. Jobb híján. Mert amikor beszélgetünk, azaz beszélgetni próbálok Veled, sosem hallgatsz meg. Mindig csak lehurrogsz, kicsinyelsz, kioktatsz, nem hagyod befejezni a mondatokat, stb. Egyszóval sarokba szorítasz, elnyomsz, és leépítesz, úgy, hogy egyszerűen nem csak, hogy nem merek, nem is próbálok kontrázni.

Bocsánat, hogy ezt mondom, de sz@rsz rám. Ez fáj nekem. Ezért inkább leírom levélben, hátha nem fogod lesatírozni alkoholos filccel a mondatok befejezését. Ja, és remélem, nem fogsz ezért neheztelni rám. Azért írom le neked mindezt, mert szeretlek, tisztellek, féltelek, és mindenek előtt fontos vagy nekem. Kérlek, ezt mindvégig tartsd szem előtt!

Szóval, drága barátom, Te azt állítod, hogy jó irányba haladunk. Te abban a hitben vagy, hogy minden kizárólag értünk történik. Meg, hogy megyünk előre. Csökken a munkanélküliség is, a KSH is aszonta. Neked jó így, mert pár ezerrel több a nettód, mint tavalyelőtt, az ország megújul, és mindig elmondod, hogy a sok bolond nem veszi észre, hogy minden tök zsír, és a hozzám hasonlóknak csupán sír a szájuk, mert nem tudunk magunkkal mit kezdeni.

Fájdalmas, hogy ki kell mondjam, de az a büdös nagy helyzet, hogy valójában bezárkóztál a sekélyes kis világodba, és közben csodálkozol, hogy Neked semmi sem jön össze.  Folyton bosszús vagy, utálod és szidod a szomszédot, a főnökeidet, a pénztárost a közértben, stb., tehát körülbelül mindenkit, aki többre vitte/ viheti, vagy épp csak láthatóan boldogabb, mint Te.  Közben meg furcsállod az egészet, és szintén valakinek az édes jó anyját szidod, hogy amíg te ott ragadtál valahol a félemeleten, amíg mások már a sokadik szinten járnak. Lehet, hogy többet izzadtak, többször botlottak meg a lépcsőfokokat véve, és szenvedtek akár fájdalmas sérüléseket, ám mégis felfelé tartanak.

Drága barátom, szörnyű leírni, ám Te nem veszed észre, hogy az esetek túlnyomó részében csak duzzogsz, morogsz, másokat minősítesz, és okolsz a saját problémáidért, gyengeségeidért. Számodra kizárólag egyetlenegy dolog jelenti a fix támpontot, mégpedig a narancssárga glória a fejed fölött, amelynek a fénye mindent megszépít, áthat, és azt súgja a kicsi füleidbe, hogy Te valójában fasza gyerek vagy, igazad van, az összes többi gyökér, aki másképp látja, gondolja vagy érzi, elmehet a jó fenébe. Ez ad erőt, meggyőződést és hitet a valójában színtelen és egysíkú hétköznapjaidhoz.

Te, aki a „nagypolitikában”is otthon vagy, mondhatni valódi polihisztorként tengeted dolgos hétköznapjaidat, ráadásul elmondásod szerint annyi minden máshoz is oly profi módon értesz, mégsem engedsz közel magadhoz egy olyan valakit, aki a látásmódoddal, elveiddel, a saját érdekedben, konstruktív módon vitatkozni és visszajelezni szeretne. Egyfajta új megközelítésből átadni azon folyamatok vázlatát, amelyek ma mindannyiunk jövőjét alapjaiban határozzák meg.

Kedvesem, nem vagy már oly fiatal, azért valljuk be. Gondolkoztál már azon, hogy miből fogsz élni 20-25 esztendő múlva? Vajon sikerül majd összefusiznod addig elég lóvét, hogy az asszonnyal ellegyetek? Netán unokák, ilyesmi? Mit gondolsz, hol van a sok-sok év alatt tisztességesen befizetett magán- nyugdíjpénztári megtakarításod? Aham, tudom, jó helyen. Hogyne. Elárulom neked, kisbarátom, lényegében sehol. Azaz mindenütt. A mutyizók zsebében, a brand new stadionok gyepén, a NAV vezetők off-shore cégeinek bankszámláin, és még sorolhatnám. Mondd, jó ez így neked? Oh, hogy anno kaptál vissza egy kis lóvét, amiből befizettétek az új Swift első részletét? Bocsánat, így már mindjárt más… A tőkét, mondd, azt elkezdted már törleszteni?

Szerinted totálisan fölösleges a ez az egész NAV-os cirkusz, mert egyrészt baromira nincsenek bizonyítékok, másrészt meg olyan óriásit nőtt tavaly az ÁFA -bevétel, hogy lényegében csúcsra van itten járatva a gazdaság, úgyhogy pofa be mindenki. Az, hogy lényegében időt húznak, és napi tíz órában, hivatásszerűen nyomják a súlyos, több ezer oldalas aktákat az iratmegsemmisítőbe, számodra valóban mellékes…

A másik dolog, ami nagyon zavar, hogy folyton az Európai Uniót szidod. 

Mondd, tisztában vagy vele, hogy az utóbbi 10 évben egy fél járdaszegély sem épülhetett volna meg Magyarországon EU- támogatás nélkül? Hogy minden egyes beruházás, amellyel drága vezéred kampányolt, nagyobb részben az Unió révén valósult meg? El bírod képzelni, hogy mi lesz, hogy ha a nyíltan az Európai Közösség és az USA ellen feszülő orosz medve egyik gyarmatává válunk? Most komolyan. Az óriási súllyal bíró történelmi előzmények tudatában, még mindig képes vagy szidni, utálni, megrontónak és károkozónak titulálni azt az egyébként totálisan liberális és emberközeli eszmék mentén felépített közösséget, amelynek Te sajnos méltatlan és érdemtelen tagja vagy?   

Igen, tudom, itt vannak még azok a rohadék amerikaiak, akik bezony hazug disznók. Meg a Gúdfrend is egy mocskos ciájé ügynök, aki egyébként azon dolgozik, hogy a diplomata álarca mögé bújva galád módon megszüntessen itt minden jóságot, amit a drága kétharmadunk izzadságos küzdelem árán felépített.  No meg persze ő is Gyurcsány embere… Mert szegény, szebb napokat is látott Ferencünknek a nagy óceánon is átér a keze…

Drága szívem, elárulom neked, hogy ez az úgynevezett építmény bizony olyan, mint a Várkert- bazár. Az alapoknál ezer helyen rezegnek még a lécek. Vagy épp, mint a négyes metró. Itt-ott még beázik, és bekúszik az utcáról összeszedett mocskos lé... 

Egyébként tudod, hogy mi fájt nekem a legjobban? Amikor ma reggel azt mondtad, hogy inkább főztem volna vacsorát a páromnak, mint sem ott vergődtem a többi idiótával a Kossuth téren… Ezt kikérem magamnak. Nem érted, és nem is akarod érteni az egészet, csupán csóválod a fejed utálkozó tekintettel, idiótának, csürhének kikiáltva mindazokat, akik kínjukban, más utat nem találva, szabadidejükben és szabad akaratukból, és végső elkeseredésükben az utcán próbálnak tiltakozni a kizsákmányolás és a hazugságáradat ellen.

Apró betűvel leírok most Neked valamit. A kedvesem büszke volt rám, hogy amíg ő dolgozott, én a barátnőmmel ott álltam kézen fogva, és másik 10- 15 ezer emberrel egyetemben kiálltam egy jobb, igazabb, elszámoltathatóbb, reményteljesebb jövőért. Lehet, hogy Te a vacsorát követelted volna káromkodva, meg hogy hol voltam, ő megköszönte, hogy kettőnkért, a holnapért nélküle is képviseltettem magam…

Nagyon fáj, hogy meg sem próbálsz megérteni. Egy szikrányi empátia sem szorult beléd, és csak csóválod a fejed gyűlölködő tekintettel, megbomlott elméjű csürhének titulálva mindazokat, akik nem hagyják, hogy a fejük felett a hozzájárulásuk, beleegyezésük nélkül pálcát törjenek, ítélkezzenek, és szemrebbenés nélkül jóhaveroknak játszanak át a milliárdos bizniszeket.

Kedves Barát, engedd meg, hogy felfedjem előtted a nagy- nagy titkot.

Szóval, a titok az, hogy sajnos minket átvertek. Átvertek, megszégyenítettek, megcsaltak és megkárosítottak. Nem csak engem, téged is. Meg a fiaidat is. Szóval mindenkit. Egy olyan színjátéknak vagyunk a részei, sőt áldozatai, amelyben nem csupán átverve, megszégyenítve és megcsalva, valamint ezerszer megkárosítva tengődünk, hanem igenis ott tartunk, (és elnézést, hogy megint a ronda EU-ra csatolok vissza), de már egyenesen akadályozzák a szabad eszmék áramlását, az áruk és javak akadálytalan cseréjét, valamint az államok közötti egyetemleges partnerség és nyomon követhetőség alapelveit.

Egy velejéig romlott, korrupt, a valódi lépéseit professzionálisan álcázó, azokat totálisan másképpen előadó, beteg, és majdhogynem diktatórikus rendszer igáját nyögöd Te is minden nap.

Megsúgok valamit. Ennek a már-már önkényuralmi jelleget öltő, hazug, mutyizó karhatalomnak bizony lejárt az ideje. Napjainkban olyan emberek, dolgozó és adófizető polgárok ébrednek tudatukra, akik eddig mindig a narancsszínű logó mellé tették az ikszet a nagy vasárnapokon.

Sajnos muszáj kimondanom, hogy minden egyes napon, amikor káromkodva belépsz az ajtón, XY-t becsmérled és szidod, mindezek által a saját, kizárólagos hitelességgel felruházott, sziklaszilárd elveid mentén, mások pellengére állításával egyenesen sárba tiporod saját magadat is. Meg a holnapot. Továbbá engem. És minket. Ne haragudj, ezt nem tudom, nem akarom elfogadni. És tudod, drága barát, mi a legszörnyűbb? Hogy számodra csak az „ÉN” létezik és hat át minden egyes rezzenésedet, addig én a „MI” terhe alatt nap, mint nap omlok össze, majd állok fel a jobb, szebb, igazabb jövő eszméjétől fűtve!

Azt is elmondom Neked, hogy nem, nem tartom jelenleg egyik parlamenti pártot vagy már létező szerveződést sem arra érdemesnek, hogy kiemeljen minket ebből a patthelyzetből. A legszomorúbb ebben az egészben, hogy nincs valódi alternatíva.

Ja, tudom, hülye, idealista, szoci kis csitri vagyok. És egyébként is ne dumáljak már annyit. Idén már hatvanezret spóroltál rezsicsökkentésen, nem beszélve a lépcsőházatokról…

Tudod, van az a mondás, amelyet Nálad is okosabb, tapasztaltabb magyar emberek hagytak az utókorra:

„Amit nyerünk a réven, elveszítjük a vámon…”

Szeretettel és kíváncsian válom válaszod.

Csókollak sokszor!

A Te Barátnéd.

Budapest, 2014. november 18.