Mi történik?

Az a minimum, hogy most nagyon el tetszik szégyellni magukat!

2015. november 03. 15:24 - 3niko

De nagyon gyorsan!

Tudom, nehéz toldozgatni-, foldozgatni azt a fránya, ingatag lábakon álló költségvetést, amelyet mindenféle frinc-franc, passzió, egy kis migráns-hiszti, vagy akár néhány kormány közeli haver kedvéért bármikor megtettek, és megtesznek a mai napig is.

Ám több tízezer, a végső lecsúszás szélén álló, a napi szinten a puszta túlérésért küzdő, éhező gyermekért pedig nem méltóztatik azt módosítani!

Hát szépen vagyunk!

Mondják, kedves képviselőink, akik leszavazták illetve leszavaztatták a Nemzeti Minimum Programját, maguknak van gyermekük? Netán unokájuk? És esznek rendesen? Van ruhájuk, fűtött gyerekszobájuk, mesekönyvük, kislabdájuk? És tessenek mondani, hol voltak idén nyaralni? Erről jut eszembe, az új síruhácskát megvették már neki az idei szezonra? Biztosan kinőtte a tavalyit.

Nem, ez nem demagógia. Ez számonkérés. Méghozzá legharagosabb fajtából!

Felháborító!

Jöhetnék itt különféle felhorkanásokkal, hogy bezzeg a felcsúti stadion fűtése belefér három milliárdért, vagy a nemzeti mobilhálózat tizenhárom milliárdért, esetleg a közmédia hitelállományának átvállalása közel ötvenmilliárdért, de nem teszem. Sorolhatnám napestig.

Mert most nem erről van szó. De még mennyire hogy nem!

gyermekehezes.jpg

Hanem egy véresen komoly dologról. Az országunk jövőéről. A következő generációról. Azokról, kérem szépen, akik a következő pár tíz esztendőben ki kell, hogy termeljék a GDP-t, az adóbevételeket, és nem utolsó sorban egy roppantmód elöregedőben lévő társadalom nyugdíjjárulékait!

Ezt nem tehetik. Nem lehet sem pártpolitikai, sem gazdaságpolitikai kérdést, vagy csak úgy egyáltalán eldöntendő kérdést csinálni ebből az ügyből. Mert ez egész egyszerűen nem kérdés. Hanem megoldandó feladat. Egy olyan probléma, amely túlmutat az üres fröcsögésen, egymásra mutogatáson, rivalizáláson, a mutyizáson, a migráción, a korrupción, stb.

Hazánkban, napjainkban több, mint hatszázezer gyermek ismeri, mi az, hogy éhezés. Ez a népesség hat százaléka. A teljes népességre vetítve pedig ez az arány közel huszonöt százalékos. Ez azt jelenti, hogy a gyermekek egyötöde, a felnőttek egynegyede él döbbenetesen mély szegénységben. Olyan mélyen, amit maguk talán fel sem tudnak, jobban mondva nem kívánnak felfogni.

No de mégis. Ezeknek a gyermekeknek enniük kell. És nem csak az óvodában, vagy iskolában. Nincs olyan, hogy Pistike, jön a karácsonyi szünet, úgyhogy most két hétig nem kapsz meleg ételt, maximum szenteste, ha a rokonok áthoznak valamit az övékből.  

Épp elég, hogy ma Magyarországon megengedhető az, hogy meghatározzák, hogy melyik iskolába/ osztályba járhat roma és nem roma gyermek. Tűrhetetlen, hogy százezrek nem tudják, hogy miből fognak erre a télre tüzelőt venni.

Megengedhetetlen, hogy civil szerveződések erőn felül, néha szó szerint könyöradományokból juttatnak ételt az arra rászorultaknak. Tudják mit? Nem bírjuk. Soha nem elég a sok sem. Mert mindig az utolsó szemig elfogy. Tudják hányszor néztem végig egy év alatt, hogy az ételosztás végére nem jut mindenkinek élelem? Elmondhatatlanul mély és fájdalmas érzés, még akkor is, ha tudom, hogy ha hazamegyek, a rémálomnak arra a napra számomra vége, megsüthetem a kis szűzérmémet párolt idényzöldségekkel, kinyithatok mellé egy jó vörösbort, és emésztgethetem a soha meg nem szokható fájdalmat, amit ezek között az emberek között átéltem. 

Ezt tessék megérteni. Nem hagyhatnak végleg leszakadni ennyi embert, s köztük több százezer gyermeket, akik semmiről sem tehetnek, akik tényleg nem választhatták meg, hogy hová születnek...

Elismerem, karosszékből, budai panorámás irodácskákból, bőrüléses autókákból piszok nehéz.

Tudják mit?

Menjenek ma haza és nézzenek bele a gyerek/ unoka szemébe. Képzeljék el, hogy valami orbitális tragédia folytán holnaptól nem tudnak neki meleg ételt, tiszta ruhát adni, vagy fűtött hajlékot biztosítani. De ne csak úgy uk-mukk-fukk, hanem úgy igazán. Ha segít, dobjanak be egy felest is, hadd eredjen meg az a fránya fantázia.

Hadd mardosson a kétely, a bánat, és a felelősségérzet okozta bűntudat érzése. Esetleg a kényszer, amely arra sarkall, hogy bármi áron élelmet szerezzenek neki és biztonságban tudhassák őt.

Aztán, ha ez mind megvan, köpjenek fel, és álljanak alá. 

Utána pedig tessék csak ezt az egészet még egyszer átgondolni. Tudják, amúgy „emberileg”. Hátha menni fog.

De addig is szégyelljék csak magukat. Van miért…

 

 

 

64 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mitortenikma.blog.hu/api/trackback/id/tr608047588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FikkFakk 2015.11.04. 10:05:44

Akkor most holnap bukik OV? Es meglesznuk egymillioan a sajtoszabadsagert?

nnnnnnnn 2015.11.04. 10:35:04

"Hazánkban, napjainkban több, mint hatszázezer gyermek ismeri, mi az, hogy éhezés. Ez a népesség tizenhat! százaléka. A teljes népességre vetítve pedig ez az arány közel huszonöt százalékos. Ez azt jelenti, hogy a gyermekek egyötöde, a felnőttek egynegyede él döbbenetesen mély szegénységben"

Oh, már hatszázezer? Reggel még csak ötvenezer volt.
Majd biztos el is hiszem.

3niko 2015.11.04. 10:36:42

@$$$=$$$: 50 ezer gyermek napi szinten éhezik, és közel hatszázezer azoknak a száma, akik nem folyamatosan, hanem időszakonként, például hónap végén...

nnnnnnnn 2015.11.04. 10:56:23

@3niko: szerintem erősen túl van ez dramatizálva. de egyezünk ki mondjuk ennek a számnak az egy ötödével. namost aki jártaja a gyerekét iskolába óvodába és nehéz sorsú, az épp elég támogatást kap az államtól, az önkormányzattól. a probléma ott van, hogy nem tudja beosztani a pénzét, és a kilátástalanságba szüli a gyerekét, ahova értelmes ember nem vállalna gyereket. ezeknek a gyerekei elhiszem, hogy néha éheznek. de ők sem azért elsősorban mert nem tudnának kaját venni, hanem azért, mert hülyeségekre költik, rosszul költik a pénzt a szüleik. de ha még kaját is kapnának ingyen, csak még több gyereket szülnének a szegénységbe, ezért az ötlet kontraproduktív. minden segélyt, támogatást valamilyen feltételhez kell kötni, csak úgy van értelme.
szerintem.

Dr. Trebitsch 2015.11.04. 10:59:23

Nem is éhesek. Megmondta a Harrach, pedig ő biztos tudja.

Mérnork 2015.11.04. 11:16:24

@$$$=$$$:
Ja, a szülők cigi/pia kombójára (esetleg a dizájner dogra) midíg jut.
Hó elején a gyereknek csoki, csipsz, energiaital hegyekbe, aztán hó végén meg nadrágszíj szorongatása...
De a poszttoló szerintem baromira benézte, ha az ezekben a családokban felnövő gyerekektől valamiféle GDP vagy adóbevétel termelést vár. Jó esetben segílyke/faszpénz fogyasztók lesznek mint a szüleik némi börtönévekkel megfűszerezve.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.11.04. 11:20:08

@$$$=$$$: Ha neked ez megfelel akkor jó lehet neked. De én nagyon szégyellem magam helyetted is. A Felcsúti Geci számolatlanul önti a milliárdokat a stadionokba, pedig csak el kellene utaznia és nyitott szemmel körülnéznie Budapesttől és Felcsúttól három-négy órányi autózásra. Ja és ne a lesötétíett kisbuszával utazzon.

nnnnnnnn 2015.11.04. 11:20:27

@Mérnork: egyet kell hogy értsek.

Advanced Flight 2015.11.04. 11:59:48

Ez elég nehéz kérdés azért. Mert tényleg vannak olyan családok, ahol már szó szerint mindenről lemondanak, hogy legalább a kaja meglegyen, máshol meg megy a fentebb vázolt szcenárió (hó elején habzsidőzsi, hó végén éhkopp), viszont a gyerekek egyik esetben sem tehetnek róla.
Lehetne megoldás, hogy pénzbeli segély (vagy egy része) helyett, abból a pénzből az önkori megszervezi, hogy tanítási szünetek időszakában egyszerűen házhoz viszik a főtt ételt. Vagy valamilyen közösségi helyen feltálalják napi 2-3 alkalommal, egy kisebb faluban talán ez egyszerűbb, a rászoruló szépen odasétál gyerekestül és táplálkoznak. A suliban meg kapja a gyerek ingyen az ételt, ez nyilvánvaló.
Az tényleg nonszensz, hogy valaki a 21. században, Európa és az EU közepén éhezik.

PongLenis 2015.11.04. 12:07:53

@Mérnork: miert a kormany nem ugyanezt csinalja? Kilog a segge a gatyabol, de azert huzza fel a stadionokat meg osztogatja a haveroknak a milliardokat.

PongLenis 2015.11.04. 12:10:03

@$$$=$$$: reg olvastam ennyi hulyeseet egy hsz-ben, nem kis teljesitmeny, le a kalappal. Szivesen irnek neked egy valaszt de tudom h nincs ertelme, lathatolag fogalmad sincs mi a helyzet az orszag szegenyebb videkein.

nnnnnnnn 2015.11.04. 12:23:38

@PongLenis: de van. dehát az élet nem habostorta. nem lehet mindenki gazdag.

Eszter8826 2015.11.04. 12:27:23

@3niko: Lehet, hogy ezeknek a szülőknek nem kellett volna gyereket vállalni a nyomorba, hanem előbb megteremteni a megfelelő feltételeket és utána b....ni. (már bocsánat).
Az éhező gyerekek nagy többsége cigány. Arról nem beszélve, hogy ezek ingyen kapnak mindent, (étkezés a suliban, tankönyv stb) az, hogy nem élnek a lehetőséggel, és a kapott iszonyatos mennyiségű segélyt hónap elején elverik, arról nem Orbán tehet.
Ohh és mégy egy. Ezeknek a szülőknek cigire/piára mindig van pénz.....

contractor 2015.11.04. 13:10:12

Én 69-77 között jártam általánosba és nem emlékszem, hogy bármi is ingyenes lett volna. És utána se a középiskolába vagy a föiskolán. Akkor az azt jelenti, hogy durva kapitalizmus volt a Kádár korszakban?

talicskás munkásember 2015.11.04. 13:14:15

Az érettséginek előfeltétele ugye 60 óra (heti 3 órás bontásban elvégzett) közérdekű munka. Gondolom a "politikusi" szakma is elbírna ennyit évente. Ez nincs két hét sem, ennyit előírnék minden politikusnak. Ételosztás, szemétszedés, bevásárlás vagy felolvasás időseknek meg hasonlók. Rájuk férne.

micsoda? 2015.11.04. 13:18:17

Azért többet kéne tudni arról, hogy éhező gyermekek! Nagyon szimpatikus, haragra gerjesztő téma.. Nem ártana inkább a szülők felelősségét hangsúlyozni, mert egyik helyen éhezik a gyermek, mig a másik helyen hasonló szegénység mellett nem éhezik.
Megjegyzem annak idején menekült család voltunk, de mi gyerekek soha nem éheztünk, és nem fáztunk. Az is igaz, hogy 16 évesen már dolgoztam, kukoricát kapáltam abból nőtt a disznó, beosztással éltünk, de nem éheztünk, ja és ez mellett jutott időm könyvtárba járni, olvasni.
Nem ártana tanulni a székely szülőktől, aki a gyermeket kicsi korától, a neki megfelelő munkára már bevonja. Ez a gyermek nem éhezik, mert nem fél a munkától, közösen a szülőkkel, előteremti a mindennapit.

A nép fia 2015.11.04. 13:25:35

Megsúgom, kicsiny szülőfalumban jó néhány halmozottan hátrányos helyzetű család a segíjjj kézhez vétele után kólával és chips-ekkel halmozza el a gyerekeket, akik szanaszét szórják az utcán a szemetet. Egy kisebb vagyont vernek el szórakozásra, de tejet, kenyeret venni nem láttam még őket. Ennyi pazarlás mellett nem hiszem, hogy ők az én együttérzésemre kéne, hogy apelláljanak.

A nép fia 2015.11.04. 13:29:15

@Eszter8826: Csak b*szni szeretnek, és a munkára is b*sznak! :-D

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.11.04. 13:35:32

@Eszter8826: És az éhező gyereknek ehhez mi köze? A szülei hibája miatt éhezzen? Anyád!

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.11.04. 13:36:10

@PongLenis: Ez a @$$$=$$$: egy közismert állat, felesleges rá szót vesztegetni.

fizetekmegegysort 2015.11.04. 13:48:45

Akkor most szépen válasszuk szét a dolgokat. Az, hogy van egy életképtelen, segélyen élő, szaporodó réteg, az egyik dolog, ami hosszútávú megoldást kíván. Nem segélyeket, hanem koncepciót: oktatást a nekik megfelelő módon, ingyenes fogamzásgátlást és felvilágosítást, közösségépítést, közösségi értékeket, és nem utolsó sorban munkalehetőséget (nem közmunkát, ès nem feketét). Erre kb 0 koncepciója van a kormánynak, de legalább még a kocepcióval rendelkező és tenni tudó civileket is vegzàlja, pedig nélkülük sokkal nagyobb lenne a baj az ország legszegényebb részein. A másik probléma, ami ettől függetlenül létezik, hogy sok gyerek éhezik. Erre kínált megoldást egy javaslat, melyet embertelenségből és politikai rátartiságból nem sikerült megszavazni. Nem kéne összemosni az itt jelenlévő kormányseggvédőknek a két dolgot. És nem csak azért, mert míg az egyik egy mély és sokrétű probléma, addig a másik csak egy kis és jól látható szelete annak, és nem is csak azért, mert senki nem állította, hogy a jelen javaslat majd megoldja a mélyebb társadalmi problémát. Főleg azért kéne kussolni, mert a kormánynak 0 javaslata létezik az egyik legégetőbb társadalmi probléma megoldására, miközben intézkedéseivel mindenkinél többet tett a szegények helyzetének rontásáért, és mindezek mellett baromságokra szórja a pénzt plusz kereszténynek vallja magát. Ezért lenne bölcsebb most hallgatni.

Eszter8826 2015.11.04. 13:58:03

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Semmi. és? Ha most megint ennyire push.oljuk ezt a gyermekétkeztetést, megint az lesz közvetítve, hogy dolgozni nem kell mert úgyis jön a segély, úgy is etet az állam. -

fizetekmegegysort 2015.11.04. 14:19:32

@Eszter8826: Csak annyiban van igazad, hogy egyedül a gyermekétkeztetés pusholása nem sokat ér, és valóban azt közvetíti, hogy majd mi gondoskodunk rólad, ha te nem tudsz magadról. Az egy másik kérdés, hogy ha már ezt sem sikerül megszavazni a kedves kormánypártiaknak, akkor vajon egy komplett programot képesek volnának-e összállítani és működtetni a probléma megoldására, vagy erre képtelenek, mert a homokból nem húzzák ki a fejüket, és nem látnak a lopott milliárdjaiktól? És az megint egy komoly kérdés, hogy ha erőből nyomatjuk a "ne éljenek ingyen a mi nyakunkon" című balfaszságot, és úgy csinálunk, mintha egy társadalom nem egy komplex rendszer lenne - ahol a szegényeknek és gazdagoknak együtt kell élni és boldogulni, jó esetben oly módon, hogy az erősek segítik a gyengéket -, akkor vajon hány éven belül költözhetnek a "gazdagok" akik "megérdemelték mert megdolgoztak érte" falak mögé elszigetelt városokban, hogy a szegények ne rabolják ki őket a puszta életért és létezésért, és ha nem találunk valódi kérdést erre a problémára, vajon mit hagyunk az utódainkra? Szóval igen, önmagában ez az üzenet nem biztos, hogy jó, viszont az esélyegyenlőség biztosítása, megteremtése az állam feladata lenne, ez pedig nem történik meg. Sőt, az ellenkező irányba megyünk: az állam mindent megtesz, hogy a lecsúszott szegény rétegeket bebetonozza az elkesírítő helyzetükbe.

Tyúha 2015.11.04. 14:51:14

@$$$=$$$: Egy éhező gyerek is sok !

Mészáros Laci 2015.11.04. 15:26:03

Mosmivan?
Az indulatos kifakadások információtartalma annyira kicsi.

Space 2015.11.04. 15:29:37

@$$$=$$$: Nem volna szabad éhezni egyetlen gyereknek sem! Nem ötszázezernek, v. hatszázezernek! Gondolom van szép kis autókád, nem jelent gondot, hogy naponta husika legyen az asztaladon. Javaslom, autókázzál el Magyarország északi régióiban, Miskolc, Sátoraljaújhely, stb. körzetébe, ott meg lehet tapasztalni, hogy milyen körülmények között élnek (vegetálnak, küzdenek!) emberek. Egyébként Budapesten is lehet találni hasonlókat.

Bambano 2015.11.04. 15:58:59

ha hatszázezer, akkor az a népességnek nem 16 százaléka, hanem 6.
de mindegy. ha szerveztek gyűjtést, beszállok egy kis pénzzel.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.04. 16:03:24

@3niko:

Jóval több pénzt ad, jóval több embernek a kormány közétkeztetésre, mint a kedvenc elkúróitok adtak.

Akkor miért is kéne szégyelni magát bárkinek ?

Persze lehetne többet költeni.
Vélhetően fognak is.

Ja hogy nem akkor, és nem úgy, költenek ahogy a ballib szarháziak fütyülnek ?
Enniy az összes probléma ?

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.04. 16:08:15

@Space:

Érdemes lenne azt is megnézni, hogy ezek a leszakadt családok mikor veszítették el az egzizstenciájukat, munkahelyeiket.
Ahol a gyerekek éheznek.

Csak mert 2002-ben még a Szlovákok elött voltunk szinte minden gazdasági mutatót tekintve.
Aztán 2010-re szinte mindenben utolsóak lettünk, a Görögökkel holtversenyben.
Közben rommá adósították az országot, és a lakossági hitelek is az egekbe nőttek 2010-re.
Megduplázódott a munkanéküliség ráta. Alig volt közétkeztetési program, leginkább csak iskola és óvosa, meg kórház bezárások fémjelezték az elkúrók munkáját.

Most minden rászoruló kap az iskolában, óvodában ételt.
Javiulnak a foglalkoztatottsági mutatók, csökken a GDP arányos államadósság.

Lehetne sokkal jobban is persze kormányozni.
De éppen azokat a ballib elkúrókat hozzuk vissza, akik alatt ennyire lecsúsztak a szegények, és az ország ?

SOHA !

Reszelő Aladár 2015.11.04. 16:13:14

Ebből mit akarunk kihozni? Hogy nem fizet eléggé a közmunka? Hogy a zéró képzettség értéke a piacon pontosan zéró? Ez nem valami kisérlet arra, hogy ismét alanyi jogon járjon egy rakás segély, ahol az alkotmánybíróság monjda ki, hogy csak készpénzt szabad adni?

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.11.04. 16:23:13

@Ballib Cenzúra:
Államadósság
2010 május 19300 milliárd
2015 szeptember 25000 milliárd

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.11.04. 16:24:44

@Eszter8826: Látom továbbra sem érted. Érdekes nevelt téged az anyád.

Hajdú Peter 2015.11.04. 16:36:33

Talan ha a balibak miatt nem kelett volna 10 milliardokat az orszag megvedesere koltenunk, akkor lehet hogy tobb jutna a szocialis ellatasra.

tralalala 2015.11.04. 16:45:13

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Összegszerűen szinte minden államnak folyamatosan növekszik az adóssága, tényleg mindegyiknek. Ez így annyira buta demagógia. GDP arányosan viszont MO-nak csökken, ami nem sok államra igaz.

@600.000 éhező gyerek: igazából kb. 1 millió 18 éven alatti van az országban, akkor 10 gyerekből 6 éhezik. Ez valami alternatív valóság lehet, olyasmi mágikus univerzum, amiben a migránsok magasan képzett, beilleszkedni vágyó munkaerő, a kerítés nem működik, az IMF hitel nélkül pedig csődbe megy az ország.

tralalala 2015.11.04. 16:46:24

@Ballib Cenzúra: Mink mikor a részeg összehányja a járdát, aztán óbégat, hogy mi ez a mocsok.

s 2015.11.04. 16:54:10

"A következő generációról."
Azok nem fognak orbánra szavazni, tehát le vannak szarva. A görény cigány geci csak így számol. Egy rövid távra berendezkedő faszökör.

McZozo 2015.11.04. 16:57:51

@$$$=$$$: HAgyjuk mar ezt a nem tudja beosztani a penzet. kapsz egy honapra 50 ezer forintott (cask hogy kerek legyen) oszd mar be honap vegeig Aztan ha sikerult akkor johetsz itt leszolni masokat, Ez most kivetelesen nem Fidesz MSZP kerdes ennek kozos kerdesnek kene Lennie mint ahogy kozosen adtak be meg Fideszes kepviselo is tamogatta majd masnapra hirtelen mar nem tamogattak, pedig egy stadionju penz se kene erre, cask egy kis akarat es visszavenni kicsit a pokhendi arcbol vegrte es leereszkedni neha a nep szintjere

s 2015.11.04. 17:01:22

@$$$=$$$: "egyezünk ki mondjuk ennek a számnak az egy ötödével"

Ha csak egy van, az is eggyel több, mint amennyit egy normális ember elfogad.

A következtetés: itt sokan nem normálisak. A rossz hír: te is köztük vagy.

McZozo 2015.11.04. 17:04:16

@micsoda?: Azert te baromira kevered a foldel rendelkezo szegenyeket a foldel nem rendelkezotol. A foldesz paraszt akarmilyen csoro volt az esetek nagy reszeben sose ehezett mert a minimumot azert haztajiban megteremtette. Ezzel szemben a panel 4. emeleten marha nehez krumplit termelni pl

s 2015.11.04. 17:13:40

@fizetekmegegysort: Neked én is fizetek még egy sört. Jól beszéltél.

s 2015.11.04. 17:20:21

@Ballib Cenzúra: "a lakossági hitelek is az egekbe nőttek 2010-re"
Ez is azért volt, mert szar volt a gyurcsótány! Látom is az összefüggést kristály tisztán. Szar a gyurcsótány, gyerünk vegyünk fel ész nélkül geci sok hitelt.

McZozo 2015.11.04. 17:20:50

@Ballib Cenzúra: Ezt a demagog dumat ne told mar, most akkor ha valaki a gyurcsany alatt szegenyedett el az ehen dogolhet ha meg Viktor alatt akkor meg kell menteni? MErt kb ezt mondod. NEm kurvara mindegy most minek hivjak epp az aktualis rablopartot a lenyeg it tnem ott van hogy Viktor vagy ferenc hanem hogyha az allamnak mar a nem tudom hanyadik sokmilliardos folosleges stadionra van penze akkor igazan lehetne penze egy ilyen programra, plane hogy reszuk egy olyan rablobanda akik KERESZTENY partnak meri hivni magat. Ilyenkor hova let a keresztenyi konyurulet.

s 2015.11.04. 17:26:53

@Hajdú Peter: A stadion erdőket már nem is számolod? Meg a kibaszott köztévét? Fura egy kutya fasza vagy ám, baszod.

Hajdú Peter 2015.11.04. 18:30:57

@s: Stadionokra es a koztevere szuksege van orszagnak, es mi akartuk. Viszont a bal oldali szavazotabor bovitese miatt, a libbantak altal ide utaztatott Illegalis bevandorlokra nincs szuksegunk, es nem is akartuk oket.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.04. 18:52:17

@tralalala:

Konkrétan az EU-ban GDP arányosan csak a Németeknek és nekünk csökken stabilan (utolsó 3-4 év) az államadósságunk.
A többieknek növekszik.

Az elkúró MSZP alatt teszem azt, az EU legszarabb eladósodási mutatóit produkáltuk, így kerültünk 54%-ról 82% fölé 2010-re.
Ha az MSZP ország eladósítása nyomán eddig befizetett, és a jövőben befizetendő kamatterheket nézem, kb 3 MANYUP összeg kijönne.

Gyorgy Nagy 2015.11.04. 19:39:51

@Hajdú Peter: Te szerencsétlen.Kitől kell megvédeni az országot?Mind továbbment! A stadionokat épitettő volt kisz titkártól vagy Mr 20% Kosa Lalától ( " nincs gyerek szegénység " ) vagy paraszt szintén volt kisz titkár Rogán Tonotol ki szarért hugyéradta a belvárosi ingantlanokat ( bizti neki is csuszott nem is kevés amiről a fél város bedzél ) vagy a "csucs" gázdzerelőtől aki szopik nyal és már 3o -adik leggazdagabb stb,stb.

micsoda? 2015.11.04. 20:00:12

@McZozo: A panel negyedik emeletén lakó nem falusi, városi, és talál munkát, ha akar. Sőt jobban is keres, mint ugyanazon munkáért a vidéki.

Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy a szülő felelősségét kéne hangsúlyozottabban kezelni. Ha nagyobb nyilvánosságot kapna a felelőssége állítom, hogy kevesebb lenne a ténylegesen éhező gyermek.
Konkrétumot még nem olvastam, hogy például X településen X családban éhezik a gyerek, v. gyerekek. Igaz egynémely település önkormányzata tesz is azért, hogy ne kerüljön a szégyen listára, mert a 21. században, Közép- Európában nagy szégyen éhező gyerekek tömegéről vitát nyitni.

fizetekmegegysort 2015.11.04. 21:09:47

@micsoda?: A szülő felelőssége akkor vethető fel, ha felnőtt emberekről beszélünk. Hazánkban az elmúlt huszonöt évben generációk nőttek úgy fel, hogy esélyük sem volt arra, hogy normális mintát lássanak azzal kapcsolatban, hogyan kell felnőtt, felelősséget vállalni tudó emberként dönteni (akár arról, hogy mit veszek a segélyből, akár arról, hogy csinálok -e gyereket a semmire). Ezeket az embereket előbb meg kéne tanítani arra, mi az, hogy döntés, mi az, hogy felnőtt élet, mi az, hogy felelősségvállalás. Utána lehet arról beszélni, hogy a szülők felelősségét hangsúlyozni. Addig mindössze arról van szó, hogy magas lóról, sokkal előnyösebb helyzetből, a magunk értékei szerint próbálunk megítélni embertömegeket, akik gyakorlatilag ösztönlény szinten képesek csak működni. A fotelből osztjuk az észt, és csinálunk pl ugyanolyan feltételekkel sulit nekik, mint a budai gazdaggyereknek, és ha nem működik rájuk mutogatunk: hát mér nem jár suliba? - mondjuk álszent módon. A rendszer ezeket az embereket kiveti, ott, ahol meg lehetne őket még fogni (pl a kismamákat felvilágosító programokkal, a gyereknevelést segítendő tanácsadással, fogamzásgátlás ingyenessé tételével, oktatással), ott a magyar rendszer és a hatalom csak rájuk mutogat, és még meg is nehezíti a dolgukat, holott szakemberek sokasága, és maga a hatalom is tudja, hogy a velük szemben támasztott elvárások irreálisak. (pl egy zsákfaluból bejutni a két faluba arrébb lévő oviba, amikor oda váltóruha kell a gyereknek és váltócipő, annak meg egy ruhája van, és télen az is büdös és koszos mert nem szárad meg a lavórban mosástól- ez lehetetlen küldetéssel egyenlő. Hiába van az oviban meleg kaja, és hiába kötelező...mezítláb, hóban a három éves nem tud átsétálni, ajutó meg nincs...) Szóval elsősorban a mi dolgunk és jól felfogott érdekünk lenne egy valódi, működő felzárkóztató rendszer létrehozása és SOS működtetése. A mi felelősségünk pedig ez lenne: valódi kérdésekre valódi válaszokat követelni a vezetőinktől, nem pedig menni utánuk birkamód, és utálkozni. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy az igazán szegény vidékeken a "menjen oviba ott kap enni", és " nem adunk családi pótlékot, ha nem jár a kötelező oviba" megoldást jelent. Ezek egyszerű adminisztratív intézkedések, amikkel úgy csinálunk, mintha tennénk valamit. Arra jó, hogy az állatira "keresztényi" honatyák és szavazóik lelkiismeretét megnyugtassa, de eredményt várni tőle marhaság.

micsoda? 2015.11.04. 21:48:31

@fizetekmegegysort: Igen, valahogy igy gondolom én is. Vagyis kevés hajtogatni, hogy ennyi meg annyi az éhező gyerek. Van itt mindenféle program, de minden lélektelen, valóban úgy csinálunk mintha tennénk valamit. Vajon miért? Adminisztratív intézkedések voltak, és lesznek is, legfeljebb mennyiségi különbségek vannak.

s 2015.11.04. 23:04:01

@fizetekmegegysort: Fizetek még egy sört neked, öreg. Megint jól beszéltél.

s 2015.11.04. 23:06:45

@Hajdú Peter: "Stadionokra es a koztevere szuksege van orszagnak, es mi akartuk."

Én nem akartam, mert kurvára nincs szükségem rá. Tyoptyatyok le mind, bammeg, ididóta faszparasztok.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.11.05. 01:26:35

Bajnai Gordon megszüntette kormányzása idején az iskolatej programot..Akkor tetszett ugatni?

fizetekmegegysort 2015.11.05. 07:12:18

@micsoda?: A miértre szerintem viszonylag egyszerű a válasz: nincs társadalmi szolidalitás. Ha megfigyeled, a kormánypárt kommunkiációjában és intézkedéseiben ezt kiválóan kihasználja: mindig uszít valakit valaki ellen, és kijelöli a hibást. Azért mert lehet. Egy eleve megosztott társadalomban ez jól működik. Egy szolidális társadalomban esélyük sem lenne. Hogy mi lesz, nem tudom. Csak sajnálom a gyerekeimet, hogy ezt hagyjuk rájuk (továbbá biztatom őket, tanuljanak nyelveket...:)).

Magdi Csabiné 2015.11.05. 08:08:10

@$$$=$$$: nem viccelődnék ezzel, ha csak egy gyerek éhezne ebbe az országba az is sok lenne, de akinek nincs lelkiismerete arra kár fecsérelni a szót

bandigyerek 2015.11.05. 13:36:27

Ma Magyarországon, minden gyerek kap a társadalomtól havonta egy 13000 forint körüli összeget (napi 400-450 ft.). Ebből, ha nem is fényesen, de tisztességesen lehet etetni egy gyereket, az éhezést elkerülendő. Tehát ha ma egy gyerek éhezik, az kurvára a szülő felelőssége is. Mindjárt jönnek azok, akik majd rákezdik, hogy ruha meg cipő meg iskola meg faszom. Azért a szülő is tegyen már valamit a kölykéért, ne a közösségtől várjanak el mindent. Ezzel együtt rohadjon meg a KDNP, harrach orbán, fidesz, mszp, dk, ésatöbbi... "száz éve Párizsban az volt a jó, a kommün ezért kötelet adott..."

Eszter8826 2015.11.06. 15:33:27

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: De értem! Azt nem értem, hogy akinek nincs pénze, az minek szül? Miért kell gyereket csinálni a nyomorba?

Eszter8826 2015.11.06. 15:34:22

@Eszter8826: És ha már megcsinálta azt a kölyköt, akkor miért az államtól várja a segítséget????

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.11.10. 05:14:06

@Eszter8826: Ajaj, még mindig nem érted. Ez van, nem mindenki született atomfizikusnak.
süti beállítások módosítása