Gombóc a torokban. Egész délután. Estére még nagyobb. Nehezebb. Szinte fáj.

Igen, fáj.

Tömény és törékeny mélabú ez.

Hiányérzet. Egy hátbavágás.

Rossz szó a részvét. Mert nem az.

Belülről kódolt, remegő indulat, ami ki akar robbanni. Kongó üresség. Valószínűtlen bizonytalanság.

Nézem a poharam, ahogy fodrozódik benne a fényes vörösbor. Árpi bácsira iszom. Kicsit keserű. Mellette ég a gyertya, azt nézem, és gondolkodom.

Mi lesz most ezután? Mi vár ránk Árpi bácsi nélkül?

Mert elment a legnagyobb magyar.

Nekem igenis Maga volt az, nem pedig Széchényi. Mert Árpi bácsit ismertem, már gyerek fejjel bálványoztam. És hittem.

Hittem Önben, hittem Önnek. Soha, még a gondolata sem merült fel, hogy hazudik. Ne adj’ Isten hátsó szándékai, felemás motivációi volnának. Az egyetlen volt, az egyetlen. Senki másról nem mondható el ez, aki a rendszerváltás óta közfeladatot látott el.

Már kislányként csodáltam éteri békéjét, magasztos jelenlétét. Mert Ön mindig jelen volt. Egy drága kis ember, a nehéz sorsú polihisztor, a frenetikus államférfi, a legendás műfordító.   

Felfoghatatlan és depresszív hiányt szült halála.

Kihunyt egy reménysugár.

Elhalványult egy üstökös. A remény, a tisztesség és az örök bizodalom üstököse.

Helyébe pedig itt maradt egy rakás rosszindulatú aszteroida, akiket félő, hogy nem leszünk képes eltéríteni, romboló becsapódásukat kivédeni. Maga nélkül pedig végképp nem.

Szerdán este végre csönd lesz a Kossuth téren. Komoly, mély és jelentőségteljes csönd.

Nem lesz szitkozódás, átkozódás. Nem lesz „takarodj”, „loptatok”, „elvettetek”, „hazudtatok”.

Csak méltóságteljes és nehéz csend. Tisztelet, hit, emlékezés. Emlékezés arra, hogy mit kaptunk Öntől. Végre nem az lesz a téma, hogy mit vettek, mit loptak el, hogyan siklott félre századszorra is a magyarság ósdi, zötykölődő vonata, hanem, hogy mit adott nekünk a huszadik század kétségkívül legjelentősebb magyar személyisége.  

Elmenni csak rosszkor lehet. Az Ön nagyságát fémjelzi, hogy mégis talán (és nagyon-nagyon nehéz ezt leírni, mert sokan bele fognak kötni) Önnek sikerült jókor. Éles és fájdalmas felkiáltójel Árpi bácsi távozása, most ebben a zaklatott, bizonytalan, embertelen, hazug világban. Remélem, sokan egy kicsit magukba szállnak. Elgondolkoznak. Átértékelnek. Még az is lehet, hogy elszégyellik magukat. 

Nehéz elmondani mi volt nekünk Árpi bácsi. Mert igazából nem is tudom leírni. Kevés vagyok hozzá, s méltatlan.

És hogy most mi nekem Árpi bácsi?

Kizárólag csönd. Éteri, áthatolhatatlan, rezzenéstelen, mély csönd.

Isten Önnel!