Mi történik?

Visszavándorlók? Na, ne szórakozzatok!

2015. június 15. 20:40 - 3niko

Ilyen bődületes, otromba, ízléstelen, „habonyárpis”, demagóg kirakat-sallangot még nem látott a világ!

Gyere vissza kisfiam havi százezerért! Óriási deal mondhatom, méghozzá százmilliós költségvetésből. Annak, aki ezt az egész borzalmat kitalálta, vajon mennyi esik le a százmisin felül? Öt, vagy tízmilla, netán még több? Csak a jó ég tudja.

Ennyire tellett tőletek, a számolatlan „in flagranti” helyzetben történt rajtakapásból nagy arccal kikecmeregni akarás motiválta suta ötletgyárosoktól.

Hát gratulálok!

Akkor, amikor még hellyel- közel sem tudjuk, jobban mondva nem merjük megtippelni, hogy hány százezer magyar állampolgár, életerős, szakértelemmel, nyelvtudással, életcéllal rendelkező hazánkfia vándorolt ki az utóbbi néhány esztendőben időlegesen vagy inkább véglegesen külföldre…

Elvéve ezzel ugyanannyi tisztességes, és keményen dolgozó helyi ember munkáját, megélhetését, óvodai férőhelyét, családtámogatását, nyugdíjjárulékát, albérleti helyét, kedvezményes lakáshitelét, éves prémiumát stb.

Erre ti bedobtok egy ilyen sete- suta, „nagyobb a füstje, mint a lángja” projektet. És persze már megint magatokra mutogattok, hogy mekkora arcok, milyen óriási formák vagytok, hogy ti, kedves vezéreink még erre is figyeltek.

Még van képetek? Mondjátok csak, hogy bírja a gyomrotok? Meddig tudtok még nyugodtan aludni? Nem féltek? De tényleg!

Dehogynem. Baromira be vagytok szarva.

Ezért csináljátok, ezért művelitek ezt az egész kontrollálhatatlan, követhetetlen, világ szégyene eljárássorozatot velünk, és most már velük is. Immár azokkal is, akik egy kőkemény döntés nyomán, a kitelepülés, kivándorlás, jobb jövő keresés címén- nevezzük bárhogy is a motivációjukat-, nemet mondtak erre az egész káoszra.  Itt hagyták a szüleiket, szeretteiket, pedig higgyétek el, a szívük meghasadt. Vagy huszonhatszor.

Apák, akik alig láthatják gyerekeiket felnőni, mert csak kéthavonta pár napra jöhetnek haza. Fiatalok, akik sajnálják, hogy máshol kamatoztatják, amit megtanultak. Anyukák, akiknek a porontyai idegen nyelven kényszerülnek írni-, olvasni tanulni.

De. Legalább nem élnek létbizonytalanságban. Boldogulnak, hisznek, remélnek, haladnak. Mindent elérnek vagy elértek, amit itt már, és főleg miattatok nem lehet!

Ők bizony nem akartak többé nektek dolgozni, bűnözőknek adózni, hazug, számító, ámító, mutyihatalmatok méltatlan rabszolgái maradni.

Kapjatok már magatokhoz! Még a hírolvasó is nevet rajtatok, amikor ezt a sehonnai, undorító kirakathírt kényszerül beolvasni.

A honvágy természetes, és borzasztóan fájdalmas dolog. Ott munkál mindannyiukban. Jelen van minden gondolatukban, rezdülésükben. Szerintetek nem fáj ez az egész nekik eléggé? Nem élnek óriási dilemmák közepette? Nem gondolnak folyamatosan az itt hagyott családjukra, szeretett szülőföldjükre? Még van pofátok ezzel a közhelyes és visszataszító, közpénzből finanszírozott borzalommal rúgni beléjük még egyet?

Méltatlan, hiteltelen, hányingerkeltő már ez az egész.

Szégyelljétek magatokat!

 

201 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mitortenikma.blog.hu/api/trackback/id/tr697547158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

micsoda? 2015.06.16. 13:47:23

@Ortodox: Szerintem 150 ezernél kevesebbet senkinek nem adnék. A sok pazarlásból - a semmit érő, rengeteg kormányzati alkalmazott béréből is jönne be. Ők a diplomások, értékteremtő ágazatban találnának munkát:) Magasabb fizetésnél növekedne jelentősen a fogyasztás. Mert ugye azt hallani nap, mint nap, hogy a rezsi csökkentés is emelte a fogyasztást, az novelte a termelést, és igy tovább.:)

Talán ha kevesebb lenne a propagandára forditott energia, több okos gondolat születne.

Lordmotor 2015.06.16. 13:50:28

A kicsit is becsülni kell. Amúgy meg számtalanszor elhangzott, hogy ez a kezdeti, kis ktségvetésű, pár emberrel folyó mutatvány egy kísérlet, hogy a tapasztalatok alapján átfogó koncepciót lehessen kialakítani.

Megjegyzem a külföldön élő magyarok túlnyomó többsége egyáltalán nem azért ment ki, mert nyomorgott, nem tudott megélni. A nyomorog, annak még repjegyje sem tellik, arról nem is beszélve, hogy kint is meg kell élni a kezdetek kezdetén, mikor még nincs meló, nem jön meg az első fizu stb.... Ezt csak azok tehetik meg, akiknek azért van valami kis lóvéjuk. Egyszerűen nem találták a helyüket, vagy simán kevesellték a lóvét idehaza, mert ugye "ééén többet érdemlek!!!". Illetve egy jó részüket simán levadászta egy erre szakosodott cég (pölö eü dolgozók), és mesés lóvékért, minden támogatást megava kicsábítoták.

További réteg, akik szimpla kalandvágyból mentek ki, oszt mondjuk ott találták meg párjukat vagy úgy általában bejött az élet, és úgy maradtak. Egészen minimális a "megélhetési kivándorlás".

Na persze ettől még sok a baj idehaza, amivel foglalkozni kell, de ez az írás kritikán aluli. Egy elborultabbra sikerült kuruczinfós óbégatás kultúrált akadémiai szakértekezés ehez képest.

leülegyes!

Lordmotor 2015.06.16. 13:51:13

@üveges csirkeszem: Nem kérem, a portás a hibás... internáltuk...

khell 2015.06.16. 13:51:32

@csabakirályfi: "A) Jól tudom a számtant?"

Kétlem. Bár már a témakör sem stimmel, mert ez inkább statisztika.

"nagyon sokan jönnek hazafelé is - nemcsak kifelé = -370000
Ez lenne a ballibant szemüveg?"

Az. A legtöbb kivándorlóról azt sem tudják, hogy kiment, ahogy azt sem, hogy visszajött. Egyszerűen nem szerepelnek ezekben a statisztikákban. Akkor szerepelnek, ha találtak kint bejelentett munkát, hivatalosan kijelentkeztek innen stb-stb. Nem jellemző.

"B) a kerités külföldön sincs kolbászból, de - 270 milliárdot utaltak haza a Németországban dolgozó magyarok (mai Index) "

Ez fantasztikus. És az itt maradtak hány tízezer milliárdot termeltek ugyanez időszak alatt? Ugye mennyire értelmetlen? Jól hangzó bullshit, ami semmit nem mond semmiről.

high up! 2015.06.16. 14:06:55

A rohattt anyátokat ti szarházi libsik! Igenis magyaroszágon is lehett bármijen végzeccséggel érvényesülni és boldog életet élni mindenkinek.
Az én fijam se vótt soha diplomás, viszont az egyszerü gázszerelöi szakmályával is bódog vótt és mindig megtutta venni a 3,60-as kenyeret!
És amióta a ballibsik ellettek zavarva és végre elöször a magyar történelemben minden dolgos ember elött megnyitotta szeretett Orbán Viktor vezérünk és gazdánk a gyarpodás úttyát, azóta a fijamnak már építöcégei, fociakadénmiája, mangalica telepe, orosz cégei meg annyi milliárgya van, hogy azt mi a Nyócc osztályunkkal össze se tuggyuk már számolni.

Erröl kellene pofáznotok rohatt gyülölködö libsik, hogy ma már mindenki tuggya valamire vinni ebben az országban. Aki innen elmegy az jobb is hogy nem itt rontya a levegöt tovább és bomlassza az illiberális sikerországunkat, amejet egyébként a fél világ szeretne másolni!

Dögöljetek meg gyülölködö libsik:
id. Mészáros és Mészárosné
Felcsúti fidesz nyugdíjas és keresztény kirekesztö

Tudományos libsizmus 2015.06.16. 14:12:30

Rinyáljatok libsik. 2018-ban sem fog szavazni rátok senki.

Bellagio 2015.06.16. 14:27:57

@maxval bircaman szerkesztő.:

2142142 ember szavazott a Fideszre 2014-ben. Es te ezt a nemzet kormanyanak nevezed.
MUHHAHAA.

vasgyuszi 2015.06.16. 14:31:41

@Moin Moin: Láttad, milyen nyomi feje van szerencsétlennek? Érdemes megnézni a linket a neve mellett. Nekem akkor lett tiszta a kép vele kapcsolatban... Olyan vastagüveges, izzadt-dagadt feju buzzancs, aki csak akkor jut csajhoz, ha fizet érte. Ha egy szóval kellene jellemeznem: aberrált.

Tudományos libsizmus 2015.06.16. 14:36:02

Vajon mitől lesz ekkora gyökér valaki?

Gyurika vagyok 2015.06.16. 14:36:09

@Lordmotor: Milyen eredeti a hozzáállásod: amit nem látsz a két szemeddel, az nincs. Bölcs.

@khell: "Ez fantasztikus. És az itt maradtak hány tízezer milliárdot termeltek ugyanez időszak alatt? Ugye mennyire értelmetlen? Jól hangzó bullshit, ami semmit nem mond semmiről."
Azt hiszem, a 270 milliárd csak töredéke az általuk termelt jövedelemnek, szóval néhány ezer milliárdot nem itthon termeltek. Az már most hiányzik. És mennnyien fognak még elmenni...

Netuddki. 2015.06.16. 14:36:25

@Tudományos libsizmus: Hát, ha így libsizel nem sok fidesz szavazó marad 2018-ra.

tralalala 2015.06.16. 14:41:56

De kurva jó, hogy sok linkes kommentet nem lehet kommentelni...

tralalala 2015.06.16. 14:44:56

@Bellagio: Obamára meg 60 millió a 300 millióból, az még rosszabb arány. Merkelre 18 millióan a 80 millióból. Ezek sem képviselik a nemzetüket nyilvánvalóan.

tralalala 2015.06.16. 14:46:47

No próbáljuk kevesebb linkkel:
Én egyáltalán nem értem azokat, akik ilyen kéjes örömmel fetrengenek abban a tényben, hogy MO-ról van kivándorlás. Ők ennek örülnek?
Pár érdekes link, ami segít máshogy látni a dolgokat:
1.
Magyarország migrációs rátája (mennyien jönnek, mennyien mennek) pozitív, azaz többen jönnek, mint amennyien mennek.
Magyar forrás: www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/nep/nep21211.pdf
Olvashatóbban: gurulohordo.blog.hu/2013/01/24/kivandorlas_milyen_kivandorlas
"A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán"
Külföldi:
www.indexmundi.com/hungary/net_migration_rate.html
data.worldbank.org/indicator/SM.POP.NETM

tralalala 2015.06.16. 14:47:28

2.
A környező országokhoz képest MO-n tök alacsony az elvándorlás. Aligha lehet mondani, hogy Lengyelo.-ban vagy Romániában Orbán miatt vándorolnak ki, akkor pont MO-n miért kifejezetten miatta lenne?
gurulohordo.blog.hu/2014/10/16/meg_harom_erdekes_abra_a_kivandorlasrol
3.
Nem igaz, hogy "nem tudjuk, mennyien mentek ki", mert ez nem önbevallásos alapon működik, hanem a tükörstatisztikák felhasználásával.
www.ksh.hu/statszemle_archive/2009/2009_07-08/2009_07-08_712.pdf
www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/pdf/b337.pdf

tralalala 2015.06.16. 14:47:59

4.
A fejlett nyugati államokból is van emigráció ám, nem kizárólag a mi problémánk ez:
www.telegraph.co.uk/news/politics/10258081/Two-million-quit-Britain-in-talent-drain.html
www.spiegel.de/international/germany/emigration-up-birth-rate-down-graying-germany-contemplates-demographic-time-bomb-a-697085.html
És ezzel nem azt mondom, hogy az agyelszívás nem baj, hanem azt, hogy akik ennyire átpolitizáltan és hisztérikusan képesek csak erről beszélni, kapjanak már magukhoz egy kicsit.

tralalala 2015.06.16. 14:52:29

Ja és még egy utolsó dolog: aki a kivándorláson sopánkodik, remélem nem arra szavazott, hogy Bécsben is lehessen cukrászdája... mert ha igen, mi a gondja? Létrejött, amit akart. Ha valaki olyan hülye, hogy most döbben rá, hogy aki Bécsben dolgozik, az nem Budapesten fog, az mit akar?

Tudományos libsizmus 2015.06.16. 14:53:14

@tralalala:
Egyedül az a gond, hogy a libsik ritkán szokták hagyni, hogy a tények összezavarják a tisztánlátásukat.

Bellagio 2015.06.16. 14:55:36

@tralalala:

"Nem igaz, hogy "nem tudjuk, mennyien mentek ki", mert ez nem önbevallásos alapon működik, hanem a tükörstatisztikák felhasználásával."

Nekem egyetlen olyan kulfoldon elo magyar ismerosom sincs aki kijelentkezett a magyarorszagi cimerol. Elenyeszo a bejelentesi kotelezettsegnek eleget tevo ember. Ha meg par ev mulva ugral a NAV, hogy igy meg ugy buntetes, akkor ket lehetoseg van: 1) hajtsak be ha tudjak, 2) apropenz a kinti keresethez kepest.

Nem biztos, hogy jol tetted, hogy belinkelted a dokumentumot, mert teged cafol:

"A magyar állampolgárokra vonatkozó jogszabály szerint bejelenté-
si kötelezettség vonatkozik azokra, akik legalább három hónapra elhagyják
az országot. Ennek alapján a jelenleg érvényben levő definíci-
ónak megfelelő, vagyis legalább egy évig szokásos lakóhelyét megváltoztató
magyarok száma önmagában akkor sem lenne meghatározható,
ha az érintettek ténylegesen eleget tennének a jogszabályban előírt kö-
telezettségüknek. Folyamatosan figyelni kellene a visszatérést is. "

tralalala 2015.06.16. 15:00:54

@Bellagio: Tovább is olvastad? Pont ezt írja, hogy ez önmagában nem jó, és ezért kellenek más módszerek...

"Az EU migrációs statisztikára vonatkozó 862/2007 Rendelet alapján a tükörstatisztika (a másik tagállamban a magyar állampolgárokra, illetve a Magyarországról odaérkezőkre vonatkozó nyilvántartás) adhat alapot az EGT-országokba távozott magyar és külföldi állampolgárokról."

"A külföldön élők és munkavállalók számának közvetlen mérésére régóta alkalmazzák a nemzeti statisztikai hivatalok és az Eurostat makroszintű statisztikáinak egybevetésén alapuló ún. tükörstatisztikákat. Ezek abból a felté-telezésből kiindulva, hogy a bevándorlási adatok (és a fogadó ország munka-erő-piaci statisztikái) megbízhatóbbak, mint a kivándorlási adatok, a fogadó országok adatainak alapján becslik egy adott ország kivándorlóinak (külföldi munkavállalóinak) számát."

Tudományos libsizmus 2015.06.16. 15:04:47

@tralalala:
Jellegzetes liberális taktikát láthattunk:)

Bobby Newmark 2015.06.16. 15:06:50

@♔batyu♔: Tranzitországba nem kell logisztikus. Hát batyukám, megint bepillantást engedtél a retardált sötétséged legmélyebb bugyraiba. Bálnákat sem kell kutatni, ugye? :D

tralalala 2015.06.16. 15:07:12

@Bellagio: De inkább arra válaszolj, hogy Merkel képviseli-e a németeket, meg Obama képviseli-e az amerikaiakat, hiszen kb. ugyanolyan aránnyal lettek megválasztva, mint a Fidesz, aki - ha jól értelmezem szavaid - bizony nem képviselheti a magyarokat.

Bellagio 2015.06.16. 15:07:15

@tralalala:

Ah, I see. Na ezzel egyetertek. Es Magyarorszagon most akkor hogy merik?

Bellagio 2015.06.16. 15:09:26

@tralalala: A problemam azzal volt, hogy birka a tipikus fideszes retorikat alkamazta, miszerint a nepessegnek csak a Fideszre szavazo resze nevezheto nemzetnek. Szoval nincs problema az Obama/Merkel parhuzamoddal, de ebbol a szempontbol irrelevans.

Andy73 2015.06.16. 15:10:33

"Méltatlan, hiteltelen, hányingerkeltő már ez az egész.

Szégyelljétek magatokat!"

Ez elmondható erről az írásról is. Meg a szerkesztőről, aki feltette az indexre.

Förtelmes stílus és tartalom. Egy középiskolai magyarórán megbukna a fogalmazás.

Mintha egy munkavállaló a kormányának dolgozna, nem a cégének vagy önmagának.
Mintha az előző kormányok alatt nem lett volna kivándorlás.
Mintha tényleg minden magyar boldogulna nyugaton - ahol nem csak a bérek, de a megélhetési költségek is jóval magasabbak, és általában a verseny is nagyobb a jó állásokért..
Mintha tényleg senki sem akarna hazajönni, akár csak a honvágya miatt.
Sorolhatnám tovább, de az ilyen bloggerek igazából kommentálásra sem méltóak.

tralalala 2015.06.16. 15:12:16

@Bellagio: tralalala
2015.06.16. 15:00:54

tralalala 2015.06.16. 15:13:36

@Bellagio: Haha, ja látom, valóban :) Na jó.

Bellagio 2015.06.16. 15:15:47

@tralalala: Es mi a helyzet pl. a feketen az USA-ban dolgozo magyarokkal. Florida peldaul tele van veluk.

Na jo, erre nem kell valaszolnod, csak bullshitelek, biztos vagyok benne, hogy a PhD-s statisztikusok tudjak a modjat.

csabakirályfi 2015.06.16. 15:18:08

@khell: Miben kételkedsz? Vagy csak úgy általában? Ja, a 370000 az statisztika. Van aki megy és visszajön. De a menök mégis valahogy 370000-rel többen vannak. Ebből megy haza 1000. Amikor az ezret látod, akkor persze nem statisztika.
Ami a másodikat illeti, a 270 milliárd az a németeknél dolgozók hazautalt megtakarítása. Nem amit termeltek, hanem amit félreraktak, annak az a része, amit hazautaltak. Világos? Állítólag (statisztika) 130-140 ezren vannak. Szóval a bullshit főleg a te oldaladon. Meg a nagy arc. Jó lenne tényekkel jönni és nem tízezer milliárdokkal. Mert akkor csak ott vagyunk, hogy termelési centrum, tudáscentrum, az európai fejlődés motorja, meg magyar egyetem a világ első száz egyeteme között. Nem bullshit, szimpla szóvirágok. Ennyi.

DezInf 2015.06.16. 15:19:58

Kiözönlöttek a fidexqrvák :))))))))
... dolgozzatok meg a pénzetekért:D

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2015.06.16. 15:21:16

"Ők bizony akartak többé nektek dolgozni, bűnözőknek adózni, hazug, számító, ámító, mutyihatalmatok méltatlan rabszolgái maradni."

asszem egy NEM szócska kimaradt... valahogy így: "Ők bizony NEM akarnak (...)"

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2015.06.16. 15:23:31

@maxval bircaman szerkesztő: "Az emberek jelentős része úgyis hazamegy, kampány nélkül.", erre ha mernél a nyakadban is fogadni, annak nagyon örülnék, mert akkor egy darabbal máris kevesebb troll lenne a világon.

tralalala 2015.06.16. 15:23:53

@Bellagio: Olyan szinten igazad van, hogy teljesen pontosan nem lehet megmondani, mert ha van egy magyar, aki dolgozik négy hónapot Lengyelországban, Németországban meg Angliában, és sehol nem értesíti a hatóságokat az elköltözése tényéről, akkor az egy évig úgy fog kinézni a statisztikákban, mintha mindhárom helyen ott lenne. De nincs is arról szó, amit itt feljebb vizionáltak, hogy ez az egész kizárólag ilyen önbevallásos alapon működne.

@csabakirályfi:
"De a menök mégis valahogy 370000-rel többen vannak"
Nem, ez nem a nettó migráció.
Magyarország migrációs rátája (mennyien jönnek, mennyien mennek) pozitív, azaz többen jönnek, mint amennyien mennek.
Magyar forrás: www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/nep/nep21211.pdf
Olvashatóbban: gurulohordo.blog.hu/2013/01/24/kivandorlas_milyen_kivandorlas
"A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán"
Külföldi:
www.indexmundi.com/hungary/net_migration_rate.html
data.worldbank.org/indicator/SM.POP.NETM

csabakirályfi 2015.06.16. 15:26:53

@high up!: Assemmi, hogy ti nem tuggyátok összeszámóni a nyóc osztájotokkal, de a fijatok is összevissza zavarodik, oszt néha kifelejt pár miliárdot az adobevalásábó.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2015.06.16. 15:27:34

@maxval bircaman szerkesztő: "Pedig megteszik nagyon sokan. Bármennyire is fáj ez a ballibáknak...", nem teszik meg. még az is visszavágyik (és vissza is megy) nyugatra, aki csak ugatva beszéli a nyelvet. bármennyire is fáj ez a tökéletesen teljesítő kormánynak – már 600e körül van a kivándoroltak listája (alapul véve TB átjelentkezéseket). upsza.

tralalala 2015.06.16. 15:27:41

@DezInf: Magyarországon még csak az MSZP bukott le "független, civil" bloggal:
index.hu/belfold/2014/08/29/kitalalt_az_egyenlito_blog_volt_foszerkesztoje/

és az SZDSZ szokta volt az internetes trolljait témákra ráengedni:
guga.nolblog.hu/archives/2009/01/11/SZDSZ_az_utolsokat_rugja/

De nyilván lehet, hogy a Fidesz is ilyet tesz, csak eddig még nem derült ki. Én addig maradok abban a hitemben, hogy ha a biztos pártválasztók fele-kétharmada jobbos, akkor kommentelők közt sem olyan kevés lesz. De te persze hihetsz abban, hogy a választásokat elcsalták, a kommentelőket meg fizetik, és igazából nincs is fideszes Magyarországon.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2015.06.16. 15:30:50

@♔batyu♔: "Ennek mi értelme? Rengeteg embernek nem jön be a külföldi munka, a kormány pedig segíti ezeket.", rengeteg embernek a mostani kormány se tetszik, de valahogy ezen nem akar a kormány segíteni egy cseppet sem... pedig ha csak szimplán elvonulnának a búsba, több fiatalt tudna az ország visszacsábítani – de hát még három évig biztos ők fognak ámokfutni.

tralalala 2015.06.16. 15:32:28

@holex: "már 600e körül van a kivándoroltak listája "

Erre tudnál valami forrást? Mert itt ilyet írnak, hogy

index.hu/gazdasag/2015/04/08/kulfold_kivandorlas_letelepedes_nepesseg/
"2013 elején 350 ezerre tették a kutatók azoknak a magyaroknak a számát, akik 1989 után, a rendszerváltás követően hagyták el az országot, és legalább egy-másfél évet külföldön éltek."

Tehát: 350 ezer olyan magyar _1989 óta összesen!_, aki _legalább egy évet élt külföldön_ (azaz azóta akár haza is jöhetett). Ez kicsit messze van a 600-tól.

csabakirályfi 2015.06.16. 15:34:00

@tralalala: Hüha: "A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága..." ez a "A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán" ez nem a bevándorlás véletlenül? Ami ellen harcolunk?
Különben ez nem egészen arról szól, amiröl a blog, de lehet, hogy tévedek...

Ortodox 2015.06.16. 15:34:50

E@csabakirályfi: ilyen statisztika nincs.

A CIA évkönyvekbe szerint minden évben több a bevándorló, mint a ki-.

Google CIA Factbook net migration hungary

tralalala 2015.06.16. 15:37:02

@csabakirályfi: Lehet, hogy te a bevándorlás ellen harcolsz, én az illegális bevándorlás ellen, a legálisat természetesen támogatom. Abban egyetértünk, hogy a kormány bűnös módon nem választja szét eléggé a kettőt (valójában hármat, hiszen vannak menekültek is).

De, azt jelenti. Tehát nyugodjon le mindenki a picsába, nem ürült még ki az ország, meg nem is úgy néz ki, hogy ki fog.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2015.06.16. 15:44:26

@♔batyu♔: "Nem a fenét nem. Londonban 300.000 Ft-ért mosogatni mindenféle értelemben szarabb - anyagilag is -, mint itt 150.000 Ft.-nettóért mondjuk, logisztikusnak elmenni.".

mondjuk már ott bukik a számtanod, hogy £600 fontot (cca. 300e jó magyar forint) elég nehéz keresni még Londonban is, aki annyit tud, az éhen is puszul egy hónap alatt. mondjuk úgy duplája lesz az bér alapból, de vegyük csak a minimálbért, akkor is £1,100-nál vagyunk, ami viszont teljesen kényelmesen elég ahhoz, hogy az ember nyugodtan hajtsa álomra a fejét minden nap, és még marad is néhány száz fontja a hónap végére, ha nem szórja el partira.

és ha még a szabadnapjain vagy a szabad félnapjain csinál valami más munkát is, akkor meg már istencsászár lesz belőle, ahogy a legtöbb itt élő 'keményen dolgozó kisemberből'.

karrier szempontjából nem nagy kaland, de bármikor tanulhat és szerezhet képesítést amivel jobb állásokat is megcélozhat a jövőben, ha igénye van rá... de innentől már csak elszántság kérdése, hogy ki mire viszi – az alapok adottak ahhoz, hogy akár extra eőrfesíztás nélkül is sokkal jobban éljan, mint egy 150.000 HUF-ot kereső logisztikus magyarországon, akinek kb. annyira biztos, hogy holnap is lesz állása, mint a kutya vacsorája – és ezt a lelki nyugalmat semmi nem pótolja.

szóval az összehasonlításod meglehetősen alma-körte.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2015.06.16. 15:47:24

@tralalala: nos, ahogy mondtam a forrás a TB nyilvántartás a mostani kötelezően bevezetett lakcím kijelentkezés-átjelentkezések után. szerintem találsz rá forrást, ha ezen a vonalon indulsz el.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2015.06.16. 15:50:10

@♔batyu♔: "A cégek mindenkit csak addig alkalmaznak ameddig rövidtávú érdekeik ezt kívánják.", ez teljesen ökörség. ne terjeszd, mert még elhiszed a végén; bár lehet, hogy nem láttál még a vállalati szektorban céget közelről...

tralalala 2015.06.16. 15:51:06

@holex: Én az álláspontomat forrásokkal támasztom alá, elvárnám, hogy a te álláspontodat te támaszd alá. Légy szíves adj egy linket, ami igazolja, hogy 600e magyar ember dolgozik külföldön. Ha nem tudsz, akkor meg ismerd el, hogy a levegőbe beszélsz.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2015.06.16. 15:53:58

@maxval bircaman szerkesztő.: "Semmi keresnivalója Magyarországon a nyugati kapitalizmust ajnározó ballibáknak, nagyon helyesen cselekszenek, ha lelépnek az országból. Aki kimegy, az ilyesformán egyébként is a rendszer ellensége, így nincs velük a továbbiakban a kormányunknak problémája. A javakból több marad a Nemzetnek."

ezzel így ahogy van, tökéletesen egyetértek. mindenek szabadon a szíve joga eldönteni, hogy jó neki a moslék is vagy valami igényesebbet kíván.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2015.06.16. 15:57:30

@tralalala: jaj. ne értetlenkedjél már, mint egy hiszis kis óvodás itt. GOOGLE ÉS KERESD MEG, cimbora. bár attól hogy Te lusta vagy ilyesmit tenni, ettől a számok még nem változnak meg varázsütésre. az meg, hogy Te nem veszed tudomásul, az túlmutat ezen kommentelés keretein.

tralalala 2015.06.16. 15:58:49

@holex: Én meg tudom keresni, meg a cáfolatát is. A kérdés az, hogy te mit tudsz. Pofázni már megy, azt látom.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2015.06.16. 16:08:38

@tralalala: no, most utoljára gyűjtöttem ki ilyen szépen számokat egy nyomorult kis trollnak, úgyhogy élvezd megtisztelve Magad: Egyesült Királyság (350e), Németország (135e), Ausztria (63e), Szlovákia (9e), Hollandia (9e), Spanyolország (9e), Svájc (8e), Írország (8e), Olaszország (8e), Franciaország (7e), Svédország (6e), Belgium (5e), Dánia (3e), Norvégia (2e), Finnország (2e), Románia (2e), Luxemburg (1e), Csehország (1e), és Lengyelország, Portugália, Szlovénia, Bulgária, Izland, Törökország, Málta, Észtország, Lettország (összesen 2e). ami így összesen: 631e.

ha meg olyan okos vagy, hogy meg tudod keresni, akkor mindek hisztizel itt? KERESED MEG. aztán CÁFOLD IS MEG ahogy kell, csak a közösséget ne trollkodd már szét, lécci. köcce.

tralalala 2015.06.16. 16:09:26

@holex: Forrás, cicám, forrás... számokat én is tudok írni, figyeld: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10.

tralalala 2015.06.16. 16:16:04

@holex: Na jó, nem szórakozok tovább, mert uncsi vagy, és nem tudsz vitázni.

Ez a 600e-s álhír a kftkreator.hu-tól származik, mindenhol ezt jelölik meg forrásként, vagy egymást. A kftkreátornak nyilván jó reklám volt. Valójában ez azok száma, akik valaha legalább egy napot dolgoztak külföldön. Így lesz egy teljesen alátámasztatlan, ellenőrizetlen becslésből "tény". A HVG fel is sorol néhány kifogást:
hvg.hu/gazdasag/20140512_Rejtely_hogy_talaltak_meg_kulfoldon_a_600

De nem kell szégyellened, az ilyen magadfajta rettegők hitték néhány éve, hogy milliós nagyságrendben hagyták már itt ezt az országot, origó hozta nagy garral:
www.origo.hu/itthon/20140809-angliaban-mar-tobb-mint-egymillio-magyar-vallalt-munkat.html

Csak aztán persze erről is kiderült, hogy ordas kamu:
index.hu/gazdasag/igazamiigaz/2014/06/09/egymillio_magyar_dolgozik_angliaban/

De nem gond, évente beszívtok valami hasonló bullshitet, ha nektek jó rettegni egész nap, hajrá.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2015.06.16. 16:17:01

@tralalala: látom, Te saját Magadnak adogatod pofonokat – majd hagy abba ha fájni kezd.

GOOGLE, cimbora, GOOGLE.

...és ha javasolhatom, akkor szólj fel egy füst alatt a habonyi-féle kommunikációs csapatnak is, hogy ez a "forrást-vagy-kamuzol" duma már nem fog működni, ugyanis ha valaki olyan hülye, hogy a GOOGLE-t se tudja használni, akkor azzal nincs miről beszélni.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2015.06.16. 16:17:59

@tralalala: látod, megy Neked egy GOOGLE, csak nem kell szítanod a feszkót előtte. legközelebb egyből csináld ez, ne fuss köröket.

tralalala 2015.06.16. 16:22:41

@holex: "ugyanis ha valaki olyan hülye, hogy a GOOGLE-t se tudja használni"
De hát épp te nem hoztál egy linket se, én meg vagy harmincat, mégis te hülyézel engem... :/ Ennek tényleg mi értelme? Te nem tudsz linkelni? Nem tudsz forrást megjelölni? Vita alapja... És még én vagyok a hülye... hát tényleg hülye vagyok, hogy egy ilyen alakkal leállok dumálni.

high up! 2015.06.16. 16:31:48

@tralalala:

Hogy valaki enniyre hülye legyen mint te, hogy még táblázatot is küld arról, hogy csak olyan keleti országokból van masszív kivándorlás, akik semmire nem tudták vinni a történelemben.
Ezzel aztán be is bizonyítottad, hogy Magyaro a legfosabb országok csoportjában van.

Az meg ám egy külön tudomány megérteni a fideszbirka fajotoknak, hogy azokban az országokban ahol van fejlődés, ott a kivándorlás sebessége csökken, illetve van számottevő visszavándorló.

Fideszbirkaország pont az ellenkezője: a kivándorlás gyorsul, a kivándorlási hajlandóság minden második magyarnál már embrió korban megfogan és visszavándorlás gyakorlatilag nincsen.

Ezért helyből debilek a táblázataid amikor:
1. Lengyelo-gal példálózól ahol a kivándorlás a 80-as évektől nemzeti sport volt és a dinamika éppenhogy csökkent és van visszavándorlás
2. Romániával példálózol, amelyik még Orbanisztánnál is fosabb.

Inkább azt a statisztikát mutasd, miszerint
1. ez évben rekord, 35-40 ezer magyar kivándorlót prognisztizálnak, ami napi átlag 100 elmenükülőt jelent.
2. Varga Misi néhány tucat díszvisszavándoroltján kívül a kutya nem akar visszarohadni oda, ahonnan szabadulni akart
3. A gimnáziumi felmérések alapján 50-60%-os a kivándorolni vágyók (gy.k: az értelmiség!) aránya.

Ja, ez utóbbi jó hír, mert akkor Orbaneszku álma mégis csak valóra válik, hogy az országben ne legyenek értelmiségiek csak szakmunkások. Mondjuk ez a fidióta kormányon belül ez 2010 óta meg is valósult.

FOLYTASSUK!

tralalala 2015.06.16. 16:36:38

@high up!: Bocs de te nem vagy vitaképes. Ha visszaolvasod az ocsmány, elfogult hozzászólásaidat, megérted, miért nem reagálnak rád. Sajnos te tipikusan az az ember vagy, hogy ha Orbán holnap feltalálná a rák ellenszerét, te azon tépnéd a szádat, hogy a rohadt Orbán miatt mindenki szívbajban fog meghalni.

high up! 2015.06.16. 16:41:14

@tralalala: "Magyarország migrációs rátája (mennyien jönnek, mennyien mennek) pozitív, azaz többen jönnek, mint amennyien mennek."

na te szerencsétlen félnótás, ha Orbaneszku gazdid megtudja, hogy azt terjeszted a fidesz nevében, hogy örüljön az ország annak, hogy több afrikai, szír, afgán vándorol be mint amennyi magyar ki, akkor saját kezével fog kiherélni.

FOLYTASSUK!

tralalala 2015.06.16. 16:46:13

@high up!: de most döntsd már el, hogy az az álláspontod, hogy mindenki itt hagyja az országot, vagy elfogadod, hogy többen jönnek, mint mennek, mert ez a kettő együtt.... érted...

Sexual Harassment Panda 2015.06.16. 17:13:41

Mindenki elmenekül innen, mer minden egy nasszar, az Orbán hibája!
De majd ha a jobbik nyer 2018ban, és kilép a zeuból, akkor majd jól visszatoloncolnak mindenkit.
Remélem most már értitek!

ex-dr. vuk 2015.06.16. 17:25:54

@Sexual Harassment Panda:

"akkor majd jól visszatoloncolnak mindenkit."

miert is tennek? Nem veled beszeltem ezt mar? :)

khell 2015.06.16. 17:27:20

@csabakirályfi: "De a menök mégis valahogy 370000-rel többen vannak. Ebből megy haza 1000. "

Ezt az 1000-et gondolom az ujjadból szoptad ki, ha már statisztika. Mint mondtam a legtöbb vándorló teljesen láthatatlan a statisztikákban, mindkét irányban. Akikről meg a topic szól, azok száma elenyésző a valóban hazajöttekhez képest.

"Jó lenne tényekkel jönni és nem tízezer milliárdokkal."

Nem tudom a kérdőjelet ismered-e a mondatok végén? Tőled kérdeztem, tippeljél az itthon lévők hány tizezer milliárdot termeltek meg ugyannyi idő alatt. Csak, hogy egy picit kontextusba helyezzük a blőd számaidat, hogy milyen arányokról is beszélünk itthon és külföldön.

ex-dr. vuk 2015.06.16. 17:44:13

@maxval bircaman szerkesztő.: mar egy ideje nem 2/3. Lemaradtal kicsit.

Nyilvan legkozelebb is nyerni fognak, csak meg azt nem tudjuk, hogy az ujabb 2.3-hoz a valasztasi torveny mekkora reszenek kell valtoznia. Mar 2014-ben is eleg sok kellett ahhoz, hogy a -600ezer szavazo mellett meglegyen ugyanaz az eredmeny. Legkozelebb jobban fel kell kotni a gatyat.

Zár Balta 2015.06.16. 18:09:00

@maxval bircaman szerkesztő.: Dögöljél meg te rohadt szar hazaáruló bulgár geci ! Hogy rohadj meg ahol vagy, a rák egye ki a beled!

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.16. 18:09:32

@holex:

Ez a helyzet. Bármennyire is szeretnék a ballibák:
- Mo-ról a kitántorgás KISEBB most is, mint más kelet-európai országokból,
- az elmenők alig egyharmada marad végleg kint,
- aki elmegy, az nem Orbán-ellenes ellenzékiségből teszi.

Ezek a szomorú tények. Gágogással változtatni rajtuk sajnos nem működik...

Zár Balta 2015.06.16. 18:13:22

@maxval bircaman szerkesztő: Ismerlek te szar állat ! Nincs itt semmiféle pártosodás te tetű!
Rohadtál volna anyádba ! Féreg vagy aki a nemzet testét rágja, gennyes kelés, véres hányadék .
Feküdj egy sírba és húzd magadra a földet te világ szégyene!

csak egy néző 2015.06.16. 18:23:04

@Zár Balta:
Miért bántod ezt a jóképű, derék hegyi, birkapásztort
"A szerkesztő, maxval bircaman, a gondolkozni próbáló és gondolkozó birca 1967-ben született a Magyar Népköztársaságban. Jelenleg a sötét Balkán kellős közepén él, szürke proletárként, megmondóemberként és internetes közíróként."

.i0.wp.com/bircahang.org/wp-content/uploads/2014/11/maxval1.jpg?resize=150%2C112

turista a saját országában 2015.06.16. 18:26:24

@holex: "Semmi keresnivalója Magyarországon a nyugati kapitalizmust ajnározó ballibáknak, nagyon helyesen cselekszenek, ha lelépnek az országból."

Utoljára az ötvenes éveken lehetett ilyen ízes, ehhez hasonló nyugatellenes kirohanásokat olvasni, mint amire birca és tsai- vetemednek mostanában, huszonöt évvel a rendszerváltás után.

csabakirályfi 2015.06.16. 18:28:07

@khell: Nem az ujjamból szoptam ki, ennyien jelentkeztek a kormányablakon.
Én nem rúgóznék annyit a megtermelt tízezer milliárdokon, mert már mondtam egyszer, és más is, hogy hülyeség. A 270 milliárd az nem a megtermelt pénz, hanem a hazaküldött megtakarított. Ha már mindenáron ezzel a sületlenséggel próbálkozol, érdemesebb lenne azzal, hogy mennyit takarított meg az otthonmaradottak serege, bár még jobb lenne azzal elöállni, hogy mennyit takarított volna meg a Németországban dolgozó 130000. Persze jöhetsz a hülye kérdéseddel, de az csak olyan, mintha most megkérdezném, hogy ez a több tízezer milliárdos megtermelt izé miként viszonyul az USA-ban megtermet mégtöbb tízmilliárdos uganahhoz?! Azzal jöttél, hogy kint sem kolbászból van a kerítés, ezt én is így gondolom, de valamiért egy halom ember kint van (nem kivándorolt), marad hazaküldhetö megtakarításuk és ezt megpróbálni elbagatellizálni, na ez az, amit már a kormány se csinál, ezért van a blogban tárgyalt kokárdás fogadás azoknak, akik hazalátogatnak. Tehetsz persze úgy, hogy minden rendben, neked biztos. Aki kiment, annak nem biztos.

csak egy néző 2015.06.16. 18:32:30

@turista a saját országában:
Figyeld csak, ez a birca hitvallása.

"BircaHang

független, pártokhoz nem kötődő, szemfelnyító, mélyelemző, tájékoztató internetes média"

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2015.06.16. 18:42:23

- Mo-on a legmagasabb az életszínvonal a Visegrádi országok között,
- a nemzeti értelmiség már dolgozik a PR-on, hogy Moszkvába célszerűbb és érdemesebb lesz vendégmunkát vállani (ez is megyegyezés volt egyébként Putyin úr és Orbán között)
- aki a londoni mekiben próbál szerencsét, az amúgy sem segítség az új Föderációnak.

Minden ellenzéki észrevétel ezen felül csak ballib gágágá.

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.06.16. 18:51:17

@maxval bircaman szerkesztő:

te kretén ruszki kém, te Putyin által fizetett net troll. Itt van a statisztzikai igazság:

- Mo-ról a kitántorgás NAGYOBB mint bármikor, mint más kelet-európai országokban ez fordítva van
- az elmenők 99%-a marad végleg kint,
- aki elmegy, az Orbán-ellenes ellenzékiségből teszi, mert nem akar fillérekért fizetett rabszolga lenni, akinek még tapsolni is kell Orbán diktátornak a hatalmas sikereihez

Ezek a szomorú tények kretén fideszbirkák. Bulgáriától innen és Bulgárián túl. Bégetéssel nem fogjátok tudni hamisítani a tényeket

G. Wolf 2015.06.16. 18:52:03

@maxval bircaman szerkesztő.: Milyen adatok alapján Mo-n a legmagasabb az életszínvonal a V4 közül?

turista a saját országában 2015.06.16. 18:52:19

@maxval bircaman szerkesztő.: Jól van, fszb-ügynök, köszönjük. Havi fix béred van, vagy komment darabszámra fizet a KGB?

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.06.16. 18:53:55

@maxval bircaman szerkesztő.:

Te Putyin által fizetett bulgárvérü bérhazudozó. Itt vannak a statisztikával alátámasztott tények:

- Mo-on a LEGALACSONYABB az életszínvonal a Visegrádi országok között,
- a HAZAÁRULÓ FIDESZ már dolgozik a PR-on, hogy Moszkvába célszerűbb és érdemesebb lesz vendégmunkát vállani (ez is megyegyezés volt egyébként Putyin úr és Orbán között)
- aki a londoni mekiben próbál szerencsét, ezerszer boldogabb ember, mint bármelyik magyar, aki nem tudott elmenekülni az orbáni diktatúrából

Minden ellenzéki észrevétel ezen felül csak fidióta birkabégetés.

turista a saját országában 2015.06.16. 18:56:51

@maxval bircaman szerkesztő.: Mit kell érteni új Föderáción? A kibővített putyini érdekkört? Netalán az új Szovjetuniót? Ebbe M.o is beletartozik, vagy elég, ha csak a csizmája van itt?

KUHULIN 2015.06.16. 19:20:12

@ex-dr. vuk: "csak meg azt nem tudjuk, hogy az ujabb 2.3-hoz a valasztasi torveny mekkora reszenek kell valtoznia."
Jobb ha a Fideszre szavaztok, szevasztok! :)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.16. 19:56:50

@Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül:

Mind a 3 állításos masszív hazugság. Nem is adok részletes cáfolatot, mert te is tudod jól ezt.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.16. 19:58:03

@csak egy néző:

Így igaz. A birca kemény, de békés lény, udvarias, de határozott élőlény.

Tudományos libsizmus 2015.06.16. 20:15:50

1 millió magyar dolgozik Londonban, mi? Aztán holnap lemond Orbán. Ja, mégsem. De emelik a lakossági gázárat. Ó, nem, mégsem. Putyin meghalt. Diliházba zárták. Merkel viszi neki a selyemzsinórt. Ja bocs, nem neki, Orbánnak.

Akkora segg ideióta balfaszok vagytok libsik, hogy nem lennétek, ki kéne titeket találni a nép szórakoztatására.

netnepper 2015.06.16. 20:22:51

Mindenki nyugatra megy dolgozni. Egész szakiskolai osztályok szinte egy emberként intézik a külföldi munkájukat. Vállalkozó ismerősöm a helyi ipar-iskolában nagy nehezen talált két srácot a munkára, de végül ők is a kitelepülés mellett döntöttek. Mint ahogy a korábbi szintén fiatal alkalmazottja is már német GDP-t növeli.
Rájuk aligha mondható, hogy ilyen, vagy olyan politikai csoporthoz tartoznának.
Mennek ki fideszes szavazók is szép számmal.
Az egésznek semmi köze a politikához.
Egyszerűen arról van szó, hogy 'agyarország vesztésre áll a képzett munkaerőért folytatott harcban.
Ismeretség nélkül még elsőrangú szakmai képességekkel sem lehet elhelyezkedni, alacsonyak a bérek, rosszak munkakörülmények, packáznak a munkavállalókkal...stb.
Így nehéz lesz a felszínen maradni, de csak hajrá, hátha mégis sikerül..:-D

Csávógyerek 2015.06.16. 20:34:19

Úgy szeretnék már egy blogot találni a kivándorlás témában, ahol értelmes beszélgetés folyik, amiből tanulni lehet, ami elgondolkodtat, ahová érdemes beírni, ami melengeti a szívemet.

Valaki nyithatna egy kivándorlás haladóknak blogot. Olyanoknak, akik évek óta külföldön élnek, de eszük ágában nincs se visszaköltözni, se pedig elszakadni az óhazától. Akinek a hírek olvasása, meg az otthon maradt családtagokkal való kapcsolattartás jut csak Magyarországból. Ami viszont többségében lehangoló. Na, nem mindenben, de - sajnos - tényleg többségében.

netnepper 2015.06.16. 20:39:24

Betegre röhögtem magam amikor megtudtam, hogy nagy fidesz-fan ismerősöm - a vállalkozásához még pár millás vissza nem térítendő - hö-hö-hö...ám visszaosztandó:-)))) - támogatásban is részesült a párttól - már jó ideje Ausztriában dolgozik nem igazán kényelmes és biztonságos:-) munkakörben, többnyire építkezéseken.
Pedig még a St. Orbán feszület is ott lógott a házi oltáron:-))).
Sic transit gloria mundi.:-D

Csávógyerek 2015.06.16. 20:45:14

@netnepper: Azt időnként nézem, de az is főleg a kezdeti rácsodálkozásról szól. Nem igazán nevezném haladó szintnek, bár néhány bejegyzés átölel pár évet.

netnepper 2015.06.16. 20:50:52

@Csávógyerek:
Germanus Gyula: Bengáli tűz
Szerintem már elég haladó :-)

Kalmár 2015.06.16. 20:54:13

@Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül:
Néha elgondolkodom rajta, hogy tényleg nem tudjátok, hogy miért mennek ki többen mostanában dolgozni külföldre vagy tudjátok, hiszen egyszerű, csak a zagyva Orbán fóbiátok nem is enged ezt befogadni!

Nyilván a diktatúra elől menekülnek :)))
Mekkora baromság!

Na de miért indult meg ezzel egy időben minden szomszédból is?
Lehet, hogy olyan hatalmas Orbán kisugárzása, hogy a határokon is átível......

Furcsa egy diktatúra ez!
10% kormánymédia
0 rendőri erőszak a tüntetőkkel szemben
0 jelentős tüntetés
800 milliárd a bankoktól az emberekhez.
Alacsonyabb adók, rezsi, több adókedvezmény a gyerekeseknek
0 infláció
0 IMF
(szegény Görögök szóról szóra követték őket.........nem kellene elnézést kérnetek Matolcsytól?)

Mindegy, nekem bejön ez az elnyomás!
Isten ments, hogy a Fletó szabadítson fel, vagy az alanyi jogon fizetésért küzdő liberók vagy a cipőbe köpő fotelnácik!
Fel ne húzd magad
Hajrá Fidesz!

:)

netnepper 2015.06.16. 21:06:33

@Kalmár:
Nem mindegy hogy miért mennek a népek külföldre családostól, vagy csak simán már ott kezdeni a pályát?
Mennek és kész..., az ő dolguk.
Ha az itteni döntéshozók azt akarják, hogy menjenek, rosszul biztosan nem jár az aki világot lát, és külföldön jobban megél mint az itteniek.
Ha viszont a nagy kormányzati sírás-rívásból mégiscsak az vonható le, hogy mégsem érzik szerencsésnek a kialakult helyzetet, akkor azt annak kell megoldania, aki előidézte, illetve akinek módjában áll az egészen változtatni.
A talajtalan libsizéssel csak Habóknyi és gyomorszájon baxós hittestvérei élnek meg ideig-óráig, az ország viszont annál kevésbé.

Sexual Harassment Panda 2015.06.16. 22:15:00

@ex-dr. vuk: Tévedtünk.
Kiderült időközben, hogy bizony, csak addíg maradhatnak, amíg eu tagok vagyunk, utána vissza kell jönniük.(kivéve akik addigra már állampolgárok)

Andy73 2015.06.16. 22:24:47

Strasbourg: Ha gyalázkodnak a kommentelőid, fizess!
INDEX 2015.06.16. 17:26

Jogerős ítéletben mondta ki kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának fellebbviteli fóruma, hogy egy kereskedelmi céllal működő hírportál felelőssé tehető az oldalon megjelenő gyalázkodó kommentek miatt, írja az MTI.

Andy73 2015.06.16. 22:32:28

@ex-dr. vuk: Ha más kap ennyi szavazatot, annak nem lett volna 2/3-ad?

ex-dr. vuk 2015.06.16. 23:26:44

@Andy73: A valasztasi torveny es a teruletek a kozvelemenykutatok es a kubatov lista alapjan van finomhangolva. Nem csak ugy veletlenul.

ex-dr. vuk 2015.06.16. 23:28:11

@Sexual Harassment Panda: marhasag. akinek van munkaja, miert utasitanak ki? nyilvan munkavallalasi engedely fog kelleni, de ennyi.
szerinted a sok pakisztaninak meg orosznak van allampolgarsaga? nem is eu tagok, megis itt vannak es dolgoznak. nem kellene minden hulyeseget elhinni.

Ma Baker 2015.06.17. 09:56:49

Hőzöngeni azon, hogy valaki valahogy próbálja visszacsábítani a fiatalokat.... nagggyyon okos.
Mint előttem is írták, ezt mintaprogramnak szánták és a lefutása után a tanulságokból majd valamilyen stratégiát hoznak létre. Teljesen támogatható.
Főleg, hogy a 600 millára jelenleg több mint ezren ácsingóznak és ha csak kicsivel az átlag magyar bér fölött számolunk a használhatóbb nyelvtudás miatt nekik (mondjuk 150 helyett 200 nettó) akkor az adókból legfeljebb 2-3 év alatt vissza is jön a befektetett pénz és onnantól tiszta haszon a projekt + a GDP is jobban pörög.
Ez mind szép és jó, támogatandó. Viszont senki nem beszél arról, hogy ezek az emberek várhatóan egyébként is visszajöttek volna. Kicsiny ismerettségemben is a kivándorlók fele 1 vagy nagyon max 2 éven belül visszajött, még ha kiugróan is keresett külföldön. Szerintem ezt ismerte fel a fidesz és most meglovagolja a természetes jelenséget, mintha saját eredmény lenne.
Ettől függetlenül még mindig támogatandó projektnek ítélem.
süti beállítások módosítása