Mi történik?

A harmincas szinglik útkeresése

2015. május 01. 00:58 - 3niko

(A szerző se nem harmincas, se nem szingli. Húszas évei legvégén jár, ám sok e körbe sorolható barátja, ismerőse van, akikért tenni akar, akiket szeret, s akiket valóban sokra értékel, nagyra tart, sokukat egyenesen példaképének tekint, vagy épp felnéz rájuk…)

A mai harmincas szingli különös kategória. Két-, vagy többarcú, ellenben borzalmasan inspiratív személyiség. Általában véve enyhe, ritkábban súlyosabb önbizalomhiány szülte alkotás-, vagy cselekvéskényszer hatására jobbára markáns egót épít, amelyet hosszú évek útkeresése, mélypontjai és sikerei által megrajzolt életgörbéje nyomán folyamatosan, és egyre erősebben tudatosít magában. Kifejlett, erős identitástudattal bír, amelyből kifolyólag könnyen kritizál, de akár túl is értékel másokat.

Mindemellett a harmincas szingli borzalmasan pozitív emberi és lélektani értékek szerint, valamint sziklaszilárd ideák mentén él.  Tájékozott, és széles látókörű, határozott véleménnyel rendelkezik az őt körülvevő világról és annak tendenciáiról, így tehát bátran és okosan alkot, s közvetít véleményt.

Egyik legfőbb ismérve a magas érzelmi intelligencia, így sokat lehet tőle tanulni, érdemes tapasztalataira, tanácsaira hagyatkozni.

Többnyire kreatív, kitartó, és alkotó lélek, fejlett, és alapvetően pozitív lény, aki magányát, jobban mondva a súlyos magányosságát, eseti elveszettségét és útkereső mivoltát is képes a szebb holnap, a jobb jövő érdekében alkotó energiákká alakítani.

Mivel van rá fölös ideje, kapacitása és megfelelő (ön)tudatossága, mély lelki életet gyakorol, ezáltal gyakran él meg felváltva óriási mélységeket és mennyei magasságokat egyaránt, mindannak ellenére, hogy az önképzésének részeként kiemelt figyelmet fordít legbensőbb lényére és annak igényeire.

Napjaink harmincas szinglije óriási fordulatszámon pörög. Elvégre megteheti. Nem várja senki otthon, ezért nem is siet haza. Minek is?  Kit érdekel a túlóra, elvégre otthon nem szólnak hozzá, nem érintik meg, a négy fal magányában nem érik rendkívüli ingerek, maximum a teli szennyes tartó, vagy a telepakolt mosogató várja haza.

A karrier, és az ezzel együtt járó önmegvalósítás igénye számára alaptényező. Munkájában, jobb esetben hivatásában előtérbe helyezi a professzionalizmus, az önfejlesztés és a terhelhetőség alapkövetelményeit.

Alkotni, létrehozni, sikert elérni- ez az egyik lételeme. Illetve konstans benne munkál az állandó visszajelzés- igény is. Kell neki, mit kell, követeli a (pozitív) visszacsatolást. Ezek hiányában nehezen lép tovább, inkább csak döcög.

Mélypontjait általában az ilyen feedback- nélküli időszakokban éli meg, legyen szó akár a munkájáról, akár a magánéletéről.

A harmincas szingli általában jól keres, kellemes életszínvonalon él. Tizenéve építi ezt az életet, amelyre mindig is vágyott, és amelynek álomképe miatt korábban nem volt hajlandó akármilyen kompromisszumokat kötni, és általa kulcsfontosságúnak ítélt élethelyzetekben meghunyászkodni.

Már kisgyermekként is, és főleg tinédzserkorban határozott elképzeléssel rendelkezett arról, hogy mit is fog pontosan ellenkezőleg csinálni, mint a szülei. Mára elért arra a szintre, hogy megtehet olyasmit is, amelyekről a májkrémes kenyér és a kisfröccs szimbiózisa által végigkísért egyetemi/ főiskolai évek, vagy éppenséggel a kevéssé kiegyensúlyozott gyermekkora alatt csupán álmodozni mert volna.

single-at-301.jpg

Ez a réteg ön-, és életmódtudatosan él, úgy hogy életvitelébe magától értetődően belefér heti egy-két elhajlás, amikor az egész túlpörgött önvalója átcsap egy az el-, és lelazuás oltárán feláldozott, ám korából adódóan mégis egyfajta sajátos „kultúr- tivornyába”, amely zömében sokkal inkább szolgálja a feltöltődést, mint sem az ön- amortizációt. Szereti, s megfizeti a nemes ételeket és italokat, a mennyiség helyett jobbára a minőség dominál, a „high- life” létélmény tudatát tovább erősítvén.

Egyre kevesebbet röhög Tibi atya poénjain, s ezzel egyenesen arányosan egyre többet gondolkozik azon, hogy mi lesz vele pár év múlva, bár ezeket a terhelő, súlyos, a jelenen túlmutató negatív ön- prognózisokat mindenkor igyekszik erősen elnyomni, kimagyarázni, kikozmetikázni önmaga felé.

A harmincas szinglinek sok igazi barátja van. Mert ő bizony valódi, őszinte, mély, jól beérett baráti kapcsolatokkal rendelkezik, és ezeken felül még több tucat „haverja” is van, akikkel valódi közösséget képez, alkotó és szeretettel teli társas életet él úgy, hogy mindemellett képes értékelni az egyedüllétet, a be-, és elzárkózás, és az elvonulás adta szabadságérzetet és megnyugvást is.

De.

Mindezeket sajnos társas magányban teszi.

A dolgos évek alatt ideákat, eszményeket kreált magának, amelyeket értékmérőnek tart, s ezekből nem enged. Legyen az egy beszerzendő bútordarab, egy megtervezendő nyaralás, vagy épp a vágyott szerelem. Ezen képzetek, és az erős ego szülte határozott elképzelések és elvárások mentén bizony nem enged a huszonegyből, a szintet (szinte soha) el nem érő partnereit emiatt egy nálánál sokkal gyengébb párkapcsolati kategóriába sorolja, még akkor is, ha mindeközben azt sem veszi észre, hogy e jelöltek többsége néha bizony ugyanezen ideológiák és értékelési- skála alkalmazása végett ismeri félre, helyezi kívül őt magát is az elfogadható, s továbbfejleszthető halmazon.

Így totálisan természetes számára, hogy magához mérten magas, jobban mondva magával minimum egyenlő elvárásai vannak, ezért sajnos gyakran, mondhatni folyamatosan csalódik.  Mivel már ő is valaki. Valaki, aki nem akar kevesebbet, gyengébbet, butábbat, szegényebbet, alulképzettebbet, mint ő, mert tudja, és tapasztalta, hogy abból általában nem sül ki sok jó. Az önnön eszményeinek, a saját maga felé támasztott szigorú követelményeinek való megfelelés lehetősége és esélye a partner részéről az idő múlásával egyre kisebb, és kisebb lesz.

A harmincas szingli tehát szeretet-, és szereleméhes. Nagyon. És annyira, de annyira megérdemelne már valami sokkal többet, sokkal jobbat, mint eddig, mint ezelőtt. Valami totálisan más valóságot, mint amint eddig megélt, mint amit ez igáig elképzelt és kreált önmagának…

 

 

163 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mitortenikma.blog.hu/api/trackback/id/tr537418718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sadist 2015.05.02. 19:15:15

A sok bullshit végén van 3 bekezdés, ami már közelít az igazság felé.

"A dolgos évek alatt ideákat, eszményeket kreált magának, amelyeket értékmérőnek tart, s ezekből nem enged."

Gyk. a 20-as éveiben pörög a fütyi-körhintán, később pedig azt várja, hogy legalább ugyanolyan szintű, bugyinedvesítő kúrógép fogja bevállalni állandóra is.

"Valaki, aki nem akar kevesebbet, gyengébbet, butábbat, szegényebbet, alulképzettebbet, mint ő, mert tudja, és tapasztalta, hogy abból általában nem sül ki sok jó. Az önnön eszményeinek, a saját maga felé támasztott szigorú követelményeinek való megfelelés lehetősége és esélye a partner részéről az idő múlásával egyre kisebb, és kisebb lesz."

Alap axióma, hogy a nők mindig felfelé válogatnak. Viszont harminc fölött már nem azért nincsenek együtt azokkal a jóképű, tehetős tenyészbikákkal, akikkel huszonévesen, mert tudják, hogy nem sül ki belőle semmi jó, hanem egyszerűen azért, mert harminc fölött a párkapcsolati és szexpiaci értékük rohamosan zuhanni kezd és kiesnek a top hímek látóköréből.

"És annyira, de annyira megérdemelne már valami sokkal többet, sokkal jobbat, mint eddig, mint ezelőtt. Valami totálisan más valóságot, mint amint eddig megélt, mint amit ez igáig elképzelt és kreált önmagának…"

Toronyórát lánccal esetleg?

Sadist 2015.05.02. 19:21:43

@Void Bunkoid: "Egy idő után, amikor már nagyon rajtuk van a "gyerekkényszer", hiszen nekik idővel "lejár a szavatosságuk", na akkor viszont BORZASZTÓAN a béka s*gge alá teszik hirtelen a mércét, és akkor viszont már csakugyan az első férfi elé vetik magukat, tök mindegy, hogy kopaszodik, fogatlan, negyvenöt évesen még az anyjánál lakik, nincs munkája, vagy éppen börtönviselt."

Addigra már csak ez a két választási lehetőségük marad. Családot alapítani a szinten alulival, vagy egyedül megöregedni és macskás vénasszonnyá válni.

Sadist 2015.05.02. 19:29:30

@Andy73: "Más kérdés, hogy a házasságok jelentős része felbomlik - de talán ez is összefügg a szingli életmóddal: aki sokáig váltogatja a partnereit, mielőtt megállapodna, nem biztos, hogy le tud ezzel állni, ha egyszer megházasodik."

www.reddit.com/r/TheRedPill/comments/2ny1dh/reminder_there_is_a_direct_correlation_between_a/

Férfiaknál nincs ilyen összefüggés a partnerek száma és a házasság sikeressége között. Valószínű azért, mert amelyik férfinek sok partnere van, az alapból nem is fog házasodni.

Trisi · www.alphawing.hu 2015.05.02. 19:29:57

@Bandris33: így van, de a munkahelyen veszélyes a pártalálás, mert ha félresikerül egy próbálkozás akkor már egy bejáratott és jó helyet is lehet bukni. A lakóhely és hobbi még jó megoldás lehet, de ha valakinek sikerült ( pl nekem ) egy olyan lakóparkot kifogni ahol egyedül én vagyok család nélkül ... :) az nettó cumi :D Baráti kör pedig 30 felett bezár, gyereket nevel, házasodik, nem új embereket vesz be az egyre ritkuló találkozókba.
Azaz 30 alatt kell ügyesnek lenni és akkor nincs gond.

@Csávógyerek: Azért elismerésem hogy a feleségeddel így meg tudtad oldani. Az egóról írtakkal pedig egyet kell értsek... az egó nem a boldogság kulcsa.

Sadist 2015.05.02. 19:39:10

@medium size devil: "Ez most mi a faszt akar jelenteni? Újabb sztereotipia, minden szingli elvont alteres, vagy..??"

Ezeket tipikusan a szingli 30+-os nők szokták nyomni.

inebhedj - szerintem 2015.05.02. 19:43:19

@Trisi:

Ne add fel, bár sem a poszt, sem a hozzászólók többsége nem említette, de a szinglik fele simán túl van a családalapításon és gyerekvállaláson, majd a gyerekek 8-12 éves korában (35-40 évesen) ismét az önmegvalósítás útkára lép.

Szóval egyfelől hiába vagy ügyes 30 alatt, akkor is lesz gond, másrészt ha nem vagy ügyes, akkor se lesz nagyobb gond, mintha ügyes lettél volna.

Sadist 2015.05.02. 19:43:29

@medium size devil: "Ezer oka lehet ha valakinek nincs partnere. Pesten és közvetlen környékén több 100e-rel több nő van mint férfi. Ez tényadat."

Khm, milyen korosztályban is? Ja, tényleg, a 60+-os nyugdíjasok között.

Bandris33 · http://pannoniap10.blog.hu/ 2015.05.02. 19:54:27

30 alatt kell belehúzni a párkeresésbe? Köszi, de azt hiszem, hogy ezzel elkéstem. Valamint csak jelzem, hogy ez a blogbejegyzés a 30 feletti szinglikről (szingliknek) szól. ;)

Bandris33 · http://pannoniap10.blog.hu/ 2015.05.02. 20:15:13

@Haloperidol: a megalkuvás és az igények lejjebb adása két dologról szól.
1, önismeret, vagyis el kell tudnod helyezni magadat a világban, mérlegelni a lehetőségeidet. Ez elég kemény lehet, de nem annyira, mint a következő pont.
2, az igényeidnek a leadása a saját magad feladását jelenti. Fel kellene ismerned, hogy a vágyaid túlzóak és le kellene mondanod róluk. Beletörődni, hogy neked az élet nem jött be. Nem lesz bomba nőd, vagy ha igen, akkor azt csak pénzért kapod meg. Nem lesz a feleséged is értelmiségi, le kell mondanod a szellemi kihívásokról, a magasabb kultúrális életről. Valószínüleg neked kell majd egyedül megteremtened az anyagi biztonságot.

Pedig te arról álmodtál, hogy mondjuk mérnökként találsz majd egy csinos, kedves ügyvédnőt, akivel közösen járhattok operába, bálokra, valamilyen kis közösség megbecsült tagjai lehettek, akik mondjuk segítenek a rászorulókon, nevelitek a gyermekeiteket, akik kiélhetik a kreativitásukat, tanulnak majd nyelveket, láthatnak világokat, nőhetnek fel gondtalanul, mégis a szépre, jóra, erkölcsösségre tanítva őket.
Ehelyett el kellene kapnom az első szembejövő operátort a gyártósorról, csinálni gyorsan sok gyereket, csak hogy nehogy szingli maradjak?

StuG in da House 2015.05.02. 20:34:43

Én marha jót röhögtem a poston. A szingliség apoteózisa.
Amúgy 1-2 pszichológus, aki az ilyen szinglikből él, ugyancsak hozzászólhatna. Talán ők tudnak elsőkézből infókat az ilyen nők defektusairól.

medium size devil 2015.05.02. 20:39:43

@Sadist:

"Ezeket tipikusan a szingli 30+-os nők szokták nyomni."

Nem, ezt inkabb a tipikus hulyek szoktak nyomni a szerintuk tipikus 30+-os szinglikrol.

medium size devil 2015.05.02. 21:05:22

@Void Bunkoid:

"Egy idő után, amikor már nagyon rajtuk van a "gyerekkényszer", hiszen nekik idővel "lejár a szavatosságuk", na akkor viszont BORZASZTÓAN a béka s*gge alá teszik hirtelen a mércét, és akkor viszont már csakugyan az első férfi elé vetik magukat."

Szinvonaladbol itelve ez max. anyadra lehetett igaz.

daytona500 2015.05.02. 21:09:26

@medium size devil: Pontosan beletaláltam és az történt amit mondtam. Fröcsögsz. Faszkalap vagy. Pont.
Egy szinglit ha megkérdezel, az sem fogja tudni milyenek a szinglik. Csak hogy ő maga milyen. Pont ez a lényege az általánosításnak, hogy mégis lehessen egy "csoportról" vagy bármiről összevontan véleményt alkotni. Hiába kérdezném meg tőled, hogy milyen a faszkalapok élete, nem tudnád megmondani csak azt, hogy a te életed milyen faszkalapnak. Ettől függetlenül általánosságban még faszkalap vagy és minden kommented tovább erősíti ezt.

Votee 2015.05.02. 21:47:57

Nem tudom eldönteni, hogy ez a poszt teljesen komoly, vagy 100%-ig ironikusan értendő. Ha iróniának lett szánva, akkor nagyon találó, a sok "idézőjellel" sok helyen kíméletlen, de helytálló a dolog. Amúgy pedig a meglátásaim.

A kedves posztoló elgondolkozott már azon, hogy mennyi a realitása annak, hogy a társadalom közel tökéletes tagjai maradnak pár nélkül? Hogyan lehetséges, hogy egy pozitív, idealista, tájékozott, széles látókörő, okos, érzelmileg intelligens, kreatív egyén nem kell senkinek, nem talál párt? Nem lehetséges, hogy szimplán arról van szó, hogy a szóbanforgó egyén(ek) pusztán nem rendelkeznek megfelelő önismerettel, és az a nagy halom kifejezetten jó tulajdonság egyszerűen nem létezik bennük, csak ők képzelik oda? Miért evidens, hogy mindenki más téved és csak ők nem? Ez az esetek nagy többségében épp fordítva szokott történni.
Ráadásul akik elhiszik magukról ezt a nagy halom pozitív dolgot, azok a legritkább esetben szoktak tényleg olyanok lenni. Az igazák kedves, szerető, intelligens, figyelmes emberek az esetek túlnyomó többségében nagyon szerények, alázatosak is szoktak lenni. Ahogy az ember tényleg egyre többet tanul, sőt tud, annál inkább felsejlik számára, hogy ő milyen kis picike valaki a világmindenségben, és hogy mennyi-mennyi minden van amit még nem tud, és ezért jön menetrendszerűen az igazán jó embereknél az alázat, a szerénység. A szerző írásából ez totálisan hiányzik.

Azoknál az embereknél, akik meg vannak arról győződve, hogy ők jól csinálják a dolgokat, de az eredmény nincs meg, szinte mindig az önismerettel van a probléma. Plusz nagyon kényelmes a hibát másban keresni mint önmagunkban.
Az egész poszt arról szól, hogy a szingli mindent jól csinál, de szegény nem kapja meg azt, amit megérdemel. Nem lehetséges, hogy pontosan azt kapja amit megérdemel, csak ez nem az, amit remélt?

Lehet, az én készülékemben van a hiba, de nincs olyan, hogy valaki megérdemel valamit. Ha valami fontos számodra, akkor tegyél, küzdjél érte. Ha ennek ellenére sem jutsz el oda, ahova szeretnél, akkor nagy valószínűséggel a hiba benned van, és ezzel érdemes lenne szembenézni, ahelyett, hogy "jaj, én olyan okos, szép, ügyes, kreatív vagyok, és ez nekem jár".
Ez a tankönyvi példája a nem megfelelő önismeretnek. Lehet járni ezen az úton is, de ez nem vezet semmi jóra.

Inkább érdemes az embernek elmélyedni magában, hogy mit, és hogyan lenne érdemes változtatnia, hogy elérje az általa áhított célt, ahelyett, hogy másokat hibáztat.

Szóval egy picivel több alázatot, szerénységet, és magadba nézést ahelyett, hogy "szegénykém mennyire megérdemelné a tutit, hiszen megdolgozott érte".

Szép estét

Alick 2015.05.02. 22:01:51

A szingliség sokszor csak átmeneti, viszont a MGTOW férfiak világa már érdekesebb...

dex.ion 2015.05.02. 22:09:28

@Alick: ez az agglegények fancy megfogalmazása...nem értem, mitől lenne ez olyan érdekes

SD9 2015.05.02. 22:19:02

Nő vagyok, szingli, elmúltam 30.
2-3 évnél rövidebb kapcsolatom sosem volt.
Nem tettem magasra a mércét, mert nem a külső és a pénz számított, hanem csak a személyiség, a belső értékek. Itt rontottam el. Egy idő után a pasik megunták, hogy egy kicsit képzettebb, gazdagabb, fiatalabb, egészségesebb, "szebb" vagyok náluk. Kevésnek érezték magukat mellettem, ezt én is érzékeltem, tönkrement a kapcsolatunk. Ráadásul a részükről hiányoztak a megfelelő anyagi feltételek ahhoz, hogy összeköltözzünk vagy összeházasodjunk.
Ezután olyan nőt kerestek maguknak, aki nem több náluk semmilyen tekintetben.

Még mindig nagyon fiatalos a külsőm, sokan néznek tizenvalahány évesnek és folyamatosan ostromolnak a pasik.
Egyáltalán nem vagyok kétségbeesve és nem a szőke herceget várom.
Nem szoktam általánosítani és nem vagyok egy tipikus 30-as egyedülálló.

Bandris33 hozzászólásaival tökéletesen egyetértek, legfőképpen az utolsóval.
Én is olyan társat szeretnék, amilyet ő akar maga mellé (én természetesen hímneműt) :)
Többet már nem is tudok reagálni a témára, mert ő már mindent leírt, amit én is akartam.

Alick 2015.05.02. 22:20:17

@dex.ion: az elhatározottan aszexuális alapállás messzebb megy, mint az agglegény vagy a szingli...

zila5 2015.05.02. 22:23:21

@medium size devil:
Azt honnan lehet tudni, hogy százezrekkel több nőci van errefelé?
KSH?
Gondolom az ovisoktól az özvegy nyugdíjasokig bezárólag kell érteni.

dex.ion 2015.05.02. 22:40:41

@Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere: naná. :)

@Alick: nem hinném, h az aszexualitást el lehetne határozni...

Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere 2015.05.02. 22:44:42

@SD9: "Még mindig nagyon fiatalos a külsőm, sokan néznek tizenvalahány évesnek és folyamatosan ostromolnak a pasik.
Egyáltalán nem vagyok kétségbeesve és nem a szőke herceget várom.
Nem szoktam általánosítani és nem vagyok egy tipikus 30-as egyedülálló."

akkor meg is adnám a telefonszámom... ;)

onewayticket 2015.05.02. 22:48:08

Vállalom magamat: egy 30-as szingli vagyok. SOHA nem akartam ez lenni! Gyerekkoromban élveztem a szüleim szeretetét, a harmóniát kettejük között, a rokonsággal is jó kapcsolatot ápoltunk, nem láttam rossz családi példát.
Soha nem úgy éltem és viselkedtem, ami erre az életútra terelhetett volna. Nem voltam különösebben pörgős, bulizós, külsőségeknek élő tiniként vagy huszonéves koromban. Most sem én nyomom tele a Facebookot "csajos bulis" fotókkal. Van pár ilyen ismerősöm, nem szívesen tartanék velük. A házimunkák elvégzése sem derogál nekem. Nem vagyok az a levetett ruhákért, meg fel nem hajtott WC-deszkáért zsörtölődős fajta.
A barátaimat megválogattam aszerint, hogy kerültem a felszínes embereket. A férfiak közül sohasem az "alfa-hímek" vonzottak, hanem az átlagos külsejű, egyszerű, de értelmes, kedves fickók. Hadd ne kelljen egy nőnek, csak azért, mert szeretne már családot, bárkivel - kritika és válogatás nélkül - összeállnia! Olyannal, akit cseppet sem talál vonzónak, nincs közös érdeklődés, humor, értékrend, egymásra mosolygások, semmi! Jelentkezzen a most párban élők közül az, aki mégis ilyet választott, netalántán ilyentől születtek a gyerekei!!! (Majd akkor elismerem, hogy bennem van a hiba, mert túl "válogatós" vagyok és/vagy nem tudok másokhoz alkalmazkodni.)
Tanultam, az igaz, de nem a karrierért, hanem, hogy egyáltalán legyen munkám. És dolgoztam, túlóráztam sokat, de nem azért, mert a cég volt az életem, meg szakmai elismerésekre vágytam, hanem ilyen melóhelyeket fogtam ki. Amint lehetett, váltottam, de ez nem volt könnyű és egy-két év "egyensúly" (munka-szabadidő között) után mindig jött egy átszervezés, egy leépítés, és kezdődött minden elölről. Dupla szívás, ha lenne végre párod, de nem elég türelmes, ha ilyen csapdába kerül az ember lánya. Az is, ha a homlokodra kerül a bélyeg, és "egyik szingli olyan, mint a másik" alapon nem ad esélyt senki, hogy bizonyítsd: te más vagy és jól járna veled az adott férfi. (Aki valamiért szintén egyedül van, elvált, megfogyatkozott a baráti köre, túlterhelt, fásult, és vágyik arra ő is, hogy neki is legyen családja, mint a Laciéknak, ők olyan jól megvannak... Kutyával, kerttel, medencével /felfújhatóssal/, gyerekzsivajjal, miegymás.)
Sokszor gondoltam arra, hogy külföldre kéne mennem. Sokakkal ellentétben nem annyira az anyagiak vagy a "politikai helyzet" miatt, hanem, mert hátha majd ott... Itt térben és időben mindig ugyanazokat a köröket futom.

onewayticket 2015.05.02. 22:52:28

@Votee: Nagyon sokszor tapasztalom azt, hogy a férfiakat a HAZUG nők vonzzák. Őket találják érdekesnek.

na4 2015.05.02. 22:56:14

A szingliség szuper. Lazán, függetlenül élsz, szabad vagy, senki nem pofázik bele az életedbe. Nö, mint a tenger. Ha valamelyik hülye, lépj tovább, van helyette 100 màsik. Ilyenekkel ne foglalkozz. Sopánkodás helyett élvezd ki!

Jean Paul Amondó 2015.05.02. 22:58:35

A cikkben leírtakkal messze nem értek egyet, negyvenes szemmel nézve betudom a szerző huszas éveiből következő élettapasztalat hiánynak.
A 2 és 3 bekezdésben leírtakkal egyet értek, de az inspiratív, egoépítgető, útkereső, ugyanakkor könnyen értékítéletet fogalmazó kritikus és idealista személyiség éppen hogy nem a magas érzelmi intelligencia ismérve a 4 bekezdésben írtakkal ellentétben, hanem inkább az érzelmi éretlenségé, szerintem.
Ugyanis az érzelmi intelligenciát inkább a kompromisszum készség és a kapcsolat közös és kölcsönös építésének igénye és képessége jellemzi, együtt a reális önértékelés tükrében megfelelő szintre belőtt elvárásokkal, mely a cikkben említett emberkékre egyáltalán nem jellemző.
A kompromisszum képtelenség mitől lenne már érzelmi intelligencia?
Ezen az sem segít ha munkába menekül, és az élete és munkabírása teljében szerzett javait arra használja, hogy két végén égesse a gyertyát, mert negyvenéves korban esetleg ott találja magát még mindig társ nélkül, csökkenő munkabírással, egy kompromisszumképtelenségét életformává konvertáló agglegény vagy aggleány személyiséggé válva..

onewayticket 2015.05.02. 23:00:26

@Votee: "Lehet, az én készülékemben van a hiba, de nincs olyan, hogy valaki megérdemel valamit. Ha valami fontos számodra, akkor tegyél, küzdjél érte."

Érdekes, a szüleim fiatalkorában nem volt ez a "tegyél érte" filozófia, a lakáshelyzet meg a fogamzásgátlási lehetőségek hiánya is rányomta a bélyegét a kapcsolatokra, mégis sokkal kevesebb ember maradt egyedül 30+ korára. Férfiak és nők nem azért jártak szórakozni vagy bárhová, hogy "na, itt ma felszedek valakit és kész", hanem elmentek, jól érezték magukat, és ha találtak valakit, aki szimpatikus, örültek neki. De ha nem, nem, majd máskor. A munkahelyeken, a közösségi eseményeken (még ami kényszerből volt, pl. felvonulás, szakszervezeti gyűlés) volt alkalom ismerkedni. Hirdetés útján csak az idősebbek (elváltak/özvegyek) próbálkoztak.

A szeretetet (szerelmet), a törődést, a valakihez tartozás érzését MINDENKI megérdemli. Alanyi jogon.

Alick 2015.05.02. 23:03:02

@dex.ion: azt viszont el lehet határozni, hogy leszarja a nőkkel való kapcsolatfelvételt, inkább keres magának más elfoglaltságot.

dex.ion 2015.05.02. 23:04:32

@Alick: azt el, de a szexualitás attól még hiányzik, ami egy aszexuálisnak nem.

Alick 2015.05.02. 23:19:48

@dex.ion: a vágyat megoldja házilag "monoszexuálisan" vagy máshogy leköti az energiáit.

dex.ion 2015.05.02. 23:22:00

@Alick: meg, ha más lehetősége nincs.

Alick 2015.05.02. 23:39:56

@dex.ion: nem is arról van szó, hogy nincs lehetősége, hanem megunta a párkapcsolati játszmákat és talált jobb elfoglaltságot.

dex.ion 2015.05.02. 23:45:11

@Alick: persze, csak abból nem lesz család.

Votee 2015.05.03. 00:10:22

@onewayticket: Szerintem ez az alanyi jogon jár valami, ez egy rettenet, ezzel a világot le lehet rombolni.

Kicsit más irányból közelítve, én azt gondolom, hogy mindenki MAXIMUM annyit vehet ki a közösből amennyit betett - hangsúlyozom maximum. És mivel mindenki nulláról kezdi a dolgot születéskor, sőt, a szülők, család, rokonok miatt felnőtt életed kezdetén ha valami, akkor inkább egy nagy adósságod/tartozásod - nem anyagi értelemben, hanem, érzelmileg, intellektuálisan, emberileg - van a világ felé azért cserébe amit addig kaptál, és nem a világ tartozik neked - az alanyi jogon jár pedig pont azt jelenti, hogy a világ tartozik neked.
Éppen ezért szerintem mindenkinek érdemes szépen lassan elkezdeni törleszteni ezt az adósságot - ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy hozzáteszel - és nem elveszel - a szűkebb, tágabb környezetedben lévő emberekhez, hogy figyelsz rájuk, törődsz velük. És ez nem önfeláldozást jelent, vagy valami hasonló csacskaságot, hanem szimplán annyit, hogy nem csak magaddal, a külsőségekkel foglalkozol, hanem másokkal is.
És ha ezt a hozzáállást gyakorlod és szép lassan mások szemét is rányitod erre, akkor azt gondolom el fogod érni azt amit szeretnél - egyebek mellett azért is mert megtanulod, hogy nem sok értelme van teljesen irreális vágyálmokat megfogalmazni célként, hanem érdemes a realitások talaján maradni.

gabcigirl 2015.05.03. 00:18:49

Kedves Szerző!

Már ne is haragudj, de a posztod bődületes ostobaság. Általánosságokkal és totális hülyeségekkel teletűzdelve kb. olyan, mint a"Szép emberek biztos buták", a "Minden gazdag tolvaj", az "amerikaiak ostobák" és a "minden kövér ember jókedélyű" típusú bugyuta, sztereotipikus, ostoba és magát a világ eszének képzelő közhelyparádék.

Kár volt erre a fosra helyet és klaviatúrát pazarolnod...

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.05.03. 00:19:22

A harmincas szingli nők tragédiája, hogy a számukra "rendeltetett" sikeres, tanult 30-as, 40-es pasik inkább a buta de jó testű 20- as csajokat hajkurásszák, és nem óhajtanak a képzett, rendkívül tudatos és tehetséges de egyre kétségbeesettebb 30-as szingli nőkkel életközösségre lépni..

dex.ion 2015.05.03. 00:21:19

@gabcigirl: mondjuk az amcsik tényleg nem túl okosak :D

Sadist 2015.05.03. 00:28:04

@medium size devil: "Nem, ezt inkabb a tipikus hulyek szoktak nyomni a szerintuk tipikus 30+-os szinglikrol."

Coelho, Oravecz, számmisztika, horoszkóp, motiváló képek szerelemről/szeretetről, tengermély életbölcsességek, spiritualitás, ezek mind olyan dolgok, amiknek a legfőbb fogyasztói a szingli nők.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.05.03. 00:38:58

@Sadist: Folytatva a sort: Müller Péter, Csernus doki, aforizmagyűjtemény, feng shui, stb..

Sadist 2015.05.03. 00:40:38

@dex.ion: Az MGTOW jóval több annál, a társadalomból való teljes kiválást jelenti és elveti a férfi mint társadalomat alkotó és fenntartó szerepet.
Az agglegény csak azt mondja, hogy még nem akar házasodni, az MGTOW meg azt, hogy a kötelező minimumon kívül semennyi erőforrását nem hajlandó a társadalomra/nőkre fordítani, magára is csak annyit, ami a SAJÁT MAGA ÁLTAL elvárt életszínvonalhoz szükséges.

Alick 2015.05.03. 00:42:02

@dex.ion: a családról lemondtak, az biztos. Részükről úgy is neki lehet állni, hogy az egész egy kotonfelhúzás elmaradásával kezdődött, tepsiberakással végződik, amely előtt mindent le kell adni a kijáratnál... akkor a köztes időt próbáljuk meg elütni a mindennapi igavonásnál érdekesebb tapasztalatokkal. :)

Mintha az élet ennyi lenne:

www.youtube.com/watch?v=_IexQrWwGM0

:)

Alick 2015.05.03. 00:47:21

"Coelho, Oravecz, számmisztika, horoszkóp, motiváló képek szerelemről/szeretetről, tengermély életbölcsességek, spiritualitás, ezek mind olyan dolgok, amiknek a legfőbb fogyasztói a szingli nők."

Talán érdekesebbnek találják a magasabb perspektívát a szaros pelenkák cserélgetésénél... :)
Csak az a gond, hogy mindez csupán elmélet és szemlélődés marad... akkor már igazibb egy magányos barlang a Himalája lejtőjén. :)

Sadist 2015.05.03. 00:49:46

@SD9: "Egy idő után a pasik megunták, hogy egy kicsit képzettebb, gazdagabb, fiatalabb, egészségesebb, "szebb" vagyok náluk. Kevésnek érezték magukat mellettem, ezt én is érzékeltem, tönkrement a kapcsolatunk. Ráadásul a részükről hiányoztak a megfelelő anyagi feltételek ahhoz, hogy összeköltözzünk vagy összeházasodjunk.
Ezután olyan nőt kerestek maguknak, aki nem több náluk semmilyen tekintetben."

Hát persze, hogy a férfiakkal van a baj. Az a rohadt nagy egojuk nem tudja elviselni, hogy náluk okosabb, intelligensebb, egészségesebb, szebb, tehetősebb nőjük van.
Nem lehetséges, hogy éreztetted velük, hogy kevesebbek nálad és ezért léptek le?

"folyamatosan ostromolnak a pasik."

Házassági ajánlatokkal, vagy ürítőedény szerepre?

Alick 2015.05.03. 00:50:45

@Sadist: ez is egyfajta remetelét... a társadalmi szerepeket illuzórikusnak tekinteni.
Úgy is mondhatjuk, hogy Buddha családapából és leendő vezetőből MGTOW lett. :)

Sadist 2015.05.03. 01:02:53

@dex.ion: Szerencsére már könnyedén elérhető az ingyenes, jó minőségű pornó, a prostitúció pedig már évezredek (milliók?) óta rendelkezésre áll.

[c] 2015.05.03. 01:10:58

@dex.ion: "de ott legalább van egy olyan opció, h még nem akar megállapodni"
Nő esetében is, csak ezt nem bírja elképzelni illetve összevont szemöldökkel figyeli a társadalom nagyobbik fele, ahogy ez a te hozzászólásodból is kitűnik.

Sadist 2015.05.03. 01:14:03

@Votee: "Kicsit más irányból közelítve, én azt gondolom, hogy mindenki MAXIMUM annyit vehet ki a közösből amennyit betett - hangsúlyozom maximum."

Ez csak a férfiak felé elvárás.

denisdutton.com/baumeister.htm

"The phrase “Be a man” is not as common as it once was, but there is still some sense that manhood must be earned. Every adult female is a woman and is entitled to respect as such, but many cultures withhold respect from the males until and unless the lads prove themselves. This is of course tremendously useful for the culture, because it can set the terms by which males earn respect as men, and in that way it can motivate the men to do things that the culture finds productive.

Some sociological writings about the male role have emphasized that to be a man, you have to produce more than you consume. That is, men are expected, first, to provide for themselves: If somebody else provides for you, you’re less than a man. Second, the man should create some additional wealth or surplus value so that it can provide for others in addition to himself. These can be his wife and children, or others who depend on him, or his subordinates, or even perhaps just paying taxes that the government can use. Regardless, you’re not a man unless you produce at that level."

[c] 2015.05.03. 01:14:40

@dex.ion: Nem igazán értem, kihez-mihez kellene akkor a tipikus magyar nőknek igazítani a mércét; az átlagoshoz, aki szintén nem áll meg egy nőnél? És erre építsen a magyar nő családi életet?

[c] 2015.05.03. 01:15:52

@Andy73: "egy harmincas férfi könnyen találhat magának huszonéves nőt is, de fordítva már nyilván más a helyzet"
Nem.

[c] 2015.05.03. 01:18:28

@Andy73: Mármint: nem váltak, mert nem volt opció. Ebből nem következik, hogy boldogok voltak.

[c] 2015.05.03. 01:21:57

@odamondó: Vagy arra, hogy más céljai vannak, mittudomén, felfedezni a rák ellenszerét. Vagy arra, hogy valami lelki sérülésből lábal ki egy ideje. Vagy bármi. Nem mindenki esik kétségbe, ha nem kelt el és nem ellett le x éves korára.

[c] 2015.05.03. 01:25:13

@Csávógyerek: "Aludtam rá párat, hogy ne cselekedjek forró fejjel, aztán odaálltam asszony elé, és választás elé állítottam: vagy velem marad, vagy tartja kapcsolatot a harmincas szingli legjobb barátnővel. A kettő egymást teljesen kizárja."
Miért, ha a szingli barátnő azt mondja a feleségednek, hogy ugorjon kútba, szerinted megteszi? Értem az aggodalmadat, de ez azért nem valami hízelgő vélemény életed párjáról.

[c] 2015.05.03. 01:28:29

@Sadist: "Viszont harminc fölött már nem azért nincsenek együtt azokkal a jóképű, tehetős tenyészbikákkal, akikkel huszonévesen, mert tudják, hogy nem sül ki belőle semmi jó, hanem egyszerűen azért, mert harminc fölött a párkapcsolati és szexpiaci értékük rohamosan zuhanni kezd és kiesnek a top hímek látóköréből."
Ha ennyire birka, önálló véleményalkotásra és önreflexióra képtelen libáknak tartod a nőket en bloc, kell neked egyáltalán nő? A MGTOW-mozgalom tárt karokkal vár.

[c] 2015.05.03. 01:30:25

@Bandris33: Egy rugóra jár az agyunk.

Sadist 2015.05.03. 01:34:19

@onewayticket: "Érdekes, a szüleim fiatalkorában nem volt ez a "tegyél érte" filozófia, a lakáshelyzet meg a fogamzásgátlási lehetőségek hiánya is rányomta a bélyegét a kapcsolatokra, mégis sokkal kevesebb ember maradt egyedül 30+ korára."

Pont a korlátozott fogamzásgátlási lehetőségek miatt maradt kevesebb ember egyedül. A nők természetes hipergám ösztönét alaposan korlátozta, hogy egy-egy dugásból nagy eséllyel lehetett gyerkőc.
A fiatal nőnek meg kellett gondolnia, hogy kinek és mikor teszi szét a lábát, mert a következmények alapjaiban megváltoztatták az életét. Ma viszont már nincs semmilyen következménye, ha egy nő végigkeféli a húszas éveit a város legnagyobb csődöreivel.
A fogamzásgátlók megbolygatták és polarizálták a szex és párkapcsolati piacot. A férfiak felső rétege sorra dugja a friss fiatal husikat, az átlagnak meg marad a lepattanó és a 30+-os érett, tapasztalt (értsd alaposan megjáratott) nők.
www.youtube.com/watch?v=cO1ifNaNABY

[c] 2015.05.03. 01:34:23

@Sadist: Az én tapasztalataim szerint inkább a (szexuálisan) elhanyagolt háziasszonyok.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2015.05.03. 01:36:31

@3niko:
Igaz, hogy régen voltam szingli harmincas, de nem emlékszem rá, hogy engem, vagy az ismerőseimet, "ilyen" gondolatok bántottak volna! Még a Szecska szaunájában, vagy a budin se.
Nem beszélve a huszas éveim végéről!
Szar lehet a mai harmincasoknak!
Írod:
"megérdemelne már valami sokkal többet, sokkal jobbat,.."
Na itt a probléma: a valami sokkal több, meg jobb az bizony nem fog jönni!
Legalább kérj telefonos segítséget, hogy a valamit helyettesítse be valami konkrétummal!

[c] 2015.05.03. 01:37:15

@Sadist: Akit a prostitúció kielégít (emberileg, nem szexuálisan), az ne vernyogjon női értékekről vagy azok hiányáról.

Sadist 2015.05.03. 01:41:10

@[c]: "Ha ennyire birka, önálló véleményalkotásra és önreflexióra képtelen libáknak tartod a nőket en bloc"

Harmincas, szingli, önigazolásokat gyártó nőkről volt szó. Ha szerinted a kettő azonos halmaz, az nem engem minősít.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.05.03. 01:45:21

@[c]: A házasság is a prostitúció egy formája. Itt a felhasználó átalányt fizet. ezenkívül adott a reprodukció lehetősége is. ( A tévhittel ellentétben ez utóbbi inkább a szolgáltató ( vagyis a nő) számára fontos..)

Csávógyerek 2015.05.03. 02:45:41

@[c]: Teljesen jogos mind a kérdésed, mind az észrevételed.

Az üzenetem az (próbált lenni), hogy a szinglik nem csak önmagukra nézve lehetnek toxikusak, hanem azokra is a környezetükben, akikre nagy hatással bírnak.

Van még egy másik hasonlóan súlyos példám, de ne nem akarnék vele senkit untatni.

Május 40. 2015.05.03. 03:31:04

@SD9: "Ráadásul a részükről hiányoztak a megfelelő anyagi feltételek ahhoz, hogy összeköltözzünk vagy összeházasodjunk. "

Azért csak kibújt a szög a zsákból.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2015.05.03. 07:08:25

"A dolgos évek alatt ideákat, eszményeket kreált magának, amelyeket értékmérőnek tart, s ezekből nem enged."

Ez a kulcsmondat. Mivel nincs párkapcsolata, ezek az ideák egy fantáziavilág termékei, amibe évről évre egyre szilárdabban beleéli magát.

odamondó 2015.05.03. 07:21:49

@[c]: más célok miért zárják ki, hogy találjon valakit? A rák kutatás mellett ugyanúgy lehet fickója. Igen épp lábalhat kifelé is csak ahogy írtam a rettenetes méretű választék miatt 30ra egy nőnek nagyon nagy esélye van jót találnia. Erre írtam, hogy ha mégse akkor valószínűleg a nő el van tévedve.

odamondó 2015.05.03. 07:25:47

@SD9: az egész kommentedből süt a végtelen beképzeltség. Valahogy pont erről kommentált itt sok ember,hogy egy 30as szingli nő az ilyen. Jobban már meg sem tudtad volna ezt erősíteni.

Fodor Balázs 2015.05.03. 08:13:49

Az a helyzet, hogy a mai világban, főleg a fiatal és középkorú (értelmiségi, vagy wannabe értelmiségi) városiak nagyon specializáltak. Általában végtelenül speciális munkát csinálnak napi 8-9 órában, amivel az átlagnál többet keresnek, így ezt a pénzt további speciális időtöltésre töltik. Ennek kövezkeztében nagyon zárt lesz a világuk még ugyanolyan átlagos tolerancia és alkalmazkodóképesség mellett is. Egy ilyen zárt világ történéseinek jelentősége önmaguk számára túlontúl megnő, emellett a köztük lévő különbség nő, a világaik közötti átfedés csökken. Az életben megélt azonos élmények és feladatok száma csökken. Emiatt van az, hogy úgy tűnik, mintha nagyon válogatósak lennének, mi közben egyébként pont ugyanúgy működnek, mint mások. Egyszerűen nagyon nehéz olyasvalakit találni, aki elfogadható mértékben "nem idegen", tehát a te világodnak a része. Ráadásul nagyon sok hétköznapi teendőt vagy más specialisták csinálnak, vagy gépek, vagy egyszerűen nincs szükség rá. A mai emberek nem az alapján választanak párt, hogy várhatóan hogyan működnének a mindennapi élet kevésbé fontos és fontos részei, hanem valami absztrakt mesterséges világ, a hobbyk, az önmegvalósítás módja és eszköze, szabadidős időtöltések közös megélése, stb. mentén való vélt megélés alapján. Összefoglalva: régen az emberek hasonlóbb egyéni világban és életben éltek és az is szélesebb spektrumú volt az összes lehetséges időtöltéshez képest. Ehhez kapcsolódik még az a probléma, hogy a nagyvárosi emberek egy jelentős része valójában félértelmiségi, egyszerűen a modern világ felemelte őket egy értelmiségi, városi létszínvonal és lehetőséghalmaz közelébe, vagy közepébe, de valójában érdeklődésük, szellemi kapacitásuk nem ennek megfelelő, az ezzel járó felelősséget és kényszert nem élik meg.

randomuser1 2015.05.03. 08:31:44

@Fodor Balázs: inkább az, hogy a mai generációk, és minél fiatalabbak, annál inkább, felismerték, ez a ájjunkössze, szaporoggyunk módszer bár kipróbált és szabványnak mondható(és minél szegéynebb valaki, annál elfogadottabb), a legkevésbé se szolgálja az egyéni érdeket, ez valami társadalmi kényszer, aminek kb nulla személyes haszna van.
És mivel mi az életet élvezni akarjuk, hamáűr úgy alakult, hogy vagyunk, kösz, kihagynám a monogámiát meg a szaporodást, lehet természetes, de se nem szórakoztató, se nem anyagilag kifizetődő :)

onewayticket 2015.05.03. 11:07:22

@Sadist: A férfiak felsőnek mondott rétege engem soha nem érdekelt. Suba subával...

onewayticket 2015.05.03. 11:08:30

@Alick: "Coelho, Oravecz, számmisztika, horoszkóp, motiváló képek szerelemről/szeretetről, tengermély életbölcsességek, spiritualitás, ezek mind olyan dolgok, amiknek a legfőbb fogyasztói a szingli nők."

Az ilyesmik soha nem érdekeltek.

onewayticket 2015.05.03. 11:13:50

@Votee: "Szerintem ez az alanyi jogon jár valami, ez egy rettenet, ezzel a világot le lehet rombolni."

A szeretet bizony alanyi jogon jár, és ingyen. Minden emberben, társadalmi státusztól függetlenül ott van a szeretet adásának képessége és az az elemi szükséglet, hogy viszont szeressék. Éppen az a szeretet lényege, hogy nem méricskélünk, nem várunk cserébe semmit, nem egyéb érdekekből létesítünk másokkal kapcsolatokat (pl. barátság, párkapcsolat). Akiket szeretünk, hibáikkal együtt elfogadjuk.

Te engem nem ismersz, de máris azt feltételezted, hogy én egy számító nőszemély vagyok, aki csak kapni szeretne, de adni nem szokott semmit. Tévedsz. És "gratulálok"! :P

Fodor Balázs 2015.05.03. 11:25:19

@onewayticket: "Éppen az a szeretet lényege, hogy nem méricskélünk, nem várunk cserébe semmit, nem egyéb érdekekből létesítünk másokkal kapcsolatokat (pl. barátság, párkapcsolat)."

De azért azt gondolom, mégsem állítod, hogy mindenki bárkit szerethet. Vagy hogy mindenki bárkivel összeillik.

Fodor Balázs 2015.05.03. 11:26:19

@Fodor Balázs: Úgy is mondhatnám, hogy a másik ember tulajdonságain múlik, hogy szereted-e, nem véletlenszerűen szeretsz bele emberekbe.

TGabi 2015.05.03. 11:30:28

Picit túl van komplikálva a kérdés. Inkább arról szól ez, hogy nem mindenki 20 évesen találkozik a nagy Ő-vel, hanem később. Miért? Jó kérdés. A mindenkit skatulyázni akaró, gyepes agyú kispolgárok gyomra pedig nehezen veszi be.

A személyi stabilitásukat csak a párkapcsolatból levezetni akarók azonban jókorákat szoktak koppanni,amikor valami miatt megszűnik az ideális élethelyzet. Pl. kiderül, hogy nagy Ő nem is olyan nagy és lelép másvalakivel. Láttam ilyen anyukákat - aki magas lóról osztotta az általa toronymagasan lesajnált egyedülállókat. ...aztán amikor egyedül maradt az őt megcsaló férfi miatt, alig tud mit kezdeni a szituval. Ezt nem kivánom senkinek sem.

Alick 2015.05.03. 11:49:27

@onewayticket: valójában ezek mind arra az értelmezési kísérletre utalnak, hogy a születéstől a sírig tartó - nem is túl hosszú - eltöltendő időszakasznak milyen céljai lehetnek, ha egyrészt "a kijáratnál mindent le kell adni"... másrészt hogyan is van az, hogy a sorsok, személyes motivációk, hitrendszerek között jelentős különbségek vannak.

Alick 2015.05.03. 11:52:47

@onewayticket: "A szeretet bizony alanyi jogon jár, és ingyen."

Bizony, ez nagyon lényeges.

"Minden emberben, társadalmi státusztól függetlenül ott van a szeretet adásának képessége és az az elemi szükséglet, hogy viszont szeressék. Éppen az a szeretet lényege, hogy nem méricskélünk, nem várunk cserébe semmit, nem egyéb érdekekből létesítünk másokkal kapcsolatokat (pl. barátság, párkapcsolat). Akiket szeretünk, hibáikkal együtt elfogadjuk."

Mégis megfigyelhető, hogy a gyakorlatban emberi játszmák, elvárások keverednek ebbe is. Válogatás, hogy kinek mennyi hibája elfogadható...

OvisAries 2015.05.03. 12:23:16

Szinglinek lenni szar, de egy kozepes, langymeleg parkapcsolatban lenni sem orom. A szinglisegnek oka van, a mai harmincas korosztaly borzasztoan el van cseszve, de ez mar a szuleink idejeben elkezdodott. Ezt csak tetezte az, hogy felnottunk a pretty woman, sex and the city es egyeb filmeken melyek elhitettek velunk, hogy szabadnak, fuggetlennek lenni jo, es majd jon a szoke herceg es jajjdejo....a szabadsagnak ara van, a tudasnak, tapasztalatnak is. Ehhez tarsul, hogy a mai ferfiak nagyon jol ki vannak szolgalva (kobor dugast nagyjabol barhol talalni), nincs szukseguk arra, hogy megdolgozzanak egy noert mert mi adjuk magunkat marha konnyen. Miert is lennenk erdekesek szamukra? A jo hir, hogy a folyamat nem visszafordithatatlan, egy pszichologus sokat tud segiteni (sajat tapasztalat),
De meg ekkor is lehetnek problemak, sajat pelda, bevasarlas, tizeneve magam intezem, cipelem a csomagokat. Uj ferfi az eletemben, elso vasarlas egyutt, normalis pasek, venne ki a kezembol a bevasarlotaskakat, hogy segitsen...tok normalis dolog nem? Hat nem! A reakcio: figy, megoldom egyedul is, eros no vagyok, nem kell a segitseg! Mert ebben eltem hosszu ideig, erre voltam 'kenyszeritve', ezt szoktam meg, es jon itt egy csavo aki azt hiszi, hogy gyenge kis csajszi vagyok es nem allok meg egyedul a labamon?! Mit kepzel ez???
Es ekkor leul az ember egyedul es elgondolkozik, hogy basszus ez most mi volt?? Ez kurvara nem normalis dolog! Majd ha esze van akkor elkezd valtoztatni, es megprobal nokent viselkedni annak ellenere, hogy evekig kettos szerepet jatszott, kettos szerepet kellett jatszania, mert senki nem verte be a szoget a falba es a mosogepet is meg kellett szerelni mert pasi nem volt. Ha szerencseje van az embernek akkor a pasek sem rohan vilagga a szelrozsa minden iranyaba az elso ilyen utan (volt ilyen).
Szoval a szingliseg szar, huszoneveskent, kora harmincaskent baromi jo, de utana....

Fodor Balázs 2015.05.03. 13:08:16

@OvisAries: "Ehhez tarsul, hogy a mai ferfiak nagyon jol ki vannak szolgalva (kobor dugast nagyjabol barhol talalni), nincs szukseguk arra, hogy megdolgozzanak egy noert mert mi adjuk magunkat marha konnyen. Miert is lennenk erdekesek szamukra?"

Olyan férfit azért nehéz találni, aki ha találkozik álmai nőjével, elhajtja, csak azért, mert hamarabb lefeküdt vele, mint kellene. Ha ugyanazok a nők, akik most nem érdekesek, még nehezen is elérhetők lennének, még kevésbé lennének érdekesek. Itt arról van szó, hogy a nők egy jelentős része egyszerűen magából fakadóan nem érdekes. Nem tanul, nem képzi magát, nem tájékozódik, nem olvas (vagy ha igen, akkor egy szűk tartományból), nem igényes a lelki életére, nem proaktív, nem ad magára (vagy ha igen, akkor pont nem jól), nincs saját véleménye (ha van, az sincs átgondolva) és így tovább. Na most, ilyen bőven akad férfiból is. Aztán szépen mindkét oldal rátalál a sok félkész emberre kölcsönösen. Ez van.

Fodor Balázs 2015.05.03. 13:09:28

@OvisAries: "Mert ebben eltem hosszu ideig, erre voltam 'kenyszeritve', ezt szoktam meg, es jon itt egy csavo aki azt hiszi, hogy gyenge kis csajszi vagyok es nem allok meg egyedul a labamon?! Mit kepzel ez??? "

Társadalmi mintát követ, pont ugyanúgy, amikor te egy másikat akarsz követni (ne adjuk hamar magunkat).

Fodor Balázs 2015.05.03. 13:13:23

@OvisAries: "Majd ha esze van akkor elkezd valtoztatni, es megprobal nokent viselkedni annak ellenere, hogy evekig kettos szerepet jatszott, kettos szerepet kellett jatszania, mert senki nem verte be a szoget a falba es a mosogepet is meg kellett szerelni mert pasi nem volt"

Te felnézel egy olyan férfira, aki pont csak annyit tud megtenni, mint te, vagy esetleg bizonyos témákban kevesebbet? Mert a modern szerepek csak akkor működnek, ha a régi beidegződéseket is le tudja valaki bontani.

Sadist 2015.05.03. 13:26:58

@onewayticket: "A férfiak felsőnek mondott rétege engem soha nem érdekelt. Suba subával..."

Engem meg soha nem érdekelt a foci. Akkor most a férfiakat en-bloc hidegen hagyja?

Elméletben nagyon jónak és praktikusnak hangzik a suba subával elv, de a gyakorlatban már eltűntek azok a korlátok (fogamzásgátlás, szülői, társadalmi nyomás, stb.), amik ezt szabályozták.

“If an average girl works hard enough, she will be able to have a one-night stand with a ‘hot’ guy every now and then because he happened to be horny and wanted an easy lay. The girl then thinks that she actually can get such a man to commit to her for the long term, and so doesn’t give the average guys a chance, holding out for the type of stud that she had a brief sexual encounter with in the past.”

Sadist 2015.05.03. 13:33:38

@onewayticket: "A szeretet bizony alanyi jogon jár, és ingyen."

A fizikai szeretet is? Kitől lehet behajtani az alanyi jogon járó napi kufircot?
Nőként még nem éltem, így nem tudom pontosan, hogy náluk mi a helyzet, de férfiként SEMMI nem jár alanyi jogon, mindenért meg kell dolgoznunk. Elismerésért, megbecsülésért, szeretetért, szexért, az égvilágon mindenért. Ha peched van, akkor egyedül a szüleid szeretetéért nem.

Sadist 2015.05.03. 13:44:37

@OvisAries: "Ehhez tarsul, hogy a mai ferfiak nagyon jol ki vannak szolgalva (kobor dugast nagyjabol barhol talalni), nincs szukseguk arra, hogy megdolgozzanak egy noert mert mi adjuk magunkat marha konnyen."

A férfiaknak csak egy szűk rétege van ilyen módon kiszolgálva, jellemzően azok, akikben megtalálhatók a sötét hármas személyiségjegyek. Az átlag férfi rohadtul nem (legfeljebb kurvázni mehet akármikor).
www.youtube.com/watch?v=rWVpO1zYmhc&feature=youtu.be&t=51m

Alick 2015.05.03. 14:16:01

@Sadist: a fizikai szeretet (erosz) nem ugyanaz, mint a szeretet, mint alapállás.

Bár igazából az elektronikus párkeresésnek köszönhetően terjed a "free open source sex".
:)

Void Bunkoid 2015.05.03. 14:16:47

@medium size devil: csak nem megsértődött vénkisasszonynak teccik lenni? :)

OvisAries 2015.05.03. 15:04:34

@Fodor Balázs: igen meg tudom tenni, epp most kalapaltam fel ket kepet a falra, mert a pasas nyaral, viszont jobban szeretnem ha o kalapalna amig en mondjuk fozocskezek...regimodi vagyok? Igen lehet...de elegem van a pasis dolgokbol. olyan csaladban nottem fel ahol mindket fel kivette a reszet a munkabol, apam porszivozott, vasalt, mosott ha kellett, ha nem akkor is. Es az evek soran valahogy elfelejtett ferfi lenni, pedig anyam egy nagyon nocis no volt, de valahogy elcsusztak a dolgok...szerintem a hangsuly az egyensulyon van, ami mondjuk fizikailag megterhelobb (pl cipekedes) azt csinalja a ferfi, a no a csajos dolgokat az osszes tobbi mehet kozosen.

Fodor Balázs 2015.05.03. 15:10:14

@OvisAries: "igen meg tudom tenni, epp most kalapaltam fel ket kepet a falra, mert a pasas nyaral, viszont jobban szeretnem ha o kalapalna amig en mondjuk fozocskezek...regimodi vagyok?"

Emiatt az egy dolog miatt még nem lehet megállapítani.

"apam porszivozott, vasalt, mosott ha kellett, ha nem akkor is. Es az evek soran valahogy elfelejtett ferfi lenni, pedig anyam egy nagyon nocis no volt, de valahogy elcsusztak a dolgok.."

Lehet, hogy van összefüggés a kettő között. De az is lehet, hogy nem.

OvisAries 2015.05.03. 15:15:06

@Sadist: ah dehogy! Ha egy picit is rafekszik egy atlagos pasi a dologra akkor siman ossze tud hozni egy egyejszakas kalandot. En pl soha nem a helyes pasikat kerestem ilyen celbol, kifejezetten az atlagos fiukat, tapasztalat, sokkal tobbet tudnak adni egy nonek mint egy alfa him...vagy ha nem is de legalabb nem bamuljak magukat a tukorben dugas kozben....

Viszont megforditva a dolgot kicsit, egy kedves baratom ugyan ezt mondta, hogy bezzeg ha penze lenne akkor csostol jonnenek a csajok. Eljartunk bulizni, sokszor elofordult, hogy egy-egy lany kinezte maganak a baratomat, mondom neki, hogy he, nezd azt a lanyt? Kiesik a szeme a dragamnak, csak a muszempillak tartjak bent a szemszerveit, menj es szedd fel....mi volt a valasz? "nemteccik"... Ez nehanyszor megismetlodott, utana feladtam....az igenyek azok nagyok voltak...(csak jelzem, hogy sok igen igen csinos lany is megnezte a sracot, nem ogrek).

OvisAries 2015.05.03. 15:19:58

@Fodor Balázs: erre most barmit valaszolhatnek valamint az ellenkezojet is mert en egy ilyen hatarozott lany vagyok :D

Igen, regimodi vagyok, eddig baromi modern voltam...most modernul regimodi vagyok, atmentettem a legjobb elemeket mindkettobol ;) es persze tudok kalapalni, persze ez rossz pelda, mert imadok kalapalni :) fureszelni viszont utalok, meg cipekedni is, a szemetet sem szeretem levinni, viszont paradesan jol fozok es gyorsan-hatekonyan takaritok.

Sadist 2015.05.03. 19:04:49

@OvisAries: "Ha egy picit is rafekszik egy atlagos pasi a dologra akkor siman ossze tud hozni egy egyejszakas kalandot."

Olvass visszább egy kicsit, úgy emlékszem itt volt linkelve az a kellemetlen tény, hogy a nők számára az átlagos férfi nem az, aki a skála közepén helyezkedik el (5/10), hanem az, aki objektíven nézve átlag fölötti (7/10).

"En pl soha nem a helyes pasikat kerestem ilyen celbol, kifejezetten az atlagos fiukat, tapasztalat, sokkal tobbet tudnak adni egy nonek mint egy alfa him..."

Eddig MINDEGYIK nőtől ezt hallottam, kivétel nélkül. Valahogy mégsem az Átlag Józsik (rendes srácok) dúskálnak a puncikban. Esetleg van ötleted, hogy miért?

"Eljartunk bulizni, sokszor elofordult, hogy egy-egy lany kinezte maganak a baratomat, mondom neki, hogy he, nezd azt a lanyt? Kiesik a szeme a dragamnak, csak a muszempillak tartjak bent a szemszerveit, menj es szedd fel....mi volt a valasz? "nemteccik"... Ez nehanyszor megismetlodott, utana feladtam....az igenyek azok nagyok voltak..."

Az nagy igény, hogy mondjuk egy középerős szintű férfinek (6/10) kb. vele egy szinten lévő nője legyen?

"(csak jelzem, hogy sok igen igen csinos lany is megnezte a sracot, nem ogrek)."

Azt mi, férfiak döntjük el, hogy egy lány igen igen csinos, átlagos, vagy pedig ronda. A nők hajlamosak egymást túlértékelni. Nekem is volt, hogy hölgy ismerős ajánlgatott egy buliban valami csajt, mert hasonló korú, csinos, miért nem hajtok rá? Az arca átlagos volt, a nyomin szedett szemöldök még csak-csak elment, azon aránylag gyorsan lehet változtatni, viszont finoman szólva nem tűnt valami sportembernek (úszógumi, felkarháj, a mellei viszont legalább termetéhez képest nagyok voltak). Ha én legrosszabb esetben minden másnap edzek és ennek megfelelően kisportolt alkatom van, akkor úgy érzem, nem egeket verdeső elvárás, hogy a csaj is foglalkozzon a testével.

OvisAries 2015.05.04. 22:37:30

@Sadist: akkor most forditsuk meg a dolgot...szerintem mi nok dontjuk el ki az atlagjozsi...tudod talalkoztam en mar vilagszepe fiuval, olyan retkes volt a nyaka, hogy hajjajj, buta, kozonseges es muveletlen volt, az ilyen meg egy ejszakat sem erdemel...Es talalkoztam olyannal is aki ramvert vagy 15 evet, jokepuneknek meg halk szisszenessel sem volt mondhato, korabol adodoan egy kicsi pocakja is volt, penze sem volt, volt viszont neki remek humorerzeke. Persze volt olyan atlagjozsi is aki azzal vett le a labamrol, hogy olyan hangja volt mint michael madsennek, persze most egy max ket-harom ejszakarol beszelunk, nem hosszutavu dolgokrol. Hansulyozom, hogy a kedves ismeros nem parkapcsolatozni akart hanem szimplan kettyinteni egyet. Nem recego hajas nemberekrol beszeltunk szakacsno karokkal, hanem helyes, atlagos lanyokrol. Csak ugye o nem arra vagyott hanem a nagyon megkozelithetetlen, gazdag pasik macaja tipusokra, eszuk semmi de az nem szamit. Lehet veluk villogni.

A szinteket hagyjuk is, van olyan akinek en vagyok az alomno, mas meg bottal sem piszkalna, az elet mar csak ilyen...

Ha nyitott az ember, es hallgat az osztoneire, lehetoseget ad a masiknak akkor eleg jo dolgok sulhetnek ki belole.

Egyebkent atlagjozsikhoz visszaterve kicsit, azok a sracok duskalnak a puncikban akik:
- penzesek (szanalmas noket akik szeretik magukat kiszolgaltatni egy pasinak barhol talalnak)
-David Beckham szeru figurak (a nok kb 25 eves korukig kepesek csak odaig latni, hogy jujjdeszep fiu, aztan felnonek, bar nem mindenki)
-meg atlagjozsik akik tisztaban vannak magukkal, nem akarnak sem tobbnek sem kevesebbnek latszani, neadjisten humererzekkel ellensulyozzak kevesbe vonzo kulsejuket, egyszoval magabiztosak.... Ebbol van egyre kevesebb, ez a nok hibaja is sajnos...ahogy emlitettem, elkefelt generacio vagyunk.

Bandris33 · http://pannoniap10.blog.hu/ 2015.05.04. 22:59:09

Ha egy férfi akar könnyen szexhez jutni, akkor lejjebb adja az igényeit.
Ha egy nő akar könnyen szexhez jutni, akkor feljebb keresgél.

Igazából találkoznak az igények. Nekünk, átlagos külsejű, nem milliomos pasiknak az a bajunk, hogy a mi álomnőinket (velünk egy szinten vagy egy kicsit magasabban lévő nőket) könnyedén viszik az álompasik. Persze találhatunk egy szinten lévő nőt, akivel hosszú távon nagyon is elégedettek leszünk, de ezt nem szerezhetjük meg könnyen. Ez viszont azt jelenti, hogy a nő ebben az esetben lejjebb adja az igényeit.

Nem tudom, hogy ez a gondolatmenet hova vezet, csak úgy leírtam. Magasabb szintre kell lépnünk, ez biztos (nekünk, pasiknak). Irány a konditerem és a tanulás? Gyerünk! ;)

Sadist 2015.05.04. 23:32:22

@OvisAries: "szerintem mi nok dontjuk el ki az atlagjozsi"

Óriási tévedés, azt, hogy ki az átlagos, a kínálat dönti el. Sorra veszed a férfiakat aszerint, hogy mennyire vonzóak, és ráböksz arra, amelyik kb. egyenlő távolságra van a legvisszataszítóbb és a legvonzóbb között (Gauss-görbe közepe).
Pont itt van a félreértés, hogy a nők által átlagosnak tekintett köszönő viszonyban sincs az ilyen módon vett valódi átlagossal.

lucius01 2015.05.05. 07:25:29

Jópasi az, aki tetszik nekik. Ennyi a definíció. Ettől a "legyen humora" dumától már okádok. Miért fontos ez? És akinek nincs, vagy csak ritkán villantja meg, azzal mi van? Mi köze ennek ahhoz, hogy tud és akar is szeretni az illető, rendes, normális, becsületes, melózik, nem cseszi el a pénzét, és nem Lucifer kinézetű? Ez utóbbi már nem is kell?

Az utóbbi hónapokban azt vettem észre, tömegével regiznek a 30-as nők a társkeresőre. Azért ez elgondolkodtató.

Jean Paul Amondó 2015.05.05. 13:57:36

8-10 év alatt a legjobb kapcsolat is ellaposodik szexuális értelemben.
A mai emberekbe belesulykolják az életmód újságok pszichiáterei, hogy a jó kapcsolat egyik alapköve a jó szex, és emiatt túlzott jelentőséget tulajdonítanak a szexnek.
Sokan ezért a szexuális érdeklődés alábbhagyását már egyből párkapcsolati problémaként definiálják maguk előtt, és igyekeznek hozzá rontani a párkapcsolat egyéb tényezőit is, pedig azt leszámítva egyébként remekül működnek az egyéb dolgok..
Pedig az elvárt vagy gépies rutin szexnél még a szexnélküliség is jobb, mert az az időszak legalább tele lehet várakozással és építkezéssel.
Mivel pedig olyan nincs, hogy valaki 10+ éven túl is a partnerével folyamatosan remek teljesítményt tud hozni a szexben, ezért azok számára akik a szexnek mint párkapcsolati tényezőnek túl nagy jelentőséget tulajdonítanak, kódolt a bukás.
Ugyanakkor sok férfi számára a szex a stresszoldás és kikapcsolódás egy formája is egyben, ezért igényt tartanának a rutinszerű szexre, amellett, hogy az egójukat is csapásként éri, ha a nő x év után már nem akar kétnaponta szexelni. A feminista korszellem meg ugyebár azt mondja, hogy a nő ne viselkedjen ürítőcsészeként, csakis a ritka de minőségi szex a megfelelő. Mindezek miatt komoly válságba kerülnek a kapcsolatok, mert női részről elvárt a családfenntartás és pénzkeresés, ugyanakkor a férfi számára ez már nem éri meg miután óhatatlanul beköszönt a kapcsolat 6-8+ éve után a krónikus punciaszály.
süti beállítások módosítása