Mi történik?

A propaganda- drog hatásai

2015. július 21. 20:12 - 3niko

„Ki keres zsályát a mátrai réteken
Kinek az álma múlik a közérdeken
Sáros a kéz, ami a sorsot húzza
Aki nem látja, legalább haluzza

Mind eladtuk már
Mi elmozdítható,
És most jön, ami nem
Koncolható

Így megy ez az én kis falumban.”

Így bizony. Így megy ma, Magyarországon. 

A csúcsra járatott gyűlöletkampány szinte 100%-os hatékonysággal működik, immár hónapok óta, amellyel egyidejűleg a „nagy testvér” hatalmának terjeszkedése lassacskán tetőpontjára érkezik.

Egész egyszerűen nem vagyok, és nem lehetek képes szó nélkül elmenni a „félrehipnotizált” magyar tömeg mellett, akik számára  a szépen lassan, ám tudatosan és rendkívül akkurátusan adagolt gyűlölet-drog mára döbbenetes függést okozott.

Ez a szer alattomosan tette magyarok millióit (de legalább is százezreit) addiktívé. Olyan emberekké, akikben nem, hogy egy csöppnyi irgalom, de fikarcnyi empátia, tolerancia és elfogadás nincsen.  Lehetséges, hogy korábban volt valamennyi, de ezeket az emberi viselkedésformákat mára csírájában elfojtották bennük. Ez több, mint kétségbeejtő. 

Persze nem meglepő, szomorú magyar sorsuk örökségei folytán eleve fogékonyak voltak a szerre, mondjuk ki kerek - perec: szívesen fogadták azt. Jellemhibáiknak, korábbi kudarcainak köszönhetően eddig is „szerettek utálni” és minden bajukért másokat okolni. Csak éppen eddig a főnököt, a szomszédot, no meg főleg a melegeket, a cigányokat és a zsidókat gyűlölték, ellenük uszítottak, bennük látták mindenek megrontóit. Aztán egyszer csak ezek a kisebbségek kevésbé lettek fontosak, másodrendű utálat tárgyává avanzsáltak.

Hiszen hipp- hopp helyükbe léptek a menekültek, meg a mocskos "gazdasági" bevándorlók. A legtöbben a két kategória közötti alapvető különbséget sem értik. Ha értenék, most nagyon szégyellnék is magukat. Lehet, hogy azon nyomban megpróbálnának leállni a cuccról…

Aztán most ez van. Egy forrongó, fortyogó, indulatokkal és ijesztő ellentétekkel egymásnak feszülő polgárok csoportjainak elvi-, és elméleti csatáiban lassacskán elvérző ország, ahol a hipnotizáltak küzdenek a még maguknál lévőkkel. A fantomoknak élő és nekik áldozó megfélemlített áldozatok a racionális, emberi és polgári értékek mentén megoldást keresőkkel. Közben pedig nem veszik észre, hogy mire megy ki a játék, hogy valójában mit is szeretne elérni a vérprofi dílerük.

Ez a „gyűlöletdrog” szépen lassan a sejtekig, a zsigerekig rágta magát, a függők folyamatosan váltak áldozatává. A megkeseredett, általánosan hibakereső attitűddel rendelkező személyek durva, tohonya és begyepesedett, csőlátással bíró hangemberekké váltak általa, akik a saját életükben eddig sem találták meg sem a boldogságot, sem a megelégedést, sem semmiféle egyensúlyi állapotot.

Azt hiszik, ők a valakik. A nagy dumások. A látszat- lázítók, a kirakatba pakolók.

Ám mégis. Én nem a hangadók miatt aggódom leginkább.

Lényegesen jelentősebb kérdéskört jelentenek a csendben utálkozók, avagy a még fél- hipnózisban leledzők. Rajtuk áll vagy bukik az egész csiki- csuki harc. Rajtuk múlik majd, hogy melyik csoport kerekedik majd felül. Vagy feleszmélnek, vagy pedig elmerülnek a kemény szer okozta furcsa, édesbús eufóriában. Elfelejtve magukat, a valódi önvalójukat, az igazi céljaikat és valaha volt reményeiket.

A némán gyűlölködőknek, a világgal és önmagukkal meghasonlottak tömegének, avagy a propaganda- drog valódi áldozatainak egyetlen közös ismérve van: a közöny, ami még az utálatnál, a félelmeknél is sokkalta komolyabb és tovagyűrűző hatással bíró, valódi problémát jelent. A legnagyobbat…

„Maradok maradék. A lemaradóra
Csak legyintő polgár, kifekszem a tóra.
Maradok úr és maradok szolga
Marad a közöny, hogy nem az ő dolga.

Maradok tollpihe a szélviharban
Maradok suttogás az őrült zajban
Marad a templom és marad a puszta
Marad a csaló, megint megúszta”

38 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mitortenikma.blog.hu/api/trackback/id/tr167645344

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nyakunkon élősködő politikusok 2015.07.22. 17:24:30

ErkölcsTan: A nyakunkon élősködő politikusokat le kell dobni a földre. Nincs szükség rájuk.

Trackback: Vallás rosszabb a heroinnál 2015.07.22. 17:21:47

Vigyáz, mert a vallás rosszabb mint a heroinfüggőség! Agybénító erejét minden korábbinál félelmesebb fegyverként használhatják a kötelező iskolai hit és erkölcstan oktatásokon és a politikában is. Egyiket se használd, és egyiket s...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Potyka Kálmán 2015.07.22. 17:13:36

Szóval te lennél a Rendes Ember valamennyiünk közül, mi meg "gyűlölködünk", mert nem akarjuk, hogy te, a Rendes Ember egy kicsi Szíriát, vagy egy kicsi Afganisztánt csinálj a MI országunkból, ahol MI lakunk.

De még csak azt se szeretnénk, ha mi lennénk Európa menekült-lerakodója, miközben a többi külföldi Rendes Ember minket minősít "biztonságos harmadik országgá", ahová vissza lehet pakolni a menekülteket, miközben elmagyarázza Nekünk, hogy Mi nem vagyunk igazán Rendes Emberek, mert Mi gyűlölködünk és kerítést építünk... hogy távol tartsuk tőlük azokat, akikhez Nekik nem fűlik a foguk.

Közben Te, a többi Rendes Ember Szószólója hazamész kis kéródba és soha többet nem találkozol a menekültekkel, akik már nem menekültek, mert Te a Rendes Ember elérted, hogy Bevándorlók legyenek.

Miközben Mi velük versenyzünk a munkáért és a szociális ellátásért, velük tipródunk a buszokon, a szórakozóhelyeken, miattuk félünk az utcákon, robbanunk fel a templomokban és piacokon, ha "véletlenül" az ISIS sikeresen beépített néhány alvó sejtet, addig Te a Rendes Ember beülsz a yakuzzidba, majd leugrasz a "csak fehéreknek" (na nem hivatalosan, épp csak kidobóemberrel és a __magas árakkal__) fenntartott szórakozóhelyen gépeled a blogod, mielőtt jegyet vennél a Stockholba nyaralni és a Bahamákra telelni.

Te rendes Ember, Te.

www.potyka.blog.hu

Netuddki. 2015.07.22. 17:30:12

@Potyka Kálmán: Mi van kisfácán? Magadra vetted?

Potyka Kálmán 2015.07.22. 17:31:41

@bértrollbosszantó_kovi1970:

nem én. csak nagyon ráuntam a szemforgató liberálisokra.

ja, hogy ki kellett volna tenni a "szarkazmus" jelet, mert újabban liberálisék erőszakkal félreértik, ha gúnyolódnak rajtuk?

Netuddki. 2015.07.22. 17:31:53

@Potyka Kálmán: Ha blogot is írsz akkor többet fizet a fidesz?

"Potyka Kálmán 6 bejegyzést írt és 24 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2015.07.10. óta tag."

Netuddki. 2015.07.22. 17:33:07

@Potyka Kálmán: Oszt' kijafszom vagy te, hogy az úgynevezett "liberálisokon" gúnyolódsz?

Semper Fidelis 2015.07.22. 17:34:31

A feleségem szombaton este várt valakit a Blahán. Nem mert az utcán maradni, mert félt ettől a sok "menekülttől", egy boltba húzódott be... Tegnap elmentem a keletihez, megnézni őket magamnak. Szépen átmentem az aluljáró térrészen, egy kanyi magyart se láttam. "Menekültet" annál többet. Marha jól érezték magukat, röhögcséltek, mobilt nyomkodtak meg dohányoztak. Teljesen elfoglaltak ott mindent. Nekem ez nagyon nem tetszik, és ez nem pénzkérdés. Más kultúra, más szokások, van elég bajunk nem hiányoznak ide. Jó, a légkondis politikusaudiból máshogy látszik, de a 24-es villamosról én így látom.

Potyka Kálmán 2015.07.22. 17:57:01

@bértrollbosszantó_kovi1970: korábban a Kapcsolaton blogoltam "Gondolkodó" címmel. Egyébként engem nem fizet senki kedves "bértroll", csak termékeny a klaviatúrám.

De megértem, ha mindenki magából indul ki.

monddazigazatmar 2015.07.22. 18:14:36

@Potyka Kálmán: Hagyd szegény hülyét. Az ő univerzumában aki nem ért vele egyet azt fizetik. Valakik. Biztos az orbánék

Tiszteltetem Brüsszelet 2015.07.22. 18:27:30

'A csúcsra járatott gyűlöletkampány szinte 100%-os hatékonysággal működik, immár hónapok óta, amellyel egyidejűleg a „nagy testvér” hatalmának terjeszkedése lassacskán tetőpontjára érkezik.'

A ti gyülöletkampányaitok viszont nem müködnek. Nem hisz nektek senki. Nem hitt a kommunista rendszerben sem, nem hitt 2010 előtt sem. Nem hisz most sem.

Ennyi.

Moin Moin 2015.07.22. 18:30:25

„A közösségi hisztéria természetesen kitermel egy vak, ádáz és korlátolt emberfajtát, mely elsősorban fogja elhinni és hangoztatni a hisztériára jellemző öncsaló ostobaságokat, kitermeli a hisztéria haszonélvezőit, akik a hisztéria hullámainak a legfelületén úszkálnak, és belőle élnek, és kitermeli a hisztéria gengsztereit és hóhérlegényeit. … [De] hiába választjuk el a hisztéria látható hordozóit, ha közben a hisztéria feltételei és alaphelyzetei megmaradnak: a … megrázkódtatások nem oldódnak fel, a … hamis helyzet nem oldódik meg. Hiába pusztítunk el minden 'gonosz' embert, a hisztéria téveszméi és hamis reakciói békés családfőkben, hatgyermekes családanyákban, a légynek sem vétő szolid emberekben és nemes, magasztos, emelkedett szellemű egyénekben fognak tovább élni, s a közösség egy nemzedék alatt újból kitermeli a hisztéria őrültjeit, haszonélvezőit és hóhérlegényeit.”

Id. Bibó István: Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem - 1948

Csatos Bambi 2015.07.22. 18:36:13

"és nem lehetek képes szó nélkül elmenni a „félrehipnotizált” magyar tömeg mellett"

1. Mi az, hogy "félrehipnotizált"?

2. Nyugodj meg, MINDENKI hülye, csak te vagy helikopter :)

Tiszteltetem Brüsszelet 2015.07.22. 18:45:44

@Moin Moin: Nincs viccesebbb mint amikor a ballerek idéznek Bibótól, igaz?

Csatos Bambi 2015.07.22. 18:59:21

@Tiszteltetem Brüsszelet:

"Nincs viccesebbb mint amikor a ballerek idéznek Bibótól, igaz?"

A Bibliát is mindjárt előkapják a gecik, ha úgy gondolják, hogy jól ki tudják Jézus szavait forgatni.

midnight coder 2015.07.22. 19:22:45

@Tiszteltetem Brüsszelet: A vicc az, hogy ahogy a plakátokat nézegetem legalább is itt pesten, az MSZP jóval többet költött a saját gyűlöletkampányára mint a FIDESZ. Ami azért jó, mert egyrészt tovább csökkenti a komcsilibsik népszerűségét, másrészt égeti a sok év lopásával felhalmozott tartalékaikat. Ami előbb-utóbb a ballibáknak a politikából való végleges távozásához vezet majd.

kvadrillio 2015.07.22. 19:37:12

Bele lehet halni a kánikulába?
Hegyeshalmi Richárd
Hegyeshalmi Richárd követés
2015.07.22. 11:25
Kapcsolódó cikkek (3)

Így csinál ki minket a kánikula
Hogyan lehet túlélni a hőséget?
Aki keveset iszik, úgy vezet, mint egy részeg

Ha ön tűzoltó, három napja nem ivott semmit, és kánikula idején berohan egy égő házba, jó eséllyel bele fog halni. De a sivatagi klíma is kibírható, ha van nálunk egy karton ásványvíz, és árnyékba tudunk húzódni. Mekkora hőt képes elviselni az emberi test?

A NASA tavalyi jóslata szerint idén olyan hőhullámokra számíthatunk, mint eddig még soha. Nem lenne meglepő, elvégre az 1983-tól 2012-ig tartó időszak a legforróbb volt az elmúlt másfél évezredben. Az evolúció másfél millió évig formálta a ma élő emberek hőtűrő képességét, de az elmúlt harminc év hőmérséklet-változásaira legfeljebb a légkondival tudott reagálni. Az emberi szervezetnek viszont nincs válasza a hőmérsékleti rekordokra.

Nézzük, mi történik az emberrel hő hatására:

Az izzadságot a bőr alatti izzadságmirigyek választják ki; ez többnyire vízből, illetve oldott ionokból áll. Az izzadság a pórusokon és az izzadságvezetékeken át jut ki a bőr felszínére, ahol párologni kezd. Ahogy fizikaóráról is emlékezhetünk rá, a párolgás hőelvonással jár – vagyis a test lehűl, de közben folyadékot is veszít.
A bőrre simuló szőrszálak csapdába ejtik a köztük lévő levegőt, és ez megelőzi a hőveszteséget; gyakorlatilag szigeteli a túlhevült testet. A test szőrszálainak helyzetét a szőrszálak formáját a bőrfelszín alatti szőrmerevítő izmok szabályozzák; ha ezek elernyednek, nem egyenesedhetnek ki a hozzájuk tartozó szőrtüszők. Nagy melegben a lelapult szőrszálak javítják a légáramlást, és ezzel növelik a hőelvezetést.
A hő hatására kitágulnak az erek. Az arteriolás értágulás egy feszültségoldó folyamat: az artéria falának izmai ellazulnak, így a véráram megnövekszik az artériában. A vér így a bőrfelszín kapillárisaiba áramlik, és ezzel is nő a hőveszteség.

A szervezet azért küzd, hogy mindvégig fenntathassa a maghőmérsékletét, mivel a belső szerveknek is van optimális működési hőmérsékletük. Ez nagyjából 36-37 Celsius-fok; a szervezet azért hűti magát, hogy megmaradjon ez az érték.
Fotó: Máthé Zoltán

A mechanizmus a magas, vékony embereknél működik a legjobban: nekik van a legnagyobb bőrfelületük, ahol több veríték csapódhat ki, így javítva a hőelvezetésen. A kövérek hátrányból indulnak: hiába a nagyobb testfelület, a nagyobb testtömeg lehűtése több energiát igényel.
35 fok alatt minden túlélhető

Hogy ki mennyire tűri jól a környezeti változásokat, az egyénenként változik. A tűrés (és a túlélés) határait az is befolyásolja, hogy fokozatosan alkalmazkodunk-e a megváltozott körülményekhez, vagy sem; ha az átmenet nem hirtelen, a szervezetnek több ideje van alkalmazkodni.

Az emberi szervezet hőtűrésének határait azért is kellett meghatározni, hogy később legyen egy tudományos hivatkozási alap. A NASA 1958-as jelentése szerint
az emberi test a végtelenségig kibírja a 4 és 35 Celsius-fok közti hőmérsékletet,

feltéve, hogy a relatív páratartalom 50 százalék alatt marad. Ha a páratartalom még alacsonyabb, a felső érték feljebb is tolódhat: minél kevesebb folyadék van a légkörben, annál könnyebb izzadni, és ezáltal fokozható a lehűlés is.

A tűréshatárnak nincs konkrét értéke, legfeljebb durva becslések – részben azért, mert mindenki máshogy reagál a hőmérséklet-változásokra. A legtöbb ember tíz perc után hipertermiától (szélsőségesen magas testhőmérséklet) kezd szenvedni, ha magas páratartalmú, 140 Fahrenheit-fokos (60 Celsius-fokos) környezetbe kerül. Ilyenkor már a szervezet sem tudja fenntartani a maghőmérsékletét.

Az emberi szervezet által kibírt minimum hőmérsékletet még nehezebb meghatározni. Ha a test hőmérséklete 21 Celsius-fok alá csökken, abba bele lehet halni, de ez attól is függ, hogy az illető mennyire szokta meg a hideget, illetve, hogy fellép-e a hibernáció állapota – ez sem kizárható.
Az ősember se ihatott eleget

A hőtolerancia a génjeinkbe van kódolva. A hőelvezetés képessége még akkor fejlődött ki, amikor – nagyjából 1,7 millió éve – az emberek lemásztak a fáról, és az erdőkből a nyílt, füves területek felé vették az útjukat. A biológusok feltételezik, hogy az ősemberek részben azért veszítették el a testszőrzetüket, hogy alkalmazkodjanak a növekvő hőmérséklethez, és lehűthessék magukat. Ez ugyanolyan genetikai válaszreakció volt a megváltozott körülményekre, mint a két lábra állás, a nagyobb orr és nagyobb agy, vagy a beszédkészség kialakulása.

.......AZ INDEX LEGÉRTÉKESEBB CIKKE !!!!!!! :)

kvadrillio 2015.07.22. 19:39:08

@kvadrillio: ,,,Az viszont evolúciós szempontból érthetetlen, hogy miért csak ennyi folyadékot tudunk egyszerre tárolni – ez ugyanis nincs összhangban azzal, hogy hőségben mennyit tudunk izzadni. Valószínű, hogy az emberré válás során az ősemberek mindig víz közelében telepedtek le, így folyamatosan biztosíthatták a folyadék-utánpótlást; nem volt rá szükség, hogy nagyobb víztározó kapacitást fejlesszenek ki.

Pedig igény, az volna rá. Egy tanulmány szerint
az ember óránként akár 2-4 liter folyadékot is veszíthet, pusztán az izzadással.

Ez megfelel 1200 kalória elégetésének, ami a fogyókúrázóknak jó hír lehet, de érdemes ezzel óvatosnak lenni. 1200 kalória lebontásához egy óra alatt 20 kilométert kéne lefutnunk, márpedig a szervezetet nem erre készítették föl.

Az elvesztett folyadékmennyiség pótlásához ugyanannyi vizet kell meginnunk, mint amennyit elvesztettünk. A dehidratációnak, vagyis a kiszáradásnak is megvannak a korlátai: a test folyadéktartalmának csupán 3 százalékát veszíthetjük el szervi károsodás nélkül. Tartós meleg esetén ezért folyamatosan innunk kell, hogy elkerüljük a kiszáradást. Csakhogy ezzel van egy probléma. Nagy hőségben sok emlős elképesztő mennyiségű vizet tud meginni; később ezt veszítik el a párologtatással. De az embernek nincs ilyen képessége:
mi óránként legfeljebb 1 liter vizet ihatunk meg, ami nagyjából 1 órányi munkával ki is ürül a szervezetből.

Ha nagy melegben dolgozunk, még jobban megnő a szervezet folyadékvesztesége, és idővel több vizet izzadunk ki, mint amennyit meg tudunk inni. Csak idő kérdése, hogy ez kiszáradáshoz vezessen. Szerencsére ez csak később lép föl: ha a napközben elvesztegetett folyadékot étkezésnél pótoljuk be, a szervezet vízháztartása másnapra helyre áll (rehidratáció).

Hogy eleget iszunk-e, arról a vizelet színéből is meggyőződhetünk: majdnem teljesen világosnak és áttetszőnek kell lennie.
Csak pára ne legyen

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalos álláspontja szerint a szervezet számára a 18-24 Celsius-fok közti külső hőmérséklet az optimális, és minél nagyobb a hőség, a szervezet annál nehezebben tudja lehűteni magát.
Fotó: Balogh Zoltán

Ebben viszont nem támaszkodhatunk kizárólag a hőmérőre. Az ezen látott érték nem feltétlenül azt mutatja, hogy mennyinek fogjuk azt érezni. Mint írtuk, a páratartalom nagyban befolyásolja az úgynevezett látszólagos hőmérsékletet, illetve a szubjektív hőérzetet is. Egy példa:
a 30 fokos hőséget 0 százalékos páratartalom mellett 25 fokosnak fogjuk érezni; 80 százalékos páratartalom mellett a 30 fok 36-nak érződik.

Lássuk, milyen hatásai vannak a növekvő hőségnek:

30-40 Celsius-fok: hőgörcsök és kimerültség léphetnek fel, illetve növekszik a szervezet folyadékvesztesége.
40 Celsius-fok: a hőgörcsöt és a fáradtságot légzési nehézségek kísérik, miközben a szívverés is felgyorsul. Ez a hőség már a létfontosságú szerveket is károsíthatja. A túl magas testhőmérséklet annyira felgyorsítja az anyagcserét, hogy az a szövetek energiatartalékait is kimeríti, a felforrósodó vér pedig nehézlégzéshez vezethet.
40-50 Celsius-fok: a fent felsorolt tüneteken kívül fokozódó kimerültség lép fel; jobb, ha ilyenkor egyáltalán nem csinálunk semmit, hogy megelőzzük a szervezet túlhevülését.
50 Celsius-fok fölött: szinte biztos a hőguta. Ilyenkor a legtöbb emlős, így az emberek izomzata is megmerevedik, majd végül beáll a halál.

Nagyon fontos, hogy itt tartós értékekről beszélünk, nem átmenetiekről. Ha nem így lenne, egy szaunázásba is belehalnánk, miközben a tűzoltók kibírják a 100 fokos forróságot is – még ha csak rövid ideig is. Ha hagyunk időt a szervezetnek a regenerálódásra, még a szélsőséges értékek is túlélhetők lesznek.

Mindenkinek el kell olvasni, aki túl akarja élni a klímaváltozás jövőbeni FORRÓ NAPJAIT, HETEIT.....

kvadrillio 2015.07.22. 20:10:31

VÖRÖS RIASZTÁSOKAT ORDIBÁLNAK AZ EGÉSZ ORSZÁGRA KITERJEDŐEN, MERT EXTRÉM HŐSÉG, 39 FOK VÁRHATÓ ÁRNYÉKBAN !!!..., MIKÖZBEN A ROHADTNAGY MILLIÓS HAVI PÉNZEKET ÉLVEZŐ BKV VEZETŐK A LÉGKONDICIONÁLT BUSZOKAT BELSŐ GARÁZSBAN ŐRZIK ÉS NEM HASZNÁLJÁK A TÖMEGKÖZLEKEDÉSBEN !!! HADD IZZADJON, ÁJULJON, DÖGÖLJÖN MEG A DOLGOZÓ NÉP ! BESZARÁÁÁÁÁS !!! AKÁRCSAK AZ INFLUENZA JÁRVÁNY IDEJÉN ALKALMAZOTT VÉDŐOLTÁSNÁL, AMELYBŐL PONT A JÁRVÁNYT OKOZÓ KOMPONENST HAGYTÁK KI DIREKT !!!
ÉS E MIATT 15 %-KAL TÖBB MAGYAR EMBER IS HALT MEG MINT TAVALY !!!!!
NÉPIRTÁST GYAKOROL EZ A ROHADT KORMÁNY ! MONDJANAK LE !!!

kvadrillio 2015.07.22. 20:19:54

nemtomkijeza 3niko..., nemtom értelmezni ezt a firkálmányát. A menekülteket mindenki sajnálja, nagyon sokan segítenek nekik ruhákkal, kajával, itallal...stb. KIZSÁKMÁNYOLT, MUNKANÉLKÜLI EMBERKÉK IS !!!
SOKKAL ÉRDEKESEBB TÉMA ENNÉL, HOGY KIK AZOK, AKIK LETELEPEDÉSI KÖTVÉNNYEL TELEPEDTEK LE MAGYARORSZÁGON !!! :) AZAZ, BEVÁSÁROLTÁK MAGUKAT KIS HAZÁNKBA !

Tiszteltetem Brüsszelet 2015.07.22. 20:24:42

@midnight coder: Nincs semmi baj a gyülöletkampányokkal. Teljesen bevett politikai szokás, mind nyugaton, mind keleten. Spec. a migránsok ellen a magyarnál élesebb hangú példák tucatjával találhatók nyugaton, természeteen közpénzből.

Ennek az oka az, hogy a politika világában mindig kifizetődőbb érzelmekre játszani, mint észre. A legtöbb ember erre tud reagálni.

Más kérdés, hogy a baloldal, hagyományai és értelmiségének származása miatt csak a magyarok elleni gyülöletkampányt tartja megengedhetőnek, ami mostanság nem müködik.

Külföldről azonban mindig kaphatnak segítséget, ez már sokszor megtörtént.

apanna 2015.07.22. 21:10:12

A szemétben több igazolványt is találtak, a migránsok az irataikat a határon átérve széttépik, majd eldobálják, hogy a magyar hatóságok ne tudják azonosítani őket.
mno.hu/ahirtvhirei/a-lakossag-szedi-a-bevandorlok-szemetet-1296443

Nem kell itt semmiféle propaganda,oltogatás, megoldják ezt a menekültek a kormány helyett.

apanna 2015.07.22. 21:15:18

"A propaganda- drog hatásai"- Érdekelne te milyen drogot nyomsz.
Szóval bánj úgy másokkal, mint ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak.
Ha te birka mód rátolod egy csoportra, hogy gyűlöletkampányt folytat, gondolkodj ez azon, te mit csinálsz......

Jolka40 2015.07.22. 21:40:23

A világ örökös változásban van. Jött egy törzs keletről a Kárpát-medencébe és elvegyült az itt élő avarokkal. Eltelt párszáz év. és jöttek germánok, szlávok, cigányok mindenfelől a Kárpát-medencébe és elvegyültek az itt élő magyarokkal. Nincs magyar, akinek az ősei között ne volna más nációból származó. Ezt a folyamatot nem fogja megállítani sem egy kerítés, sem bármilyen kormányzati hatalom. Egy faj tagjai vagyunk: az ember nevű fajé. Nyugodjatok bele.

Brix 2015.07.22. 22:02:14

Nincsen szó gyűlöletkampányról , mindössze arról van szó, hogy a kormány megerősíti az embereket , hogy minden eszközzel megvédi az országot a külső betolakodóktól. Ez, mivel megegyezik a többség véleményével, politikai szempontól is telitalálat. Az afrikai/ázsiai embermilliók erőszakos beáramlása , a 2VH után a legnagyobb kihívást jelenti Európának. Legyen szó gazdasági vagy politikai menekültekről, az emberek többsége nem akarja őket. A félelmek valósak, hiszen a már betelepedett népelemek integrációja sem egy sikertörténet Nyugat-Európában. Az emberek féltik a békét, a biztonságot, a nyugalmat és az európai viszonylagos jólétet, ezért nem akarják, hogy további, milliós tömegek telepedjenek Európába. Az is kérdéses, hogy mi lesz azokkal a százezrekkel-milliókkal akik már itt vannak, bolyonganak az országok között, de letelepedést nem kapnak sehova...
Az emberek többsége fél, és nem kell ehhez semmilyen "gyűlöletkampány", csak egy kis józan ész..
A Világban elképesztő népességrobbanás zajlott le az elmúlt évtizedekben, a globalizáció megnövelte a gazdasági különbségeket, a munkanélküliséget, ezért a fejlődő világban folyamatos háborús válsággócok vannak/lesznek. Európa úgy nem tud segíteni , ha öngyilkos módon megnyitja a határait a kontroll nélkül érkező embertömegek előtt. Most, a kemény intézkedések ideje van, ezt kívánja a nemzeti és az európai érdek. Talán már most is késő, és nem tudjuk megakadályozni a polgárháborút...
Az posztíró téved, hiszen nem Orbánék hergelik az embereket gyűlöletkampánnyal, hanem az emberek Orbánékat, hogy egyre keményebb politikát folytassanak! Minél keményebbek a kormányzati intézkedések, annál népszerűbbek lesznek!

Brix 2015.07.22. 22:10:34

@Jolka40: Az európai ember abba nem fog belenyugodni, hogy afrikai/ázsia millliók elvegyék tőle a nyugott, békés, polgári életet! Ha kell, hatalomra juttatnak olyan politikai erőket, akik akár fegyverrel is elvégzik a piszkos munkát! A politikia hatalomra mindíg lesz jelentkező , így egyre szélsőségesebb pártok juthatnak hatalomra. Nyugat-Európában is ez a trend várható, ha a néppártok nem hajtják végre a többség akaratát! A civil lakosság is mozgolódik , pl Németországban évente megháromszorozódnak az afrikai/ázsai bevándorlók elleni atrocitások... Lesz még ebből polgárháború!

Tudományos libsizmus 2015.07.22. 22:17:23

@Jolka40:
Azt azért látni kell, hogy az etnikailag és vallásilag nagyrészt még homogén egykori kommunista országok térdre kényszerítése kezdődött meg a betolakodás eszement propagálásával. A "liberalizmus" egy puskaporos hordó mellett játszik a tűzzel. A liberálisok a kommunistáknál is hülyébbek. Ha feltesszük, hogy ezt nem készakarva csinálják.

dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ 2015.07.22. 22:17:59

@Potyka Kálmán: +1

@seepherd: te kussolsz

mintha nem a liberális fasszívó budapesti férgek meg az ő médiájuk mérgeznék az emberek lelkét a hazugságaikkal. Tehát igen a cikk így helytálló: A liberális tetves zsidó médiadrog hatása

Gringo 2015.07.22. 22:50:37

@Semper Fidelis: Szóval csak annyi a bajod velük, hogy marha jól érzik magukat?

kvadrillio 2015.07.22. 23:25:20

"A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2015. július 16-án 7 óra körüli időben érkezett bejelentés arról, hogy Debrecenben, a Petőfi téren található helyi tömegközlekedési vállalat forgalomirányító irodája mellett egy zavartan viselkedő férfi tartózkodik. A rendőrök a helyszínen egy 20 éves amerikai állampolgárral szemben intézkedtek, aki ennek során zavartan viselkedett, így hozzá biztonsági intézkedés keretében mentőt hívtak. A mentőszolgálat munkatársai a férfit kórházba vitték további ellátása céljából. A rendőrök az intézkedés alkalmával a férfin testi sérülést nem észleltek, őt ért bántalmazásról a rendőröknek nem tett utalást. A későbbi orvosi vizsgálat során sem találtak a férfin testi sérülést. A rendőrség jelenlegi adatai szerint a férfi sérelmére a megkeresésében említett esethez kapcsolódóan nem követtek el bűncselekmény" - szól a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság közlése. Magyarán, az ortodox zsidó fiatalt nem azért kellett kórházba szállítani, mert megverték, hanem azért, mert "zavartan viselkedett". Az ortodox héber sajtó állításával szemben nem rabolták ki, tehát nem vették el a zsebtelefonját, pénzét és a pénzfelvevőkártyáját. Azt meg talán soha nem tudjuk meg - mert valószínűleg a rendőrség tapintatosan nem közli -, hogy a "kirabolt és megvert" zsidó hol töltötte a rendőri intézkedést megelőző éjszakát Debrecenben. A hazugságot terjesztő Záká szervezet címere A magyarság bemocskolására alkalmas hazugságot az izraeli hírportálok forráshivatkozásai szerint az izraeli központú, a világ több pontján tevékenykedő, a zsidó eltűntek fölkutatására, ki- és megmentésére szakosodott ortodox szervezet, a Záká terjesztette. A sajtóhírekből tudjuk: a Debrecenben eltűnt zsidó keresésében a Záká mellett az FBI, Smuél Raszkin rabbi vezetésével a magyarországi Chabad zsidó vallási irányzat, a debreceni rendőrök és a Debreceni Zsidó Hitközség is részt vett. A szatmári haszíd irányzat követőjének eltűnéséről, "kirablásáról" és "kegyetlen megveréséről" szóló mesét a fentebb említett Záká nevű izraeli mentőszolgálat közölte a héber sajtóval, amiképpen a zsidó fiatal fényképét is ők juttatták el az izraeli szerkesztőségekbe (A fénykép hátterében világosan kiolvasható a "Záká" neve.) A Záká közöltea sajtóval azt is, hogy "a Magyar Rendőrség megindította a nyomozást, s már azonosította és meghallgatta a zsidó fiatallal kapcsolatba került taxist is." A rendőrségi közlésből kiderül, hogy ez sem igaz. Mindenesetre a Záká nevű izraeli központú mentőszervezet, a hazugság forrása és a "kirabolt" ifjú keresésében részt vett magyarországi zsidó szervezetek eddig nem tartották helyén valónak, hogy kérjék a helyesbítését az Izraelben több, igen olvasott sajtóorgánumban is napvilágot látott hírnek. Magyarán, nem igaz, hogy Debrecenben bántódása esett az ortodox zsidó fiatalnak. Júszef el-Kudszi - Kuruc.info
Forrás: kuruc.info/r/2/145994/.....

HMMMMMM....HOGY EZEK A ZSIDÓK ILYEN ALJASOK, JELLEMTELENEK. ÉS HAZUG DISZNÓK, ...AZT HENRY FORD: A NEMZETKÖZI ZSIDÓ C. KÖNYVÉBEN IS A VALÓSÁGNAK MEGFELELŐEN ÉS ALAPOSAN LEÍRJA !

PFÚJJJJJJJ !!!!!

2015.07.22. 23:27:42

@Brix: Sajnos nem. Bár ezt lehetne hinni józan ésszel, de a helyzet az, hogy Európa egy része már végleg elveszett. Franciaországban, Belgiumban ún. no-go zónákat hoznak létre (érdemes rákeresni), amiket gyakorlatilag magukra hagynak, elszigetelnek, mint egy bad sectort a merevlemezen, és ott az állam feladja a közigatást. Gyakorlatilag ezek megszállt területek a régi EU közepén. Egy terv szerint egész Marseille (Franciaország második legnagyobb városa) ilyen lett volna, de egyes bürokraták szerint a történelmi belvárosban még van némi élet, érdemes megtartani.
vladtepesblog.com/2013/07/31/frances-interior-minister-manuel-valls-refuses-to-place-the-whole-city-of-marseille-in-a-priority-security-zone/

Brüsszel utcáin már láttunk tankokat pár éve. Beszéltem ottani lakosokkal, szerintük az országnak rég vége. Hollandia közel jár ehhez, a felkészületlen északi államok, Norvégia és Svédország asszonyait pedig épp ebben a pillanatban erőszakolják halomra a ballibák imádott menekültjei. Németországban az állam milliókat ad mecsetépítésre, hogy egy kicsit befogja a pofáját a muszlim közösségnek.

Az elbuzult, elpuhult Európa meg van bénulva, és szemmel láthatóan soha, még az öngyilkosság határán túl sem lesz képes erőt alkalmazni, konkrétan lövetni ezekre az emberalatti lényekre, akik a pokolból szabadultak ide, mint valami bibliai sáskaraj. Ne számíts semmilyen állami szintű szerepvállalásra ebben, max. azt tudom elképzelni, hogy lesznek betyársereg-szerű önkéntes alakulatok, és mikor már elég nagy lesz a káosz és felbomlik az általános rend, fegyvert is fognak használni.

Senkinek nincs fogalma se (vagy inkább nem akarnak foglalkozni a gondolattal), milyen elképesztő tömegek várakoznak, hogy bejussanak az EU-ba, tízmilliókról van szó. Most betették a lábukat a résbe, és egyszer át fog szakadni az ajtókeret. A mi generációnk ezt simán látni fogja, hiába röhögnek most a libbantak. A debreceni kukagyújtogatást meg autószétverést vissza fogjuk sírni nem olyan sokára.

Nem a menekültek pusztítják el a világunkat, hanem akik a kerítésen belül vannak, a gyűlöletkampánnyal bepalizott, tébolyult libbantak.

hanta boy 2015.07.22. 23:31:28

Hát kedves Trikó Nikó!

Ez a "gyűlöletkampány" az én toleranciaszintem kb. 0,1%-t sem érte el!!!

Én helyből gyűlölök minden cigányt, zsidót, kínait, niggert, arabot, stb, stb....lehet, hogy rasszista vagyok....de pl. elfogadom a fehér embert!

Engem így neveltek, és én is így neveltem mindhárom gyermekem.

Bernik 2015.07.23. 01:20:52

@hanta boy:
Saját magadat is becsapod. "Elfogadom a fehér embert", mondod, miközben egy sorral feljebb arról elmélkedsz, hogy a származása miatt gyűlölsz embereket.
Az, hogy "véletlenül" éppen az elmúlt pár hétben pörgött fel a menekültek rohama, az a jól kiszámított orbáni hadviselés, patkánykampány eredménye. A kerítés belengetése ugyanis a gyors menekülésre ösztönzött százezreket, "amíg még lehet" alapon.
A hozzád hasonlókban meg felkorbácsolta a gyűlöletet. Így működik minden bolseviknáci, nemzetiszocialista diktatúra.
Pont úgy fogják végezni, mint hírhedt diktátor elődeik a Kedves Vezér és pribékjei is, akik ennek a gyűlöletkampánynak a leple alatt lopják szét a hazánkat.

Blogger Géza 2015.07.23. 10:59:16

@seepherd: Drogoskám, ha te fele ennyire jót tudnál írni, akkor sírnál az örömtől. De a leépült agyaddal már csak ilyen barmozásra telik...
süti beállítások módosítása