Kedves Ildikó, örülök, hogy látom! Ne haragudjon, hogy beinvitáltam így ismeretlenül ebbe a kedves kis presszóba.

Jaj, hát már napok óta csak magán jár az eszem. Foglaljon helyet, most csak mi ketten vagyunk itt, csak csajok. Nincs riporter, ügyvéd, ügyvivő, sőt, még egy kormánytag vigyázó tekintete sem, semmi. Csak mi ketten, hölgyek egymás között.

Ez a felállás, úgy tudom, Önnek testhez álló, elvégre most jött haza egy igazi, csajos nyaralásból. Én is matekoztam, hogy a fizetett szabadságomból a páromon kívül a barátnőimmel is el tudjak menni valahova az idén, de sajnos nem jött össze. Nem baj, majd talán jövőre.

Gondolom, mennyire ki van borulva. Gyenge idegekre egy kis gyomorkeserű meg egy jó cigaretta, no meg értő figyelem csodás hatással van. Na, ne álljon már ott oly félszegen, üljön le velem. El bírom képzelni, mennyire szeretne már egy kicsit szusszanni. Itt az alkalom. De ameddig kifújja magát, javaslom, hallgasson meg. Tölthetek?

Nem is tudom, hol kezdjem. Talán azzal, hogy ahogyan a PTK is előírja mindannyiunk számára (és a többség igyekszik is ezt betartani, és ennek megfelelően eljárni) én jóhiszemű vagyok és tisztességes. Megpróbálok hinni magának. Próbálom, de egyelőre nem megy. Sok a kérdőjel. Sok a bagatell furcsaság és ellentmondás. Lényegében egyre vagyok kíváncsi. Arra, hogy hogyan egyeztethető össze a felelős döntéshozatalban részt vevő, magas rangú állami tisztviselőként tevékenykedő NŐI mivoltával ez az egész felhajtás? Tisztában van vele, hogy ezen betöltött tisztsége mire jogosítja fel és mit követel meg?

Most, hogy csak így ketten vagyunk, engedje meg, hogy elmondjam, hogy nőként mihez hasonlítom ezt a helyzetet. Kedves Ildikó, ez valahol olyan, mint amikor rajtakapják az embert egy ronda megcsaláson, és az egyértelmű, ordító jelek ellenére az egyén mégis tagadja az egészet, még akkor is, ha tudja, hogy erre a világon semmi alapja nincs. Persze, ki lehet magyarázni, hogy a csók, meg a flört az valójában nem megcsalás. Hogyne. Szinte bármikor takarózhatunk ezzel, sőt magunk is elhisszük, hogy így van, áltatva magunkat, és a külvilágot egyaránt. Az, hogy egy „megbízhatatlan” szeretőt tartunk, mert épp az nekünk jó, hasznos, kellemes, vagy épp kifizetődő, mellékes. A dolog lényegi vonása, hogy elárultunk valakit, vagy valamit, de mindenekelőtt magunkat. Ez a valódi lelki teher. No meg felelősség. Amely terhet cipelve egy ideig jól megy a kirakatba pakolás, meg a vetítés, no de vajon meddig is evickélhetünk egy ilyen in flagranti helyzetben?

Mindketten tudjuk, a nőkben, és különösképpen az anyákban mindenkor ott van az állandó félelem, és az ebből adódó teljesítménykényszer. Tényleg őszintén, és jóhiszeműen kérdezem, nem fél attól, hogy ezzel az egész színjátékkal már most tönkretette az életét, a karrierjét, elveszítette a méltóságát és tekintélyét? Mit mond erről az egészről a gyermekeinek? Hogyan néz tükörbe nap, mint nap? Látom magán, hogy lassan összeroskad a teher alatt. Mi készteti tehát arra, hogy ezt az egész „ki nevet a végént” mégis végigvigye, azaz végig próbálja vinni?

Drága Ildikó! A világért sem szeretném kioktatni, hiszen a lánya lehetnék, de ne haragudjon, mégis ezt hogy gondolta? Alapos, előzetes tájékozódás nélkül személyesen odalibbenünk az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségére játszani az eszünket, meg az erős, sérthetetlen, dacos királynőt? Lehetséges, sőt biztos, hogy ez a taktika (stratégiának még nagy túlzással sem nevezném) bejön az élet sok-sok területén, különösen a magánéletben, ám kérem, higgye el, ilyen ingoványos talajon csak és kizárólag jó mélyre süllyedni lehet vele.

Meg egyébként is. Egy utolsó tízfilléres ügyféllel, beszállítóval sem megyek el, a hogy is mondjam, nem túl hiteles kiállású ügyvédemmel meg a kormánypropaganda hitelesített tévéstábjával karöltve, időpont egyeztetés nélkül tárgyalni, még akkor sem, ha kőkemény érdekeim fűződnek a fennálló helyzet tisztázásához, ne adj’ Isten titkosított iratok kikéréséhez. Sajnálom, hogy nekem, a fiatal adófizetőnek kell ezt Önnek elmondania…

Ahogy nézem, itt az ideje, hogy töltsek még egyet. Nem baj, kell az ilyen is. Nos, ha nem bánja, folytatom, aztán Maga jön. No, egészségére!

Szóval az van, hogy a közvéleményt talán igen, engem nem érdekel különösebben, hogy miként, hogyan és milyen áron került ebbe a pozícióba. Ám ha már odakerült, az nem kizárólag, ám nőként is kötelezi bizonyos dolgokra, illetve elvek, emberi értékek betartására.

Biztosan szörnyű lehetett, hogy ezek a randa amerikaiak még ennek ellenére sem mondtak semmi újat, sőt utána még nekiálltak twitterezni rajtunk röhögve? Itt a legnagyobb probléma az, hogy csak kis részben Magukon, ám nagyobb részt a magyarokon lamentáltak...

Drága Asszonyom, ez nem egy Old Spice reklám, ahol bizonyíték kell, nem pedig ígéret. El kell, hogy keserítsem, ebben az Önre erőltetett szerepben nem hogy egy kósza ígéretet, egy odavetett „majd lesz valami, tessék türelmesnek lenni” mondatot sem kaphat.

Én kérek elnézést, hogy kimondom, tisztelettel, de ez egy olcsó, magamutogató, és a legfontosabb, hogy a vádaknak még inkább hitelt adó színjáték, amit jó barátunk, André (hogy is értené a szóviccet, angolul sem beszél az országuk adóhivatalának első embereként) sem vesz be? Apropó, ha már így ketten vagyunk, kérhetném, hogy alkalomadtán beszélgessen kormánytag barátaival arról, hogy ma hazánkban egy mezei művelődésszervező diplomához középfokú nyelvvizsga kell, egy ilyen tisztséghez pedig alapfokú angol sem dukál?

Ne haragudjon meg rám, hogy osztom itt Magának az észt, de hadd kérdezzem meg, hogyan is van a tovább? Kaptunk a nyakunkba egy mindezidáig példátlan és megalázó lépéssorozatot egy elviekben szövetséges nagyhatalomtól. Nem akárkitől. Ugye, Önök sem gondolják komolyan, hogy elhisszük, hogy minden alapot nélkülöz ez a súlyos közbeavatkozás? Mi lehet ez? Talán egyfajta kegyelemdöfés a túlzott, indokolatlan és mindenek előtt megalapozatlan keleti nyitás és oroszbarát politika miatt? Vagy tényleg szimpla félreértések sorozata? Vagy inkább ne is ragozzuk, késő van már. Nagyon késő. 

Tegyük fel, hogy hiszek, hiszünk magának. Mert tényleg, annyira próbálunk. Mert már lassan megsajnáljuk Önt. Hogy elviszi a balhét egy ötvenéves nő…

Azt sem kétlem, a korrupció, egy érzékeny, és félreértéseknek alapot adó téma. Hiszen a világot napjainkban nagyrészt korrupt hatalmak irányítják. Sőt, nem csak ma. Amióta az ókori társadalmak a cserekereskedelemről áttértek a pénzforgalomra, a korrupció, mint olyan egészen a sejtekig ette bele magát a modernizálódó társadalmak szervezetébe, és ezzel a döntéshozatallal megbízott egyének életébe. A kérdés mindenkor csak az, hogy ezek az egyének vajon mit is kezdenek ezzel a kísértéssel, paraméterrel, nevezzük akárhogy.

Igen, igaza van, Önt és kollégáit megilleti az ártatlanság vélelme, mint mindenki mást ezen a világon, legalábbis annak a fejlettebb részén, ahová mi mindig is tartozni kívántunk, de félő, hogy lassan e körből kiszakadunk.

Vélelmezzük, azaz próbáljuk, hogy ártatlan. No meg persze az oly sokszor emlegetett kedves kollégái is, akikért olyan nagy hévvel próbál kiállni. 

A legrondább az egészben, hogy azt mondják Önre, és az egyelőre az ismeretlenség köntösébe burkolózó más köztisztviselőkre, hogy az USA területére történő belépésük sérti az Amerikai Egyesült Államok érdekeit.

Továbbmegyek, kedves Ildikó. Ez a helyzet mindenekelőtt a mi érdekeinket sérti. A magyar, adófizető, jóhiszemű, és tisztességes állampolgárokét. Egy olyan ország polgáraiét, akinek az adóként befizetett, kinek könnyen, kinek piszkosul nehezen összekuporgatott forintjaiból az államkasszába befizetett milliárdjai mennek adó címszó alatt egy jelenleg sötét lyukba.

No, nem folytatom, látom elfáradt. Nem is kell végigmondani. Szerintem jó hogy találkoztunk, kellenek az ilyen csajos esték, mint egy falat kenyér.

Száz szónak is egy a vége, tényleg köszönöm, hogy meghallgatott. Engedje meg, most benyomok egy százast a zenegépbe, és kérek Magának egy tök jó számot. Kicsit angolozunk, hogy többet ne járjon így, mint ma Andréval. Aztán, ha a dalszöveget meg a kérdéseimet értelmeztük, Ön jön. Kíváncsian várom a válaszait!

Egészségére!