Ilyen bődületes, otromba, ízléstelen, „habonyárpis”, demagóg kirakat-sallangot még nem látott a világ!

Gyere vissza kisfiam havi százezerért! Óriási deal mondhatom, méghozzá százmilliós költségvetésből. Annak, aki ezt az egész borzalmat kitalálta, vajon mennyi esik le a százmisin felül? Öt, vagy tízmilla, netán még több? Csak a jó ég tudja.

Ennyire tellett tőletek, a számolatlan „in flagranti” helyzetben történt rajtakapásból nagy arccal kikecmeregni akarás motiválta suta ötletgyárosoktól.

Hát gratulálok!

Akkor, amikor még hellyel- közel sem tudjuk, jobban mondva nem merjük megtippelni, hogy hány százezer magyar állampolgár, életerős, szakértelemmel, nyelvtudással, életcéllal rendelkező hazánkfia vándorolt ki az utóbbi néhány esztendőben időlegesen vagy inkább véglegesen külföldre…

Elvéve ezzel ugyanannyi tisztességes, és keményen dolgozó helyi ember munkáját, megélhetését, óvodai férőhelyét, családtámogatását, nyugdíjjárulékát, albérleti helyét, kedvezményes lakáshitelét, éves prémiumát stb.

Erre ti bedobtok egy ilyen sete- suta, „nagyobb a füstje, mint a lángja” projektet. És persze már megint magatokra mutogattok, hogy mekkora arcok, milyen óriási formák vagytok, hogy ti, kedves vezéreink még erre is figyeltek.

Még van képetek? Mondjátok csak, hogy bírja a gyomrotok? Meddig tudtok még nyugodtan aludni? Nem féltek? De tényleg!

Dehogynem. Baromira be vagytok szarva.

Ezért csináljátok, ezért művelitek ezt az egész kontrollálhatatlan, követhetetlen, világ szégyene eljárássorozatot velünk, és most már velük is. Immár azokkal is, akik egy kőkemény döntés nyomán, a kitelepülés, kivándorlás, jobb jövő keresés címén- nevezzük bárhogy is a motivációjukat-, nemet mondtak erre az egész káoszra.  Itt hagyták a szüleiket, szeretteiket, pedig higgyétek el, a szívük meghasadt. Vagy huszonhatszor.

Apák, akik alig láthatják gyerekeiket felnőni, mert csak kéthavonta pár napra jöhetnek haza. Fiatalok, akik sajnálják, hogy máshol kamatoztatják, amit megtanultak. Anyukák, akiknek a porontyai idegen nyelven kényszerülnek írni-, olvasni tanulni.

De. Legalább nem élnek létbizonytalanságban. Boldogulnak, hisznek, remélnek, haladnak. Mindent elérnek vagy elértek, amit itt már, és főleg miattatok nem lehet!

Ők bizony nem akartak többé nektek dolgozni, bűnözőknek adózni, hazug, számító, ámító, mutyihatalmatok méltatlan rabszolgái maradni.

Kapjatok már magatokhoz! Még a hírolvasó is nevet rajtatok, amikor ezt a sehonnai, undorító kirakathírt kényszerül beolvasni.

A honvágy természetes, és borzasztóan fájdalmas dolog. Ott munkál mindannyiukban. Jelen van minden gondolatukban, rezdülésükben. Szerintetek nem fáj ez az egész nekik eléggé? Nem élnek óriási dilemmák közepette? Nem gondolnak folyamatosan az itt hagyott családjukra, szeretett szülőföldjükre? Még van pofátok ezzel a közhelyes és visszataszító, közpénzből finanszírozott borzalommal rúgni beléjük még egyet?

Méltatlan, hiteltelen, hányingerkeltő már ez az egész.

Szégyelljétek magatokat!