Mi történik?

Hahó, emberek, ébresztő!

2015. április 20. 21:16 - 3niko

Mikor kaptok már végre magatokhoz? Mikor veszitek észre az ordító jeleket? Mikor fogtok végre a sorok közé látni és azok mögött olvasni? Mikor lesz végre elég ebből az egész hazug, csaló, az engem, téged, s őt végképp és visszavonhatatlanul a perifériára szorító antidemokratikus, illiberális, a fejlett világ és az Európai Unió egyetemleges és általánosan elfogadott elveit, értékeit, sőt mindenek előtt az egyén, az állampolgár érdekeit semmibe vevő, sárba tipró rendszerből?

Hétfő este egyetemista diákok tömege szólalt fel a jövőjüket érintő, az őket, céljaikat, akaratukat, fejlődésüket elnyomó berendezkedés ellen. Mert bennük még ott van a remény. A tenni akarás, az előrehaladás, s talán még a gyermeki naivitás szülte cselekvéskényszer.

Okos ez a rendszer, s okos a „rendszergazda”. Azokat lehetetleníti el, akik képesek, és mindenek előtt tudnak, akarnak ellenük tenni. Első sorban azokat, akik napi szinten élik meg identitásukat, tetteikért felelősséget vállalnak, s látják azok következményeit. Akik tudják, hogy a „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” felszólítása nem csupán elsőéves egyetemi tananyag…

Tehát mindenkit megkísérel kiiktatni, aki napjainkban a szigorúan pozitív értelemben vett magyar „értelmiséghez” tartozik. Aki tanul(t), aki nyitott a világra, akinek az értékrendje minden fentről érkező manipuláció ellenére még mindig a helyén van, aki alkotni, tenni, boldogulni, s mindenek előtt megélni, vagy ne adj’ Isten maradni szeretne. Aki színházba jár, napilapot olvas, véleményt formál és továbbít, állást foglal, vagy éppen betegeket lát el embertelen körülmények között- éhbérért. S még sorolhatnám.

Nem veszitek észre? Még mindig nem állt össze a kép?

Jómagam már az ominózus januári Orbán- Juncker féle „kezet rázós- eltaszigálós” jelenetnél azt hittem, hogy innen már tényleg nincs lejjebb. Sem megalázóbb. Sem szégyenteljesebb. Ennél nagyobb blamázs, jelentőségteljesebb, jelzésértékű orrunkra koppintás aligha jöhet.

Aztán mégis. Vasárnap este a sógorék (végre) nagyon odamondtak. Elolvastuk a hírekben. Vitáztunk róla a kávészünetben. Vártuk a fejleményeket. Eddig- hiába.

Volt, aki úgy vélte, nekik onnan „nyugatról” könnyű okoskodni. Nekik nincs joguk becsmérelni. Egyébként is, mi a frászt képzelnek magukról, elvégre ez színház, nem pedig diplomáciai (harc)szín-tér.

A másik oldal pedig helyeselt. Üdvözölte, hogy jött még egy, újabb, visszavonhatatlan figyelmezető jelzés. Szégyellte magát, de valahol kipipálta a történeteket, egy következő, apró lépésként definiálva az egészet, a jelenlegi, ezer sebből vérző magyar berendezkedés mélyponti helyzetéből való kiemelkedésének lehetőségeként kezelve a sokat emlegetett performanszt.

Ha megengeditek, elárulnék Nektek valamit.

Egyrészt, az egyébként is bipoláris társadalmunk rohadtul nem tud, nem tudott és talán még egy ideig nem is fog tudni mit kezdeni az effajta kritikákkal.

Másrészt, Bécs nem a nagy „nyugat”, hanem a közvetlen szomszédunk, aki az évszázados társadalmi- történelmi összefonódásunk által valamelyest jogosan érzi felhatalmazottnak magát arra, hogy visszajelzést adjon abból a bizonyos „óriási”, kétszázötven kilométernyi távolságból.

Dupla vonallal szeretném aláhúzni, hogy ők nem cikizni, izgatni, beleszólni, rágalmazni szerettek volna, hanem hangot adni. Felszólalni, figyelmeztetni, és a szolidaritásukról biztosítani. Mert higgyétek el, az általatok ezerszer túldimenzionált „nyugat”, és közöttünk az a különbség, hogy bizony ott az egyén még mindig egyén, az ember még mindig ember, a tisztesség még mindig tisztesség, s főként, a szabadság még mindig szabadság.

Mert ott még mindig helyén van minden. Ott működik. Náluk nem kell fekete pólóban bemenni a nővérkének vasárnaponként, ha fel szeretné hívni a figyelmet arra, hogy nem tudja eltartani a gyermekeit. Náluk nem csalják el a közbeszerzéseket. A szomszédunknál bizony nem játsszák haverok kezére a legzsírosabb bizniszeket. A sógoréknál nem azért emelik a rendőrök fizetését, hogy a diktatórikus intézkedések háttérintézményeinek bázisát adják, hanem azért, mert szeretnék biztonságban tudni a legdrágább kincset, az ország és a társadalom motorját, az egyént. Az egyszeri embert, és azokat a közös javakat, amelyeket együtt birtokolnak, amelyeket közösen hoztak létre.

Amíg ott Josef és Katerina megbecsült, értékes, alkotó, adófizető állampolgár, addig itt Jóska bácsi és Katika néni semmibe vett, hipnotizált, eltérített, becsapott, a nemtörődöm- beletörődöm, a Niemand szerepébe taszított, bábként mozgatott, lenézett, megszégyenített, uzsorakamatra eladott, hülyének nézett, birkának titulált bábu, akiket kedvünk szerint bármikor, bárhogyan lehet felülről rángatni.

Ennek tükrében pedig kérem, legyetek szívesek tudatotokra ébredni. Szeretni magatokat, és egymást. Akarni, kívánni a változást. Kilábalni az értékválságból. Nem kell mindig forradalom. Elég egy kínok- kínja között született, de annál üdvözítőbb paradigmaváltás...

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mitortenikma.blog.hu/api/trackback/id/tr267384700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.21. 05:49:56

Az emberek ébrednek és egyre erősöbben mondanak nemet a liberális elnyomásra és a nyugati gyarmatosításra, valamint a nyugati elnyomók magyar csicslásaira, a ballibákra.
süti beállítások módosítása