Miniszterelnökünk olyan „mesterhármast” húzott be a hétfői napon, hogy amellett egész egyszerűen nem lehet szó nélkül elmenni.
Ismét bebizonyosodott, hogy számára, számukra Magyarországon egyetlen identitás létezik: a keményen dolgozó kis-, vagy épp nagyember, aki nem mellesleg lehetőleg keresztény, europid, oszt’ még az se baj, ha esetleg homofób, a kutya se bánja, no meg főleg a Semjén Zsolti bácsi nem.
Szebb napokat is látott Debrecenünk olyan zagyva, és minősíthetetlen performansznak adott otthont, ahol Viktorunk a zavarkeltés, hatásvadászat és demagógia jól bevált triumvirátusának olyasfajta elegyét elénk böfögve próbált sajtót tájékoztatni, hogy komolyan mondom erősen keresgélnem kellett a belső memóriámban, hogy legutóbb mikor is sikerült ilyen dózisú hányadékot a nép elé vetnie…
Vegyük csak szépen, sorjában.
- Menekültkérdés
A lerághatatlan cubákos csont, amelyen jó sokáig lehet csámcsogni. A propaganda- retorika aduásznak tekintett alapköve. Elvégre a jó magyar ember szeret gyűlölködni, fikázni, hibát keresni. Ezen általános attitűdöt kihasználva mifelénk jutott erre egymilliárd is, elvégre fussa rá, óriási gazda(g)sági növekedés prognosztizálható.
„A menekülteket befogadjuk, a mi szívünkben van irgalom”- ellenben a bevándorlóknak mennie kell, közölte.
Nem vagyok társadalomtudós, de a két, általa megkülönböztetett kategória közötti elmosódó határvonalakat még magam is képes vagyok leképezni. Vagy, hogy ha szigorúan a kijelentést szeretnénk értelmezni, akkor pedig arra juthatunk, hogy ergo az üldözöttek maradhatnak, a többiek csak menjenek innen el (de baromi gyorsan) akárhová, akár nyugat- Európába is. Neki mindegy. Mint ahogy az is, hogy az ő rendszerének igáját tovább nem tűrő, hazánk fiai közül kikerülő megélhetési kivándorlók százezrei tették és teszik azt az utóbbi években.
Nyíltan felvállalta azt is, hogy ő bizony megvívja az ezzel kapcsolatos csatáit az EU-val is, elvégre ezt is megteheti, gyakorlott benne, hiszen az utóbbi néhány hónapban jóformán mást sem művelt, csak velük konfrontálódott (elfelejtvén a 11 év alatt lehívott eszméletlen mértékű EU-s támogatásokat, amelyek nélkül kb. egy járdaszegély sem épülhetett volna meg az utóbbi időben Magyarországon). Kijelentette, ha rajta múlik, lakat kerül Debrecen és az ország szégyenfoltjára, addig éljen is. Mert ő nem szeretne együtt élni a problémával.
Tényleg? Mi pedig- egyre többen- az őáltala okozott, az ő maga jelentette, s főként az általa, s bagázsa által kreált problémákkal nem kívánunk sem együtt élni, sem semmiféle közösséget vállalni…
- Meleg – téma
Ami tényleg meleg. Nehéz jól belenyúlni, helyesen megközelíteni. De azért lehet. Megfelelő, jobban mondva elégséges tolerancia- küszöbbel és intelligenciával rendelkező egyedeknek általában sikerül. Neki persze nem. Hogyan is sikerült volna, amikor az Index újságírója egy olyan kérdéssel lőtt gólt a gyakorlott futball- spíler védelem nélküli kapujába, amelyre a máskor oly felkészült, s általában update szövegírói enyhén szólva sem voltak felkészülve.
Felesleges volna elkezdenünk témát behatóbban fejtegetni, és az egész kérdéskört olyan mélységekig visszavezetni, mint például az ókori „multiszexualitás”, az állatvilágban tapasztalható kódolt nemi viselkedésformák, no meg a modern nő által a szennyvízhálózatba juttatott extra- ösztrogén. Tudjuk, hogy ez a témakör, illetve tágabb értelemben véve a kisebbségek helyzete, sokkal inkább igényel gyors beavatkozást, megkülönböztetett figyelmet, a körülményeik lehető legelfogadhatóbb rendezését és elfogad(tat)ását, mint bármilyen más bullshit, amelyet napról napra a kirakatba pakolnak.
Tény, hogy hazánkban, napjainkban százezreket, tágabb értelemben véve milliókat érnek rendszeres, és súlyos atrocitások, vallási-, nemi-, vagy épp etnikai hovatartozásuk miatt!
Az a személy, aki e körülmények és tények tudatában az ország első embereként nem rendet tenni, csitítani, és példát statuálni szeretne, az (haza)áruló. Nem kicsit, hanem nagyon.
- A preferált „nagyvállalatok” (és keményen dolgozó nagyemberek) eddig példátlan mértékű helyzetbe hozása
Bár nem a cívisvárosban hangzott el a hír, mégis megkoronázta a hétfő estémet. Ejnye, megint van itt valami, amit a világon sehol máshol nem lehetne véghez vinni, legalább is büntetlenül biztosan nem.
Napvilágot látott ugyanis az az évek óta jól bevált és vezérünk által alkalmazott módszer, és annak háttérmechanizmusa, amely szerint az ország gazdaságának fejlődését alapjaiban befolyásoló beruházásokhoz kapcsolódó közbeszerzési pályázatok végső értékelése lényegében a miniszterelnökünk privilégiuma. Ezt nem is tagadta. Pont.
Ha minden a jól bejáratott korrupció-gépezet és törvénygyár jelenleg sajnos megszokottnak mondható normái szerint halad, az egy gazdasági évben legalább ötszörös mértékű adózás előtti eredmény- növekményt produkáló cégek a következő időszakban példátlan mértékű, középtávú idősávban részletekben befizethető társasági adókedvezményt kapnak majd,- azaz iszonyatos, súlyos milliárdokban mérhető, és várhatóan kutya nehéz költségvetési évek bevételeiből hiányzó kedvezményt (félig meddig adóelkerülést) nyernek akár jogtalanul, vagy igazságtalanul megszerzett extraprofitjaik után is.
Nem kell sokáig agyalni, s főként nem hosszan matekozni ahhoz, hogy felismerjük, hogy az új KÖZGÉP- helyettesítő mutyicégek, a kedves veje, illetve sokoldalú vállalkozó, felcsúti "öribarija" kerül majd a kedvezményezetti kör képzeletbeli élére.
Ma, Magyarországon, a megelőző pénzügyi év bázisában ily mértékű adózás előtti eredményt körülbelül két vállalkozási forma tud produkálni. Az átlag felett prosperáló, rendkívül szerencsés csillagzat alatt született, külföldi befektetőket ügyesen fellelő és megnyerő „startup” vállalkozás, vagy pedig a közbeszerzések elbírálása, vagy épp a pályázatok kiírása során igaztalanul előnyben részesített cég-, vagy cégcsoport.
Az a végtelenül szomorú, drága barátaim, hogy mindezeket még mindig ölbe tett kézzel nézzük. Nem baj, ha nemsoká jön a nemulass. Elvégre sírva vigad a magyar.
Úgy kell neki.
