Tisztelt Gyurcsány Ferenc (Miniszterelnök) úr!

 Kérem alássan, Ön ezt valóban komolyan gondolta?

Valóban azt hiszi, hogy összemoshatóak az utóbbi hetek szigorúan CIVIL szerveződései által életre hívott mozgalmak valódi üzenetei, kinyilatkoztatásai, valamint az Ön által vezetett, összetákolt ellenzéki pártocska csapongó céljai? Tényleg úgy véli, hogy e korábban sosem látott erejű, civil értelmiségiek által felépített kezdeményezések, a hazájukért érzett őszinte felelősség motorja által hajtott csoportok farvizén újfent a hatalom felé evezhet?

Ha nem lett volna eléggé nyilvánvaló például a „Nem némulunk el” közösség nyilatkozata, amelyben az szilárdan elhatárolódott az Ön, szombati pártkongresszuson (oh, mily túlzó kifejezés erre a kis közgyűlés- féleségre) megfogalmazott gondolataitól, amelyekkel marketingelve Ön őszintének tűnő módon közös célokat és összefonódási pontokat vázolt fel ezekkel a nyíltan politikai pártoktól független szerveződések céljaival, alapvetéseivel, elmondom még egyszer.

Hiszen rém egyszerű.

Elismerő szavait nyugtáztuk, ám köszönettel, nem kérünk magából.

Tudja, bennünk, és az Ön gyenge kis pártjában egyetlen közös vonás van, mégpedig, hogy a jelenlegi kormány „ellen” vagyunk. Ezt a közös nevezőt mindketten másképp alakítjuk cselekvéssorozattá. Mi úgy, hogy minden lehetséges fórumon felemeljük hangunkat az igazságtalanságok, az elburjánzó szegénység, a korrupció, az ordító hazugságok és kizsákmányolás ellen. Önök pedig úgy, hogy mindezeket hangzatos szófordulatokká, illetve az Önök számára „nagyellenzéki” célokra felhasználhatóvá téve ráhúzzák a saját köntösüket, és kipakolják azt a kirakatba.

Engedjen meg egy őszinte gondolatot. Mi egyetlen percig sem sírjuk vissza azt, és semmiféle közösséget nem vállalunk az Ön miniszterelnöksége alatti időszakkal. Mert akárhogy is szépítem, az majdnem, hogy ugyanaz volt, mint a jelenlegi patthelyzet, csak pepitában. Azaz pirosban.

Köszönjük, de nem!

Örülök, hogy boldog házasságban él, és ezúton is jó egészséget kívánok a születendő legifjabb gyermekének. Mint gyakorlott férj, és társ, korábban bizonyosan Ön is volt már olyan élethelyzetben, amikor elhangzott a velős közhely: „Felmelegítve csak a töltött káposzta a jó”.

Ennek nyomán nyugodt lehet afelől, hogy Önt a büdös életben nem fogják a magyar választópolgárok újra miniszterelnöknek választani.

Hiszen, ahogy azt Ön is olyan szépen megfogalmazta, Önök anno elkúrták.

El ám, nem kicsit, hanem nagyon.

Furcsa, de valahol érthető párhuzam jutott erről eszembe. Mégpedig, hogy úgy, ahogy napjainkban az „Orbán takarodj” felkiáltást skandálják a tüntetéseken, nem feledhetjük, hogy nem is oly régen, még az Ön becses nevével élve, ugyanez az erélyes utasítás visszhangzott az elégedetlen, kétségbeesett és igazságtalanságot tovább nem tűrő, tehetetlenségében inkább utcára vonuló állampolgárok szájából.

Ennek megfelelően nyilvánvaló, hogy akárhogyan is tetszik keverni a lapokat, biztosra veheti, hogy az ászokat már sok éve kiszórta a többi közül, és a vérszegény erőlködések, jellemtelen húzások segítségével nem fogja tudni azokat a nagy pakliba visszajuttatni.

Számunkra nincs más út, kizárólag a tiszta lap. A hófehér. Amire új jövőt rajzolhatunk. Szebbet, reménytelibbet, igazságosabbat. Ezen a lapon pedig egy légypiszoknyi hely nincs sem Önnek, sem Orbán Viktornak és bagázsának, sem semmiféle libapásztornak vagy szélsőséges eszméket képviselő „keljfeljancsiknak”. Magyarul senkinek, aki ma, a mi pénzünkön, a mi adónkból,  hivatásszerűen rombolja tovább drága Magyarországunkat.

Elnézést kérek, hogy ilyen ronda közhellyel zárom soraimat, de orbitális igazság, főként manapság, hogy szarból nem lehet várat építeni…

Ne tessék tehát tovább kísérletezni. Vagy ha mégis, tegye, tegyék azt saját erőből. Nélkülünk.

Köszönettel és üdvözlettel;

Egy elkeseredett magyar állampolgár