Semmi sem fekete, vagy fehér, kedveseim.

Olyan nincs, hogy csak pro, vagy kizárólag csak kontra.

Egy konfliktus megoldását a nézőpontok egészséges szintű ütköztetése, majd közelítése, mindezek után pedig a közös akarattal kialakított konszenzusos állapot jelentheti.

Ez pedig egy kínkeserves folyamat. Olyan közös munka, olyasfajta aktivitás, cselekvő jelenlét és közös felelősségérzet által áthatott alkotó tevékenység, amelyre sajnos ti, azaz mi, ma Magyarországon nem vagytok, nem vagyunk képesek.

Rohadtul kezdek már megcsömörleni attól, amit hallok, látok és tapasztalok a menekülthelyzet kapcsán. Elég volt már ebből sehonnai viselkedésből. Elég volt az elvakult, eltévelyedett és szélsőséges megnyilvánulásokból, de épp ugyanannyira elég volt a valódi problémákat elfedő, eltussoló, a migránsokat egekig magasztaló állásfoglalásokból.

Elég volt a polarizációból és az egymásra mutogatásból. Elég volt a sarkításból, a folyamatos vádaskodásból, s a szűnni nem akaró rákontrázásból. Ti sosem fáradtok bele? Sosem mélyedtek el egy bizonyos kérdéskörben? Nem révedeztek azon, hogy mi lehet a megoldás?

Nem, nem az a sarkos, egyirányú és az egyik oldal számára bizonyosan vesztes végkimenetel, hanem az a lehető legoptimálisabb verzió, amely által az összes létező érintett a legkevesebb kárt, a legkisebb erkölcsi és anyagi veszteséget szenvedheti el.  Valami sokkalta előremutatóbb, és reálisabb alternatíva. Mondjátok, miért nem ezen munkálkodtok? Hm?

Teleharsogjátok az internetet, a közösségi oldalakat, a sajtót és minden lehetséges fórumot az egyéni nézőpontokkal, indulatokkal.

Teszitek mindezt úgy, hogy tudván tudjátok, senkinek sincs, mert senkinek nem lehet maradéktalanul igaza.

Azt kell, hogy mondjam, számomra nem az a legfájdalmasabb, és nem az zaklat fel leginkább, hogy Szíriában embertelen és kegyetlen háború van, nem az, hogy fogalmunk sincs, mit tartogat számunkra az ISIS a jövőre nézve, és az sem, hogy a nagyhatalmak körülbelül magasról tesznek arra, hogy jelenleg mi történik itt velünk Európa szívében.

Hanem az, hogy ebben az emberfeletti helytállást és együttműködést, közös munkát és előremutató magatartást követelő helyzetben mégis ezt művelitek. Egymással. Ismeretlenekkel. Tehát magatokkal is.

Igen, új kihívásokkal állunk szemben. Valóban, megvannak a veszélyei.

De.

Semmilyen körülmények között nem elfogadható az, hogy önkéntesek és rendőrök szinte az utolsó leheletükig, minden energiájukat bevetvén próbálnak felülkerekedni egy olyan kaotikus helyzeten, amellyel sem a magyar Kormány, sem az Európai Unió, sem az egyházak nem tudnak, vagy nem akarnak érdemben mit kezdeni. Egy olyan felfokozott és indulatokkal teli állapotban, amelyben nincs, jobban mondva nem lenne helye ennek a méltatlan macska- egér játéknak. De mennyire hogy nem!

Egész egyszerűen kikérem magamnak a csőlátást, a bigott fennhéjázást, de főként az értelmetlen és megalapozatlan félelem-, és gyűlöletkeltést. A hazugságokat, az össze- vissza kreált álhíreket és vélt terroristákról való fotómontázsokat, a mérhetetlen haragot és megvetést, amelyet más, nálunknál sokkalta nyomorultabb, szánalomra méltóbb és kiszolgáltatottabb emberek, és az élni akarásuk ellen tanúsítotok.

De éppen ennyire elutasítom az egyoldalú, a valóságtól túlzottan elrugaszkodó, a valós veszélyeket és kockázatokat figyelmen kívül hagyó, azokat eltussoló, elnagyoló, elfelejtő attitűdöt, a „nagyellenzékiség” szülte „csakazértis” viselkedést.

Egyúttal visszautasítom a butaságot, az elvakultságot, de mindenek előtt a széthúzást! Ez a nehéz sorsú ország mindig akkor süllyedt a legmélyebb káoszba és vérzivatarba, és akkor szenvedett a legtöbbet a történelme során, amikor viszonyainak legfőbb ismérve a széthúzás volt.

Ezt nem fogadom el, és nem tudom ölbe tett kézzel nézni.

Jobban tennétek, azaz jobban tennénk, ha mindenki egy kicsit magába nézne, és előtérbe helyezné az a közös érdekeket. Tanúsítva némi empátiát, közösségvállalást, együttérzést a mások véleménye, félelmei irányába.

A konstruktív és alkotó párbeszéd még soha, senkinek nem volt kárára.  

Egyelőre nincs kalifátus, nem épültek meg a mecsetek, sőt még az Unióból sem dobtak ki minket. Hogy mi van?

Sok- sok feladat és megoldandó probléma!

Azzal pedig nagyon nem leszünk előrébb, ha ezt folytatjuk, folytatjátok…

El lehet dönteni, hogy mi a jobb. Folytatni ezt a sehova sem tartó, végtelenül romboló és mindenki számára végzetes tendenciát, s ezzel továbbnyomni magunkat a pöcegödör leges- legmélyére, vagy pedig létrehozni valami olyat, amely által ebben az embert próbáló szituációban építkezni, ne adj' Isten példát statuálni lehet.

Csak rajtunk áll...