Kedves Dávid!

Nem is tudom, hogy mit mondjak.

Hetek óta valamiféle furcsa transzban vagyok, és pörgök azon, hogy veszélyben a haza becsülete. Hogy újra, ezredéves terhünknek megfelelően, a köznép húzza a rövidebbet. Az a réteg, aki egyébként mindemellett az igát is.

Szar helyzet. Fáj is nagyon. És ez a hullám sajnos ma Téged is utolért. Egy újabb döfés a gyomrunkba.

Tudod, ha összeadom a munkába- menetelt és a hazafelé utat, közel két és fél órát BKV-zom. És nem állom meg szó nélkül, el kell, hogy mondjam, hogy egy milliószor gördülékenyebb, kézenfekvőbb, óriási fejlődési potenciált, no meg elismerésre méltó bevételnövekedést mutató rendszerben. Emlékszem, pályakezdőként hányszor késtem el a munkából, vagy azt megelőzően a főiskoláról, mert lerohadt alattam a jármű, nem jött a csatlakozás, és sorolhatnám.

Aztán jöttél Te.

Ifjú titán- féle.  Egy év híján, majdnem pont velem egyidős. Ifjonti lendület, magasan az átlag feletti intelligencia és szervezőkészség, no meg mellé némi ellenszenves öntudatosság és amolyan „leszarom a világot, akkor is megmutatom” attitűd. Mégis, azt kell, hogy mondjam, kedveltelek. Azaz, még most is. Sőt, már nem érdekel, hogy kinek a kije vagy, milyen módon és hogyan nyerted meg ezt a pozíciót. És tudod, hogy miért?

Mert bizonyítottál. Százszorosan, ezerszeresen megdolgoztál a mundér becsületéért. Atyaég, sosem feledem, mikor egy mámoros hajnalon először ültem Bubira. Ordítottam a Szabadság- hídon, hogy éljen a Vitézy! Kicsit nehéz a bringa, kissé körülményes a bérlet, de basszus, Te a szakértő kollégáiddal kart karba öltve, ezt is megcsináltad. Meg még egy sor mást.

Racionalitást, kiszámíthatóságot, és mindenekelőtt megbízhatóságot hoztál egy olyan, a múlt rendszerben ragadt, és annak minden terhét, hátrányát magán viselő, ezerfelé ágazó gépezetbe, amelynek testét színre lépésed előtt szinte a zsigerekig véreztettek el, és ma végképp bebizonyosodott, hogy újra e sorsra akarják juttatni.

Ezek után, kérdem én, meghátrálsz? Lenyeled ezt a kurvanagy varangyot?

Nem így ismerlek.

Úgyhogy kérlek, ne tedd.

Vedd fel a kesztyűt.

Tisztában vagyok vele, hogy talán még magad sem tudod, miként. Ehhez próbálok valamiféle pici erőt adni, hozzátenni.

Engedd meg, hogy idézzem a neved jelentését, nem mintha nem tudnád, ám nagyon is ide kívánkozik:

„A Dávid név olyan személyiséget jelöl, aki gyakorlatias, és képes iszonyú keményen dolgozni. Figyelmét főként a technikai és tudományos dolgok, illetve a stratégiaalkotás kötik le, általában reál beállítottságú. Kissé szkeptikus életszemlélettel bír, és ezzel együtt igyekszik mindent gyakorlatiasan megközelíteni. Mindenek előtt álnak a céljai, amelyek érdekében igen kitartó és türelmes. Kedveli a saját ötleteit, és ezt sajnos mások olykor- olykor félreértik, ezért nehezen osztják meg vele elképzeléseiket.”

Tehát eleve a neved is determinál valamire. Hát nem mondom, nem épp könnyű életfeladat.

De.

Te eddig kiválóan vetted az akadályokat. Jó, jó, volt némi, mit némi, baromi erős hátszeled. Aztán egyszer csak, mint az egyszeri királyfi, megráztad magad, és levetkőzted. Megfelelő erő tudatában eldobtad, összegyűrted, és mertél új lapot nyitni. Kockáztattál. Bejött. Tök jó volt, köszi.

Aztán most tudom, dühös vagy. Az igazságtalanság és kiszolgáltatottság dühe ez. Egy olyan faramuci helyzet, ahol nem hogy nem tisztelik, egyenesen eltapossák az ember által létrehozott értékeket. Ahol egy fecnivel, és egy „patópáluras”, felfuvalkodott, fővezére beteg gondolatainak megalázkodó, hataloméhes, kontrollját és minden nemű modernitását elvesztett, az újraválasztás sikerélményétől a mennybe ment főpolgármester, vagy ki tudja valójában kinek az ötletelése nyomán beterjesztett javaslattal elvágják az egészet a fenébe. Ki a kukába. Egyetlen délelőtt alatt. Röhej. A kegyelemdöfés mintapéldája.

Mutyiznak, lapokat osztanak, szerepjátékká alakítva a kétmillió ember normál napirendjét alapjaiban meghatározó, sokak számára a mindennapi életet, és főként megélhetést megalapozó (pontos munkába érkezés, megbízhatóság, időben családhoz hazaérkezés, stb.) gépezet működését.

Ez az új, nagyvonalakban felvázolt rendszer, minden, csak nem tudásalapú. Rohadtul nem számítanak a képességek.  Ez csak, és kizárólag a pozíciók harca. Egy olyan harc, ahol nem csak alólad húzzák ki a széket. Hanem alólunk is.  Ám kérlek, ne feledd, talán még nincs minden veszve.

Elcsépelt, és közhelyes frázisnak tűnik, de belePistulok, ha nem hozom fel a Dávid, és Góliát példáját.

Dávid ószövetségi alakja kimagasló. Nem csupán próféta, hanem győzelmét követően király. Eleinte, Saul fegyverhordozója volt, aki nem csak a napi rutinhoz értett, játékával képes volt elűzni a király rosszkedvét, meghasonlott lelkiállapotát. Mielőtt fegyverhordozó lett, egyszerű ember volt. Aztán kapott egy lehetőséget. Majd hosszú időn keresztül mégsem tudta meggyőzni a királyt képességeiről, alkalmasságáról. Ezt kizárólag a Góliát, a filiszteus óriás legyőzésével tudta elérni. Góliát ugyanis rettegésben tartotta a népét. Amikor Dávid végre, hosszú idő után lehetőséget kapott a bizonyításra, elementáris erővel dobta oda a parittyát. Egyenesen az elnyomó fejéhez, leterítvén azt.

E magasztos példán keresztül lefordítva, az ország, és Budapest népe szimbolizálja a királyt, hazánk és fővárosunk vezetése pedig Góliátot. Ezen analógiák mentén (és ne említsük a vezetéknevedet, bár hűha de idepasszol), van még kérdésed?

Akad még bizonytalanság?

Dávid, kérlek légy a mi fegyverhordozónk! Aztán , ha eljön a pillantat, ne habozz, dobd oda azt a nyamvadt parittyát!

Tudod, van egy vízióm ezzel kapcsolatban.

Ha nem így cselekszel, ne várd, hogy békén hagyjanak. Sajnos, ott tartunk, hogy az utóbbi évek lavírozásainak eredményeképpen a kormányon lévő hatalomnak nincs más választása, mintsem beáldozzon bizonyos embereket. Olyan arcokat, akik szakmaiságukat, azaz életüket áldozták a velük való kooperáció oltárán. Szeretném elhinni, hogy nincs igazam, de Vida Ildikó után Te lehetsz a következő, akit ízekre szednek. Akit bedobnak a média posványos állóvízébe, ahol már alig várják, hogy darabokra tépjék.

Mindemellett sem Te, sem Mi nem vagyunk teljesen idióták. Nem hisszük el, hogy egy lényegében egyetlen nap alatt összetákolt holdingot százszázalékosan törvényes, legitim, és szakmaias módon el lehet vezetni. Sajnos semmiféle alapunk nincs arra, hogy az gondoljuk, a rémálom e fejezete véget ért a mai nappal. Szinte biztosak lehetünk abban, hogy az általad felépített, mondhatni csúcsra járatott vállalatot napról napra, hétről hétre fogják szervezetileg és jogilag, részletekbe menően leépíteni.

A bibliai Dávidnak egyetlen eszköze és ezzel útja az volt, hogy határozottan szembe ment azzal, ami őt valójában naggyá tette. Ilyenkor nincs más hátra, mint előre, és emelni a tétet. Akár a sokszorosával…

Ha rám hallgatsz, nem menekülsz el külföldre. Elvégre a szakmai tapasztalatod megvan hozzá. Kérdés, hogy a referencialeveledet még hány napig tudod aláíratni „odafent”. Lesz-e, aki kompetensnek érzi, tartja magát, vagy meri szignóját adni az egészhez.

Sokat letettél már az asztalra, ám bizonyos szempontból, és korodból is adódóan még mindig a pályád elején jársz.

Egyszóval kérlek, állj ki, és mondd el!

Mondd el mindazt, amit eddig nem mertél, nem tudtál. Mert Te is látod, napjaink felforgató erejű történései kellő alapot, és akár főszerepet szolgáltathatnak ehhez. Végre megteheted, hogy odamondd, megmondd, kritizálj, korrigálj. Hát hajrá! Legyen így!

Szinte látlak, mint a következő új, budapesti főpolgármester. Egy underground arc. Aki velünk koccint az autómentes napon kézműves sörrel a belvárosban. Kellenek az ilyen emberek. Értünk, mellénk, általunk. Bevállalod?

Üdvözlettel;

egy nagy tisztelőd