(A szerző se nem harmincas, se nem szingli. Húszas évei legvégén jár, ám sok e körbe sorolható barátja, ismerőse van, akikért tenni akar, akiket szeret, s akiket valóban sokra értékel, nagyra tart, sokukat egyenesen példaképének tekint, vagy épp felnéz rájuk…)

A mai harmincas szingli különös kategória. Két-, vagy többarcú, ellenben borzalmasan inspiratív személyiség. Általában véve enyhe, ritkábban súlyosabb önbizalomhiány szülte alkotás-, vagy cselekvéskényszer hatására jobbára markáns egót épít, amelyet hosszú évek útkeresése, mélypontjai és sikerei által megrajzolt életgörbéje nyomán folyamatosan, és egyre erősebben tudatosít magában. Kifejlett, erős identitástudattal bír, amelyből kifolyólag könnyen kritizál, de akár túl is értékel másokat.

Mindemellett a harmincas szingli borzalmasan pozitív emberi és lélektani értékek szerint, valamint sziklaszilárd ideák mentén él.  Tájékozott, és széles látókörű, határozott véleménnyel rendelkezik az őt körülvevő világról és annak tendenciáiról, így tehát bátran és okosan alkot, s közvetít véleményt.

Egyik legfőbb ismérve a magas érzelmi intelligencia, így sokat lehet tőle tanulni, érdemes tapasztalataira, tanácsaira hagyatkozni.

Többnyire kreatív, kitartó, és alkotó lélek, fejlett, és alapvetően pozitív lény, aki magányát, jobban mondva a súlyos magányosságát, eseti elveszettségét és útkereső mivoltát is képes a szebb holnap, a jobb jövő érdekében alkotó energiákká alakítani.

Mivel van rá fölös ideje, kapacitása és megfelelő (ön)tudatossága, mély lelki életet gyakorol, ezáltal gyakran él meg felváltva óriási mélységeket és mennyei magasságokat egyaránt, mindannak ellenére, hogy az önképzésének részeként kiemelt figyelmet fordít legbensőbb lényére és annak igényeire.

Napjaink harmincas szinglije óriási fordulatszámon pörög. Elvégre megteheti. Nem várja senki otthon, ezért nem is siet haza. Minek is?  Kit érdekel a túlóra, elvégre otthon nem szólnak hozzá, nem érintik meg, a négy fal magányában nem érik rendkívüli ingerek, maximum a teli szennyes tartó, vagy a telepakolt mosogató várja haza.

A karrier, és az ezzel együtt járó önmegvalósítás igénye számára alaptényező. Munkájában, jobb esetben hivatásában előtérbe helyezi a professzionalizmus, az önfejlesztés és a terhelhetőség alapkövetelményeit.

Alkotni, létrehozni, sikert elérni- ez az egyik lételeme. Illetve konstans benne munkál az állandó visszajelzés- igény is. Kell neki, mit kell, követeli a (pozitív) visszacsatolást. Ezek hiányában nehezen lép tovább, inkább csak döcög.

Mélypontjait általában az ilyen feedback- nélküli időszakokban éli meg, legyen szó akár a munkájáról, akár a magánéletéről.

A harmincas szingli általában jól keres, kellemes életszínvonalon él. Tizenéve építi ezt az életet, amelyre mindig is vágyott, és amelynek álomképe miatt korábban nem volt hajlandó akármilyen kompromisszumokat kötni, és általa kulcsfontosságúnak ítélt élethelyzetekben meghunyászkodni.

Már kisgyermekként is, és főleg tinédzserkorban határozott elképzeléssel rendelkezett arról, hogy mit is fog pontosan ellenkezőleg csinálni, mint a szülei. Mára elért arra a szintre, hogy megtehet olyasmit is, amelyekről a májkrémes kenyér és a kisfröccs szimbiózisa által végigkísért egyetemi/ főiskolai évek, vagy éppenséggel a kevéssé kiegyensúlyozott gyermekkora alatt csupán álmodozni mert volna.

Ez a réteg ön-, és életmódtudatosan él, úgy hogy életvitelébe magától értetődően belefér heti egy-két elhajlás, amikor az egész túlpörgött önvalója átcsap egy az el-, és lelazuás oltárán feláldozott, ám korából adódóan mégis egyfajta sajátos „kultúr- tivornyába”, amely zömében sokkal inkább szolgálja a feltöltődést, mint sem az ön- amortizációt. Szereti, s megfizeti a nemes ételeket és italokat, a mennyiség helyett jobbára a minőség dominál, a „high- life” létélmény tudatát tovább erősítvén.

Egyre kevesebbet röhög Tibi atya poénjain, s ezzel egyenesen arányosan egyre többet gondolkozik azon, hogy mi lesz vele pár év múlva, bár ezeket a terhelő, súlyos, a jelenen túlmutató negatív ön- prognózisokat mindenkor igyekszik erősen elnyomni, kimagyarázni, kikozmetikázni önmaga felé.

A harmincas szinglinek sok igazi barátja van. Mert ő bizony valódi, őszinte, mély, jól beérett baráti kapcsolatokkal rendelkezik, és ezeken felül még több tucat „haverja” is van, akikkel valódi közösséget képez, alkotó és szeretettel teli társas életet él úgy, hogy mindemellett képes értékelni az egyedüllétet, a be-, és elzárkózás, és az elvonulás adta szabadságérzetet és megnyugvást is.

De.

Mindezeket sajnos társas magányban teszi.

A dolgos évek alatt ideákat, eszményeket kreált magának, amelyeket értékmérőnek tart, s ezekből nem enged. Legyen az egy beszerzendő bútordarab, egy megtervezendő nyaralás, vagy épp a vágyott szerelem. Ezen képzetek, és az erős ego szülte határozott elképzelések és elvárások mentén bizony nem enged a huszonegyből, a szintet (szinte soha) el nem érő partnereit emiatt egy nálánál sokkal gyengébb párkapcsolati kategóriába sorolja, még akkor is, ha mindeközben azt sem veszi észre, hogy e jelöltek többsége néha bizony ugyanezen ideológiák és értékelési- skála alkalmazása végett ismeri félre, helyezi kívül őt magát is az elfogadható, s továbbfejleszthető halmazon.

Így totálisan természetes számára, hogy magához mérten magas, jobban mondva magával minimum egyenlő elvárásai vannak, ezért sajnos gyakran, mondhatni folyamatosan csalódik.  Mivel már ő is valaki. Valaki, aki nem akar kevesebbet, gyengébbet, butábbat, szegényebbet, alulképzettebbet, mint ő, mert tudja, és tapasztalta, hogy abból általában nem sül ki sok jó. Az önnön eszményeinek, a saját maga felé támasztott szigorú követelményeinek való megfelelés lehetősége és esélye a partner részéről az idő múlásával egyre kisebb, és kisebb lesz.

A harmincas szingli tehát szeretet-, és szereleméhes. Nagyon. És annyira, de annyira megérdemelne már valami sokkal többet, sokkal jobbat, mint eddig, mint ezelőtt. Valami totálisan más valóságot, mint amint eddig megélt, mint amit ez igáig elképzelt és kreált önmagának…