Mi történik?

Bréking! Dovernél sztrájkba léptek a dolgozók!

2015. június 30. 21:25 - 3niko

Nemrég tudtam meg, hogy a francia- brit határon sztrájkba léptek a beléptetésnél dolgozók, mert egészen egyszerűen már sem mentálisan, sem fizikálisan nem képesek a bevándorlók és menekültek rohama által generált tarthatatlan és elviselhetetlen helyzet emberséges és elvárható kezelésére.

A franciák kijelentették, hogy péntekig biztosan szüneteltetik a munkavégzést, azaz ezen az útvonalon két napig se ki, se be. Így, ahogy mondom.

Itt a vége.

Ez itt kérem, fordulópont.

Hetek óta, folyamatosan ütköztek, ütköznek a nézőpontok, az észérvek és a különböző forgatókönyvek. A konzervatív és liberális eszmék kirakatharcán felül emberéletek múlnak más emberek puszta hozzáállásán, viszonyulásán, illetve becses nagyhatalmak vezetőinek „ki nevet a végén” játékán.

Most jött el az a pillanat, hogy az egész eddigi tipródás, matekozás alapvető stratégiáit, valamint a lokálisan hozott döntések elméleteit jó gyorsan össze lehet gyűrni, és azon nyomban kidobni a kukába. Egész egyszerűen itt már édeskevés a racionális érvek mentén történő szervezőmunka. A fagyi visszanyalt. Nem kicsit.

A civilizált ember küzd a szerinte kevésbé, legalább is máshogyan, másképpen civilizálttal. Százezrek menekülnek a nyomorból, a számkivetettségből, az életveszélyből oda, ahol százmilliók küzdenek új terhekkel, új feladatokkal és nehézségekkel.

Lázong, forrong a világ. Innen, Európa szívéből tekintve, a saját, szintén feszítő és mélységes mély problémáink mellől nézve is csak elképedni, kétségbe esni és elszomorodni tudunk...

Eljutottunk odáig, hogy bizony ember embernek a farkasa.

Államcsőd, terrorizmus, polgárháború, elnyomás, nyomor, gyilkosság, menekülés. Ezek a rémséges fogalmak szövik át mindennapjainkat, immár hetek óta.

Erre mondják, hogy nincs megoldása a sok ismeretlenes egyenletnek.

Olyan mértékű, eloszlású, és tovagyűrűző hatással bíró globális probléma elé került az emberiség, amelyet várhatóan nem fog tudni helyén és főként nem időben kezelni.

Ez a nyár forróbb lesz minden eddiginél. Sok mindennek el kell dőlnie. Például annak, hogy az információs társadalom, a túlpörgött kapitalista világ képes-e újraszülnie, újra kiszenvednie önmagát. Minden dőzsölésnek, minden, a végletekig hajszolt és kihasznált tendenciának inkább előbb, mint utóbb meglesz a böjtje.

Kérdés, hogy a huszonegyedik század embere egyáltalán képes-e, tud-e böjtölni. Elvenni, elvonni magától megszokott javakat. Lemondani. Adni. Átértékelni. Életben maradni.

Rossz pillanatainkban hajlamosak vagyunk armageddont vizionálni. Akarva, vagy akaratlan mégis eszembe jut az egyik barátom által hónapok óta hangoztatott fordulat, miszerint az emberiség tényleg megérett a pusztulásra…

Hamarosan kiderül, hogy tényleg így van-e.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mitortenikma.blog.hu/api/trackback/id/tr747586684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása